Perkáta – Egy Árpád-kori falu és középkori kun szállás a Dunántúlon I.

Tavaly nyár óta folyik megfeszített ütemben egy különleges középkori falu feltárása Fejér megyében, a 62-es főút Perkátát elkerülő szakaszához kapcsolódóan. A lelőhelyen szinte a teljes középkor időszakának leletei megtalálhatóak a 10.-től a 16. századig. A munkálatokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZRt. megbízásából a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Örökségvédelmi Központja végzi.

Perkáta neve régóta jól ismert a hazai régészet számára. Különlegességét a 19. században itt napvilágra került kelta leletek mellett a 13. század végén az Alföldről ide telepített kunok régészeti emlékei adják, melyeket az 1980-as évek második felében tárt fel Hatházi Gábor a Kőhalmi-dűlőben.

A dunántúli kunok

 

A dunántúli kunok - hasonlóan az alföldi anyaterület csoportjaihoz - önálló igazgatási egységbe, az úgynevezett Hantos-székbe tömörültek. A dunántúli kun településtömb mintegy 700 négyzetkilométert kitevő területe (melybe Perkáta is beletartozott) a Velencei-tótól a Dunáig (Dunaújváros térsége) húzódó löszhátságon, Fejér megye mezőföldi részén alakult ki. Az 1990-es években Hatházi Gábor Perkáta-Kőhalmi-dűlő lelőhelyen végzett ásatását követően megszületett a mezőföldi kunok életével kapcsolatos első, és azóta is egyedülálló feldolgozás A kunok régészeti emlékei a Kelet-Dunántúlon címmel.

A község 15. századi „Kétperkáta” neve – egyéb közép- és kora-hódoltságkori írott adattal, valamint régészeti megfigyelésekkel is megerősítve – már az 1980-90-es években sem hagyott kétséget a felől, hogy a 15-16. századi Perkátát voltaképpen két települési egység alkotta. Ezek egyike a mai község délnyugati határrészén terült el (a Kőhalmi-dűlőben, ill. a 14. század végétől a szomszédos Hosszú- és Kereklaposi-dűlő területére áthúzódva).

 

A másik a korábban feltárttól mintegy 2 km-re, a mai Perkáta átellenes, északnyugati oldalán a Nyúli-dűlőben található. Már a feltárás megkezdése előtt végzett hatástanulmány alapján tudni lehetett, hogy a két patak által övezett területen emelkedő domb természeti adottságai ideálisak.

A középkori falu egy része alatt késő bronzkori település húzódik, míg a középkori temető mellett egy késő bronzkori, vegyes rítusú (hamvasztásos és korhasztásos) temető. A szórványként előkerülő római kori leletanyag alapján a közvetlen közelben még egy lelőhely sejthető. Az egyik szomszéd dombon található egy őskori földvár, amelyet esetleg még a középkorban is használtak. Ez Fejér megyére igen jellemző helyzet, hiszen sok esetben ugyanazon a helyen a bronzkori, a római kori és a középkori emberek is ideális feltételeket találtak a megtelepedésre.

A lelőhelyet (pontosabban lelőhely-csoportot) már az 1990-es évek közepétől ismerjük, de a középkori kunokhoz köthető templom és a temető, amely teljes egészében az ide tervezett út nyomvonalába esik, csak az utóbbi években került felszínre, szinte szó szerint, a mezőgazdasági művelés hatására. E templomot minden oldalán körbeveszi a középkori falu, amely úgy tűnik, hogy lenyúlik mindkét patakig, sőt az egyiknél a túlsó oldalra is minden bizonnyal kiterjed.

A temető részlete a levegőből

 

A templom és temető feltárásának indulásakor a kukoricásban „bokáig jártunk” az elhunytak csontjaiban, a templom és egy másik kőépület köveiben is. Ez a szerencsétlen helyzet annyiban mégis némi előnyt jelentett, hogy a jóval nagyobb kiterjedésű (hozzávetőleg 4,5 ha) felületen azonnal kijelölhettük a legígéretesebb, és persze legidőigényesebb területet, a templom és a templom körüli temető helyét (kb. 2000 m2). Már az első hetekben kiderült, hogy rendkívüli lehetőségről van szó: a lelőhelyen nem csupán a Dunántúlra „szakadt” kunok eddig legteljesebben megismerhető temetője kerül feltárásra, a hozzá tartozó faluval, hanem egy korábbi Árpád-kori település és temető is. Önmagában az Árpád-kori temető is nagy meglepetést hozott, mivel a templomkörüli temetőn kívül egy részben korábbi, soros elrendezésű temetőrész is előkerült, s kiderült, hogy a templom temetője tulajdonképp ennek leszűkítése.

Mivel a feltárás még zajlik, hangsúlyozzuk, hogy a jelenlegi eredmények nem hogy előzetesnek, hanem szó szerint munkaközinek tekinthetők és bár valószínűleg főbb vonalaiban nem változnak már, de mindezek mellett helyenként, akár jelentősen is eltérhetnek a majdani végeredménytől.

 

A templom

 

A templom falait (egy 3-4 méteres szakasz és helyenként néhány nagyobb kő kivételével) maradéktalanul elhordták későbbi építkezésekhez, így egy csak kíméletlenül összekevert, habarcsos, apró kőtörmelékes, tetőcserepes folt mutatta az építmény hűlt helyét. Mindezek ellenére meglepően sok információ maradt meg. Hamar kiderült, hogy templomunk két nagyobb építési periódussal rendelkezik, de tavaly télen egy még korábbi, harmadik periódust is sikerült azonosítanunk, amely tulajdonképp egy önálló kisebb templom lehetett, közvetlenül az először előkerült templom alatt.

 

A árokrendszerrel körülvett templomok (klikk a nagytáshoz)

 

Az első periódusban egy kis, szinte kétharmad-köríves szentélyzáródású templom épült itt. A hajó mindenféle törés nélkül kapcsolódik hozzá a szentély szélességében. A helyén megmaradt alapozás szinte kivétel nélkül római kori faragott kövekből készült, előfordul egy sírkő feliratának részlete, valamint egy kocsijelenetes sírkő töredéke is. E templomot idővel visszabontották, helyenként alapjait is kiszedték, amelyeknek a helyéről egy Zsigmond érme került elő. A maradék habarcsot elterítették a helyszínen és ennek a tetejére már egy kisleányt temettek, spirálsodronyos pártával.

Az e romokra emelt második templom nagyobb méretű volt. Jóval sekélyebbre alapozták, mint a korábbi épületet, sőt gyakorlatilag ugyanazon a szinten található az alapozás alja, mint ameddig az előző templom falait visszabontották, de nem építkeztek rá sehol a korábbi alapokra. Szentélyzáródása bizonytalan: bár a korszakra a sokszög záródás jellemző, itt az alapozási árka inkább patkó alakra, esetleg félkörívre utal. E második templom méreteit már jobban ismerjük. Alapterülete a szentéllyel együtt 12,3 m hosszú és 7,3 m széles. A(z egyik ?) bejárata a déli oldalán közvetlenül a szentély és a hajó csatlakozásánál nyílt, amely ugyan nem maradt fenn, de a temető bejáratától oda vezető utat azonosítani lehetett. A templom belsejében a szentély és a hajó találkozásánál egy kő-tégla falazatú kriptát is létesítettek, amely a kövek újkori kibányászásával szinte teljesen megsemmisült.

E periódus építéséhez több mint 20 féle kőzetfajtát használtak. Ezek egy része a korábbi épületből származik, de több kő esetében gyanús, hogy azokat megint csak római kori romoktól hozhatták ide. Ezek együtt azt jelenthetik, hogy a közelben elegendő követ nyújtó római épület vagy épületek állhattak.

Falmaradványok a templom 1. és a 2. periódusából

 

A belső tér festett volt, néhány kis töredék alapján akár figurális ábrázolással is számolhatunk, valamint innen származhat egy kissé távolabb talált bordatag is. A tetőt egyenes végződésű, illetve hódfarkú cserepekkel fedték. Lehetséges, hogy ezek egy része már a harmadik periódus építkezéseihez tartozott.

A harmadik periódusban az épületet egy 9,3 x 4 m alapterületű, két részre osztott, támpilléres helyiséggel bővítették észak felé (oldalkápolna és sekrestye?). Ehhez már a Mórágyi-rögből származó köveket használtak, így elképzelhető, hogy a könnyen elérhető római romok ekkorra elfogytak, vagy csak valamely más okból nem fértek már hozzá.

Templomunktól délkeletre egy négyzetes alaprajzú, 4x4 m alapterületű kőépítményt is találtunk. Ennek rendeltetése a mai napig vita tárgyát képezi, a legvalószínűbb az osszárium (csontkamra/csontház) funkció, de a kápolnától a haranglábig szinte minden ötlet felmerült már. Ami viszont korára nézve fontos adalék: azok a kövek, amelyből épült, a templom mindhárom építési periódusának kőtípusait felvonultatják.

Valamennyi építmény létesítésekor korábbi temetkezéseket bolygattak meg, így azok későbbi vizsgálatával pontosabban lehet majd keltezni azokat. Úgy tűnik, hogy a kőbányaként való hasznosítás ellenére is, a temetkezések segítségével akár évtizedes pontossággal is rekonstruálható lesz a templom és a hozzá kapcsolódó létesítmények története. A megtalált templomról a Hatházi Gábor által korábban összegyűjtött okleveles adatok alapján felvethető, hogy az a középkori Perkáta Szűz Mária tiszteletére szentelt templommal azonosítható. (A minden kétséget kizáró bizonyosságot a Hosszú-, ill. Kereklaposi dűlő kun szálláshelyének régészeti feltárása hozhatja meg.)

 

A templomot övező árok- és falrendszer

 

A templomot és temetőt határoló többször megújított árok és falrendszer – méreteiből ítélve – nem csak a megszentelt föld lehatárolását szolgálhatta, hanem komoly erődítési szereppel is bírt.

A templomot övező árokrendszer

 

A legalább négy ízben megújított árokrendszer valószínűleg első periódusa az a majd 3 m mély és 4 m széles erődárok, amelyet legkorábban Mátyás idején számoltak fel teljesen. Feltöltése három pusztulási fázist is jelez.

A körmeneti kereszt

 

 

E korai temetőárokból került elő a lelőhely egyik legszebb lelete, egy közel 20 cm magas, préselt rézlemezből készült, vésett, 13. századi körmeneti kereszt korpusza. A ’Égi Királyként’ ábrázolt Jézus-alak eredetileg aranyozott volt, majd ón-ólom bevonatot kapott. Fején háromágú korona, szakállas arcát enyhén előre, jobbra dönti. Jobb karja csuklónál, balja könyök alatt sérült, hiányos. Arcvonásai, mellkasa, teste vésett. Ágyékkötője lábszárközépig ér, középen nyitott. Lábai egymás mellett, harisnyát imitáló lábfejekben végződnek, egy lekerekített sarkú téglalapon nyugszanak. A korpuszhoz tartozó kereszt nem került elő, ám a lelet önmagában is ritkaságnak számít a hazai régészeti leletek körében.

A korai árok belső oldalán később egy második, kevésbé mély és jelentősen keskenyebb (1,6 m széles) árkot ástak. Ezt szintén feltöltötték, így a két árok fölött egy lapos, árokszerű mélyedés alakult ki. E kettős árkon kívül, egyelőre még tisztázatlan időpontban, egy újabb ’V’ metszetű kerítőárkot ástak, amelyet idővel szintén feltöltöttek, majd pontosan fölötte kerítőfalat emeltek a templom építési törmelékéből. Így az valószínűleg a kőből épített osszáriummal lehet egyidős.

A templom megközelíthetőségét az erődárok legkorábbi periódusa esetében lehetett megfigyelni. Ennek déli, jelentősen összeszűkülő szakaszán olyan, az árok aljába mélyedő nagyobb méretű cölöpszerkezet nyomait tudtuk rögzíteni, melyek egy állandó (fa)hídszerkezethez tartozhattak. Ennek folytatásában a temető igen ritkás a templom déli faláig, tehát a templomba vezető út nyomvonalát is rekonstruálhatjuk.

 

Kovács Loránd Olivér - Ács Zsófia - Dávid Áron - Hatházi Gábor

 

Légifotó: Rákóczi Gábor