Sírásók naplója

Régészblog. Sírok, csontok, régészet és minden amit a föld nyelt el...

Postaláda

Véleményeket, új posztokat az alábbi címre várjuk: regeszblog@vipmail.hu

Szerzői jogok

A blog posztjaival kapcsolatos minden jogot fenntartunk!

 

A jogi nyilatkozatunk itt olvasható.

Új hozzászólások

Címkék

afrika (8) állatcsont (8) antropológia (16) aquincum (17) archeozoológia (4) átok (3) avar (4) bács kiskun (1) békéscsaba (1) biblia (2) bronzkor (17) budai vár (5) budapest (18) búvár (4) cikkajánló (9) dráva (2) duna (7) égeikum (2) egyiptom (17) előadás (5) elte (10) építészet (6) erdély (2) erőd (4) fémkereső (27) filmajánló (5) franciaország (1) geofizika (6) geológia (2) germán (2) görögország (1) gót (1) győr (11) hadsereg (14) hajó (3) harris mátrix (1) hírek (39) honfoglalás kor (15) hulla (19) humor (4) hun (6) india (2) irak (1) isten (5) itália (2) kecskemét (1) kelta (4) kerámia (13) kiállítás (14) kína (1) kincs (23) kisérleti régészet (6) kiskunfélegyháza (3) kocsi (2) kolostor (1) könyvajánló (6) koponyalékelés (3) körös (1) kőszeg (1) közel kelet (1) középkor (48) közlemény (1) kultusz (15) kunok (6) légirégészet (5) linkajánló (23) london (3) mágia (5) mezopotámia (1) miskolc (2) mitológia (1) mongólia (1) múmia (3) művészet (3) nagy britannia (1) nekrológ (1) németország (1) neolitikum (2) népvándorláskor (19) núbia (9) numizmatika (4) nyíregyháza (2) olvasói levél (2) örökségvédelem (92) őskor (31) osztrakon (1) paks (1) pécs (5) pilis (1) pogány (5) pozsony (1) programajánló (14) rabszolga (1) régész (131) régészet (184) rézkor (2) róma (9) római (66) románia (1) sárospatak (1) seuso kincs (3) sír (30) sivatag (5) szarmata (6) százhalombatta (2) szeged (3) székesfehérvár (1) szent (1) szentély (4) szkíta (6) szlovákia (1) szobor (2) szolgálati (3) szolnok (1) szombathely (6) szudán (7) tatárjárás (2) templom (9) természettudomány (17) török kor (5) történelem (36) tudomány (22) út (3) vallás (6) vaskor (11) vendégposzt (3) viselet (2) vízalatti régészet (6) zarándoklat (1) zene (1) Címkefelhő

Google Analytics

2011.07.16. 13:20 Masek Zsófia

Nyolc rejtélyes holttest - Egy Tisza-parti település sorsa a hun korban

A Kárpát-medencei hun kori elit sírjai, áldozati leletei széles érdeklődésnek örvendenek. Ezzel szemben az alacsonyabb társadalmi és vagyoni helyzetű lakosság, a hun birodalom alattvalóinak élete jóval kevésbé ismert. A települések régészeti kutatása erről a korszakról is színesebb képet fest, mint amit az írott forrásokból, és a néhány kiemelkedő jelentőségű sírleletből megismerhetünk.

Rákóczifalva községtől délre a Vásárhelyi-terv részeként töltésáthelyezésre került sor, melynek során a rákóczifalvi Bivaly-tótól (ma mezőgazdasági művelés alatt álló, egykori holtág) délre eső tiszai árteret kiszélesítették, és közvetlenül a hullámtérhez kapcsolták. Ennek köszönhetően a területen 2006-2007-ben nagy kiterjedésű megelőző régészeti feltárások zajlottak. A földmunkák lezárása után, a tájrehabilitációs program keretében a Bivaly-tó környékén tanösvényt alakítottak ki.

A régészeti munka során a területen 12 lelőhelyet kutatott meg az ELTE Régészettudományi Intézete és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága. (A szolnoki múzeum ásatásairól egy másik, szarmata kori települést kiemelő beszámoló itt olvasható.)

Az ásatások során számos korszak emlékei előkerültek. A megtelepedés a különböző korszakokban az enyhén kiemelkedő dombhátakhoz igazodott. A lelőhelyek közvetlen környezetét a Bivaly-tótól a Tisza nyugat-keleti szakasza felé tartó, északnyugat - délkelet irányú átfolyások, erek alakították ki.

A lelőhelyek környezete a 2. katonai felmérésen

A feltárt jelenségek a legintenzívebben a legmagasabban fekvő területeken helyezkedtek el. A magasparton húzódó Rákóczifalva–Bagi-földek 5., 8., és 8A. lelőhelyek egy nagy kiterjedésű, több korszakos, összefüggő felszínné váltak, melynek feltárt területe több mint 87 ezer m2.

A Bivaly-tói gát nyomvonala a 2006. tavaszi zöldár idején északnyugat felől. Balra Rákócziújfalu, jobbra Martfű látható. (Fotó: Czajlik Zoltán)

Erről a területről került elő az az avar kori aranyemberke is, mely már itt is bemutatásra került. Magam az aranyemberkét megelőző kora népvándorlás kori évszázadok, a szarmata és a gepida kor ugyanitt előkerült leletanyagának feldolgozását végzem. Ebből a két korszakból közel hétszáz települési objektum került feltárásra az 5.-8.-8A. lelőhelyeken. A képet egy, az egyik dombháton át hosszan elhúzódó 60 síros körárkos szarmata temető, és 8 darab 5-6. századi temetkezés egészíti ki.

Rákóczifalva–Bagi-földek 5.-8.-8A. lelőhelyek összesítő térképe. (Ásatásvezető régészek: V. Szabó Gábor, Kovács Katalin, Sebők Katalin és Váczi Gábor.) (Klikk a nagyításhoz)

Ilyen nagy kiterjedésű, egymásra rétegzett 4-6. századi település (vagy települések) előkerülése önmagában is ritkaságszámba menő az Alföld területén. Ez azt is jelenti, hogy az alföldi településszerkezet hun kori átalakulásáról ma még meglehetősen keveset tudunk. Ennek kutatása annál is fontosabb lenne, mivel a sírok értelmezése önmagában a korszak számos problémáját nem tudja megoldani. 

Képzeletünket azonban leginkább mégiscsak az a nyolc emberi maradvány ragadta meg az ásatáson, melyek a Rákóczifalva-Bagi-földek 5. lelőhely tárolóvermeinek mélyéről kerültek elő, egy viszonylag kis területen koncentrálódva. Ezekből a régészeti jelenségekből kiindulva szeretném bemutatni a lelőhely és a korszak néhány kérdését. 

A 683./822. váz előkerülésére magasan fölfelé nyúló bal lábszára figyelmeztetett a gödör bontásának kezdetén. A váz a szűk, méhkas alakú gödör betöltésének közepén helyezkedett el, vastag, szenes rétegben. 

 

A 630. gödörben két váz feküdt egymásra hajítva. 

Az egyik emberváz mellkasa és jobb lába a gödör bontása során sérült. Az ellentétes helyzetű alsó váz felhúzott lábai a másik arckoponyája mellett végződnek.

 

 

Az 543. gödörben három teljes vázra bukkantunk. 

A legfelső, 669. váz lábszára a 683. gödörhöz hasonlóan szinte kiállt a gödörből. Jobb lábszára a bal térd alá szorult. 

A gödör északkeleti oldalán feküdt a 841. váz, melynek jobb kézfeje szintén a bontás során sérült meg. Bokái a 669. és a harmadik, 842. váz alatt feküdtek, tehát először ő került a gödörbe. 

A 842. váz a bal oldalán, félig hasra fordulva fekszik. Koponyája az öreglyukkal felfelé néz, az első pár nyakcsigolyával együtt – talán már a gödörben – a gerincoszlopról leválasztódott és lefordult. Jobb karja vállból kifordult, ujjai a gödör falához szorultak.

 

A következő, 361./628. embervázat az előzőektől kissé eltérően kell értelmeznünk. Ez a váz szintén teljes (bal lábfeje és kézcsontjai sem hiányoztak, csupán kimozdultak eredeti helyzetükből). A nagy méretű, meneteles lejárattal rendelkező verem aljába a halottat közvetlenül felülről nem dobhatták bele, ugyanis a kinyújtott test félig-meddig a méhkas alatt fekszik. 

A váz a gödör alján, néhány cm szenült réteg fölött feküdt vízszintes helyzetben. A körülötte húzódó homogén földréteget egy vastag omladékréteg fedte, mely gazdag leletanyagot is szolgáltatott, és az utólagos beásást is kizárja. (Egy sírgödör utólagos beásása a méhkas alakú verem szélét is „megsemmisítette volna.) A testet tehát szinte bizonyosan a gödör aljába fektették, gondosan kinyújtóztatva, de mellékletek nélkül. 

A leletanyag arra utal, hogy a sír a többi halottal azonos korú. A települési objektumok gödreibe való temetkezés (az őskortól eltérően) erre a korszakra már nem jellemző, ezért a jelenségre árnyaltabb magyarázatot kell keresnünk, amelyre később térek vissza.

A települési jelenségekből előkerült emberi maradványok értelmezése összetett feladat. Az egymástól eltérő eredményekre példaként elég csak az itt is ismertetett szanki  , ceglédi  vagy pusztataskonyi  leletekre gondolunk. Ebben az esetben nem csak egyetlen régészeti jelenséget kellett értékelni. Ezért nyilvánvaló volt, hogy a megoldást csak a település átfogó elemzése hozhatja meg. 

Sötétkék: szarmata – hun kor, zöld: gepida kor, türkiz: emberi maradványokat rejtő tárolóvermek (Klikk a nagyításhoz)

 

Mikor és hol?

Az első megválaszolandó kérdés természetesen az volt, hogy mikorra keltezhetjük az emberi maradványokat? Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy milyen összefüggésben vannak a körülöttük feltárt településsel?

A Rákóczifalva-Bagi-földek 5. lelőhely közepén, körülbelül egy hektárnyi területen egy késő szarmata kori, 4-5. századi falurészletet tártunk fel, közel 300 régészeti jelenséggel. A sűrű településrészletet kelet felé egy kisebb vízátfolyás zárja le. A lelőhelyen viszonylag rövid ideig folyhatott az élet.

A településszerkezet és a leletanyag is arra utal, hogy nagyon sok tárológödör azonos időpontban funkcionálhatott. Ezekhez képest kevés a házak száma, melyek többsége a településrészlet nyugati szélén, sűrűn egymás mellett állt. A gödrök sorai a házak tájolásával lényegében azonos irányításúak.

A házak és a tárolóvermek „mögött”, tőlük keletre, korabeli objektumoktól viszonylag mentes területen helyezkedik el néhány, ugyanerre a korszakra keltezhető szabadtéri kemence az alacsony fekvésű, feltehetően vízjárta terület peremén. Emellett azonban már az ásatás során is nyilvánvaló volt, hogy ugyanezen a területen gepida kori, 5-6. századi települési jelenségekkel is számolni kell. A lelőhely keltezésében – néhány csontfésű kivételével – kizárólag a kerámiaanyagra vagyunk utalva.

A településrészlet feltárása során számos objektumból égett, törmelékes rétegek kerültek elő. Bennük olyan nagy mennyiségű, erősen égett házomladék és kerámiaanyag helyezkedett el, amelyből a település egykori leégésére következtethetünk. A törmelékrétegek nem a korszakba sorolható házakban csak a mellettük elhelyezkedő gödrök soraiban jelentkeztek, ami mindenképpen egyfajta rendezésre, utal. A házak jóval szegényesebb leletanyaggal rendelkeztek. 

A településrészlet leletanyagának feldolgozása egy olyan módszerrel történik, mely segítséget nyújt az egykorú régészeti jelenségek kimutatásában. Ugyanis a hosszabb életű, de olyan települések esetében, ahol az objektumok ritkán metszik egymást, embert próbáló feladat a településszerkezet változásainak fölrajzolása.

Égett házomladákkal feltöltött gödör metszete

…és a végeredmény: 38 kg patics

A kerámia formakincse ráadásul nem változik olyan rövid idő alatt, hogy segítségével a gyorsabb változásokat követni tudjuk a települések életében. Ebben az esetben azonban az omladékrétegeket tartalmazó gödrökből számos olyan edény került elő, melyekről a restaurálás során kiderült: egy-egy töredékük több gödörben is megtalálható volt. Az összeillő edénytöredékek segítségével így kijelölhetjük azokat a gödröket, amelyek egy adott időpontban nyitva álltak. Másrészt a gödrök további leletanyaga alapján jelentősen tágíthatjuk az egy adott időpontban használt, majd széttört kerámia mennyiségét.

A restaurálás utáni részletes feldolgozás ezeknek az edényeknek a számát megkétszerezte (jelenleg 95 db a teljes lelőhely területéről). A pusztulási horizonthoz köthető gödrök száma több, mint ötven, a kerámiatöredékek száma 3000 feletti. Az edénytöredékek térképezésével kialakított kép látványosan mutatja, hogy a horizont egyes darabjai a közel egy hektáros terület egészén előfordultak – a rekordot egy tál két peremtöredéke tartja, egymás között 158 méteres távolsággal. Ezek a gödrök a terület közepén sűrűsödnek. Az emberi vázakat rejtő objektumok ezt a sűrű zónát szinte körbeveszik. Ez a kép alátámasztja a településrészlet egyidejű, teljes pusztulását. Fontos kiemelni, hogy ebbe a rendszerbe közvetlenül is sikerült bekapcsolni az emberi maradványok egyikét (éppen a gödör aljára fektetett, 361./628. sz. halottat).


Piros: összeillő edénytöredékek, rózsaszín: a késő szarmata – hun kori pusztulási horizont kiterjedése (Klikk a nagyításhoz)

A kerámiaanyag számos alföldi lelőhellyel párhuzamba állítható. Ezt a régészeti anyagot a 4. század végére – 5. század első felére, a hun korra keltezhetjük. Ez az anyag a szarmaták régészeti kultúrájának szerves folytatását képezi az Alföld központi területén. Megszűnése után az edényművesség nagyobb változásokon ment keresztül néhány emberöltő alatt, mint a megelőző több száz évben.

Késő szarmata – hun kori település edényei Tiszaföldvárról

Késő szarmata – hun kori település edényei Sándorfalváról

A szarmaták a kerámia mintegy háromnegyedét gyorsan forgó fazekaskorong használatával állították elő a 2. század óta. Közülük a településeken leggyakrabban az első kép alján látható, nagy méretű tárolóedények változatai fordulnak elő.

 

A rákóczifalvi pusztulási horizont gyorskorongolt kerámiatípusai

 

Szarmaták a hun korban

 

Pannonia területének közvetlen szomszédai és ellenségei a római korban évszázadokon át a kvádok és a szarmaták voltak. A germán nyelvű kvádok szállásterülete az Északi-középhegység déli határától számítható, és a Kárpát-medence északnyugati területein húzódott. Az iráni nyelvet beszélő szarmaták a Kr.u. 1. század első felétől éltek az Alföld területén. A 4. századra már hosszú múlttal rendelkeztek a Kárpát-medencében, amellett, hogy ezalatt újabb, keleti népelemek bevándorlására is sor kerülhetett. Történelmükben egy hosszabb, a markomann-szarmata-háborúk (i. sz. 166-180) után kezdődött békeidőszaknak a 260-as években, Dacia provincia feladásakor lett vége.

 

Ezt követően a tetrarchia korában számos császári hadjáratot indítottak ellenük. A 4. század első felében egy súlyos, évtizedekig húzódó belháborúról is tudomásunk van, melybe a Constantinus-dinasztia császárai többször is beavatkoztak. Ezekre az évtizedekre tehető az Alföld legnagyobb épített örökségének, a Csörsz-árok néven ismert védműrendszer sáncainak kiépítése is. Jelenleg a legelfogadottabb nézet (a 3. század végi keltezéssel szemben), hogy ennek első fázisa a Constantinus-dinasztia uralkodása idején keletkezett a 4. század második negyedében.

 Római kori nehézlovas rekonstrukciója

 

Az alföldi védműrendszer 375 körül még biztosan használatban állt, ugyanis biztosan tudjuk, hogy Valentinianus császár még tovább akarta fejleszteni. Ekkor épült egy kis méretű őrtorony Hatvan környékén. Ezen túl egy hatalmas méretű erőd építésébe is belefogott a barbár területen, melynek tervéről írott forrásaink is beszámolnak. Az erődítmény ugyan soha nem épülhetett föl, maradványait mégis sikerült egyértelműen azonosítani egy Göd határában található római kori lelőhellyel. Az erőd egyedüli értéket képvisel a római kori régészetben, építése ugyanis rövid idő után megszakadt. A katonaság csak az alaprajz helyszíni kitűzését kezdhette el, de befejeznie még ezt a kezdeti munkafázist sem sikerült. (A közvetve Valentinianus császár halálához vezető, a Nyugat-Római Birodalom bukását gyorsító, kudarcba fulladt építkezésről rövidebben itt  , bővebben pedig itt olvasható.)

 

376-ban a hunok elől menekülő népeknek nagy tömege lépte át az Al-Dunát, és kapott engedélyt letelepedésre a római birodalom balkáni provinciáinak területén. A megígért ellátást meg nem kapó, fosztogatásba kezdő seregekkel 378. augusztus 9-én ütközött meg Gratianus és Valens császárok serege Hadrianopolisnál (Drinápoly, ma: Edirne, Törökország). A csata a gótok teljes győzelmét hozta, benne Valens császár is életét vesztette.

 

Ez a csatavesztés jelentősen felgyorsította a római hadsereg korábban kezdődött barbarizálódását, és a birodalom hanyatlását. A különböző, elsősorban germán nyelveket beszélő népek katonai szövetségesként (foederati) tömegesen nyertek bebocsáttatást a birodalom belsejébe. A népmozgások az Alföldet sem kerülhették el. Pannonia provinciáiból, elsősorban Valeria (Kelet-Dunántúl) területéről a felsőbb társadalmi csoportok tagjai írott és régészeti forrásaink tanúsága szerint elmenekültek a rablótámadások elől.

 

A hun birodalom feltehetően a 420-as években helyezte át a királyság központját a magyar Alföld területére (pontos forrásunk erre az eseményre nincsen). Attila halálát (454) és a Nedao-menti csatát követően, 455-től ismét új korszak kezdődött az Alföld és a pannoniai területek történetében is.

 

 

 

Ami a szarmatákat illeti, a szomszédos kvádokkal együtt a 370-es évek után egyértelműen elvesztették domináns szerepüket a térségben. Ennek ellenére a következő évtizedekben a birodalom új ellenségei mellett fel-feltűnnek még a „régiek” is. A 378. évi, utolsó közös kvád-szarmata hadjárat után 384-ben a szarmaták még önállóan törnek be Pannoniába.

 

401-ben egy nagyobb csoportjuk nyugatra távozott más (vandál, alán) néprészekkel Gallia irányába. A hun nagyhatalom időszaka alatt nem jutottak már kiemelt szerephez, de később, 469-ben, a korábbi hun birodalom központi területeinek örökléséért folytatott Boila-menti csatában két királyuk is részt vesz (Beuca és Babai). (A nevezett folyó – a Nedao-hoz hasonlóan – valószínűleg a mai Magyarország területén keresendő, de egyértelműen sajnos nem lokalizálható.) A következő évtizedektől már kizárólag a Gepida Királyság hatalmi harcairól szólnak az Alföld történetét érintő forrásaink.
 


Kik? 

Az embertani vizsgálatokkal megerősített esetekben a késő szarmata – hun kori településeken talált emberi maradványok gyermekek, nők, vagy idős emberek vázai voltak. Ez a kép is hozzájárult ahhoz, hogy egy, háborús időszakban otthon maradt lakosság áldozatait lássuk bennük, akiket a fegyverforgató férfiak nem tudtak megvédeni a településeket ért támadástól. A rákóczifalvi maradványok vizsgálata azonban meglepő eredménnyel járt: az áldozatok szinte mindannyian erejük teljében lévő férfiak voltak. A gödrökbe hét 25-50 éves férfi került, akik közül négyen is 35-40 éves korukban vesztették életüket. A nyolcadik egy 12-14 éves gyermek váza (neme nem megállapítható), aki az egyik 35-40 éves férfival feküdt azonos gödörben.

A csontokon egyik esetben sem voltak megfigyelhetőek halált okozó sérülések nyomai. Erőszakos halálukat azonban nem zárja ki, hogy a halál oka a csontokból nem állapítható meg. (Az antropológiai elemzést Hajdu Tamás végezte.)

 Miért?

Ahogyan erre föntebb is utaltam, a késő szarmata – hun korban a megtalált jelenség nem egyedülálló. Az Alföld területén, elsősorban a Tisza mentén a késő szarmata – hun kori leletanyag számos dokumentált esetben hasonló, nagy kerámiamennyiséget tartalmazó pusztulási rétegekből származik, melyet több esetben kísértek emberi vázak teljes, vagy részleges maradványai is. A régészeti anyag a többi településről is másodlagos pozícióból került elő.

Az esetleges emberi maradványokat, a leégett épületek omladékát és az összetört edénykészleteket – nyilván számos, mára elbomlott hulladék kíséretében – a nyitva álló gödrökbe földelték el. E falvak léte itt véget ért, a Gepida Királyság korában a rákóczifalvi lelőhely kivételével e települések területét legfeljebb temetőként használták. (Utóbbi azonban azt is jelenti, hogy a 6. században közvetlen közelségben is éltek emberek.)

Hozzá kell tennünk azonban azt is, hogy korántsem minden település végezte így. Mára világosan látszik, hogy ebben a korszakban kiürített településekkel is számolhatunk, melyet a lakosság szervezetten hagyott el. Ezek a falvak a hun kor elejét biztosan, és feltehető, hogy részben Attila uralmát is megélték. Pusztulásuk tükrözi a hun birodalom végének, és a Gepida Királyság kialakulásának viharos évtizedeit.

A kutatásban ezen kívül felmerült az is, hogy a szarmata kori, gödörbe dobott halottak emberáldozatok nyomai lennének. Nem bizonyos, hogy a rákóczifalvi lelőhely értelmezése a teljes szarmata korra általánosítható, de a kiterjedt pusztulási horizont ebben az esetben a rituális megoldást nem támasztja alá. Kivételt képez ebből a szempontból a 361., gödörbe fektetett váz esete.

Azonban a korabeli Alföld területén máshol is találkoztak a régészek olyan embermaradványokkal, melyeket jobb híján sebtében a gödörbe elföldelt halottaknak értékeltek, akiknek azért a kijáró – vagy legalábbis valamilyen rítusú – végtisztességet megadták az eltemetők. Ilyen objektum egy 4. századi, tiszaladányi tárolóverem, melyből két férfi váza került elő: egyikük mellé vaslándzsát, másikuk mellkasára egy nagy méretű csonttárgyat helyeztek el.

Abban az esetben az ásató régész, Lovász Emese, a harcban elesett katonák közös sírjának értékelte a gödröt, akiket bajtársaik temettek volna el egy éppen nyitva álló gödörbe, meglehetősen idő- és energiahatékonyan. Ezt az elméletet a fegyvermelléklet nagyban alátámasztja.

Ez az értelmezés a rákóczifalvi sír esetében is szóba jöhet, de a többi elföldelt halott esetében nem tűnik valószínű megoldásnak. Nem kísérelhetem meg, hogy a kérdésre véglegesen pontot tegyek, annyi azonban biztos, hogy az áldozatok a végtisztességet nem kapták meg. Ezért az eltemetett, és az eltemető közösség nem lehetett azonos, nyugodtak akár a védők, akár a támadók a tárolóvermekben. A gyermekváz jelenléte ugyanakkor a „polgári áldozatok” értelmezés felé húz.

A hun kori régészet néhány kérdése

 

A Duna két partjának régészeti leletanyaga a 4. század utolsó harmadától olyan közös elemekkel bír a korábbi kulturális jegyek továbbélése mellett, melyek a szarmata, illetve a provinciális római leletanyagban azelőtt ismeretlenek voltak. Ezért a 380-as évektől a 420 körülig terjedő időszakot, a közvetlen hun fennhatóság előtti évtizedeket prehunkornak, hun kor előtti fázisnak, vagy a hun kor elejének nevezi a magyar kutatás. Ezt az időszakot a 420-450-es évek leletanyagától elkülöníteni nagyon nehéz, és nagy biztonsággal csak a korabeli elit – jobbára nemesfémből készült – tárgyainak esetében lehet. 


A nagypolitikára koncentráló írott források alapján a hun kor köznépéről, az alföldi lakosság összetételéről homályos képpel rendelkezünk. A települések lassabban változó kerámiaanyagában a 4. század utolsó harmadában az Alföldön olyan új elemek jelennek meg, melyek az 5. századot biztosan megérik. A 4. század utolsó harmadára – 5. század első felére keltezhető korszakot az Alföld esetében ezért összefoglalóan késő szarmata – hun kornak nevezzük. A régészeti horizont vége valószínűleg az 5. század közepére tehető. 


Ez alapján az alföldi szarmaták a hun nagyhatalom korszakát is nagy tömegekben élhették meg az Alföldön, együtt élve a keletről érkezett új néptöredékekkel. Fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező alföldi településeik képezhették Attila birodalmának gazdasági hátterét. (Ezt az elméletet éppen e települések leletanyaga alapján fogalmazta meg Vaday Andrea az 1980-as években.)

 

Az, hogy a rákóczifalvi maradványokat elföldelték, arra utal, hogy a területre a falu pusztulása után valamilyen közösség visszatért. Sok idő nem telhetett el ekkor, hiszen a vázak minden esetben teljes anatómiai összefüggésükben kerültek elő, vagyis a lágy részek a csontokat még összetartották.

Hogy az „eltemetők” huzamosabb ideig itt éltek-e utána, erre jelenleg nem tudok választ adni. Az anyagfeldolgozás során egyértelművé vált ugyanis, hogy a területen található gepida kori települési jelenségek nem tartoznak bele ebbe a pusztulási horizontba, hanem felülrétegzik azt, s a település szerkezete is erősen megváltozik. Ennek ellenére az objektumok leletanyaga erősen kevert, sőt, a gepida kori objektumok kerámiatöredékei között többségben vannak a szarmata jellegű cserepek. A szarmata – hun kori település vége, valamint a gepida kori település kezdete között eltelt időszak hossza a teljes feldolgozás után talán megválaszolható lesz, a régészet adta lehetőségek határain belül. Ehhez azonban további mintegy 15 000 cseréptöredék elemzésére van szükség.

A múzeumok raktárait megtöltő, újabb ásatásokból származó tonnányi kerámia tehát nem haszontalanul porosodik. Segítségükkel olyan kérdésekre kaphatunk választ, melyekre a sírok, és a régi, kis felületű tervásatások feldolgozása önmagában nem alkalmas. A nagyberuházások előtti, több hektáros területekre kiterjedő megelőző feltárások elvégzése, és feldolgozása is új kihívások elé állította a hazai régészettudományt. A bemutatott lelőhely talán ezeket is jól példázza.

 
Az ásatási fényképeket Dankó Szabolcs és Hegedűs Sándor készítette.  

Az írás az ELTE Régészettudományi Intézetének és a Sírásók naplója - régészblog együttműködésének keretében jelent meg.

 

16 komment

Címkék: történelem régészet antropológia pogány hun sír szolnok római régész hulla kerámia germán szarmata


A bejegyzés trackback címe:

https://sirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr573015821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pimi 2011.07.19. 12:25:34

Ez egy alaposan megírt cikk. Ehhez már csak a későbbi időszakokban elvégzett település feltárások tesznek hozzá új eredményeket.A vermekbe került halottak nagy valószínűséggel a legyőzöttekhez tartozhattak, itt is jellemző lehetett, hogy a győztes mindent visz ezért nem volt temetési melléklet.Való igaz az, hogy erről a korszakról, különösen a köznép életéről keveset tudunk, de azért mindig jönnek új adatok amik ezen segítenek. Mint például a feltárt szarmata kemence rendszer. Matematikusok biztosan ki tudnák számolni, hogy hány tonna halat vagy húst füstölhettek meg benne. Ez is bizonyíték lehetne a kor gazdasági rendszerének fejlettségére. Hiszen az élelmiszerek tartósítása az ínséges időszak túl élésének záloga.Azon sem lehet csodálkoznunk, hogy egy adott jó földrajzi fekvésű területen szinte minden itt élő népesség itt hagyta a lenyomatát. Ekkor inkább a nagy családi, nemzetségi közösségek együtt éléséről beszélhetünk, valószínűleg tanya jellegű házcsoportokban élhettek, hiszen a terület eltartó képességét így lehetett biztosítani, fenntartani. A saját környezetemben is vannak olyan a sík területből fél egy méterrel kiemelkedő vonulatok ahol a császárkortól a honfoglalás koráig vannak település nyomok. Itt is a házak helye a meglévő patics darabokból látható. Sokszor nem is látni meg a kormeghatározáshoz szükséges jellegzetes alakú cserépedény maradványokat. Szerintem hasonló adottságú terület mint amit itt feltártak még több száz vagy akár több ezer is lehet. Így bőven lesz munkája a többi régész nemzedéknek is.

Masek Zsófia 2011.07.20. 22:34:30

@Pimi: Szia!
A kemencerendszerrel kapcsolatban egyelőre még kérdés, hogy az egész egy időben volt-e használatos. Az is lehet, hogy több periódusú, vagyis össze-vissza ásták, ha tönkrement valamelyik része. Ezek a füstölők egyébként elég elterjedtek a szarmata telepeken, de nincs biztos adatunk, hogy milyen élelmiszert tartósítottak bennük.

Ebben a korszakban tanyasias, önálló kis gazdaságok és nagy kiterjedésű falusias települések is léteztek. A szarmata kor mezőgazdasági kultúrája pedig, úgy tűnik, jóval fejlettebb volt a következő évszázadokénál (az Alföld esetében). Az biztos, hogy nagyon sűrű a településhálózat, csak az Árpád-kor vetekszik a szarmata lelőhelyek számával. A több ezer tényleg stimmel.

Pimi 2011.07.22. 20:13:14

@Masek Zsófia: Kedves Zsófia! Köszönöm a válaszodat ! Örülök, hogy hivatkoztál Lovász Emesére az Ö tevékenységét jobban ismerem. Volt időszak amikor sokat foglalkozott a borsodi szarmata, germán, gepida, esetenként alán, hun jellegű leletekkel. Ezek a korai szarmata időszaktól a hun kor utáni időszakig elég sok munkát adtak neki.A leleteinél is elég sok volt a szélsőség hiszen néha "csak"a nyak környékén talált különböző anyagokból (borostyán,paszta, üveggyöngy)nyaklánc maradványt, derék környékén elhelyezett apró vas tárgyakat, de sokszor ezüst fibula,ezüst csatt, bronz alaphajkarikára kalapált aranylemez bevonatú hajkarika, esetenként arany fülbevaló volt az ásatásainak "jutalma".Ezeket Mezőkövesd környékén tárta fel. Érdekes, hogy kerültek elő szarmata leletek a Csörsz árok feletti területekről is a feltételezett szállásterületen túlról is. Hun kori leletek Szirmabesenyő környékén is voltak. A germán, gepida leletek pedig zömében a Sajó folyó fölötti területekről kerültek elő.Nagyon sok esetben feltételezhető e népcsoportok egymás mellett élése is hiszen sokszor túlélték a hun hódítás korát is. Nehéz megmondani, hogy mely sírok számítanak köznépinek, esetleg "nemesi"vezető rétegűnek,de sokszor hivalkodóan nagy ezüst fibulákat is talált, lehet, hogy a bronz alapra rákalapált arany lemez is ezt volt hívatott mutatni.A család vagy nemzetség gazdagságát mutató tárgyakat aztán a temetés után a legtöbb alkalommal módszeresen elvitték a rablók a sírokból. Erről a számtalan esetben feltárt mellkasra irányuló rabló ráásások tanúskodnak.Kíváncsi vagyok, hogy az általatok feltárt leletek között volt-e bronzra kalapált aranylemezes tárgy, ékszer.

Masek Zsófia 2011.07.25. 00:14:21

@Pimi: Szia!
A borsodi hun kori anyag valóban nagyon gazdag. A korszak egyik érdekessége, hogy elég nagy regionális különbségek vannak, a Közép-Tisza-vidéken pl. szinte teljesen hiányoznak azok a típusú leletek, amiket említettél. Az egyetlen hun kori üst pedig, ami az Alföldön került elő (Törtelről), olyan környékről származik, amelynek a római koráról szinte alig tudunk valamit, gepida koráról pedig egyenesen semmit.

A szarmata-germán határ kérdésében még elég sok a kutatnivaló, finoman szólva. Egy-egy lelet kerülhet elő a "szomszédból" is, ezek egymás importtárgyai is lehetnek, vagy mindkét területen elterjedt római tömegáru. Ennek ellenére a határt vagy inkább határzónát meg lehet húzni, mert elég éles kulturális határ van a két terület között, a kerámiaanyagban vagy pl. temetkezési rítusban is. A részletes vizsgálatok azt mutatják, hogy tényleg nem mindenhol fedi (még a 4-5. században sem) a szarmata szállásterületet a Csörsz-árok, annak külső vonala sem. Pl. az Érmelléken még szarmata anyag van, de a szilágysági dombokon már nem. Itt egyértelműen a földrajzi adottságokhoz igazodtak.

A rákóczifalvi szarmata temető viszonylag gazdag, de ez inkább az ezüsttárgyak nagyobb számát jelenti, aranyozott cucc nem volt. A szarmatáknál egyébként is elég ritka az arany, vagy aranyozott tárgy. Ez részben biztosan annak köszönhető, hogy a sírok kb. 3/4-e rabolt, a körárkokkal, halmokkal jelöltek pedig szinte mindig. Tehát pont azok, ahonnan a gazdagabb leleteket várná az ember. A hun kori magányos sírokban, vagy kis temetőkben jóval több az arany, és szerencsésebben is jártak.

Hajrá777 2011.08.23. 03:40:12

Tisztelettel udvozlok mindenkit !

Sirasassal de egy masik sirral sirokkal kapcsolatban keresem a valaszt. A Mohacsi emlekpark teruleten levo sirokban korul belul hany ember maradvanyat talaltak meg anno ? Hallottam tobb szamot is 300 tol a 3000 ig , de szeretnem tudni a tanyleges adatot ha lehet.

Koszonom

Pimi 2011.08.23. 22:06:54

@Hajrá777: Szia! Bármilyen könyvet veszel a kezedbe amely ezzel foglalkozik szinte mindenütt más-más adattal fogsz találkozni. Nekem megvan a Biológiai Tanulmányok 9.füzete amelyet K.Zoffmann Zsuzsanna irt, a címe Az 1526-os mohácsi csata 1976-ban feltárt tömegsírjainak embertani vizsgálata.Az Akadémiai kiadó 1982-ben adta ki. A lényeg a következő: öt sírhalmot tártak fel, nincs egyezség az egymásra helyezett halott rétegek számát illetően 3-6 rétegben dobálták egymásra a hullamerevség megszűnése után ,az öt halomsírban kb 700-1000 közötti halott, zömében 80%-os bizonyossággal férfiak voltak. Ebből 353 csontváz vizsgálatát végezték el. Valószínűleg ebben az öt sírban a magyar tábor őrzői nyugodnak,voltak közöttük tizenéves apródok is. A korabeli becslések 10000-15000 közzé teszik a halottak számát. Szóval van még mit keresni az elkövetkező régész és az őket segítő nemzedékeknek is.

Hajra777 2011.08.24. 02:01:43

Szia Pimi

Koszonom a valaszodat. Igen valami hasonlo nagysagrendre gondoltam en is. A dolog azert fontos mert maga a tema ( Mohacsi csata elozmenyei es kovetkezmenyei ) nagyon erdekel. Sajna sokban hajaz a mai viszonyokra.
A lenyeg hogy szeretnem megtalalni az ott elesett Magyar Lengyel Cseh Horvat Szerb Spanyol Nemet stb katonak sirjait hogy valami emlekuk emlekhelyuk legyen. Ennyit megerdemelnek.

Az adott illetve megtalalt sirok "tartalma" azert erdekes mert valami viszonyitasi alap kell ahoz hogy mekkora lehet a tobbi sir cca tovabbi 10 - 15 000 embernek.

A torok vesztesegrol sem talaltam semmit. Van errol esetleg valami infod ? Bar ok a sajat halottaikat eltemettek a csaatat koveto napon igy valszeg ok kulon sirban lesznek.

Egy kissebb meretu tomegsir ( majdnem biztos hogy az ) mar meg van de erdekes modon a kornyeken semmi nincs ( mas sir ) es a meretebol adodoan cca 100-300 fos lehet. Gyanitom hogy a Kanizsai Dorottya altal felfogadott emberek altal eltemetett katonak lehetnek benne.

udv

Pimi 2011.08.24. 21:00:11

@Hajra777: Szia! Én is csak feltételezésekről tudok.Ipoly Márta és Perjés Géza szerint 30000-35000 halott lehetett összességében a mohácsi csatamezőn, de nem tudom, hogy feltételezésüket mire alapozták. Állítólag a törökök ezer embere 9-11 napon keresztül temette a halottakat. A pilismaróti tábor elpusztítása után állítólag 25000 magyar halott maradt, az ők halomsírjaik is feltáratlanok. Olvastam olyan feltételezést is amely szerint 5000-10000 fő lehetett a törökök vesztesége. A péterváradi vár elfoglalása során legalább 1000 török katona halt meg, a kb. ezer fős védőseregből azt a kilencven embert engedték el akik a végsőkig kitartottak egy toronyban, ők Tomori seregéhez csatlakoztak.A többieket lemészárolták épp úgy mint a mohácsi csatatér foglyait. Állítólag Buda kirablása után 200ezer rabszíjra fűzött magyart vittek el a törökök magukkal.

Hajra777 2011.08.25. 05:39:23

Udv Pimi

Ezekben a becslesekben nem nagyon tudok bizni ( 30 -35 000 ) mert egy csatateren ossze visszafekvo kitekert megcsonkitott testeket pontosan megbecsulni nem eppen konnyu dolog.

Azt irod a Torok 9-11 napon keresztul temetett. Akkor kit temetett el Kanizsai Dorottya ?

Itt ellentmondast latok de lehet csak az en kardom rovid :-)

A Pilismarotiak sirjai ezek szerint meg vannak ? Mert ha igen akkor legalabb egy emlekmuvet megerdemelnenek !

Pimi 2011.08.25. 15:50:36

@Hajra777: Szia! Ellentmondásból van bőven, hiszen lassan 500éve történtek ezek az események. Az eltelt bő tíz emberöltő sok emléket, dokumentumot megsemmisített. A kard rövidségén segít a fegyverkovács, a mohácsi csatával kapcsolatosan pedig csak a szakirodalom olvasása, előadások meghallgatása adhat plusz információt .Amennyiben ez téged érdekel fel kell kutatnod ezeket. Szabó János nemrég irt egy könyvet a mohácsi csatáról,Perjés Géza mint hadtörténész is sokat foglalkozott a mohácsi csatával, erről írta A Mohács , az országút szélére vetett ország című könyveit. A Perjés Géza életművét, munkásságát az értelem bátorsága című könyv szerzői méltatják.Négyesi Lajos foglalkozott a muhi és a mohácsi csata elemzésével, a helyszín bejárásával, az Ő írásait is érdemes lenne felkutatnod. A Kanizsai Dorottya és jobbágyainak szerepe sem tisztázott, sokak szerint pár száz halottat temettetett el, a török hadsereg elvonulása után.A pilismaróti halomsírok sincsenek meg, így sajnos nincs mit megjelölni. Itt van nagy szerepe a civil kezdeményezéseknek, hiszen ha valaki talál csontvázakat nem biztos hogy bejelenti, bejelentés esetén pedig lehet egy jól sikerült feltárás is(lásd Dabas). Ebben az országban ezeknek a sikereknek is örülni kell.

bloggerman77 2011.08.27. 21:39:16

@Hajra777:

A nevezett összecsapások a Gerecse-hegységben lévő mai (Puszta-)Maróton történtek, nem Pilismaróton.

A Dobozi-féle epizódot, meg a pilismaróti helyneveket a helyi néphagyomány keverte össze a megtörtént,és Puszta-Maróton történt eseményekkel.

bloggerman77 2011.08.27. 21:43:06

Emlékművet sem kell állítani, mert már van Pusztamaróton:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/41/Pusztamarot.JPG

Hajrá777 2011.08.28. 06:14:28

Szia bloggerman

Koszonom a valaszod. Ezek szerint "elkestem", de igy van ez jol.

Ha jol gondolom akkor a sirok megtalalasanak nincs regeszeti vagy egyebb erteke ( ha csak az nem hogy tudnank pontosan hol fekszenek ) ?

bloggerman77 2011.08.28. 21:07:01

@Hajrá777:

Igy már régészeti értéke lenne, és alaposan körülnézve Pusztamarót környékén, hogy "józan paraszti ésszel"hol temetnél el több ezer embert, ki lehet a topográfiai viszonyok alapján "sakkozni", hogy hol lehetnek a sírok. De ez sok kutatómunka.

Pimi 2011.09.02. 18:34:10

@Hajrá777: Szia! Ma délután a Kossuth rádióban volt a történelmi csatákról egy beszélgetés melyen részt vett Négyesi Lajos és Fekete Domonkos is. A csatákról és azok számítógépes animációiról beszélgettek. Próbáld meghallgatni az internetes rádió honlapról. Én is csak az utolsó tíz percet hallottam,de érdekes volt.

David Bowman 2013.02.05. 22:14:21

Másodszor botlom bele ebbe a bejegyzésbe, és olvasom el. Nagyon érdekes.
süti beállítások módosítása