Sírásók naplója

Régészblog. Sírok, csontok, régészet és minden amit a föld nyelt el...

Postaláda

Véleményeket, új posztokat az alábbi címre várjuk: regeszblog@vipmail.hu

Szerzői jogok

A blog posztjaival kapcsolatos minden jogot fenntartunk!

 

A jogi nyilatkozatunk itt olvasható.

Új hozzászólások

Címkék

afrika (8) állatcsont (8) antropológia (16) aquincum (17) archeozoológia (4) átok (3) avar (4) bács kiskun (1) békéscsaba (1) biblia (2) bronzkor (17) budai vár (5) budapest (18) búvár (4) cikkajánló (9) dráva (2) duna (7) égeikum (2) egyiptom (17) előadás (5) elte (10) építészet (6) erdély (2) erőd (4) fémkereső (27) filmajánló (5) franciaország (1) geofizika (6) geológia (2) germán (2) görögország (1) gót (1) győr (11) hadsereg (14) hajó (3) harris mátrix (1) hírek (39) honfoglalás kor (15) hulla (19) humor (4) hun (6) india (2) irak (1) isten (5) itália (2) kecskemét (1) kelta (4) kerámia (13) kiállítás (14) kína (1) kincs (23) kisérleti régészet (6) kiskunfélegyháza (3) kocsi (2) kolostor (1) könyvajánló (6) koponyalékelés (3) körös (1) kőszeg (1) közel kelet (1) középkor (48) közlemény (1) kultusz (15) kunok (6) légirégészet (5) linkajánló (23) london (3) mágia (5) mezopotámia (1) miskolc (2) mitológia (1) mongólia (1) múmia (3) művészet (3) nagy britannia (1) nekrológ (1) németország (1) neolitikum (2) népvándorláskor (19) núbia (9) numizmatika (4) nyíregyháza (2) olvasói levél (2) örökségvédelem (92) őskor (31) osztrakon (1) paks (1) pécs (5) pilis (1) pogány (5) pozsony (1) programajánló (14) rabszolga (1) régész (131) régészet (184) rézkor (2) róma (9) római (66) románia (1) sárospatak (1) seuso kincs (3) sír (30) sivatag (5) szarmata (6) százhalombatta (2) szeged (3) székesfehérvár (1) szent (1) szentély (4) szkíta (6) szlovákia (1) szobor (2) szolgálati (3) szolnok (1) szombathely (6) szudán (7) tatárjárás (2) templom (9) természettudomány (17) török kor (5) történelem (36) tudomány (22) út (3) vallás (6) vaskor (11) vendégposzt (3) viselet (2) vízalatti régészet (6) zarándoklat (1) zene (1) Címkefelhő

Google Analytics

2010.07.26. 10:20 Visy Zsolt

Régészeti értékeink – nemzeti kincseink

A régészeti lelőhelyeken rejlő ingó és ingatlan leletanyag nemzeti kincsünk, aminek védelme, őrzése, gondozása és kutatása a régészeti és örökségvédelmi intézmények feladata. Különösen az ingó leletanyag van veszélyben, korábban inkább a gondatlanság és felelőtlen nemtörődömség miatt, újabban pedig egyre nagyobb mértékben a tudatos műkincsvadászat és a velük folytatott illegális kereskedelem következtében.

Római kori villagazdaság légifotója a Dél-Dunántúlról (Fotó: Pécsi Légirégészeti Téka)

Törvényeink korábban és most a régészeti intézmények és a régészek kizárólagos jogaként határozzák meg a kutatást, tehát minden olyan terepi tevékenység, amely régészeti, tehát 1711 előtti korból származó leletek begyűjtését célozza, illegális, törvényellenes és büntetendő tevékenység.

Az ilyen, a régészeti leletek illegális megszerzésére irányuló törekvéstől meg kell különböztetni a véletlen során előkerülő leleteket, amelyekre nézve ugyancsak részletes törvényi rendelkezések vonatkoznak. A véletlenül előkerülő ingó és ingatlan leleteket haladéktalanul be kell jelenteni, a meghatározott helyen be kell szolgáltatni, és amennyiben régészeti kutatásra is sort kell keríteni, meghatározott feltételek mellett és ideig tűrni kell azok lefolytatását.

Gyakran előfordul, hogy a leletek vagy azok híre nem jut el az örökségvédelmi hatósághoz vagy a múzeumba, ennek egyik oka a jutalmazás mértékének alacsony volta, illetve esetenkénti elmaradása. Megállapítható, hogy a jutalmazás jelenlegi gyakorlata nem kielégítő, mivel esetleges, pontatlanul szabályozott, a legtöbbször érték alatti, ráadásul az ingatlan tulajdonosára nem terjed ki. Ennek több káros következménye van, így a földterület tulajdonosának az érdektelensége, a leleteket megtalálóinak az ellenérdekeltsége, gyakran a beruházónak a régészeti kutatás következményeitől való indokolatlan félelme. Mindez fokozza az illegális leletgyűjtést, a leletek eltitkolását és kereskedelmi forgalomba való hozatalát.

Az alábbiakban erre keressük a választ, de a javaslatok megtétele előtt érdemes röviden áttekinteni a régészeti leletek és talált tárgyak kezelésének és sorsának történelmünk során való alakulását.

A véletlenül előkerült tárgyak tulajdonjogát 1949-ig a harmadolás elve határozta meg: a Korona (állam), az ingatlan tulajdonosa és a megtaláló ennek alapján osztoztak a leleten, de az állam megválthatta az egész leletet a másik két szereplőtől. 1949-től az állami tulajdon elve lépett ennek a helyébe, vagyis ettől kezdve a két másik szereplő csak jutalmazható. Ebben mind a megtaláló, mind pedig az ingatlan tulajdonosa részesülhetett.

A harmadolási elvnek Magyarországon és más országokban a római jog az alapja. A kincstalálás (thesauri inventio) és a kincs Paulus római jogtudós meghatározásában a következő: A kincs egy bizonyos régen elrejtett, értékes dolog, amelyre már nem emlékeznek, s így nincs tulajdonosa. A római jog különbözı módon értelmezte a megtalált kincset. A kincs a földhöz tartozik, így annak a tulajdonosát illeti meg. Ezt Hadrianus megváltoztatta aszerint, hogy hol került elő. A szent helyen lelt (res sacra) vagy temetkezési helyen talált lelet (res religiosa) a megtalálóé, az állami vagy magánföldön talált kincs fele-fele arányban a találóé és a földtulajdonosé. I. Valentinianus a kincs ¼-t ítélte a telek tulajdonosnak. Zénó és Iustinianus tért vissza a hadrianusi szabályozáshoz.

A Magyar Királyságban a 18. századtól kezdve van pontosabb szabályozás. A földben talált kincsekre a fiscus tartott igényt, a leleteket Bécsbe kellett küldeni. A 150 forintot meghaladó értékű kincs esetén a fiscust 1/3 érték illette meg. A 19. század elején kamarai rendeletek jelentek meg ezzel kapcsolatban. 1812-től kezdve Bécs után a Magyar Nemzeti Múzeum is válogathatott érmeket a kincsből, és azokat felértékelt áron megválthatta, 1816-tól pedig a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Pesti Egyetem is válogathatott a Budai Magyar Királyi Kamaránál belső fémértékben érmeket a Bécsbe való küldés előtt.

A kiegyezés évében kiadott pénzügyminiszteri rendelet szerint a talált kincseket nem kellett többé Bécsbe küldeni, azokat a Magyar Nemzeti Múzeum, ill. a Pesti Egyetem váltotta meg, az állam pedig mint harmadik szereplő lemondott részesedéséről.

Fibulák az 1889-ben talált, Nemzeti Múzamba került  második szilágysomlyói kincsből

 

Az 1881-ben elfogadott műemléki törvény ugyan úttörő volt Európában, azonban a régészeti lelőhelyekről és különösen a véletlenszerűen előkerülő leletekről nem, vagy csak általánosságban rendelkezett. E tekintetben a 20. század hozott döntő változásokat. Az 1929. XI. tvc. 21. § kimondta, hogy az ásatás (felkutatás) eredményeként előkerülő vagy egyébként talált, a 18. § első bekezdésében felsorolt dolgok fogalma alá eső, közgyűjteményben elhelyezésre alkalmas ingóság a közigazgatási hatóság útján lefoglalható és megváltható. Ugyanez a törvénycikk kimondja azt is, hogy a találót és a rejtő dolog tulajdonosát kártalanításként egyenlő arányban együttvéve a lelet értékének kétharmada illeti meg. A 19. § első és negyedik bekezdésében említett esetben találónak az ásató intézetet, illetőleg hazai közgyűjteményt kell tekinteni; ehhez képest ezekben az esetekben csak a rejtő dolog tulajdonosát illeti kártalanításként a lelet értékének egyharmada, amennyiben a földtulajdonossal az ásatás megkezdése előtt más megállapodás nem jött létre. A kártalanítás összegét megállapodás hiányában a Tanács és a találó által, a 19. § első és negyedik bekezdésében említett esetben a Tanács és a rejtő dolog tulajdonosa által kijelölt két-két szakértőből s általuk választott elnökből álló bizottság javaslata alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. A találót és a rejtő dolog tulajdonosát kérelmükre a Tanács az ásatásból előkerült, közgyűjtemény részére igénybe nem vett anyagból a kártalanítási összeg értékének megfelelő értékű tárgyakkal elégítheti ki.

Aranyozott ezüst csésze a fehértói kincsből (14. század), amelyet 1876-ban találtak

 

A tulajdonlás tekintetében döntő fordulatot hozott 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendelet, amely nem véletlenül az állami tulajdonlás kizárólagosságát mondta ki. A 27. § (1) bek. szerint A rendszeres ásatás során, vagy egyébként a föld alól előkerült muzeális értékű ingóság tulajdonjoga az államkincstárt illeti, a Központ azonban e rendelkezés alól az ásatást végző más közület vagy magánszemély, illetve nem rendszeres ásatás esetén a találó vagy az ingóságot rejtő ingatlan tulajdonosa javára kivételt engedélyezhet. (2) bek.: Az (1) bekezdés alapján állami tulajdonba került ingóságok őrzési helyét a Központ állapítja meg. Az ilyen ingóság találóját, valamint az ingóságot rejtő ingatlan tulajdonosát a Központ pénzjutalomban részesítheti.

Az ingatlan tulajdonosa lehetett az állam, valamely közösség vagy testület, valamint magánszemély. Elvben tehát járt nekik jutalom, a gyakorlatban azonban erre nem került sor, a hatvanas évektől pedig az elvbeni jutalmazás is kikerült törvényekből.

Az 1963. évi 9. sz. tvr. feloldotta a korábbi kizárólagos állami tulajdont a földből kikerülő régészeti tárgyak esetében, és összehangolta az 1959. évi IV. törvénnyel (polgári törvénykönyv):

132. § (1) Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként is feledésbe ment - ideértve a régészeti, muzeális értékű vagy műemlék jellegű leletet -, köteles azt az államnak felajánlani.

 

(2) Ha az állam a dologra nem tart igényt, az a találó tulajdonába megy át; ellenkező esetben a találó a dolog értékéhez mérten megfelelő díjra jogosult.

Az 1975. évi 6. sz. tvr. így fogalmazott: A földben és a víz mélyén talált régészeti leletek társadalmi tulajdont képeznek. Ez a megfogalmazás az akkoriban formálódó politikai enyhülés és konszolidáció jegyében született.

Tárgyak az 1971-ben talált kunbábonyi avar kincsből (Kecskeméti Katona József Múzeum)

 

A következő olyan törvény, amelyik a régészeti leletek sorsára kitért, az 1997. évi CXL. közgyűjteményi törvény volt. Megfogalmazásában visszatért az állami tulajdon kifejezés:

26. § (1) A föld felszínén, a földben a vizek medrében vagy máshol rejlő, illetőleg onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon.

 

(2) A régészeti leletek tulajdonjogáról az állam lemondhat régészeti gyűjtőkörrel rendelkező, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosai javára.

 

37. § (3) A régészeti lelőhely, illetve lelet felfedezőjét anyagi elismerésben kell részesíteni.


Figyelemre méltó, hogy a törvény nem a régészeti lelőhely tulajdonosának a jutalmazásához tért vissza, hanem csupán pontosított, amennyiben – egyébként jogosan – külön kezelte a régészeti lelőhely felfedezőjét.

Jelenlegi ide vonatkozó törvényünk a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről (a 2005. évi LXXXIX. törvénnyel módosítva). Néhány idézet:

8. § (1) A föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő lelet állami tulajdon.

 

(2) A régészeti leletek tulajdonjogáról az állam nevében a nemzeti kulturális örökség minisztere lemondhat régészeti gyűjtőkörrel rendelkező, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosai javára.

 

26. § A korábban ismeretlen, régészeti nyilvántartásban nem szereplő régészeti lelőhely, illetve lelet feltáráson kívüli felfedezőjét vagy bejelentőjét anyagi elismerésben kell részesíteni.

A jelen szabályozás szerint a régészeti leletek tehát állami tulajdonban vannak, viszont tény, hogy az őket beleltározó, és így a leletek tulajdonlásába jutó múzeumok az országos múzeumoktól eltekintve önkormányzati múzeumok.

A régészeti leletek tehát a leltározás eredményeként vagy kormányzati (országos múzeum), vagy önkormányzati tulajdonba kerülnek.

Az ellentmondásos helyzetet az önkormányzati törvény elfogadása teremtette. Az állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba való átkerülés feltételeit az állami vagyonról hozott 2007. évi CVI. törvény szabályozta és szabályozza jelenleg is:

36. § (1) Állami vagyon tulajdonjogát ingyenesen átruházni csak törvény rendelkezése alapján lehet.

 

(2) Állami vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható
… c) helyi önkormányzat javára törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglalt feladatai elősegítése, vagy szociális földprogram megvalósítása érdekében.

 

37. § (1) Az állami tulajdonban lévő védett természeti területek és értékek, erdők, műemlékingatlanok, műkincsek, valamint történeti (régészeti) emlékek és földterületek tulajdonjogának bármely jogcímen történő átruházására csak e védett vagyonra vonatkozó külön törvényben meghatározott esetekben és módon kerülhet sor.

A véletlenül és a tervszerű kutatás során előkerült régészeti tárgyak tulajdonjogára vonatkozóan a lényeg nem változik: nemzeti tulajdonról van szó. A nemzeti tulajdonlás megtestesítője pedig egyaránt lehet kormányzati vagy önkormányzati tulajdonban lévő közgyűjtemény. Ebből az is következik, hogy elvben csak a régen, 1949 előtt előkerült, a lelőhely és a lelőkörülmények tekintetében már nagyrészt feledésbe merült régészeti tárgyak tulajdonosa lehet magánszemély. Az állami-önkormányzati tulajdonlással kapcsolatban feltett kérdésemre Kecskés László professzor az alábbi elemzést készítette : „A jogalkotási út mellett álláspontom szerint szerződési módszerrel is megvalósítható az állami tulajdon és az önkormányzati tulajdon közötti vagyonmozgás. Az állami oldal és az önkormányzati oldal közötti szerződések intézményileg és szerződéstipológiailag úgynevezett közigazgatási szerződéseknek, megállapodásoknak tekinthetők. Ennek a szerződéstípusnak a külföldi jogokban megalapozott részletes szabályai vannak, intézményesülése a magyar jogrendszerben azonban eléggé gyenge lábakon áll. Az ilyen szerződések megkötéséhez az állami oldalon megjelenő állami jogalanynak természetesen megfelelő előzetes felhatalmazottsággal kell rendelkeznie. Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 37. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 8. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy „a régészeti leletek tulajdonjogáról az állam nevében a nemzeti kulturális örökség minisztere lemondhat régészeti gyűjtőkörrel rendelkező, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosai javára.”

E rendelkezések magukban foglalják a szerződéskötési képességet is. Közigazgatási szerződésben lehet rendelkezni az állami tulajdonban lévő és önkormányzati tulajdonba átkerülő régészeti emlékek és leletek garanciális, tulajdonvédelmi és állagvédelmi jellegű szabályozási szintjének megőrzéséről, azaz az állami szintről az önkormányzati szintre való átruházásáról. A tulajdonvédelmi tartalmi körbe tartoznak a forgalomképtelenséget és a korlátozott forgalomképességet biztosító jogi megoldások…Az itt szóba hozott közigazgatási szerződések minimum tartalmi feltételeiről miniszteri rendeletben lenne célszerű szabályozást adni. A javasolt szerződések megkötésénél a miniszteri rendelet ’kvázi általános szerződési feltétel funkciót’ kapna.”

Ezután lehet visszatérni a régészeti lelőhelyek és leletek megtalálói, illetve bejelentői jutalmazásának a kérdéséhez. A 18/2001. (X.18.) NKÖM-rendeletben az alábbiak állnak:

16. § (2) Régészeti emlék vagy lelet megtalálóját a lelőhely, illetve a lelet tudományos jelentőségével arányos pénzjutalom és elismerő oklevél illeti meg.

 

(3) Nem fizethető ki jutalom a megtalálónak, ha a Tv. 24. § (3) bekezdése szerinti kötelezettségének nem tett eleget. Ilyen esetben a jutalom a bejelentőt illeti.

 

(4) A nemesfémből készült vagy drágakövet tartalmazó lelet után kifizetendő pénzjutalom mértékét a lelet nemesfém-, illetve drágakőtartalma napi piaci értékének figyelembevételével kell megállapítani.

 

(5) A lelőhely, emlék, lelet tudományos jelentőségével arányos jutalmat a Hivatal állapítja meg.

 

(6) A lelet elhelyezéséről a Hivatal dönt.

A régészeti leletek és lelőhelyek rongálásának és az illegális leletgyűjtésnek a szankcionálásáról az 1978. évi IV. törvény, a ma is hatályos büntetőtörvénykönyv rendelkezik:

325. § (1) Aki a talált idegen dolgot eltulajdonítja, avagy nyolc nap alatt a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, úgyszintén aki a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja vagy nyolc nap alatt vissza nem adja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

 

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a jogtalan elsajátítást a kulturális javak körébe tartozó tárgyra követik el.

 

(3) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki
… b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket, … rongál meg.

 

(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás
… b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket, … semmisít meg.

 

326. § (1) Aki lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból, vagy orgazdaságból származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt vagy elidegenítésében közreműködik, orgazdaságot követ el.

 

… (3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot nagyobb értékre vagy kulturális javak körébe tartozó tárgyra követik el.


Ugyanez a törvény szabályozza az orgazdaság szankcionálását is:

325. § (4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
– a) jelentős értékre,
– b) nagyobb értékre üzletszerűen követik el.

 

(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
– a) különösen nagy értékre,
– b) jelentős értékre üzletszerűen követik el.

 

(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
– a) különösen jelentős értékre,
- b) különösen nagy értékre üzletszerűen követik el.

A 2005. évi LXXXIX. törvénnyel módosított 2001. évi LXIV. örökségvédelmi törvény nem ismétli meg a büntető törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusait, a régészeti lelőhelyeket és a műemlékeket veszélyeztető vagy éppen megsemmisítő tevékenységgel kapcsolatban a következőket tartalmazza:

82. § (1) Azt a természetes vagy jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki (amely) az e törvényben engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül vagy attól eltérő módon végzi, illetve a védetté nyilvánított, vagy e törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökség elemeit jogellenesen megsemmisíti vagy megrongálja, illetve a védett kulturális örökségi elemet kötelezettségének elmulasztásával veszélyezteti, örökségvédelmi bírsággal (a továbbiakban: bírság) kell sújtani. Az örökségvédelmi bírság kiszabása nem mentesít egyéb, építésügyi eljárásban kiszabható bírság alól.

 

(2) Bírsággal sújtható az, aki a jogszabály által előírt bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget.

A véletlenül előkerült leletek jelenleg érvényben lévő jutalmazásával kapcsolatban nyilvánvaló anomália az, hogy csupán a megtaláló és a bejelentő érdekeltségére épít, az ingatlan tulajdonosának az érdekeltségét évtizedek óta figyelmen kívül hagyja. Az ókor óta érvényes elv az ötvenes-hatvanas években szorult ki előbb a gyakorlatból, majd pedig a törvénykezésből. Ez azonban több szempontból is felveti az igazságosság és a méltányosság kérdését, hiszen az „állam” is tulajdonosi jogára hivatkozik.

Római kori bronz szatírszobor Biatorbágyról, amelyet 2009-ben Meleg József talált (Szentendrei Ferenczy Múzeum)

 

A kérdésnek lehet persze más megítélése is, mint például néhány európai államban, ahol az állami tulajdonjog csak meghatározott mélységhatár alatt érvényesül. Az e fölötti rétegben előkerülő lelet az ingatlan tulajdonosáé. Természetesen ennek a szabályozási módnak is vannak nehezen ellenőrizhető és érvényesíthető pontjai, elsősorban a lelet mélységének a pontos, a tulajdon szempontjából döntő súlyú meghatározása. Mindenesetre a jelenleginél méltányosabb lenne egy olyan szabályozás, amely az ingatlan tulajdonosának az érdekére is tekintettel van. Egy ilyen változtatás jól beleillene az államosítás maradékainak a fölszámolása, a jogállamiság helyreállítása irányában tett erőfeszítések sorába. Az ingatlantulajdonosok jutalmazásba való bevonása amellett, hogy kétségtelenül nagyobb anyagi áldozatvállalást követelne meg az államtól, ugyanakkor gyakorlati haszonnal is járna, hiszen ennek a tulajdonosi körnek az anyagi érdekeltsége hozzájárulna a régészeti lelőhelyek fokozottabb védelméhez. A lelőhelyek védelme manapság az egyik legnehezebben megoldható feladat, és ezt a helyzetet az illegális kincsvadászok gátlástalanul kihasználják. A földtulajdonosok jutalmazhatósága viszont széles körben mozgósítaná ezt a nem csekély tömeget országszerte, és ha másért nem, saját anyagi érdekükben meggátolnák a lelőhelyek kirablását.

Az illegális leletgyűjtés visszaszorítása nemzeti, országos ügy. A lelőhelyeket járva szinte mindenütt rá lehet bukkanni a kincsvadászok nyomaira, a leletek keresésére mélyített kisebb nagyobb gödrökre. A közérdek érvényesítésére több módszer párhuzamos, együttes alkalmazására van szükség.

- Érvényt kell szerezni a törvényi tiltásnak, a feltárt esetekben szigorúan, a törvény teljes erejével kell eljárni;

- Fokozni kell a régészeti leletek és lelőhelyek tudományos, művészeti és helytörténeti jelentőségét bemutató felvilágosító, tájékoztató munkát a társadalom minden rétege, különösen az önkormányzatok és a rendőrség felé;

- Fokozni kell a kulturális örökség őrzésére és védelmére tett erőfeszítéseket az örökségvédelmi felügyelet és a természetvédelmi felügyelet együttműködését.

- Anyagi érdekeltségük megteremtésével be kell vonni a kulturális örökség védelmébe az ingatlantulajdonosokat;

- Minél előbb meg kell szervezni a fémleletek szisztematikus, múzeumok által való felszíni begyűjtését.

A hazai és a nemzetközi műtárgy-kereskedelem a régészeti lelőhelyek fosztogatásának a legfőbb motorja, tehát az illegális műtárgy-kereskedelmet minden erővel vissza kell szorítani. Az illegálisan folyó régészeti műtárgy-kereskedelmet jelenleg az is elősegíti, hogy nem az eladónak és a kereskedőnek, hanem a rendőrségnek és az örökségvédelmi hatóságnak kell bizonyítani ezt a tényt. Mielőbb meg kellene hozni azt a jogszabályt, amely kimondja, hogy a régészeti tárgyak áruba bocsáthatóságának a feltétele az állami tulajdonjog kimondása előtti előkerülés és ennek igazolása. A bizonyítási kötelezettség tehát ne a vásárlónál, hanem az eladónál legyen.

A jelenlegi áldatlan helyzeten csak határozott és gyors lépéseket téve lehet változtatni. Ezek a lépések az örökségvédelem és a társadalom nagyobb odafigyelésével, a meglévő törvények pontos és határozott betartásával és betartatásával, továbbá újabb törvény- és rendeletalkotással teendők meg, és az intézkedések együttes erejével remélhetőleg gátat szabhatnánk hazánk nemzeti vagyona egy jelentős részének, a régészeti lelőhelyek mint szabadtéri múzeumok kirablásának.

 

A cikk a 2010. március 1-én a régészeti örökségvédelemről és a múzeumok szerepvállalásáról rendezett konferencián tartott előadás szerkesztett és kiegészített változata.

20 komment

Címkék: régészet kincs örökségvédelem


A bejegyzés trackback címe:

https://sirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr32174898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny01 2010.07.27. 16:49:06

Tisztelt Szerző!

Az előttem szólóval szinte minden tekintetben egyetértek. Magam sem a tűzzel-vassal elv képviselője vagyok, inkább prevencióval a dolgok elé kellene menni. Ha már valaki kirabolt, feldúlt egy lelőhelyet, akkor sajnos arról már csak múlt időben beszélhetünk. Fel is lehet ezért négyelni, várfokára lehet tűzni, de a lelőhely állapotán ez már mit sem változtat...
Inkább azokat a megoldásokat vélem célravezetőnek, hogy eszébe se jusson senkinek feldúlni! Ezen valóban segíthet a kitűzött jutalom emelése, ami megnövelhetné a bejelentési kedvet. De valóban fontos, hogy a bejelentő erkölcsileg is piedesztára legyen emelve, és a bejelentését nyilvánosan ismerjék el. Jómagam pl. a móri mészárlás fegyvereit találtam meg, és természetesen én is a mai napig perelem a nyomravezetői díjat. Ennek okán talán tapasztalatom is mondatja velem mindezeket. De fontos lehet az is, hogy próbáljanak meg együttműködni a közösségi portálok működtetőivel. Ezeket az oldalakat valószínűleg több fémdetektoros látogatja, mint a múzeumok, vagy a KÖHI oldalát. Itt is lehet "nevelő" munkát folytatni, például hasonló írások megjelentetésével.
Üdvözlettel:
Szebenyi István
Had-és Kultúrtörténeti Egyesület

buvarkund 2010.07.27. 17:45:38

Értékes írás, külön tetszett a római korig visszamenő jogtörténeti áttekintés:) Az előttem szólókkal elvi síkon egyetértek. A dilemmám viszont az, hogy szerintem a felvilágosításban és erkölcsi piedesztálban rejlő prevenció csak bizonyos gondolkodású, fejlett erkölcsi érzékkel rendelkező emberekre hat, míg a lelőhely fosztogatók köre ennél sokkal tágabb sajnos. Ezért az fentebb vázolt irányok mellett célszerűen a jogi környezet hatékony alkalmazásának lehetővé tételét (amiről de sokat írtunk és vitáztunk már itt) valamint a lelőhelyek védelmének rendészeti vonatkozású erősítése közvetlen és sürgető, elsődleges feladat volna. Ötletként felmerült bennem, hogy a rendészeti szervek más vonatkozásokban túlterhelt felderítő munkáját, akár örökségvédelmi célra létrehozott önálló polgárőr egyesület is segíthetné, vagy a polgári természetőri szolgálat mintájára polgári örökségvédelmi őrszolgálat volna szervezhető, amibe integrálhatóak lennének az örökségvédelem iránt érdeklődő civilek is.

Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2010.07.27. 20:18:31

Kedves Hullafotós barátom!

Kérlek, tiszteld meg szerzőnket és a témát azzal, hogy minimális udvariassági szabályokat betartod értékes véleményed megfogalmazásánál!

Köszönöm!

Bertie.Wooster 2010.07.27. 21:02:06

Üdv! Igen érdekes tanulmány. Úgy gondolom a javadalmazás, s igény esetén a megtaláló kvázi "hírnévhez juttatása" valóban lehet csábító. Ám buvarkunddal és természetesen a szerző tanulmánya végén írtakkal egyetemben, úgy vélem: akik a valódi sírrablók, azok ellen úgysem a javadalmazás, hanem az elrettentés és a lelőhelyek védelme lehet megoldás.

A cikkel szembeni egyetlen kritikám: az eleje és a vége nagyon jó, közérthető, cikkszerű, a többi pedig bár nagyon szabatos jogi értekezés, de azt a cikk végére amolyan "Jogi háttértörténet és helyzetkép bemutatása" címén kellett volna megjelentetni.

Végtére is az a cél, hogy a sok műkedvelő (lásd: mint én, hiszen más területen szereztem a diplomáim) szívesen olvasson a problémáról.

Különben Krikarsotor (Hozzászólásodból gondolom Te lehetsz az admin.), ki nem tartotta be az udvariassági szabályokat?
Vagy azt a posztot már törölted?
Mert a fentiekben nem látok semmi kivetni valót, de remélem Te sem az enyémben! ;-)

Ez végtére is az internet..., egyedi etikai szabályokkal, amelyet egy értekezleten és sem fogadnék el a kollégáktól sem (!!), de hála az égnek, itt nem kell olyan merevnek lenni. Jobb szeretem a közvetlenséget, ami a net lényege és a szabad véleményalkotást/kritikát, ami nem csak a net sajátja (lásd: Hyde park... :)

Ugyanakkor, ahogy írtam, bizakodom, hogy nem lesz harag a kritikám miatt. ;-)

…és bocs’ a hosszúkás szövegért, de egy Berti Wooster nem aprózza el… :) :)

Hullafotós 2010.07.28. 12:44:21

Tisztelt Visy Zsolt!

Egy szemlélő, ám adóforintokkal az Ügyet támogató civilként had egészítsem ki néhány gondolattöredékkel a fenti, leginkább hatósági/szankcionáló figyelmet vázoló szakmai kívánságlistáját. Az Ön által társadalmi felvilágosításnak nevezett tevékenységnek ugyanis sokkal nagyobb szerepét látom – ha úgy tetszik fájdalmas korbács helyett mézzel vastagon csorgatott madzagot adva.

Először is tanulni és szüntelenül használni a belépőjegy vásárló/újságolvasó érdeklődő ismerete szerinti szakmai történetmesélés és sztorizás minden módját és praktikáját. Mi ugyanis csak annyit értünk az Önök által művelt tudományból, amennyit abból a mi nyelvünkön el tudnak mesélni nekünk (de nem csak akkor, amikor találnak vmi vizuálisan bemutathatót, vagy amikor nagy vész közeleg), s annyira támogatjuk Önöket, amennyit értünk és kapunk a szakmájukból.
Múlttudományi szellemi táplálék iránti igényeink alapján a „felvilágosító, tájékoztató munka” számunkra nem egyenlő a múzeumi plakátokkal, kiállítási prospektusokkal, vitrinfeliratokkal, vagy hatósági bejelentéssel. Ettől mára sokkal élőbb, közvetlenebb és gyakoribb ismeret igényünk alakult ki, szomjazunk a tudományoskodást mellőző régészeti sztorikra.
Amíg nem övezi társadalmi megbecsülés a régészeti leletet beszállító szomszédomat, addig nincs előrelépés. Amíg a megtaláláshoz kötődő haszonelvű ösztönreakció („a szerzés barbár ösztöne”) mellett nem jelenik meg azonnal, s legalább ilyen erővel, a beszolgáltatással automatikusan minden hazafinak kijáró, méltó társadalmi elismerés döntő súlya a mérleg másik serpenyőjében, addig Önök, szakmájuk hős lovagjaiként fognak küzdeni kitartóan az elemek ellen, s vágynak hasztalan további pénzre, paripára, fegyverre, remélt hatósági szigor és figyelem vélt sorsfordító eredményére.

Elismerem, fontos pillanatnyi létérdek a lelőhely-óvó hatósági fellépés fokozása (ezt Önök tudhatják a legjobban), ám a bűnözés egyik formájaként az illegális kincsvadászat mindig is létezni fog. Ez nem jelenti, h nem kell fellépni ellene, ám számottevő csökkentése csak hosszú évek koherens, érdemi koncepció mentén való jogalkotói, szabályozói, hatósági és szakmai munkájával remélhető. Ellenben a társadalmi támogatás kivívása elsősorban emberi hozzáálláson múlik. Ha kivívják, nagyobb sikert érnek el, mint a lelőhelykifosztás javuló statisztikáival, egyúttal nekünk is több jut Önökből, amit forrásokkal, figyelemmel és újabb lehetőségekkel hálálunk meg.

Nagyrabecsüléssel,
hullakatt

- - - - - - - - - - - -

Lábjegyzet, személyes vélemény a moderálásához
A „…mára sokkal élőbb, közvetlenebb és gyakoribb ismeret igényünk alakult ki, szomjazunk a tudományoskodást mellőző régészeti sztorikra.” egyik mondanivalója pontosan az, h ne kelljen akár értékesnek tartott, de nem magázódva és nem Tisztelt/Kedves megszólítási formalitásokkal tűzdelt kommenteket újraírni a tisztelet(lenség) vélt, vagy valós oka miatt. Ez itt a blogszféra, annak is a komment része, nem a tudományos/egyetemi érintkezés területe. A közbeszéd tematizálására, a közvélemény figyelmének felkeltésére törekvő, a T. Szerző által is jelzett „felvilágosító, tájékoztató munka” maradéktalan megvalósulásának egyik mérföldköve lesz, ha a régész szakma adaptálni tudja a múzeumfalakon kívüli világ formalitásokat mellőző párbeszéd-, vmint érdemi/tartalmi fókuszú vitastílusát.

Lord Northampton 2010.12.22. 19:24:16

Minden tiszteletem a régészeké. Azonban...

A törvényekkel gond van, miután azokat is emberek hozzák. Vessük csak össze az angol szabályozást a enyhén szólva kommunista magyar hozzáállással!
A magyar törvények ezen tekintetben még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében íródtak vagy korábban, amikor még Bécs élvezett prioritást, ezért kerülhetett oda a nagyszentmiklósi kincs és maradhat is ott mindörökké. Ámen. Aztán jöttek később a komcsi-éra kisajátító törvényei. Még mindig ezek vannak érvényben vagy megújítva, de egyetlen olyan törvényt nem látok, hogy pl. régészeti lelőhelyen nem lehet műtrágyát használni a talaj javításárára. Mint tudjuk a műtrágya savas folyamatot indít be... gondolom már mindenki látott ilyen granulátumokkal érintkezett fémtárgyakat... Kérdés: Ki a bánat fogja ezeket 2-5 éven belül megmenteni a tönkremenéstől??? A régészek??? Hányan is vannak, mennyi a lelőhelyek száma, mennyi az éves támogatás a feltárásokra???

Miért jó az, ha 30 év múlva, amikor sorra kerül esetleg - jó esetben egy lelőhely - a feltárásra, csak elkorrodált, kiértékelhetetlen leleteket szednek össze? Kinek jó ez? Talán a régészeknek, mert nekik tök mindegy az eredmény minősége, csak legyen biztosítva a munkájuk örökre? Talán..

Továbbá...

Jönnek a régészek, bedobálnak mindent dobozokba, zacskókba. Jó esetben darabszámra leszámolják, meg van a darabszámra a katalógus.
Kormeghatározás: végy egy 10%-os sósavat, majd öntsd nyakon az érmet... Aztán dobd a szemétbe, mert ezzel tönkre is tetted. Ez persze nem történik meg minddel, a többi koszosan megy a raktárba. Számomra felháborító és gusztustalan és mindenen túlmegy, ahogy a régészeti leleteket kezelik pl. a Nemzeti Múzeumban. Az éremtárban az érmék lelőhely szerint koszosan várják, hogy valaki fantáziát találjon bennük. (Ki tudja, hogy 1-2 darabot ami értékesnek tűnik, nem cserélik ki egy interneten vásárolt vacakra?) Ez gonosz volt, elismerem, de racionális.

2 éve egy MNM restaurátor konferencián volt módom saját fülemmel meghallgatni, hogy mostantól (2008) vett az aquincumi múzeum egy mikroszkópot, mert mechanikusan illik mostantól pucolni a bronz érméket, mivel a külföldi cserebere alkalmával a külföldi kollégák röhögtek a lesavazott agyonfényesített vackaikon. Erre most jöttek rá 2008-ban, hogy a patina az SZENT és érték???

Restaurátor konferencia 2008. Egy régész technikus fiatalember - asszem Tóth Gusztáv -felvetette, hogy a földből kikerült tárgyakat ott hegyben - in situ - kéne konzerválni és restaurálni elkerülendő a további károsodást, klórosodást, elkallódást stb. Az a szerencsétlen kölök úgy le lett ugatva az idős régészek által, hogy én totál elképedtem. Ezek akarják védeni az értékeinket??? Ezek, akik dugdossák a műtárgyakat, nehogy más is meglássa ha az publikálandó? Mi van itt ebben az országban??!

Aztán persze Margatban meg érdekes módon működött a restaurálás helyben módszer... Ott miért, itt mért nem?

Miért van az, hogy egy angol fémkeresőstől megvásárolja az állam a talált kincsleletet, nálunk miért nem? Miért van az, hogy érdekes módon a legnagyobb angol kincsleleteket éppen hogy fémkeresősök találták??? Az angol "keresős" becsületes, a magyar az szarember? Ha más törvények lennének nálunk, talán itt sem tűnne el annyi dolog a felső 30 centiből, de törvények mögül baromi könnyű fityiszt mutatni, közben vagy a múzeumban rohad vagy tűnik el a cucc, vagy a földben savazódik értéktelenre. Ismétlem, a felső 30 centiben, mert Bobcat-tel nem talán még nem dolgoznak. Véleményem szerint ezek a törvények csak a régészek érdekeit védik, nem a magyar államét. Az állam célja a megmentés lenne, a lehető legnagyobb megmentésé.

Remélem a kérdéseim válaszra lelnek. Úgy is van még a tarsolyomban néhány.

Boldog karácsonyt!

Lord Northampton 2010.12.23. 10:13:53

Lábjegyzet, mivel a fentit 3 perc alatt, dühömben pötyögtem be.

A hozzászólásom lényege az lett volna, hogy ha az illegális régészetet kívánjuk rendszabályozni, büntetni, megelőzni, akkor előbb a legális háza táján kéne mindennek flottul működnie. Amíg az adóforintjaikat költik, vagy a beruházók pénzét, addig úgy gondolom van jogunk nekünk laikusoknak is beleszólni. De talán annyira nem is vagyunk laikusok...

1., A régészeti lelőhely megközelítése feltárás céljából csak úgy történhet, ha előtte egy külső helyszínen zseb nélküli overálba beöltözik mind a régész, mind a muzeológus, történész, restaurátor, technikusok, kubikusok stb. Kizárólag a papírzsepi számára egy két oldalán nyitott zsebet engedélyeznék. A terep elhagyásakor detektoros vizsgálat. Igen, még Visy Zsolt úr esetében is. Így legalább az apróbb fémtárgyak kikerülése kizárható, de a csont, kerámia, üveg az továbbra is veszélyben marad. (utóbbiakat viszont fémkeresős szempontból amúgy is kizárhatjuk, mert azokat a 3 éves jó szándékú Pistike is begyűjtheti a szántón ha van szeme és indíttatása).

2., Az érmék kikerülés után rögtön beazonosításra kel, hogy kerüljenek. Ezt tisztítás nélkül is meg lehet oldani. Aki azt mondja, hogy nem, az ne legyen régész. Kizárólag az elkorrodáltat nem lehet beazonosítani császárra, verdére, hátlapra... (a lesavazottat igen, de el kéne dönteni, hogy megőrizni akarunk, vagy gyors információt)

3., Miután bekerülnek a dobozok az éremtárba, ott azonnal újabb fotó és újabb katalógus darabra, méretre. Súlyra nehéz, mert a föld ami közben lepereg - gondolom az módosítja a pontosságot)

4., Nem CSAK papíron kéne tárolni a leletanyag dokumentumait, mert jön egy csőrepedés a raktárban, aztán csá!

5., A raktárba be és ki fémdetektoros kapu beépítése és állandó rögzített kamerás megfigyelés. (Jelenleg az MNM személyzeti/kutatói kapuján minden ellenőrzés nélkül kisétálhat az ember.

A régészek, muzeológusok fizetése sem milliókban mérhető, egy szép érmével ezt máris beduplázhatják... Ismerek is ilyeneket. Sőt, ki tudja, hogy szakmai hóbortból nem tart otthon valamelyik "legális" emberke illegális tárgyakat a vitrinkéjében. (Lásd. Szent István Lancea Regis hátlapú unikális érmék). Mi a garancia, hogy a múzeumban köt ki haláluk után?

Az érmék szakszerű megtisztításából és a sokszoros duplikációk eladásából a múzeumok önfenntartók lehetnének, nem lenne szükség kizárólag az adófizetők pénzéből (NKA) publikációkat írogatni. Tudtommal a tárgyakra, érmékre a datálás miatt van szükség, mivel kiállítva nincsenek. 1 millió darabból 10-et ha megtisztít Balázs vagy aki éppen kedvet kap rá. Ha én lennék Torbágyi helyében a világ leggazdagabb éremtárát hoznám létre Magyarországon, önköltségen. Amit persze be is mutatnék...

Úgyhogy mielőtt a felső 30 centi fosztogatóra mutogatunk, kérnék önvizsgálatot arra a 2-3 méteres sávban dolgozó embereknél is! Addig csak: Quod licet Iovi, non licet bovi. Semmi más.

ninjaficus 2011.01.06. 21:19:18

Tisztelt Szerző!Csatlakozom az elöző hozzászolóhoz,én is úgy látom hogy más törvény kéne ide,(mondjuk mint Angliában).De szerintem ez még jó pár évbe beletellik,pedig már uniós tagország vagyunk,vagy mi.Csak az baj,hogy még nálunk mindig a szoc. rendszerből megmaradt dogmák élnek,pedig már lépni kellene JÓ irányba.Tehát Előre!!!Más körülöttünk lévő országoktól példát véve az örökségvedelemmel kapcsolatban!Így lenne leletmentés és a beszolgáltatott értékekhez is hozzájutnának a múzeumok!Az már más dolog,hogy ott hova kerül!!Egy a lényeg,hogy az itt talált leletek kis hazánkban maradjon,és ne úgy mint a Seusó-kincsek. Üdv

buvarkund 2011.01.08. 10:16:13

@ninjaficus:

Nos, nézzük meg közelebbről: Angliában rögvest eljárás indul, amikor valaki más földjén engedély nélkül keresőzik (ami a magyar keresősök jelentős részének tulajdonsága) Németország egyes tartományaiban a hazainál szigorúbb feltételekhez kötött, Franciaországban kategorikusan tilos, Görögországban szintén. Keletebbre, az unión kívül meg már nem is mennék, mert ott a fémkereső elővételét követő azonnali letartóztatás mellett más kellemetlenségek is érhetik az embert. Az Uniós tagságnak az örökségvédelmi törvényekhez semmi köze, mert a tagállamok nemzeti szabályozásába tartozik. Volt rá kezdeményezés, hogy legyen közös uniós szabályozása az örökségvédelemnek, azonban a déli, hagyományosan tiltáspárti tagállamok nem tudtak közös nevezőre jutni a műkincs kereskedelemben leginkább érdekelt gazdag tagállamokkal, vajon miért ?
Az itt talált olyan leletek mint a Seuso kincs, csak akkor maradnak itt, ha megtalálójuk kiforrott közösségi gondolkodású ember, ugyanis a fizetőképes kereslet nyilván jelentősen erősebb mondjuk Angliában vagy Svájcban (sőt akár Oroszországban is ). Így lehet itt akármilyen szabályozás, ha valaki el akarja illegálisan adni a leletet, akkor el is fogja, vagy legalább megpróbálja.

Sziamiaú 2011.01.11. 19:57:19

Csak annyit jegyeznék meg mellékesen, hogy senkinek eszébe se jut engedély nélkül fémkeresőzni, ha egyszer legális kereteken belül is megteheti. Épp ez a lényege, hogy érdekelté teszik a koca- régészeket és kincskeresőket a bejelentésben. És lehet, hogy mondjuk a múzeum nem tart rá igényt és az illető eladja egy gyüjtőnek, de akkor is dokumentálva van az egész. Nem tűnik el egy feketelyukban, mint pl. nálunk. Egyszerűen csak el kéne fogadniuk a régészeknek, hogy ők se lehetnek ott mindenhol, a fémkeresősökre pedig"kolléga"ként kéne gondolniuk, nem ellenségként. Az ő hozzáállásuk is megváltozna. Arról nem beszélve, hogy a legális régészet mennyivel jobb? Kimennek, kiássák, bezacsizzák, elrekkentik a raktárban. Soha senki nem tudja meg rajtuk kívül, hogy mit találtak. Ez u.a. mintha a fémkeresős eladná valakinek.

Terepjaro 2011.01.11. 21:09:01

" Arról nem beszélve, hogy a legális régészet mennyivel jobb? Kimennek, kiássák, bezacsizzák, elrekkentik a raktárban. Soha senki nem tudja meg rajtuk kívül, hogy mit találtak. Ez u.a. mintha a fémkeresős eladná valakinek. "

Érdekes álláspont. Ezek szerint te nem láttál még régészeti szakkönyvet, publikációt ? Tonnaszámra találsz ilyet a Széchenyi könyvtárban, bennük milliószámra publikált leleteket ..

Mr. Acid 2011.01.11. 22:02:13

@Sziamiaú: Gondolom, a hobbikollégák is száz oldalakban mérhető dokumentációt fognak írni a "leletmentés" közben.

Sziamiaú 2011.01.11. 22:26:09

@Terepjaro:
Ezek szerint te pedig nem jártál még múzeumi raktárban, ahol pucolatlanul dobozokban csücsülnek a leletek... Amit publikálnak az csak a milliomod része a kiásott cuccnak.

Sziamiaú 2011.01.11. 22:31:37

@Mr. Acid:
Nem, a hobbikollégák szépen kihívják az állástalan régészeket, akik száz oldalakban dokumentálhatják, aztán bevihetik a múzeumba, ha ott még nincs olyan. Nem is állítottam, hogy a szakmai részét is a fémkeresősöknek kellene megoldani. De ha már úgyis kikaparják, akkor legalább maradjon valami nyoma. Miért? A mostani helyzet jobb? Nincs lelet, nincs dokumentáció, nincs megfelelő adatolás a leletek előfordulásáról, csak dühöngő, öklüket rázó régészek meg suttyogó fémkeresősök. Ez így senkinek nem jó. Egyetlen megoldás van a konszenzus. Okos enged...

Mr. Acid 2011.01.11. 22:59:04

@Sziamiaú: Az állástalan régészek pedig örülnek, hogy a civil, betonútra tervezett kocsival (már ha van) elmehetnek a szántóföldekre, lehetőleg elég messze mindentől, utána pedig a gyerekülés helyére bepakolják a cuccot, majd boldogan és dalolva beviszik a múzeumba, magukra vállalva a kiszállás és beszállítás, valamint dokumentáció minden költségét. A múzeum is örül, mert végre vannak leletek, úgyis hiány van belőlük, a raktárak meg jellemző módon konganak az ürességtől. Az őrzési és tárolási költségeket meg majd jól kigazdálkodják... Ez eléggé utópisztikus, nem?
Kétségkívül nem jó helyzet a mostani sem, de nem hiszem, hogy a fentebb vázolt elképzelés sokat segítene. Valamit a múzeumok finanszírozásával kellene kezdeni, de ehhez én abszolút nem értek, ráhagynám inkább az okosokra.

Sziamiaú 2011.01.11. 23:06:51

@Mr. Acid:
Alapvetően egyetértünk, a múzeumok finanszírozása annyira nem megoldott, hogy szinte nincs is. És igen, az állástalan régész örül, ha akad valami szakba vágó munka. Attól régész a régész, hogy nem a négy fal között csücsül, hanem kapja magát és kimegy a terepre. És néha koszos lesz... aki csak klimatizált helyiségben képes szakembernek lenni, az inkább keressen magának egyéb elfoglaltságot.

Mr. Acid 2011.01.11. 23:10:33

@Sziamiaú: Ingyen senki nem fog dolgozni. Ha a járulékos költségeket, meg egy magyar viszonyok között elfogadható fizetést nem fizetik ki neki, akkor előbb-utóbb majd' az összes értelmes ember elhagyja a szakmát, mert nem lehet belőle egzisztenciát, családot fenntartani. A költségekkel van a probléma, nem a terepen dolgozással.

Sziamiaú 2011.01.11. 23:42:47

@Mr. Acid:
Nem is várható el senkitől, hogy ingyen dolgozzon. Viszont régésznek se az megy, aki milliókat akar keresni. Igen, allulfizetettek, ugyanúgy ahogy a tanárok, az orvosok, az ápolók. Nem is értem min vitatkozunk. Ezt megoldani az állam dolga lenne. A Kossuthon ment d.u. a régészeti finanszírozásról műsor. Ott is egyetértettek a meghívott régészek, hogy arra jut pénz, amire akarjuk. A környező országok meg tudják oldani. Mi valahogy még nem jutottunk el oda, EU ide. vagy oda.
De továbbra is fenntartom, hogy régésznek lenni hivatás nem pedig csak munka. A jó szakember nem azért megy ki, mert megfizetik, hanem mert érdekli a múlt. Mert viszkető- frászt kap, ha nem nézheti, tárhatja, foghatja meg. Aki viszont ezt nem érzi, az inkább változtasson állást.

Mr. Acid 2011.01.12. 00:06:13

@Sziamiaú: Ez nem is vita tárgya. Azonban Ön sem várhatja el, hogy valaki ingyen dolgozzon, a modelljében pedig nincs megoldva az "állástalan régész" finanszírozásának kérdése. Mivel a jelenleg hatályos törvények szerint ilyen bejelentésnél a múzeumnak nem keletkezik bevétele (legalábbis tudomásom szerint), kénytelen lenne a jelenlegi szakemberekkel, a jelenlegi pénzügyi eszközökkel megoldani a dolgot, ami sajnos lehetetlen.

páratövis 2011.01.13. 11:57:58

@Sziamiaú:
Igazad van, hivatás (nagyrészt).
De azért abban van némi ellentmondás, hogy először "állástalan régész"-t emlegetsz, aki lelkesedésből menjen ki, majd ezt írod: "...változtasson állást". Az állástalan régész sok esetben erején felül is bepréseli a szabadidejébe a kutatást, viszont ez a szabadidő neki is csak a megélhetéshez szükséges (esetleg más) munkára fordított időn felül állhat rendelkezésére (és akkor meg esetleg a családi élet terhére...). Mert ugye egy régésznek is lehet gyereke, lakáshitele, ne adj isten, magánélete. Ugyanis - lehet, ez meglepő - régésznek nem unatkozó arisztokraták mennek mostanság.
A járulékos költségekről már ne is beszéljünk (az még státuszban lévőknél sem mindig megoldott...).

Bocs, ha túlreagáltam, de ez a "hivatás"-szöveg így kicsit demagógnak hat, tartalom nélkül.

Ja, ha meg vmilyen módon az állam megoldja az általad felvetett eljárás finanszírozását, azt hívják múzeumi státuszban (de legalább vmilyen munkaviszonyban) lévő régésznek.
Csak hát lásd pl. alább:

sonline.hu/somogy/kultura/kozjora-valosag-18-es-fel-allas-mar-hianyzik-a-leltarbol-353974
süti beállítások módosítása