Sírásók naplója

Régészblog. Sírok, csontok, régészet és minden amit a föld nyelt el...

Postaláda

Véleményeket, új posztokat az alábbi címre várjuk: regeszblog@vipmail.hu

Szerzői jogok

A blog posztjaival kapcsolatos minden jogot fenntartunk!

 

A jogi nyilatkozatunk itt olvasható.

Új hozzászólások

Címkék

afrika (8) állatcsont (8) antropológia (16) aquincum (17) archeozoológia (4) átok (3) avar (4) bács kiskun (1) békéscsaba (1) biblia (2) bronzkor (17) budai vár (5) budapest (18) búvár (4) cikkajánló (9) dráva (2) duna (7) égeikum (2) egyiptom (17) előadás (5) elte (10) építészet (6) erdély (2) erőd (4) fémkereső (27) filmajánló (5) franciaország (1) geofizika (6) geológia (2) germán (2) görögország (1) gót (1) győr (11) hadsereg (14) hajó (3) harris mátrix (1) hírek (39) honfoglalás kor (15) hulla (19) humor (4) hun (6) india (2) irak (1) isten (5) itália (2) kecskemét (1) kelta (4) kerámia (13) kiállítás (14) kína (1) kincs (23) kisérleti régészet (6) kiskunfélegyháza (3) kocsi (2) kolostor (1) könyvajánló (6) koponyalékelés (3) körös (1) kőszeg (1) közel kelet (1) középkor (48) közlemény (1) kultusz (15) kunok (6) légirégészet (5) linkajánló (23) london (3) mágia (5) mezopotámia (1) miskolc (2) mitológia (1) mongólia (1) múmia (3) művészet (3) nagy britannia (1) nekrológ (1) németország (1) neolitikum (2) népvándorláskor (19) núbia (9) numizmatika (4) nyíregyháza (2) olvasói levél (2) örökségvédelem (92) őskor (31) osztrakon (1) paks (1) pécs (5) pilis (1) pogány (5) pozsony (1) programajánló (14) rabszolga (1) régész (131) régészet (184) rézkor (2) róma (9) római (66) románia (1) sárospatak (1) seuso kincs (3) sír (30) sivatag (5) szarmata (6) százhalombatta (2) szeged (3) székesfehérvár (1) szent (1) szentély (4) szkíta (6) szlovákia (1) szobor (2) szolgálati (3) szolnok (1) szombathely (6) szudán (7) tatárjárás (2) templom (9) természettudomány (17) török kor (5) történelem (36) tudomány (22) út (3) vallás (6) vaskor (11) vendégposzt (3) viselet (2) vízalatti régészet (6) zarándoklat (1) zene (1) Címkefelhő

Google Analytics

2009.06.26. 13:00 Hullafotós

Expedícióval Szudánban 1. – „Találtunk néhány dolgot!”

2006-ban és 2007-ben magyar régészek egy maroknyi csoportja két ásatási szezonon keresztül részt vett a Nílus szudáni szakaszán épülő Merowe vízierőmű által veszélyeztetett terület leletmentési munkáiban. A túlnyomórészt magánfinanszírozású expedíció korábban nem kutatott, a tudomány számára fehér foltnak számító területen, mostoha körülmények között végezte munkáját. A második ásatási idény alatt egyetlen civilként tartottam a csapattal, hogy késve indulva, arab nyelvtudás nélkül megtaláljam őket és képeimen keresztül beszámoljak az ott zajló munkáról. Az írás egy civil megfigyelő személyes élmény-összefoglalója az expedíció mindennapjairól, egyben tisztelgés a misszó résztvevőinek szakmai elkötelezettsége előtt.

Expedíciós részvételem 2007 január közepén fordult komolyra. Kedvesemmel éppen egy egri boros-termálfürdős wellness hétvégén voltunk, amikor a hotelszoba franciaágyán, két pohár tanningazdag zweigelt közötti ígéretesnek tűnő pillanatban megszólalt a telefon. A vonal túlsó végén a csapat vezetője érzékelhetően a térerő szudáni isteneivel viaskodva, kurtán köszönve hadarta: „Szia, találtunk néhány dolgot, jó lenne, ha kijönnél!”

Ezt követően bő másfél hetem volt abszolválni az expedíciós felkészülés dolgait úgy, hogy korábban nem csak expedíciót, de régészeti feltárást is csak magazinokban láttam. Mindenekelőtt vízumot kellett beszerezni a Bécsben lévő szudáni nagykövetségtől (Magyarország nem rendelkezik diplomáciai kapcsolattal a nyugati világ által terrorista államnak tartott, valamint fokozott biztonsági kockázatot jelentő  Szudánnal).

Szándékom komolyságáról császárvárosi kiutazás nélkül, telefonon próbáltam meggyőzni az angoltudását vélhetően nem a Cambridge-i egyetemi könyvtárban pallérozó konzuli munkatársat. Az öntudatos külszolga nem értette, miért töri magát valaki, hogy ötezer éves edényeket fotózzon hazájában sürgősségi jelleggel, de a sokdumás kifárasztás végül eredményre vezetett. Ezután jött a kötelező ötfajta védőoltás és a rapid importszállítású, malária elleni gyógyszer beszerzése (az expedíció mindkét éves ásatási idénye alatt a WHO által erősen ellenjavallt, maláriával fertőzött területen dolgozott).

Az angol beteg után

Vízummal kezemben, szérummal testemben már csak repjegy kellett egy kartúmi desztinációval bíró, viszonylag biztonságos légitársaságtól. Ez nem azért okozhat bárkinek is gondot, mert a Malév egyelőre nem vette menetrendbe az Almássy László nosztalgiajáratot, sokkal inkább azért, mert Szudán saját polgári flotta híján a félve-utált Egyiptomtól bérelt néhány gépének helyi üzemeltetői egyelőre nem adaptálták a légiközlekedésben elfogadott minőségbiztosítási szabványokat.

A felkészülés utolsó feladata a sivatagi felszerelés (pamut zokni, nadrág és mindenekelőtt bakancs) beszerzése volt. Egy honvédségi főtiszt tanácsára eljutottam a Károly Róbert körúti királyi ellátóba, ahol egy katonásan fegyelmezettnek tűnő koranyugdíjazott nagymami érdeklődő kedvesen kérdezte: „Mit óhajt a civil úr?”. Mondom neki, szeretnék egy strapabíró, netán sziklára is használatos könnyű trópusi bakancsot, mert Afrikába mennék, de ott is homoksivatagba elsősorban. Erre a köz kimérten barátságos, ámbátor vélhetően szelektív hallású alkalmazottja hozott nekem egy gyönyörűen csillogó, kivakszolt fekete, bundás téli surranót.

Majd közelebb hajolt és megtoldott büszkeséggel elárulta: "Magyar gyártmány.". Hirtelen támadt zavaromban nem tudtam eldönteni, hogy ő ezzel most sértett-e a NATO titokvédelmi szabályai ellen, avagy csupán jól sulykolták belé anno a védelemgazdasági termékek protekcionista promócióját, mindenesetre jeleztem neki, hogy Asszonyom! Én sivatagba megyek az egyenlítő felé, olyat tessék nekem adni! Acélosra váltó hangja hivatali álláspontot sejtetett: „Azt nem lehet, azt nem adhatunk! Azt csak külön engedéllyel, de amúgy sincs raktáron!”.

Így még aznap elmentem egy másik körúti, de már privát ellátóba, ahol a hasonkorú női alkalmazott visszakérdezése polarizálta némileg a piacgazdaságról alkotott világképem: „Angolt, vagy amerikait, netán olaszt szeretne? Homokszínűt, vagy barnát, teljesen gyöngyházszövésűt, vagy velúrbőrrel kombinált konstrukciót?”

 

Transzfer

Gyors búcsú a családtól, röpke beszélgetés az utam kapcsán végig cinikusan válaszoló biztosítási ügynökkel, majd repültem délre. A kairói transzfer volt az utolsó hely, ahol biztonságosnak mondott vizet vehettem magamhoz - a lelkemre kötötték, hogy itt elegendő vizet vegyek magamhoz, ami elég lehet egy, rosszabb esetben két napra is, amíg hozzájuk érek. Az egy-két napi vízadag azért számít jelentős mennyiségnek, mert Szudánban közelgett a tavasz, ami azt jelentette, hogy már február végén dübörögtek a 30 fölötti celziuszok. Már éppen azon kezdtem aggódni, hogy a négy db két literes vízzel a kezemben milyen repülésbiztonsági retorziót kockáztatok helyi nyelvet nem beszélve, amikor megláttam egy burnuszos családfőt. A pasi rongyokkal összekötött két méter hosszú idomacélokkal lépett a repülőgép fedélzetére, emlékeim szerint szakasztott úgy, mint a Miskolc-Hidasnémeti MÁV viszonylat 16:40-es indulású vasgyári bérletesei tették anno az Acélváros fénykorában.

Már a gépen ülve az előttem álló feladatokra való ráhangolódás jegyében elővettem a zsebemből a dokumentumot, amit mindenki aláírt, aki a Magyar Merowe Régészeti Expedíció pólóiban Szudánba tartott. A külszolgálatos katonákkal kötött szerződéséhez hasonlatos írás realizmusa megadta a kaland kellő alaphangulatát:

                                                       
Felelősségvállalási nyilatkozat
 
 
        Alulírott                             (...)
kijelentem, hogy részletes előzetes tájékoztatásban részesültem, a Szudánban várható egészségügyi, higiéniai, utazási, ellátási állapotokkal kapcsolatban, valamint az expedíció helyszínén lévő általános politikai és közbiztonsági helyzettel kapcsolatban, különös tekintettel az alábbiakra:
 
·        A Magyar Köztársaság nem rendelkezik hivatalos érdekképviseleti szervvel Szudánban, a Magyar Külügyminisztérium nem javasolja magyar állampolgárok számára a térségbe való utazást.
·        Az expedíció helyszíne, Észak-Szudán kívül esik a Szudán, polgárháború sújtotta övezetén, ugyanakkor az épülő Merowe-gát által elöntésre ítélt területen az elmúlt két évben többször előfordultak lokális zavargások, amelyek biztonsági kockázatot jelenthetnek az expedíció résztvevői számára.
·        A szudáni jogrend, és szokásjog jelentősen eltér a magyar jogrendtől, az ország területén hivatalosan szigorúan tilos alkohol és kábítószer fogyasztása, és ezek behozatala az országba. 
·        Szudánban sehol, még a fővárosban sincs európai színvonalú egészségügyi ellátás. A Magyar Meroé Alapítvány saját költségén, az expedíció valamennyi résztvevője számára előzetesen biztosítja, a magyar egészségügyi szervek által Szudánban ajánlott védőoltást (sárgaláz, tífusz, kolera, tetanusz) beadatási lehetőségét.
·        Az expedíció területén malária veszély van, ezért a Magyar Meroé Alapítvány saját költségén malária ellen részleges védettséget adó gyógyszert (egyéni döntés szerint Lariamot vagy Delagilt + Paludrint) biztosít, amelyet minden résztvevő saját felelőségére szed. Az expedíció területén kígyók és skorpiók élnek, amelyek elkerülése gondos odafigyelés igényel. Ezek mérge elleni szérum az expedíció helyszínén beszerezhetetlen.
·        A szudáni vezetékes víz sehol sem alkalmas közvetlen fogyasztásra, így az expedíció elsődlegesen palackozott vizet, szükséghelyzetben átmenetileg tisztított vizet biztosít résztvevői számára. A szudáni higiéniai viszonyok nem felelnek meg az európai színvonalnak és az expedíció helyszínén nem áll rendelkezésre tisztított víz a személyes tisztálkodáshoz.
·        Ez idő szerint az expedíció területének 20 km-es körzetében nem áll rendelkezésre távközlési berendezés, a legközelebbi nagyobb település (Karima) mintegy 100 km-re (8-10 óra sivatagi autóútra) található. Az expedíció helyszínét megbízható, rendszeres tömegközlekedési jármű nem érinti. A fentiek miatt az expedíció helyszínén az alapvető élelmiszerek beszerzésén túl, átmeneti ellátási problémák jelentkezhetnek. 
 
        (...)
    

Budapest 2007. január        

 

Sivatagi sztráda

A kartúmi repülőtérről az expedíció helyszínére egy görög régész-kalandor csapat juttatott el. A terepjárós utazás közben kb. 50 km-ként lassítanunk kellett a közlekedőkkel mit sem törődő legelésző tevék miatt, melynek bosszúságát csak az tudja igazán átérezni, aki utazott már nyolc-tíz órát monoton sivatagi tájban.

 

Az egyik országúti benzinkútnál került sor az első kerékcserénkre. A műveletet helyi célszerszámokkal oldottak meg, így kissé több időt vett igénybe, mintha e vidéken is elterjedt volna a felnikulcs és társainak szakszerű használata. Eközben elment mellettünk néhány távolsági autóbusz.

Pár óra múlva a „sztráda" elfogyott és a sofőrnek nyomkeresőre kellett átállítania szemét. A szudáni sofőrökről később lesz még szó, itt csupán annyit érzékeltetnék, hogy emberünk nem vette észre, amint egy domboldalon megállva gyorsuló ütemben gurul vissza a kéttonnás terepjáró, miután ő kiszállt belőle és kapkodásmentesen elballagott az ellenőrző pontra. A hátsó ülésről egyszerre hárman és férfiasan megvallva kissé ordibálósan kapkodtunk a kézifékért, hiába. Az elszakadt bovden helyett a kormánykerék maradt a villanyoszloppal történő találkozás elkerülésének utolsó eszköze. Visszaérkezve sofőrünk tompa érdeklődéssel próbálta összerakni az eseményeket és a kissé zajosra sikeredett méltatlankodásunkat a maga részéről egy erőltetett sorry-val elintézte. De térjünk vissza a sztráda végére.

A helyes irány mindig az volt, amerre a korábbi keréknyomok vezettek. Belőlük viszont számos volt. Az általunk kívánatosnak tartott irányról leginkább onnan kaptunk valószínűség kategóriába tartozó visszajelzést, hogy átlag egy óránként szemből is jöttek buszok, kocsik, kamionok.

A homokviharral színesített sivatagos autóutak érzékeltetésére csatoltam egy rövid hangulatvideót:

 

A tikkasztó melegben zajló monoton utat útszéli teázóban dobtuk fel. A helyi viszonyok között emeltebb szintű vendéglátóipari egységnek számító krimó „bárpultja” fölött a tulaj szomorúan közölte, hogy nincs kólája (ami errefelé természeti csapás kategória), így a még birodalmi időkből itt maradt ötórai teázásba kapcsolódtunk be.

A Níluson komppal keltünk át, itt adódott alkalom a koncentrálva megjelenő helyiek megfigyelésére. A kissé eufémisztikusan kompátkelőknek nevezett helyek (értsd a parton dózerral eltolt áradáskori földkupacok) fotózása némi körültekintést igényelt, mivel ezek a helyek Szudánban fontos nemzetbiztonsági ojjektumnak számítanak, így a fotózási kormányengedélyek (amellyel egyébként sem rendelkeztem) nem vonatkoznak rájuk. Persze, ami tilos másoknak, az egy magyar fotós számára kötelezően elvégzendő házi feladat.

 

Háttérben az átkelőt védő helyi rendőrörs „épülete”


 „A Bázis”

A csapathoz való késő éjjeli megérkezés idején nem sokat láttam a szállásból - amely egy fiatal helyi házaspár korábbi élettere volt - de másnap körbejártam otthonunkat. Takaros kis porta, belső udvarral, van kerítés, falak és tető, mi kell még… 

 

 

A magyar régészek sivatagszéli bázisa

 

Az első éjszaka

Megérkezés után a körülmények ellenére rögvest be kellett látnom, hogy a régész udvarias népség. Késő este a táborba érkezve ui. közölték, hogy a tiszteletemre (bár szűnni nem akaró érzésem szerint sokkal inkább a velem hozatott kb. nyolc kilónyi csoki/levél/cigi/újság stb. miatti hálájukból) olyat tettek, amit ottlétük alatt senkinek: vizet melegítettek egy fazékban, hogy „civilizált módon” (értsd melegvíz felhasználásával) fürödhessek. „Először és utoljára” – mondták gyorsan, de én ekkorra már meghatódtam. Szótlanul vettem a szappant, lavórt és a zuhany-helyettesítő műanyag levesestálat és mentem az udvar sarkában lévő zuhanykabin felé.

 

Sudanese Bathroom Superior – nappali fényben

 

A sivatagi tisztálkodási szokások első adaptálása után aztán a ház egyik sarkában megmutatták az ágyamat is, egy földre terített „echte arab”, állítólag röpképtelen szőnyeg képében. Én ekkor már annak is örültem, hogy senki nem használta korábban (aznap este még ezt mondták).

Este 11 körül, az addig folyamatosan dübörgő áramfejlesztő generátor elhalkult, a villany kialudt - takarodó. Sosem aludtam előtte sivatagban, így az éjfekete, fülsüketítő csendben (se madarak, se tücskök, csak a szél hangja) nagyon vártam az álmot. Ehelyett a krónikusan orrsövényferdült földmérő szobatárs kezdett el horkolni, majd hajnal három felé, mikor ő is belefáradt az egyszólamba, a szoba harmadik lakójaként a csapat őskorosa kezdett archaikusnak tűnő hangokat reprodukálni.

Így a kimerítő repülő és sivatagi út után, az első maradandó expedíciós élményem a szobatársak hangterjedelmi képességeinek beható ismerete lett. Később aztán bebizonyosodott, hogy a srácok nazális hangképző képességek terén is fejlődőképesek, ui. a kreatív megoldásként bemutatott akusztikus performanszukat a későbbi éjszakák során kánonban, s két szólamban egyszerre is bemutatták.

 Mindenki eszik!

 Aki nem kelt még sivatagban hajnali hatkor benzines generátor hangjára, az nem tudja elképzelni az érzést. A beinduló robbanómotor felrázza előbb az agyad, aztán a fejed felett fél méterre felgyullad a 100 wattos vallatóizzó (bocs, expedíciós csillár). A generátort beindító expedícióvezető multinacionális őseiről szóló káromkodás pedig csak azért nem hagyja el a szád, mert az az alvásod egy órája alatt telemegy szélrostálta finom szemcsékkel (a földpadlós szoba nyílászáróiból ugyanis csak a nyílás létezett), a homokpépes fogcsikorgás reggeli tapasztalata pedig újszerű megközelítését nyújtja a szájhigiénia fogalomkörének.

Csak cipőpucolásra...

 

Minden expedíció kötelező kelléke a bőséges reggeli. Ezt akkor tudtam meg, amikor a már-már önálló komforfokozattal bíró műanyag étkezőasztalhoz ülve pillanatig haboztam az evéssel. Nem mintha az előző vacsoráról maradt, feltét és egyéb kiegészítő nélkül kínált (értsd a poros fémtányéromba löttyintett), kissé ízetlen sárgaborsó főzelék-félétől viszolyogtam volna, sokkal inkább aludtam volna még. Társaim megértően nyugtattak: „Aludhatsz majd este, enni viszont muszáj.” A jóindulatú tanácsokat a régészfőnök összegezte: „Nehéz terepre megyünk, kemény munka vár ránk. Mindenkinek ennie kell, hogy bírja. A reggeli nem szokás, vagy ízlés kérdése, hanem az ásatás kötelező eleme”.

Ez aztán emlékeztetett bányamérnök barátom történetére: „A vájárok, mihelyst leérnek a tárnába, megeszik az élelmük felét akár éhesek, akár nem. Azért, hogy bírják a melót és azért, ha bármikor rájuk szakad a járat, éljenek a kimentésig.” A verbálisan ily módon fűszerezett reggeliből azonmód kétszer szedtem.

Folyt. köv.

7 komment

Címkék: afrika régészet szudán sivatag régész örökségvédelem núbia


A bejegyzés trackback címe:

https://sirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr11201710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bucsin · http://bicig-bithe.blog.hu/ 2009.06.26. 16:42:41

várom a következőt!
remélem lesz valami pikáns rész is :)

Hullafotós 2009.06.26. 17:39:09

@bucsin: ízlések és pofonok ugye, pikánsügyileg is, de igyekszem majd :-)
hullakatt

banyamancs 2009.06.26. 21:01:17


Várjuk a folytatást! :)

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.07.01. 12:11:54

Minél hamarabb legyen folytatás... Nagyon érdekes, izgalmas

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2009.07.01. 19:41:30

Nagyon jó lett! Talán még a boros írásaidnál is élvezetesebb, úgyhogy muszáj lesz egy ősi borvidéken résztvenned egy expedicióban, hogy összekapcsolhasd a két szenvedélyt!
:-)

a fej nélküli ember 2009.07.04. 12:37:07

Élvezettel és irigykedve olvasom :)
süti beállítások módosítása