2004 tavaszán, egy régészeti feltárás első napján tenyérnyi fésűskagylót fordított ki a földből a markoló a Budai Vár oldalában, a Logodi utcában. Bár az átfúrt kagyló a felső, kevert, újkori rétegben feküdt, az a középkorból származik. Így csodával határos módon teljesen épen került a kagyló a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályának gyűjteményébe.

A 10*10 cm nagyságú tárgy  egy compostelai zarándokjelvény volt, amelyet köpenyre vagy kalapra varrtak. Mivel e zarándoklatnak komoly kultúrtörténeti háttere van, ezért a lelet apropóján érdemes elmesélni néhány tudnivalót a témával kapcsolatban.

A kereszténység kezdete óta felkeresték a hívők a szentek életének helyszíneit és sírjaikat, hogy ott imádkozzanak. Gyakori, hogy innen „emléktárgyakat” vittek magukkal, köveket, földet, szentelt olajat és vizet, minden olyasmit, ami a sírral kapcsolatba került. Részben a kegyhelyek épségben maradása érdekében terjedt el az a szokás, hogy a szent sírhoz, vagy oltárhoz hozzáérintett tárgyak átveszik a „hatását”, csodatévő erejét. Ez a „beavatáson” átesett tárgy, vagy korabeli műtárgymásolat ugyanolyan „erővel” bírt, mint az eredeti. A zarándokjelvények hasonló módon „működtek”, mivel megszentelt helyről származtak, a pap külön áldásban is részesíthette őket és sokszor a szent sírjához, vagy az ereklyetartóhoz érintve segítő-védelmező erőt is nyertek.

Szent Jakabnak, a kora-középkor óta használt attribútumai megegyeztek a zarándokok öltözékével: kalap, bot, tarisznya, köpeny, kagyló, kulacs. A kagyló kivételével ezek lényegében a hosszú út szükséges kellékei, legalapvetőbb használati tárgyai voltak, melyek nélkül a vándornak nem volt tanácsos elindulni. Zarándokjelvényként csak Compostelában – Szt. Jakab apostol sírjánál épült kultuszhelyen - használtak kagylót, a többi kegyhelyen ólomból vagy ezüstből öntött, szenteket ábrázoló kisplasztikát.

A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum őriz egy teljesen épen megőrzött zarándoköltözéket, melyet III. Praun István nürnbergi patriciusról maradt ránk. A kereskedő 1571-ben tette meg a santiagói utat és ehhez reprezentatív és funkcionális ruhát szabatott magának. Gyapjúfilc kabát fölött hordott egy rövid bőrköpenyt, amelyet egy kicsi kagyló, a gallérján és egy nagy kagyló díszített. Az utazókészlethez tartozott továbbá egy zarándokbot, a zarándokkalap, egy pár saru és egy nagyméretű rózsafüzér. A széles karimájú kalapot egy nagy kagyló valamint számtalan miniatűr csontból faragott zarándokbot és palack díszítette.

A középkorban a bajt, betegséget bűneinkért elszenvedett büntetésként fogták fel, tehát a betegség nem egészségügyi kérdés, hanem morális probléma volt. A zarándoklat oka ezen kívül lehetett még segélykérés, áldozathozatallal való kiengesztelés, nyújtott segítségért hálaadás, vagy fogadalom teljesítése. A fogadalmak megtételénél, a római valláshoz hasonlóan „do ut des” -felfogás uralkodott: pl. ha meggyógyítod a lábamat, meglátogatom ereklyéidet. A hagyomány szerint a vezeklő bűnösök minél több kegyhelyet látogattak meg, annál több évet tudtak a tisztítótűz idejéből elnyerni. Az elégtételadásnak három fő csoportja alakult ki, a böjt, az alamizsna és az imádság. A testet sanyargató cselekedeteknek (zarándoklat, virrasztás, böjt) lényege az önmegtartóztatás. Az elmélkedés és szemlélődés (ima), valamint az irgalmasság cselekedetei (alamizsnaadás) a lelket tisztítják meg.

A kegyes zarándoklat önkéntes, vagy vezeklő zarándoklatot jelentett. Célja, hogy a meglátogatott szent közbenjárását kérjék a bűnök bocsánata céljából, a purgatóriumi büntetés lerövidítése miatt. A becsülettel elvégzett zarándoklat lényegében megegyezett a szerzetesi erények gyakorlásával. Bár nem egyértelműen ezt vállalták, de a végeredmény mégis szinte ugyanaz lett, hiszen az önként vállalt lemondások (imádság, böjt, fizikai igénybevétel, szegénység, szüzesség) megegyeztek.

A középkorban leghíresebbé vált caminot megjárt magyar Krizsafán fia György volt. Azelőtt I. Lajos kapitányaként 350 embert ölt meg háborúban. 1353-ban először Rómába ment, majd „rengeteg, számára szokatlan viszontagság után gyalogszerrel” jutott el Compostelába. Mivel ezt a vezeklést kevésnek találta, így továbbment és a Finisterre-i Szűz Mária –egyház mellett 5 hónapig kenyéren és vízen élve remetéskedett, onnan pedig Írországba gyalogolt.

A 13. századtól szokás volt, hogy gyilkossági ügyekben, ha a vétkes és az áldozat családja megállapodott, a bűnöst pro anima interfecti, azaz az áldozat lelki üdvéért zarándoklatra küldték. Ezen kívül még rá várt a sértett családjától való nyilvános bocsánatkérés és a vérdíj (homagium) kifizetése. A penitenciát hatóság előtt kellett írásba foglalni, a bűnösök nevét pedig törölték a városi könyvekből. Az elkövetett bűn nagyságától függött, hogy melyik kegyhelyre való zarándoklással lehetett azt levezekelni.
Az első fennmaradt adat egy Magyarországról indult püspökről szól, aki az út alatt halt meg 1140-ben. 1307-ben szepességi Herrmannt gyilkosság miatt kötelezték engesztelő búcsújárásra, Tar Lőrinc is járt „Jakabnak zöldellő tájain”.

Egy brassói gyóntató 1493-ban Kercbe, Rómába, Loretóba, Mariaczellbe vagy Compostelába küldte rendszeresen híveit, egy soproni polgár pedig végrendeletileg rendelte el, hogy Compostelába és Rómába zarándokoljanak érte. Végül két igen ismert személyiséget is meg kell említenünk, akiknek neve kapcsolódik a caminohoz. Assisi Szt. Ferenc 1213-ban érkezett Compostelába, és itt álmában azt a parancsot kapta, hogy építtessen kolostort. Megbízta ezzel Cotolay nevű szénégető házigazdáját, aki egy kútban erre a célra kincset talált. Buxerolles környékén - ahol Jakab „lábnyomát” őrizték - fosztogatta a zarándokcsoportokat François des Loges alias Montcorbier, azaz Villon a „Kagylósok” (Les Conquillards) bandájával 1455-61 között.

Ma újra reneszánszát éli a compostellai zarándoklat. Jeles személyiségek (színészek, írók, filmrendezők, politikusok) ugyanúgy veszik a bátorságot az El camino megtételéhez, mint egy egyszerű polgár. Ez is egyfajta lelkigyakorlat, ahol az út megtétele (a fizikai megpróbáltatás) és a közben átélt spirituális élmény a lényeg, ami után a hazaérkezők mind lelkesen beszélnek gondolkodásuk és életük megváltozásáról.

Magyarország meglehetősen szegényes a zarándokkagyló-leletek tekintetében, aminek magyarázata, hogy a nagy távolság miatt kevesen indultak Compostelába és még kevesebben érkeztek haza. A Budán előkerült kagyló épsége és szépsége okán kiemelkedő lelete a Magyarországon talált középkori compostelai zarándokjelvényeknek.