Sírásók naplója

Régészblog. Sírok, csontok, régészet és minden amit a föld nyelt el...

Postaláda

Véleményeket, új posztokat az alábbi címre várjuk: regeszblog@vipmail.hu

Szerzői jogok

A blog posztjaival kapcsolatos minden jogot fenntartunk!

 

A jogi nyilatkozatunk itt olvasható.

Új hozzászólások

Címkék

afrika (8) állatcsont (8) antropológia (16) aquincum (17) archeozoológia (4) átok (3) avar (4) bács kiskun (1) békéscsaba (1) biblia (2) bronzkor (17) budai vár (5) budapest (18) búvár (4) cikkajánló (9) dráva (2) duna (7) égeikum (2) egyiptom (17) előadás (5) elte (10) építészet (6) erdély (2) erőd (4) fémkereső (27) filmajánló (5) franciaország (1) geofizika (6) geológia (2) germán (2) görögország (1) gót (1) győr (11) hadsereg (14) hajó (3) harris mátrix (1) hírek (39) honfoglalás kor (15) hulla (19) humor (4) hun (6) india (2) irak (1) isten (5) itália (2) kecskemét (1) kelta (4) kerámia (13) kiállítás (14) kína (1) kincs (23) kisérleti régészet (6) kiskunfélegyháza (3) kocsi (2) kolostor (1) könyvajánló (6) koponyalékelés (3) körös (1) kőszeg (1) közel kelet (1) középkor (48) közlemény (1) kultusz (15) kunok (6) légirégészet (5) linkajánló (23) london (3) mágia (5) mezopotámia (1) miskolc (2) mitológia (1) mongólia (1) múmia (3) művészet (3) nagy britannia (1) nekrológ (1) németország (1) neolitikum (2) népvándorláskor (19) núbia (9) numizmatika (4) nyíregyháza (2) olvasói levél (2) örökségvédelem (92) őskor (31) osztrakon (1) paks (1) pécs (5) pilis (1) pogány (5) pozsony (1) programajánló (14) rabszolga (1) régész (131) régészet (184) rézkor (2) róma (9) római (66) románia (1) sárospatak (1) seuso kincs (3) sír (30) sivatag (5) szarmata (6) százhalombatta (2) szeged (3) székesfehérvár (1) szent (1) szentély (4) szkíta (6) szlovákia (1) szobor (2) szolgálati (3) szolnok (1) szombathely (6) szudán (7) tatárjárás (2) templom (9) természettudomány (17) török kor (5) történelem (36) tudomány (22) út (3) vallás (6) vaskor (11) vendégposzt (3) viselet (2) vízalatti régészet (6) zarándoklat (1) zene (1) Címkefelhő

Google Analytics

2011.05.14. 05:00 Zay Orsolya

A régi magyarok köntösirül - Magyar női viselet a 16-17. században

Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a történelmi filmeket, amik többsége azonban egy kutató számára inkább okoz derültséget, mint történeti élményt. Felmerülhet azonban, hogy akkor hogyan kéne elképzelni egy középkori, kora újkori ember viseletét? És egy magyar különbözött a Nyugat-európaitól? A kutatásra az is ösztönzött, hogy kilenc éve veszek részt katonai hagyományőrző csoportok munkájában. Az elmúlt pár évben a hazai egyesületek egy része elérte azt a színvonalat, amely megköveteli a történetileg korhű bemutatást, a szakmai háttértudást és a kísérleti régészeti alapon elkészült tárgyak, eszközök használatát.

 

Múzeumi szakemberek – régészek, történészek, művészettörténészek – és kismesterek segítik a munkánkat, de így is érezhető az anyagi kultúra, korabeli életmód kutatásának elmaradása a nyugat-európai - így az angol, francia vagy német - kutatáshoz képest. Fontosnak tartom azért is ezt a megközelítési módot, mert a múzeumba érkezők - az eddigi tapasztalatok szerint - igenis igénylik az ilyenfajta bemutatást. A mi célunk pedig az, hogy minél több ember jöjjön a múzeumokba a saját örökségét megismerni, elindítani egy lehetséges kutatás felé vagy csak egy maradandó élményt szerezni, hogy máskor is szívesen jöjjön vissza hozzánk.

Amikor elkezdtem utánanézni, pontosan milyen ruhát is kéne viselnem, rá kellett jönnöm, hogy pontos, részletes bemutatás, feldolgozás egyszerűen eddig nem született. A magyar hiátusnak természetesen olyan indokai is vannak, hogy a források sokkal kisebb mennyiségben állnak rendelkezésünkre a nyugat-európai országokhoz képest, emellett mégis kevesebb hangsúlyt helyeztek eddig a hazai tudományos munkák erre a témakörre. A részletes feldolgozás alatt egy olyan munkát értek, amely pontos, régészeti, képi és írott forrásokra támaszkodik, és ebből egy rekonstrukció elkészítésére alkalmas lehet.

 Rekonstruált 16-17. századi ruha

 

A célom az volt, hogy egy teljes magyar női öltözetet rekonstruálhassak a 16-17. századból. Elsődlegesen a régészeti leletekre támaszkodtam, ezek kiegészítésére korabeli írott és képi forrásokat használtam. Hogy a további felmerülő problémákra is választ találjak, elkészítettem egy korhű rekonstrukciót. Azért szűkítettem le csak a női ruházatra a kutatást, mert, ahogy majd a következőkben látható lesz, nagyon szerteágazó témaköröket kellett átnéznem. Ezek után, úgy gondolom, hogy az évekig tartó gyűjtés és feldolgozás ellenére közel sem értem a végére a kora újkori viselet kutatásának.

 Boldvai lelet restaurálva

 

 

Amit a kora újkori viseletről tudunk…

Bár a 20-21. század ruházkodási szokásaiban nagy változások álltak be a korábbi korszakokhoz képest, ma is nagy jelentősége van annak, hogy mit veszünk fel reggel, hiszen a ruházattal jelezni tudunk a külvilág felé. Ennek a 16-17. században még fontosabb szerepe volt, hiszen ránézve a ruhára meg tudták állapítani az illető nemét, társadalmi helyzetét, a családi állapotát, életkorát, etnikai és felekezeti hovatartozását, esetleg a lakhelyét, vagy a régiót, ahonnan érkezett. Emellett természetesen, ahogy mi is figyelünk, hogy az alkalomhoz illően jelenjünk meg, a kora újkor embere is többféle ruhadarabbal rendelkezett a különféle eseményeknek megfelelően. Ezáltal a ruházat a reprezentáció egyik legfontosabb eszköze, hiszen a rangnak, vagy egy másik társadalmi, politikai csoporthoz való tartozásnak kifejezőeszköze lehet.

Megkülönböztették, hogy mely anyagokat, díszítési módokat, melyik társadalmi csoport viselheti, amit általában az anyagi helyzet határozott meg. A régészeti leletek azért is szorulnak kiegészítésre e téren, mivel kevés maradt meg belőlük, s azok többnyire nemesi vagy gazdag polgári származású nők ruhái voltak. Így nagy szükség van arra, hogy átnézzük a többi ruhára vonatkozó forrást. Például a szabályozások és rendeletek – mint a luxusellenes rendelkezések - a tiltásokban felsorolják a korban forgalomban lévő, egyes társadalmi csoportok által használt textilfajtákat, amik tisztázhatják, ki milyen ruhát engedhetett meg magának.

Rekonstruált ingnyak

 

Az ideológiai háttér mellett azzal is számolnunk kell, hogy a ruha értéke mást jelentett a kora újkorban, mint ma. Legjobban a hagyatéki leltárakból és hozományjegyzékekből láthatjuk ezt, mivel érdemesnek tartották még az alsóruhát is az örökítésre. Ennek oka, hogy a ruházat a felhasznált drága kelmék, és a rávarrt díszek, mint az arany vagy ezüsthímzés, zománcos, drágaköves rátétek, csipkék, szőrmék nagyon értékessé, ingóvagyonná tették az öltözetet.

Az ilyen ruházat értéke vagyonokban mérhető a mai nap is. 2009-ben Bene Péterné jelmezkészítő Esterházy Pálné Thököly Éva ruháját készítette el, mely eredetije jelenleg az Iparművészeti Múzeumban látható az Esterházy kiállításon. A ruha minden része az eredetivel megegyező méretekkel és a korallgyöngyök kivételével ugyanazon anyagok felhasználásával készült el, s így az összköltség kb. 450.000 forintra rúgott. Ennek tükrében, a mai ember számára is érthetővé válik, miért kerültek be a ruhák és tartozékaik egy-egy hagyatéki leltárba.

 
 Thököly Éva ruhája


 

Régészeti leletként legtöbbször a viselet részeit tudjuk megfogni, általában a rá utaló maradandóbb anyagból – például fémből - készült rátéteket, gombokat, ritkább esetben akár ruhát is. Ezek mellett olykor kifejezetten a temetés rítusával egybefüggő tárgyakat is találunk. Így két vizsgálandó csoportra oszthatjuk a leleteket:
• a viseleti elemek körére és a
• rítussal összefüggő tárgyak, maradványok, szituációk csoportjára, tehát amik nem a ruha részeként kerülnek be a sírba

"Az koporsót belől vagy bársonnyal, vagy matériával vonták bé, akitül mint tölt ki, magát az halottat rendszerént matéria köntösben nyújtóztatták ki, vagy bőrös kapcás nadrágban, vagy csak matéria- vagy szép gyolcskapcában, az feje alá tettek vagy bársonyvánkosokat, vagy amint az hintóban leírám, portai drága vánkosokat, az vánkosra az feje mellé szép nyusztos süveget."


„Mikor penig idegen helyt holt meg valaki, és hirtelen az koporsóra való bársony vagy matéria készen nem volt, az koporsóra valami szép portai szőnyeget tettenek.”

Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (1736)

Összecsavart török szőnyeget találtak Küküllővárott a három nő feje alatt. A Metamorphosisban leírtak miatt, tudjuk, hogy ez nem egy egyedülálló eset volt, hanem kifejezetten szokás volt a halott feje alá vánkost tenni. Ezek szerint nem csak párnát, hanem olykor összecsavart szőnyeget is használtak.
 

 

Mit használjunk föl a viseletek kutatásánál?


Mire használhatjuk az írott forrásokat? Vegyünk egy példát: van olyan ruhadarab, mely régészeti kontextusban nem kerül elő, ilyen a nők által hordott harisnya. De az is elképzelhető, hogy olyan tárgy kerül be a sírba, aminek a képi vagy írott források nélkül nem ismernénk a jelentését, okát. Erre jó példa a Küküllővárott előkerült három koporsó női halottakkal. A hölgyek feje alatt összetekert törökszőnyegeket találtak. Erre választ Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae, azaz Erdélynek Változása című 1736-ban kiadott munkájában találunk. Pontosan leírta, mint általánosan elterjedt hagyományt a kora újkorban, hogy a halottak feje alá párnát tettek, a koporsóra teríthettek török szőnyeget, tehát nem egyedi esettel találkoztak a kutatók 1896-ban a kripta felnyitásakor.

Két csoportot különböztethetünk meg a történeti források közt, melyeket formai jegyeikből adódóan másképp kell használnunk és értelmeznünk. Ezek a szöveges források és a képek, melyeket különböző célból készítettek, így a portrétól a jogi iraton át a céhszabályzatig sokféle műfajt kell áttekintenünk. Figyelembe kell venni azt is, hogy a vizsgált dokumentum mikor készült, hiszen a legideálisabb esetben a forrásunk a vizsgált korszakból való. Használhatunk későbbi forrást is, hiszen a 16. századból jóval kevesebbel rendelkezünk, mint a 17-18. századból, így a korábbi időszakokra sokszor a száz-százötven évvel később született forrásból tudunk visszakövetkeztetni a hasonlóságokon, vagy épp a feltűnő változásokon keresztül.

 

Írott adatok


Írott források közül a jogi iratokat, a hozományjegyzékeket és hagyatéki leltárakat néztem át, használtam korabeli szabásmintakönyveket és céhiratokat, valamint hazai s külföldi utazók útinaplóit, útleírásokat, és visszaemlékezéseket is.

Kisszebeni szabásmintakönyv lapja 1641-ből

 

Ez utóbbiak természetesen szubjektív források, és kritikával kell feldolgozni őket, de a kutató talán kicsit kiléphet a tudományos feldolgozások monotonitásából, ha ilyen és ehhez hasonló szövegrészekkel találkozik a tételes listák közt:


,,Nem volt akkor ránczban szedett egész mellyű ingek az asszonyoknak, hanem az ingek elől meg volt hasítva,annak kötõje volt, s úgy kötötték meg az nyakoknál, mert akkor épen az nyakokig volt fel az ingek, nem bocsátották úgy zsíbvásárra az csecseket szemtelenűl, mint az mostani asszonyok és leányok, hogy csaknem egészlen, többire félig nyakok csecsek mezítelenül úgy áll, mintha épen az férfiakot kénálnák csecsekkel.”


Vagy a férfiakre térve:

„Ha valaki abban az időben az szakállát leberetváltatta, nem beretváltatta az haját is egyszersmind, az csúf volt, olyat mondottak neki, az kit szégyenlek ki irni. A fejét majd mindnyájan borotváltátták, ha kopocz volt, nem viselt idegen kurva hajat, az it most barokának hínak, mert ha akor eléhoztad volna a baróka nevet, más azt gondolta volna, hogy azt mondod, hogy bak róka megyen”

Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (1736)


Mint látszik a divat változásai akkor sem nyerték el minden korosztály tetszését.
 

 

Képi ábrázolások

17. századtól a nyomtatás széles körű elterjedése miatt divatba jöttek az ismertető, információközlő műfajok, így a kalendáriumok, röplapok, vagy naptárak is. A legtöbbön a felirat mellett nagy hangsúlyt kapott a képi ábrázolás, így megjelenítik például a török elleni nagyobb csatákat, vagy az új világ ismeretlen népeit is. A világ tágulásával az érdeklődés nem csak nyugat felé terjedt ki, hanem az akkori keresztény világ keleti végére, vagyis a Magyar Királyságra, Erdélyre és a Hódolt Magyarországra is. Emiatt az ismeretterjesztő művekben, valamint a politikai és a hadi eseményeket tárgyaló híradásokban mindig megtaláljuk a magyarokra vonatkozó adatokat, s ha ezek mellett kép is van, akkor az alakokon látható ruhák miatt, mint korabeli forrással, mindenképp számolnunk kell. A felhasználás előtt ellenőrizni kell, hogy a kép átvétel-e, kitaláció vagy felhasználható korrekt ábrázolás. Ez a kép minőségéből, részletességéből látható, és más, hasonló képekkel történő összehasonlítással könnyen ellenőrizhető.

Viseletalbumok készültek az Erdélyi Fejedelemségről, szám szerint tizenkettőt ismerünk jelenleg. Ezek közül kettőt adtak ki eddig. Általában párban mutatják be az Erdélyben a 17. század második felében élő nációk, felekezetek tagjait, valamint találunk olyan viseletalbumot, ahol a fejedelmek portréit is csatolták a sorozathoz. Emellett jó támpontot adtak a főúri ősgalériák, portrék, és a korszakban kedvelt ravatalképek csoportja. Ez utóbbiakat a ravatal fölé emelt ún. castrum dolorisra állították, majd a nemesi családok képgyűjteményeibe kerültek. Találtam még térképeket, metszeteket és a temetéshez kapcsolódva a temetési menetet ábrázoló képeket, amiken feltűnnek felhasználható viseletes alakok.

 Rákóczi Lászlóné Bánffy Erzsébet ravatalképe


A fentiekből is látszik a rekonstrukció egyik nagy problémája: a források döntő többsége a nemesi, esetleg polgári társadalmi csoportokra vonatkozik. Az árnyalhatja némileg a képet, hogy a legtöbb viseletre vonatkozó korabeli forrás megemlíti, hogy a magyarok ruházatában eltérés, csak a díszek és anyagok gazdagságában van. Ismert ábrázolás parasztokról is, s a ruhák formailag megegyeznek többi réteg ruházatának formájával. Segítséget nyújthatnak még a fent említett szabásminta könyvek, mivel azok is a szabásmintákat örökítették meg, s ott sem találunk külön formákat a társadalmi csoportok számára. Természetesen a főnemesek ismerték a Nyugat-Európában uralkodó divatirányzatokat, használtak a spanyol divat szerint szabott ruhákat, de itthon a külföldiek által emlegetett ”magyaros” ruhát viselték többségében.

 

Ruhák a földből – régészeti leletek

Eddig a Kárpát-medencéből 10 helyről került elő női ruhalelet, melyet a magyaros női viselet vizsgálatához felhasználhattam. Ezek a Küküllővár templomának kriptája, Gyulafehérvár székesegyház, Debrecen-Dobozi temető, Miskolc- Avasi templom, Sárospataki plébániatemplom, nagylózsi templom, boldvai templom, Felsőzsolca- Nagyszilvás utcai temető, és a szikszói templom sírjai. 2010-ben Sopronban a ferences (ismertebb nevén Kecske) templomban került elő egy teljes női öltözet, ami biztató jel, hiszen ezek szerint van még esély ilyen ruhák fennmaradására hazánk területén. Ennek a restaurálása és feldolgozás jelenleg is tart.

Rekonstruált cipő

 

A ruhaleleteket egyenként átnéztem, milyen anyagból, milyen méretekkel készültek, milyen díszítések voltak rajtuk. Majd összehasonlítottam a fent bemutatott festményekkel, képekkel és a hagyatéki leltárakban, rendelkezésekben megjelenő anyagokkal, díszekkel és a gyűjteményben fennmaradt tárgyakkal. Így kialakult egy általánosnak mondható kép arról, hogy mit nevezhettek a kortársak a kora újkorban „magyarosnak”.

 

 

Női viselet részei a 16-17. században

Alsóruházat

Ing esetleg fűző

Fehérnemű

Harisnya

Felsőruházat

Hosszú ing 

vagy ingváll és alsószoknya

Ruha (váll és szoknya)

Kötény

Mente, ködmön

Köpeny

Fejfedő, haj

Lányok: párta

Asszonyok: főkötő

Lábbeli

Cipő, cipellős, papucs, bőrkapca, félcipő, csizma, saru…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyaros viselet meghatározásához a következő módszert választottam: mivel a spanyolos viselet Európában mindenhol jelen volt a 16-17. században, annak elemeit könnyen meg lehetett határozni, így az ettől eltérőt kezdtem el vizsgálni. Ebből egy elől fűzős, derékban szabott női viselet rajzolódik ki, melyet minden társadalmi réteg nőtagjai viseltek. Jellegzetesen magyar vonás az is, hogy a kötény nem csak a paraszti rétegnél jelent meg, hanem a polgárság és a nemesség tagjain is mindig megtalálható. 

 

Csáky Istvánné Forgách Éva

 

Maguk a ruhadarabok és szabásformák egyenként általában megjelentek Európa más országaiban is, s az anyagok használatában sem tértek el nagymértékben a kontinens nyugati felétől, hiszen a beszállítók is gyakran ugyanazok voltak, vagy maguk a nyugat-európai országok is lehettek a gyártók. Amiért mégis jellemzően magyarnak tekinthető ez a spanyoltól eltérő viselet, azt a következő okok támasztják alá: egyrészt ezek a ruhadarabok együtt, pontosan ilyen szabással csak a Magyar Királyság és Erdély területén találhatóak meg. Másrészt a ruhák díszítése is eltér. Rece, csipke, gyöngyös hímzés, vagy boglárok több helyen megjelennek, de azok formakincse, motívumaik jellegzetesen a magyarlakta területekhez kapcsolják őket.

Gróf Nádasdy Ferencné Esterházy Julianna (1656)

 

A 16. századra kialakult az ún. úri hímzés, melyben a korábbi hazai ornamentika mellett erős oszmán-török hatás érzékelhető, s a kettő sajátos keverékéből létrejött egy jellemzően magyar motívumkör. Ha ez nem lenne elég, kortárs külföldi szerzőknél megtaláljuk a magyar, vagy magyaros ruha kifejezést, tehát a keleties férfiruhák mellett a női ruhákon is szemmel látható volt a különbség Európa más területeivel szemben egy idegen számára.

Úgy gondolom, annyit biztosan kijelenthetünk a kutatás jelenlegi állása alapján, hogy kb. 100-150 évig kisebb módosulások mellett, a nyugati divat változásai ellenére, létezett egy jellegzetesen magyar női viselet, s ezeket a ruhadarabokat viselték többségében a magyar nők. S amellett, hogy ez a viselet egészen a 18. század elejéig általános maradt a magyar nők körében, később a barokk női ruhák mellett is, mint nemzeti viselet megmaradt, s a 19. században jelképpé váló ún. díszmagyarban él tovább.

 

Az írás az ELTE Régészettudományi Intézetének és a Sírásók naplója - régészblog együttműködésének keretében jelent meg.

3 komment

Címkék: történelem középkor elte viselet török kor kisérleti régészet


A bejegyzés trackback címe:

http://sirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr722901958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pimi 2011.05.16. 21:49:04

A női ruházat és divat, a célszerűségből indulhatott ki.A középkori női viseletek sokszor valóban az olasz, spanyol, német hatásokat mutatják egész Európában. Voltam a füzéri várnapokon ahol a helyi hagyományőrző egyesület bemutatta a Perényi Péter idejében viselt női és férfi ruhákat, ők is hangsúlyozták a nyugat-európai hatásokat a magyar viseletre. Tulajdonképpen a ruházkodási divat sokszor évszázadokon keresztül érezhette a hatását. Itt utalnék Gáborján Alice írására amely A tardi "felakasztott" szoknya viseléséről szól. Tulajdonképpen a szoknya-e változata az 1500-as évektől használatban volt az 1890-es évekig.A sárospataki vár kiállításán is látható több 16.-17.századi női ruha. Szerintem, szépek, csak én a kis méreten csodálkoztam. A 16-17 éves hölgyek ruházata ma szerintem csak a 11-12 éves kislányokra lenne jó méretben.Az is biztos, hogy a ruházatot szinte addig hordták míg teljesen tönkre nem ment. A nagyobb városok árú megállító joga is mindenképpen hatott a divatra hiszen ezeken a helyeken könnyeben hozzá lehetett jutni az értékesebb szövet anyagokhoz. Míg a köznépnek megmaradt a len, kender vászon, a gyapjú alapanyag a ruhák elkészítésénél. Az, hogy mennyire kevéssé kutatott ez a területe a néprajznak még az ópusztaszeri Feszty körképen is meglátszik, hiszen Feszty Árpád is a 18.századi viseletet festette meg a magyarok bejövetele című képén mintha az eltelt közel ezer évben nem változott volna a viselet. A hímzések kialakulása szín, forma, motívum kincse is néprajzi köteteket tölt meg. Ma már szinte csak néhány erős akaratú,elhivatott népművész foglalkozik ezek készítésével. Meg kell mondani, hogy kevés rá az igény, és a fizetőképes kereslet. Lehet, hogy nem véletlen az, hogy a "népművészeti" boltok árú választékának egy részét már nem hazánkban hanem Kínában készítik.

Zay Orsolya 2011.05.16. 23:23:27

Először is köszönöm a felvetéseit, a problémák egy részére sikerült rámutatnia.
Általában véve a ruházat a célszerűségre törekszik, de extremitás mindig van, éppen a kora újkor erre a legjobb példa. Ugyan ide már nem fért el de érdekes egy velencei magas talpú chopin vagy egy fűző, mint társadalmi jelenség. Mert hogy nem célszerűek az biztos ( a fűző kifejezetten fárasztó egy hosszú nap után, és ezt a tapasztalat mondatja velem. Tudtak valamit a régi nők...) Ellenben figyelemfelkeltőek és mindenképpen a reprezentáció eszközei, ami fontos volt a történeti korokban. Megmutatni ki vagyok és milyen a hatalmam, anyagi és társadalmi helyzetem. Ez ugyanolyan jelentős szempont a viseletnél és néha túlszárnyalja a célszerűség (és a józan ész) kereteit. Mindenesetre a füzériekkel régen találkoztam, most jól felkeltette az érdeklődésemet, mert kíváncsi vagyok azóta mit fejlesztettek, hogy utoljára találkoztunk.
Én nem jelenteném ki, hogy a ruhák mind nyugati hatásra jöttek létre. Szerintem ez egyáltalán nem kutatott, ahhoz, hogy megcáfolhatatlan következtetéseket vonjak le. A kutatás során egyre jobban szembesülök vele, mennyi mindenre kéne odafigyelni és mennyi mindent kéne még átnézni. Inkább úgy mondanám vannak Európán átívelő trendek és igen, vannak amik egyértelműen nyugatról természetesen. De végül is azért kapta a magyaros nevet, mert mi is, ahogy a kortársak is, jelentős eltérést látunk benne.
A sárospatakiakat vettem először sorra, ám azok közül rögtön az első egy tipikus spanyol ruha, amire ön gondol. Az tényleg nyugati. A méretekkel azért lehet problémája, mert a legtöbb ismertetett vagy nagyobb hírnevet kapott ruhadarabok gyerekeké (12-14 év körüliek pl Sárospatak, Boldva). Úgyhogy ezt is jól látta, nem 16-18 éves, akkor már felnőttnek számító nőkre készültek. Az átlagméretek valóban kisebbek persze, de a gyerekruha a megoldás kulcsa ebben az esetben :) És elárulom a szoknya körmérete így is, hogy gyerek a viselője 2, 94 cm! Volt benne anyag, mondjuk így.
A patakon kiállított másik már magyaros, de sajnos nem a legjobban megmaradt (legalábbis a közlésben sokkal szebben megmaradtakat közölt le anno Ember Mária).
Én bevallom nem a néprajz ruhakutatásával foglalkozom, mivel a néprajz az én korszakomból táplálkozik. Használom párhuzamként, de megfelelő óvatossággal, és épp emiatt kellenek a korabeli képi és írott források, hogy el tudjam különíteni a változásokat, amik a 19-20. századra megjelennek.
A népművészeti gyűjtésekkel is csak párhuzam szintjén foglalkozom, hiszen ez is a kora újkorból fejleszti ki a motívumkincset. Bár pont e cikknek hála kaptam egy úri hímzéssel foglalkozó hölgytől levelet, úgyhogy mindig van mit tanulni.
Arra pedig szerintem, hogy mire van igény, nehéz válaszolni. Igen egy fesztiválon van akinek a vattacukorra, nem a múzeumi tárlókra de pár éves tapasztalatom mondatja velem, hogy van igény a minőségi bemutatásra. Mert a bemutatás és az élő szó mindig leköti a figyelmet. Meg úgy gondolom, ha 10ből mondjuk 3-4 embert elgondolkodtatunk (ennyi azért szokott sikerülni), akkor már megérte.És ez nekem (nem tudom más hogy van vele) de óriási erőt tud adni a kutatáshoz, ha pozitív visszajelzést kapunk egy-egy történeti-régészeti bemutató után. Úgyhogy szerintem érdemes bemutatni, nem csak a rekonstrukciót és magát a kora újkori életmódot, hanem a kutatás menetét is, mert érdekli a nem ezzel foglalkozó embereket is.

Pimi 2011.05.17. 22:05:55

Kedves Zay Orsolya!
Köszönöm a választ a hozzászólásomra.Elismerem, hogy nehéz dolog lehet megbízható forrásból származó anyagot találnod a 16.-17. századi ruhaviseletek, divat irányzatok kutatásához.A későbbi korokkal foglalkozóknak valamivel könnyebb dolga van, hiszen használhatják a váci templom kriptájából előkerült és restaurált ruhákat, a 18.-19.századdal foglalkozók pedig valósággal bolyonghatnak a különböző tájegységek ruha típusai, varrott, hímzett ing, nadrág,kötő, mellény,szűr mintakincsekben Kalocsától -Kalotaszegig,Beregdaróctól- Sárközig.A matyó ruha készítőkről, hímzőkről is elég sok anyag maradt meg.Nagy probléma még az is, hogy a 20. század elején nagyon sok ruhakészítéssel kapcsolatban lévő szakma tűnt el, a takácsok, hímes takácsok, szűr, suba, guba paszomány készítők. Talán legtovább a horgolás, csipkeverés, hímzés maradt meg. A szövet festés is mint szakma szinte kihalt ma már a kékfestők remekeit, mintáit néhány bezárásra ítélt múzeumunk mutatja be mint a pápai, a szendrői . Ezeknek a majdnem kihalt szakmáknak a bemutatására sok városban kerül ma már sor, jártam én is a budai várban megrendezett mesterségek ünnepén, a kecskeméti hírős napokon ahol sok bemutatót lehet látni.Mindenképpen érdemes elmenni turista csalogató rendezvényekre is hiszen én is voltam a győri reneszánsz esküvőn, elmondhatom, hogy pazar látvány volt a sok ruhaköltemény.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu