Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Sírásók naplója

Sírok, csontok, régészet és minden amit a föld nyelt el...

Postaláda

Véleményeket, új posztokat az alábbi címre várjuk: regeszblog@vipmail.hu

Szerzői jogok

A blog posztjaival kapcsolatos minden jogot fenntartunk!

 

A jogi nyilatkozatunk itt olvasható.

Hirdetés

Új hozzászólások

Címkék

afrika (8) állatcsont (8) antropológia (16) aquincum (17) archeozoológia (4) átok (3) avar (4) bács kiskun (1) békéscsaba (1) biblia (2) bronzkor (17) budai vár (5) budapest (18) búvár (4) cikkajánló (9) dráva (2) duna (7) égeikum (2) egyiptom (17) előadás (5) elte (10) építészet (6) erdély (2) erőd (4) fémkereső (27) filmajánló (5) franciaország (1) geofizika (6) geológia (2) germán (2) görögország (1) gót (1) győr (11) hadsereg (14) hajó (3) hallstatt kultúra (2) harris mátrix (1) hírek (39) honfoglalás kor (15) hulla (19) humor (4) hun (6) india (2) irak (1) isten (5) itália (2) kecskemét (1) kelta (4) kerámia (13) kiállítás (14) kína (1) kincs (23) kisérleti régészet (6) kiskunfélegyháza (3) kocsi (2) kolostor (1) könyvajánló (6) koponyalékelés (3) körös (1) kőszeg (1) közel kelet (1) középkor (48) közlemény (1) kultusz (15) kunok (6) légirégészet (5) linkajánló (23) london (3) mágia (5) mezopotámia (1) miskolc (2) mitológia (1) mongólia (1) múmia (3) művészet (3) nagy britannia (1) nekrológ (1) németország (1) neolitikum (2) népvándorláskor (19) núbia (9) numizmatika (4) nyíregyháza (2) olvasói levél (2) örökségvédelem (92) őskor (31) osztrakon (1) paks (1) pécs (5) pilis (1) pogány (5) pozsony (1) programajánló (14) rabszolga (1) régész (131) régészet (184) rézkor (2) róma (9) római (66) románia (1) sárospatak (1) seuso kincs (3) sír (30) sivatag (5) szarmata (6) százhalombatta (2) szeged (3) székesfehérvár (1) szent (1) szentély (4) szkíta (6) szlovákia (1) szobor (2) szolgálati (3) szolnok (1) szombathely (6) szudán (7) tatárjárás (2) templom (9) természettudomány (17) török kor (5) történelem (36) tudomány (22) út (3) vallás (6) vaskor (11) vendégposzt (3) viselet (2) vízalatti régészet (6) zarándoklat (1) zene (1) Címkefelhő

Google Analytics

2010.04.10. 06:00 Tóth F. Márton

Aranyszarvasok az Alföldön - A szkítakori elit emlékei Magyarországon 1.

A Fekete-tenger vidékén a Kr.e. 8. század vége táján megjelenő, majd letelepedő szkíta népcsoportokról az ókori görögök, asszírok és perzsák kortársaiként viszonylag bőséges írott forrással rendelkezünk.

Ezeket a forrásokat egészítették ki a 18-19. századtól az egykori cári Oroszország területén előkerült, a szkíták hagyatékának tartott, hatalmas sírhalmokból (kurgánsírokból) származó egyedülálló művészi színvonalon készült nemesfém tárgyak. Ezek a jellegzetes stílusjegyeket mutató ötvösművészeti remekek irányították rá a figyelmet erre az eurázsiai sztyeppét és erdős sztyeppét több száz éven át uraló, és a későbbi korok népeiben is mély nyomot hagyó népességre és kultúrkörre. 

A zöldhalompusztai aranyszarvas

A zömmel I. Péter cár a szentpétervári Ermitázsban őrzött gyűjteményéből származó leletekből összeállított látványos kiállításokon az érdeklődő közönség általában leginkább csak a szkíták leggazdagabb emlékeit, a sztyeppe fölé magasodó halomsírokba eltemetett vezető rétegének túlvilágra szánt tárgyait, sírmellékleteit ismerheti meg. Egy ilyen reprezentatív válogatást tavaly Magyarországon, a Nemzeti Múzeumban is megcsodálhattunk. A Szkíta aranykincsek című tárlat közelebb hozta hozzánk a tőlünk sok száz vagy ezer kilométerre, a mai Ukrajna és Oroszország területén feltárt szkíta sírok aranytól csillogó pompáját, valamint a kiállítás mellékleteként bemutatott néhányat a szkíta korszak Kárpát-medencei, magyarországi emlékeinek emblematikus darabjai közül is.

Csak a vendégkönyvébe beleolvasva számos nyitott kérdést hagyott maga után ez a kiállítás, elsősorban talán azokban, akik a szkíták, vagy a szkíta jellegű kultúrát hordozó népcsoportok magyarországi jelenléte és leletei iránt érdeklődtek.

Ki ne ismerné a logóként, politikai jelképként, vagy csak díszítő elemként is számtalanszor felhasznált zöldhalompusztai aranyszarvast? Hányan tudnak ugyanakkor bármit is arról, hogy milyen szerepet játszik ez a tárgy az ebben a korban itt élő népek, közösségek életében, társadalmában? Mit tudunk megtalálásáról, vagy arról, hogyan, mikor és miért került a föld alá? És a legendás szarvas tényleg olyan egyedülálló? Vagy találtak már hasonló darabokat hazánk területén? És egyáltalán, milyen volt a szkítakori elit Magyarországon? A következő rövid összefoglalásban igyekszem erre a néhány kérdésre, ha nem is mindig végleges választ adni.

Agathürszoszok és szigünnák

 

A szkíta jellegű anyagi kultúra keleti határa Belső-Ázsiában, az Altáj-hegység lábainál húzódik, délen a Fekete-tenger északi partvidéke és a Kaukázus hegyvonulatai, északon az erdős sztyeppe övezetében nagyjából az Urál-hegység déli része és a Volga felső folyásának vidéke határolja, nyugat felé pedig éppen a Kárpát-medencében, a Duna vonalánál ér véget.

 

Ebben a régióban a keleti sztyeppe-vidékről és a Kaukázus környékéről származó tárgyak először a vaskor kezdetén, nagyjából a Kr.e. 9-8. század fordulóján, a preszkíta időszakban tűnnek fel. A nomád hadviseléshez kötődő új fegyverzet és lószerszámzat elemei hamar népszerűvé válnak és elterjednek a szomszédos népcsoportok és közösségek (elsősorban a Hallstatt-kultúra dunántúli csoportja) vezető elitjének körében is.

 

A preszkíta korban presztizsértékűvé váló keleti eredetű tárgyak széleskörű elterjedése felveti a kérdést, hogy számolhatunk-e ebben az időszakban nagyobb keleti eredetű népcsoportok beáramlásával a Kárpát-medencébe. Felmerül a lehetősége ugyanis, hogy csak kisebb csoportok megjelenéséről, elit-váltásról, vagy csupán egy újfajta divat felfutásáról beszélhetünk.

 

A keleti eredetű migráció elméletének támogatói a bevándorlókat legtöbbször az írott forrásokból ismert, a szkíták előtt a Fekete-tenger északi partvidékének zónájában megtelepedő kimmerekkel azonosították. Ezt a kézenfekvőnek tűnő magyarázatot azonban a kutatás újabb eredményei már nem tudták kellőképpen igazolni, így a kérdés egyelőre nyitva maradt. 

A szkíta állatstílus első elemei és a korai szkíta korra jellemző új tárgytípusok a Kárpát-medence keleti felén a Kr.e. 7. század közepe táján jelennek meg, és ezzel megnyitják az egészen a Kr.e. 4. századig tartó új korszakot, a középső vaskor időszakát. Ezt a mintegy 250 éves periódust a dunántúli Hallstatt-kultúra szomszédságában, a Kisalföld Dunától északra fekvő részein, az Alföldön a Maros vonaláig, valamint az Északi-középhegység vidékén, Kárpátalján és Erdélyben egyaránt túlnyomóan a szkíta kultúra emlékei jellemzik.

 

A korszak régészetével foglalkozó mind hazai, mind külföldi kutatás régóta vitatkozik azon, hogy ez az új, egyértelműen keleti, sztyeppei eredetű elemeket felvonultató, a szkítához hasonló, de a korábbi őslakosság kultúrájának jegyeit is magában hordozó műveltség milyen etnikai hátérrel bír, milyen népességi és társadalmi változások okozzák a létrejöttét.

 

A vegyes, vagyis nyújtott háton fekvő, zsugorított, szórthamvas és urnás temetkezési rítussal, szkíta és helyi jellegű tárgyakkal együtt eltemetett, a letelepedett életformát mutató, növénytermesztésből és állattartásból élő lakosság falvainak anyagi kultúrája egyformán igazolni látszik a helyi, későbronzkori népességek továbbélését és keletről érkezett új betelepülők, az őslakossággal szemben domináns, szkíta jellegű kultúrát hordozó csoportok jelenlétét.

 

A Kárpát-medence szkítakori lakosságát minden valószínűség szerint azonosíthatjuk két Hérodotosz által név szerint is említett népcsoporttal. Az Alföld szkíta jellegű műveltségét, az ún. Vekerzug-kultúrát létrehozó csoportot feltehetően a szigünnákkal, az erdélyi ún. Csombord-csoport hasonló közösségeit pedig az agathürszoszokkal feleltethetjük meg.

 

Hérodotosz többek közt ezt írja róluk: „Úgy hallottam, az Isztroszon túl egyetlen nép lakik, a méd viseletben járó szigünnák. Bozontos lovaiknak, amelyeket állítólag öthüvelyknyi szőr borít, termete kicsi, orra tömpe, s egy embert ugyan nem bírnak el, de kocsiba fogva páratlanul gyorsak, s ezért az ott lakók mind kocsin járnak.” (Hérodotosz V. 9.)

„Az Isztroszba ömlik továbbá az agathürszoszok földjén eredő Marisz…” (Hérodotosz IV: 49.) „Az agathürszoszok minden embernél jobban kedvelik a fényűzést, és teleaggatják magukat arany ékszerekkel. Az asszonyokat közösen használják, úgyhogy valamennyien vérrokonai és testvérei egymásnak, ezért nincs köztük sem gyűlölség, sem irigység. Szokásaik különben ugyanolyanok, mint a thrákokéi.” (Hérodotosz IV: 104.)

 

Ugyan ezek a megfeleltetések ma is vita tárgyát képezik, Hérodotosz leírásainak néhány eleme, ha nem is pontos, de mindenképpen meglepő analógiákat mutat a régészeti adatokkal.

 

Tudjuk például, hogy az Alföld szkítakori lakossága értett a lótenyésztéshez és az innen származó, kis marmagasságú lovak Közép- és Délkelet-Európa távolabbi területeire is eljutottak. Érdekes párhuzamot mutatnak a Kr.e. 5. századból származó leírással az ugyan erre az időszakra datált szentes-vekerzugi, négykerekű kocsival ellátott lótemetkezések is. Az agathürszoszok aranygazdagsága már nehezebben igazolható, az erdélyi területek szkítakori kultúrájára kevésbé jellemzőek a sztyeppeihez hasonló pompával eltemetett előkelők; több, mint valószínű ugyanakkor, hogy a rézkor óta ismert és használt erdélyi aranyérc lelőhelyek ebben az időszakban is kiemelkedő szerepet játszottak.
 

 

A zöldhalompusztai fejedelmi sír

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkereszteshez tartozó Zöldhalompusztán 1928 áprilisában került elő az egyik legismertebb és legértékesebb hazai régészeti emlékünk. A mintegy 25 m átmérőjű és közel 1 m magas halomszerű kiemelkedésen, a Kubik-család temetkezési helyén egy új sír ásásakor bukkantak a munkások a híres leletre.

A Magyar Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója, Hóman Bálint Fettich Nándort és Márton Lajost küldte ki a helyszínre próbaásatást végezni, amelyre az év júniusában került sor. A leletet találó munkások elmondása alapján a halomban fekvő egykori sírt észak-déli irányú, hosszúkás négyszög alakú, hamus folt jelezte; maguk a tárgyak ennek a hamus résznek az alján, egy csomóban feküdtek.

Legelőször a kis aranygombok kerültek napvilágra, azután a szarvasalak és legalul a lánc töredékei; körülöttük apró, égett csontmaradványok hevertek. A család által a munkásoktól napokkal később megmentett leletek mellett valószínűleg egykor más tárgyak is tartoztak a sír mellékletei közé.

Ami a zöldhalompusztai leletekből megmaradt

 

A találók apró, ezüstszínű fémgolyócskákról is említést tettek, amik eredetileg talán a lánc részei lehettek, de beszámoltak egy nagy, sisakforma, rozsdás tárgyról is, aminek sajnos szintén nyoma veszett. Az aranyleleteken látható zöld patinanyomok tanúsága szerint eredetileg valószínűleg bronzból készült tárgyak is kerültek a sírmellékletek közé.

A zöldhalompusztai lelet ma meglévő és a Nemzeti Múzeumban látható tárgyai a következők: a leroskadó, fejét hátrafelé fordító, aranylemezből domborított 37 cm-es szarvasalak, a három oroszlánfigurával díszített, nyolc aranyszálból összefont, két végén hosszúkás halfej alakú hüvelyben végződő aranylánc, 136 db arany félgömb alakú pityke és egy csüngő. 

A zöldhalompusztai oroszlános aranylánc (Kemenczei In: Fodor – Kulcsár 2009 után)

A leletegyüttessel és legfőképpen az aranyszarvassal a magyar régészet az elmúlt 80 évben meglehetősen sokat foglalkozott, vizsgálták formai, technikai és stíluskritikai szempontból, összehasonlítva a szkíta állatstílus hasonló emlékeivel, vitatkozva a készítésének helyét és idejét illetően, de az ábrázolt állat zoológiai azonosítására tett kísérlet is megtörtént. Ezen kutatások alapján ma a következő kép rekonstruálható:

Az aranylemezből készült, szarvasalakot formázó tárgy kétségkívül a vaskori ötvösművészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Az állat fejét és lábait zsinórminta díszíti, határolja, az agancs és a nyak közötti felületen egy kampóscsőrű madárfej található. A szemeket és a fület rekeszek alkotják, amiket eredetileg világoskék üvegpasztával töltöttek ki. A tárgy felerősítésére a hátlapra forrasztott kis karikák szolgáltak. A leletet találó munkások sajnos a szarvast középen kettévágták és a középső részéből egy háromszög alakú darab elveszett.

Fettich Nándor


1900-ban született Acsádon, középiskolai tanulmányait Szombathelyen és Budapesten végezte. 1924-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte bölcsész-doktori oklevelét Pannóniai fogadalmi táblák című értekezésével. 1922-től történelem-latin szakos tanár, 1921-1923 közt a Zeneakadémia fuvola tanszakának növendéke volt, majd 1923-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott. Miután megtanult oroszul, 1926-ban régészeti tanulmányúton járt Leningrádban, Moszkvában, Kazanyban és Permben.

1941-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójává, ebben az évben kezdett ötvösséggel foglalkozni. 1941. decembere és 1942. januárja között László Gyulával együtt a német megszállás alatt lévő Ukrajna területén, főként Kijevben a múzeumok népvándorlás- és honfoglalás kori anyagának leltározásával és mentésével foglalkozott.

 

1944. júliusa -1945. áprilisa között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese. 1945. májusában a múzeumi igazolóbizottság németbarátságára való hivatkozással nyugdíjaztatta, de a határozatot már augusztusban visszavonták és Fettichet visszahelyezték múzeumi őri állásába.

1949-ben az ún. Esterházy-kincsek kapcsán keltett politikai kampányt felhasználva véglegesen nyugdíjazták.

 

1950-ben mérnöki napszámos, 1950-51-ben üzemi nyilvántartó, 1954-ben játékkészítő munkás, 1954-55-ben irattáros, 1955-ben betanított munkás volt. 1957-től az Ötvösművészek Alkotóközösségének tagja, 1957-ben alkotásaival részt vett a Brüsszeli világkiállításon.

 

1929-51 között a népvándorlás archeológiája című tárgykör magántanára volt a budapesti egyetemen. 1959-60-ban az MTA Régészeti Kutatócsoportjának ásatási technikusa, 1963-tól a veszprémi Bakonyi Múzeum, 1964-69-ben az MTA Régészeti Intézetének szerződéses munkatársa. Tagja volt a Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulatnak és a Helsinki Finnugor Társaságnak. 1971-ben hunyt el Budapesten; rehabilitációjára 1989. május 9-én került sor. Az ős- és népvándorláskori régészet nemzetközi szinten is elismert, egyik legnagyobb hazai alakja. Széles műveltsége, kiemelkedő rajztehetsége, ötvösművészeti ismeretei hozzásegítették, hogy a tudományág számos területén maradandót alkosson; művei a mai napig alapvető fontosságúak maradtak.

Arra már Fettich Nándor is rámutatott, hogy a zöldhalompusztai (és tápiószentmártoni) szarvasokhoz hasonlók a dél-orosz sztyeppevidék szkíta fejedelmi kurgánjaiból kerültek elő. Legközelebbi párhuzamukként a Kaukázus északnyugati lábainál, a Kubán-vidéken fekvő kosztromszkajai halomsírban felfedezett arany szarvasalakot jelölte meg, a magyarországi darabok legközelebbi analógiájának ma is ez tekinthető.

Aranyszarvas a kosztromszkajai kurgánból

 

Ennek az aranyszarvasnak a megtalálási helyzete alapján Fettich a tárgy funkcióját is meghatározta: szerinte mindkét hazai lelet egyfajta hatalmi jelvényként értelmezhető pajzsdísz lehetett. Máig is ez az elképzelés tűnik a legvalószínűbbnek.

A zöldhalompusztai szarvas további fontos párhuzamait az Északkelet-Bulgáriában levő Garcsinovóban talált bronz préselőminta és a Krím-félsziget keleti részén található kul-obai kurgán kosztromszkajaihoz hasonló arany szarvasalakja jelentik. 

A kul-obai aranyszarvas

A fonott aranylánchoz leginkább hasonló darab az északnyugat-iráni ziwiyeh-i kincsből és a mai Lengyelország nyugati határánál feltárt vettersfeldei (Witaszkowo) aranyleletből ismert.

A lelet korának meghatározásával mind a hazai (többek közt Fettich Nándor, Bottyán Árpád, Párducz Mihály, Vékony Gábor), mind a külföldi (T. Sulimirski, M. Dušek, N. L. Členova, S. A. Skoryj és mások) kutatás sokat foglalkozott.

A korábbi, elsősorban a Kr.e. 6. és 5. századra tett keltezések után ma elsősorban Kemenczei Tibor véleménye alapján készítésének és a lelet többi darabjával együtt földbe kerülésének idejét a Kr.e. 7-6. századra tehetjük.

A pajzsdísz készítési helyének lokalizálásával már nagyobb gondban vagyunk, ebben a kérdésben is többféle álláspont látott az évtizedek során napvilágot. A tárgy egyértelműen a Kubán-vidéki, iráni-szkíta stílusban létrehozott ötvösmunkákkal mutatja a legszorosabb rokonságot, de erre az ötvösművészetre a szkíta korban még az észak-pontusi térség görög-szkíta műhelyei is meghatározó hatással bírtak.

Szkíta fegyverzet rekonstrukciója pajzsdíszkén szolgáló aranyszarvassal (Cernenko - McBride 1983)

Könnyen lehet ugyanakkor, hogy a zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni szarvasok már a Kárpát-medence keleti felének műhelyeiben készültek, ezek az ötvösök azonban a sztyeppei művészet mintaképei szerint dolgoztak, a szkíta állatstílust tökéletesen ismerték.

Ezek alapján zöldhalompusztai sírról megállapítható, hogy ha nem is mutat a Fekete-tenger vidékének királyi szkítáihoz hasonló gazdagságot, mindenképpen a szkítakor egyik legkiemelkedőbb Kárpát-medencei emlékének tekinthető. Ez az észak-alföldi temetkezés azt mutatja, hogy a Vekerzug-kultúra területén is számolhatunk a középső vaskor idején emelt kurgánsírokkal, melyek a korabeli vezető réteg, fejedelmek, törzs- vagy nemzetségfők sírjait rejthetik, olyan előkelőkét, akik nagy távolságú diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek, őrizték hagyományaikat és kivették a részüket a Közép- és Kelet-Európát mozgató folyamatokból és eseményekből.

Folyt. Köv.

11 komment

Címkék: történelem régészet őskor sír régész szkíta vaskor


A bejegyzés trackback címe:

http://sirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr951902556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Japánban is találtak "szkíta" jellegű állatmintás csatokat, díszeket.

Egami Namio könyvében (江上波夫著『騎馬民族国家』中公新書) be is mutatja őket, szerencsére a fotók a neten is fellelhetők.
www.geocities.jp/okeya_since1990/qz551.jpg
Az 1-es számú tárgyat Japánban találták.

www.geocities.jp/okeya_since1990/qz5552.jpg

Itt az 1-2-3-as számú tárgy származik Japánból.
Ó a Japánok még Krétán is jártak reájuk utaló neveket láttam ott ,és érdekes ez a világ azt gondolod ,ó de fejletlen kor lehetett Kr. előtt 800 évvel ,és akkor nézd az ötvösmunkát ! Micsoda népvándorlás ,mi okozta ezt a nagy tolongást ,és a magyar is kicsi lovon jött ,és a szarvas, a csodaszarvas is utal valamire nem ?
azt hiszem, ezen a helyen azóta is volt kutatás, de az eredményeiről nem tudok.
Kedves Tóth F. Márton!
Köszönet ezért a posztért!
Nagyon jól megírt anyag, érdeklődéssel olvastam.
Üdv.
még több ilyen blogot...
szuper poszt! gratula.
Jaj de jó ,hogy végre a politika távol maradt.
De régen vártam már ezt a témát!
Nagyon köszönjük, kérjük a következőt!
valamit már évek óta nem értek, ha tényleg "igazi" szkíták lettek volna, akkor úgy temetkeztek volna, mint az ukrán sztyeppén, de itthon pl. a zöldhalompusztai is egy égett részből (hamvasztásos temetkezés?) került elő
@bucsin: Mint említettem a korszak etnikai hátterének meghatározása egyelőre kifejezetten problémás. A leletanyag jó része jellegzetesen keleti eredetet, vagy legalábbis előképeket mutat, nem csak az elit, de a köznép sírjaiban, a településeken előkerülő tárgyak esetében is (pl. korongolt kerámia). Egyértelműen jelen vannak ugyanakkor a helyi, késő bronzkori eredetű és általában közel azonos formában továbbélő tárgytípusok is. Homogén népességről tehát már ez alapján sem beszélhetünk, de egyértelműen meghatározó a "szkíta" jelleg. A keleti füves és erdős sztyeppén sem egységes a kultúra és a temetkezési szokások sem. A szórthamvas és a zsugorított rítus pl. egyaránt jellemző a hozzánk legközelebb álló erdős sztyeppi területekre. Ezzel együtt valóban szembeötlőek a különbségek a Pontus-vidék gazdag kurgánjaival és városias településeivel, de ez önmagában még nem meghatározó az etnikus azonosítás szempontjából.
@Andras /البكري: Érdekes, de nekem (hasonlóság szempontjából) elég távolinak tűnő párhuzamok. A stilizált állatábrázolás ötvösmunkákon való megjelenése még nem szükségszerűen jelent közvetlen analógiát a szkíta állatstílus jellegzetességeit hordozó tárgyakkal. A stílus eredete az újabb kutatások alapján egyébként Belső-Ázsiába, illetve lehetséges, hogy Észak-Kínába vezet.
az ordoszi leletekről feltoltam ide egy ismertetőt: ifile.it/p1urc03 vannak benne remek párhuzamok!