Amikor ásatást kezdünk Budapest területén többnyire csak a későbbi ráépítések, bolygatások alatt méterekkel kerülnek elő a régészeti kultúrák emlékei. A budai hegyek oldalában még tavaly megkezdett kutatás azonban több szempontból is meglepetésekkel szolgált: alig 10 - 15 cm-rel a jelenlegi felszín alatt hatalmas kőlapokkal burkolt helyiség, masszív kőfalak, sok-sok bronz tárgy és kerámiaedény került elő egy római kori épületegyüttesből. Az igazi meglepetést azonban mégsem az előkerült épület, hanem annak kora jelenti: az ugyanis igen késői, a Kr. u. 4. századra keltezhető.

A Csúcshegy oldalán, 2004 - 2008 között folyó feltárás során több, mint 30 ezer m²-en a közeli Óbudaörs Árpád-kori faluhoz tartozó házat és kemencéket, egy őskori (rézkor) gödröt tártunk fel. A hegyoldal alsó részén került elő az többhelyiséges római kori kőépületet,, amelynek maradványai annak köszönhették fennmaradásukat, hogy a területet a későbbi korokban sohasem építették be, „csak” szántották. A vékony (néhol mindössze 10cm) földréteg alatt a csodával határos módon maradtak fenn a széles, földbe rakott kőfalak, omladékok, padlók. Másutt azonban a meredek hegyoldalon folyton jelen lévő erózió miatt szinte teljesen eltűntek az épületrészek.

A feltárás eredményeinek kiértékelése ugyan csak most kezdődik, de az már most megállapítható, hogy a terület római kori története a Kr. u. 2. századra nyúlhat vissza, ebből az időszakból a későbbi római épület alatt, az itt csörgedező patak szomszédságában több földbe mélyített objektumot is feltártunk. Egyikük egy nagyméretű (szemét?)gödör, ebből igen sok kerámiatöredék, bronzedény, érmek és egy, a hagyományos, kelta női viselet részét képező ún. nor-pannon szárnyas fibula (ruhakapcsoló-tű) került elő.

A másik egy félig földbe mélyített, egyik oldalán kőfallal is megtámasztott ház volt, ebből szintén sok – elsősorban a kelta helyi lakossághoz köthető - de már római kori kerámiaanyag került elő. Két sütőkemence is tartozott még a periódushoz. Az előkerült maradványok nagy valószínűséggel a patak túlsó oldalán korábban kutatott római kori falusias telep széléhez tartozhattak, amelynek ezen részét a Kr. u. 2. - 3. század utolsó évtizedeiben véget ért markomann-szarmata háborúk után felszámolták. A gödröket feltöltötték, a területet pedig – és az Aquincum környéki egyéb villagazdaságokhoz hasonlóan – valószínűleg a városi vezetőréteg tagjai számára parcellázták fel.

Aquincum a későrómai korban

 

Aquincum településegyüttesének későrómai kori története csak részben ismert előttünk. A legiotábor és a körülötte kialakult katonaváros területéről igen sok lelet került elő a római hódítás utolsó időszakából, amelynek alapján tudjuk, hogy a tábort Kr. u. 332 körül átépítették és kissé keletebbre helyezték át, a körülötte húzódó település pedig beszűkült, lakói - az egyre sűrűsödő betörések, háborús helyzetek miatt – közelebb költöztek a még védelmet nyújtó táborhoz, a régi városnegyedek, házak elnéptelenednek, temetőként használják őket.

A polgárvárosról azonban már korántsem ilyen sok az információ. A római uralom végével felhagyott település (Kr. u. 378 körül) köveit a középkori építkezésekhez elhordták, az első ásatások pedig „eltüntették” a legkésőbbi római kori periódus nyomait.

Így jelenleg nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa a 4. században a városnak: egyes vélemények szerint a városon észak-déli irányban húzódó vízvezeték pillérközeit elfalazták és városfalként használták és csak a nyugati részét lakták, míg a keletit felhagyták, és szintén temetőnek használták.

A budai hegyek lankáin a Kr. u. 2. - 3. században kiépült villagazdaságok későrómai sorsa is igen homályos. A jelenleg több, mint 40 ismert gazdaság közül ugyanis sajnos egy sincs teljesen feltárva és nagyobb részük szintén régi ásatások során került elő. Néhány feltárás adatai alapján azonban úgy tűnik (pl. ún. Békásmegyeri és Testvérhegyi villák) hogy a 2. - 3. században még a városi közép-és vezetőréteg tulajdonában lévő gazdaságokat kiürítésük után a katonák vették birtokba.

Az egyre veszélyesebbé váló, a barbárok által  veszélyeztetett dunamenti határról feltehetően kisebb római csapategységek „veszik be” magukat a hegyoldalakon megbúvó egykori gazdaságokba, melyekről egyrészt szemmel tartható és könnyebben védhető a környék, másrészt kevés munkával meg is erődíthetők és - gazdaságokról lévén szó – még az önellátásukat is biztosítani tudják.

Furcsa módon azonban úgy tűnik, a felszámolt falu helye  évtizedekig lakatlan volt,  nagy kőépületet csak Kr. u.  4. században emelték. A több, különböző irányítású helyiségből álló, valószínűleg kerítésfallal is rendelkező együttest legalább háromszor átépítették, egyes termeket megnagyobbítottak, újakat hoztak létre, másokat viszont megszüntettek.

Az épülethez kőlapokkal burkolt udvar tartozott, benne kézi malommal. Rengeteg hombár- és egyéb tárolóedény, vaseszköz (vésők, balta, kések) és fegyvertöredék került elő. A terület keleti szélénél pedig, meglepően jó állapotban, egy öntött padlójú szoba részlete került napvilágra, alatta fűtőcsatornákkal, és a padlót tartó oszlopokat helyettesítő kúpcserepekkel. A szobát gazdagon díszíthették, erre utal a csatornából előkerült sok falfestmény- és stukkótöredék is. A fentiek lapján az épület nyugati része, annak helyiségei gazdasági rendeltetésűek lehettek, míg kelet felé találjuk a lakórészleget.

Római csákány...	... és bronzedény

Elsősorban a keltezés, de az épületegyüttes funkciója szempontjából is fontos adat, hogy a feltárásból száznál több római kori, 98 %-ban 4. századi érem került elő, az egyik helyiségből pedig különösen nagy számban találtunk pénzérméket.

Az épületegyüttes egyik helyiségében kis szentélyt is berendeztek: egy kisméretű, mészkőből faragott fogadalmi táblát, amelyen az íját felhúzó Diana, a vadászat istennője látható, az egyik fal omladékából bontottuk ki.

Az épületegyüttes funkciójáról egyelőre nehéz véleményt mondani, de az Aquincumot Brigetioval (ókori Komárom – Szőny) összekötő út közelsége, a területen alkalmazott római telekosztási szabályok és nem utolsósorban a gyönyörű panoráma miatt nem kizárt, hogy egy villagazdaság egyik épületét találtuk meg a területen. A gazdasági eszközök nagy száma is erre utal. Ugyanakkor a sok érem miatt kereskedelmi forgalomra, azaz pl. útállomás jelenlétére is gondolhatunk. A szintén szép számú fegyvertöredék (nyíl- és dárdahegy) és katonai viseleti tárgy (hagymagombos fibula) alapján itt is leképzelhető, hogy a római uralom késői időszakában ide is bevette magát egy kisebb helyőrség.
 
Az újonnan előkerült épületkomplexum körül tehát még rengeteg a nyitott kérdés, de az máris biztosnak látszik, hogy a meglepően késői (4. századi) leletek új adatokat szolgáltathatnak Aquincum későrómai történetéhez.