Agyafúrt magyarok - Koponyalékelés a honfoglaláskorban

A honfoglaló magyarságot változatos embertani megjelenés jellemezte a csontmaradványok tanúsága szerint. Az europidok és az europomongoloidok különböző típusai egyaránt előfordultak közöttük, ezért honfoglaló típusról nem szerencsés beszélnünk. Antropológiai szempontból legjellemzőbb sajátosságukknak a koponyalékelés (trepanáció) gyakorlatát kell megjelölnünk. Ugyanis a Kárpát-medence teljes területéről, az összes régészeti időszakból sem került elő annyi trepanált koponya, mint a magyar honfoglalók temetőiből.

Az élő emberen végzett trepanációnak két típusát szokás elkülöníteni:

1. A sebészi (valódi) trepanáció, amely során eltávolítottak egy csontdarabot az agykoponyából. Ez a beavatkozás egy, vagy több koponyacsontot teljes vastagságában érintett és végsősoron a koponyaüreg megnyitását eredményezte. A beavatkozás bizonyos esetekben pl.: trauma vagy annak következtében fellépő koponyaűri nyomás fokozódásakor életmentő volt.

A sebészi trepanáció végzőjének pontos anatómiai ismeretei lehettek, de a fájdalom- és vérzéscsillapítást, valamint a seb elfertőződésének megakadályozását is meg kellett oldania.

A korabeli gyógyítók szakértelmét nem vitathatjuk, mert az esetek nagyobbik részében a gyógyulás reakciómentes volt. A megfigyelhető remek gyógyulási arányt a “nyugati” orvostudomány a XX. század közepéig nem tudta megközelíteni sem. Egyes problémás esetekben, mint pl.: a Vörs, Majori-dűlő 102. sírnál, ahol a sérülés a homloküregeket is érintette, ezáltal utat nyitott az orrüreg felöli fertőződésnek, a halál persze elkerülhetetlen volt. A trepanációt hamarosan követő halál némelykor a trepanáció extrém nagy méretével függhetett össze.


A koponyahiányos területet gyakran a fejfedőbe varrt fémlemezzel fedték, amiről leggyakrabban a koponya elszíneződése árulkodik. Kis számban a fémlap is előkerült. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a fejfedő megemelésével együttjáró fejbiccentéses üdvözlés abban az időszakban a másik iránti bizalom egyértelmű kifejezése volt (ha egyáltalán így köszöntötték egymást akkoriban).
 

2. A jelképes (szimbolikus) trepanáció nem hatol át az agykoponyát alkotó csont belső rétegén, így nem nyitja meg a koponyaüreget, csak a csont külső rétegeire terjed ki.

A szakirodalomból több mint 200 jelképes trepanációs koponya  ismert. A trepanációs esetek több mint ¾ részét a Kárpát-medence területéről írták le. A többi esetet pedig a Volga folyó környékéről, a Kaukázusból, az Észak–Pontusi régióból és Bulgária területéről ismerjük.

.

A jelképes (szimbolikus) trepanációnál leggyakrabban kör vagy elliptikus formákat vésnek, kaparnak valamely koponyacsont felületébe. Az esetek kis százalékában a jelképes trepanáció ún. szilvamag alakú.

Röviden összefoglalom, amit a jelképes trepanációkról tudok, ezek a megfigyelések 720 honfoglaláskori koponya vizsgálatán alapulnak:

- A Kárpát-medence területén a jelképes trepanáció gyakorlása kizárólagosan a honfoglaló magyarokhoz köthető, leszámítva néhány késő avarkori esetet.

- A jelképes trepanáció készítésekor az esetek többségében egy éles szerszámmal karcoltak bele a koponyába. Néhány esetben azonban a megfigyelt kör alakú formák annyira szabályosak voltak, hogy azt fúró segítségével alakíthatták ki.

- A jelképes trepanációk kivitelezésekor és az érintett területek fertőtlenítését bizonyosan nagy gondossággal és szakértelemmel végezték el, mivel az általam vizsgált koponyák között utólagos gyulladás nyomát csak nagyon ritkán lehetett megfigyelni

- A jelképes trepanáció általánosan elterjedt lehetett a 10. századi Kárpát-medence honfoglalóinak a körében, ugyanis a megvizsgált felnőtteknél (a honfoglaláskori temetőkben) összesen 12,5%-os gyakorisággal fordult elő.

- A jelképes trepanációk nemek közötti megoszlása viszonylagos kiegyensúlyozottságot mutat a férfiak enyhe fölényével. A férfiaknál 13,4%-os, a nőknél 11,5% gyakoriság figyelhető meg.

- A jelképes trepanációk életkorral emelkedő gyakorisága arra utal, hogy ezt a beavatkozást bármely életkorban (a gyermekkort leszámítva) elvégezthették.

- A megvizsgált gyermekek (84 egyén) és serdülők (43 egyén) között egyetlen jelképes trepanációt sem figyeltünk meg. A jelképes trepanáció a fiatal korúak körében tehát nagyon ritka lehetett (1% alatti). Az sem kizárható, hogy ezt a beavatkozási formát csak a felnőtteknél végezték el.

- A jelképes trepanációk a homlokcsonton vagy a falcsonton találhatók. Az esetek 80%-ban a bregmapont körüli 5 cm-es sugarú körön belül fordulnak elő. A fennmaradó 20% a falcsontok ezen körön kívül eső területein. Amennyiben kettő vagy több jelképes trepanáció fordult elő egy egyénen, azok rendszerint szabályos, szimmetrikus elhelyezkedést mutattak.

- A jelképes trepanációk átmérője leggyakrabban 8–14 mm közötti.

Míg a sebészi trepanációk orvosi célzata kézenfekvő (de sok esetben nem bizonyítható), a jelképes trepanációk széleskörű gyakorlatának magyarázata egyáltalán nem megoldott.

 

Bernert Zsolt antropológus
 

A fényképek a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárában készültek