Sírásók naplója

Régészblog. Sírok, csontok, régészet és minden amit a föld nyelt el...

Postaláda

Véleményeket, új posztokat az alábbi címre várjuk: regeszblog@vipmail.hu

Szerzői jogok

A blog posztjaival kapcsolatos minden jogot fenntartunk!

 

A jogi nyilatkozatunk itt olvasható.

Új hozzászólások

Címkék

afrika (8) állatcsont (8) antropológia (16) aquincum (17) archeozoológia (4) átok (3) avar (4) bács kiskun (1) békéscsaba (1) biblia (2) bronzkor (17) budai vár (5) budapest (18) búvár (4) cikkajánló (9) dráva (2) duna (7) égeikum (2) egyiptom (17) előadás (5) elte (10) építészet (6) erdély (2) erőd (4) fémkereső (27) filmajánló (5) franciaország (1) geofizika (6) geológia (2) germán (2) görögország (1) gót (1) győr (11) hadsereg (14) hajó (3) harris mátrix (1) hírek (39) honfoglalás kor (15) hulla (19) humor (4) hun (6) india (2) irak (1) isten (5) itália (2) kecskemét (1) kelta (4) kerámia (13) kiállítás (14) kína (1) kincs (23) kisérleti régészet (6) kiskunfélegyháza (3) kocsi (2) kolostor (1) könyvajánló (6) koponyalékelés (3) körös (1) kőszeg (1) közel kelet (1) középkor (48) közlemény (1) kultusz (15) kunok (6) légirégészet (5) linkajánló (23) london (3) mágia (5) mezopotámia (1) miskolc (2) mitológia (1) mongólia (1) múmia (3) művészet (3) nagy britannia (1) nekrológ (1) németország (1) neolitikum (2) népvándorláskor (19) núbia (9) numizmatika (4) nyíregyháza (2) olvasói levél (2) örökségvédelem (92) őskor (31) osztrakon (1) paks (1) pécs (5) pilis (1) pogány (5) pozsony (1) programajánló (14) rabszolga (1) régész (131) régészet (184) rézkor (2) róma (9) római (66) románia (1) sárospatak (1) seuso kincs (3) sír (30) sivatag (5) szarmata (6) százhalombatta (2) szeged (3) székesfehérvár (1) szent (1) szentély (4) szkíta (6) szlovákia (1) szobor (2) szolgálati (3) szolnok (1) szombathely (6) szudán (7) tatárjárás (2) templom (9) természettudomány (17) török kor (5) történelem (36) tudomány (22) út (3) vallás (6) vaskor (11) vendégposzt (3) viselet (2) vízalatti régészet (6) zarándoklat (1) zene (1) Címkefelhő

Google Analytics

2010.08.19. 07:25 Hullafotós

Expedícióval Szudánban 4. – Sivatagi kocsmázás

Mint minden mesének, egyszer ennek is vége, lássuk hát a civil fotós régészeti emlékkönyvének utolsó oldalait. Előzmények itt és itt és itt.

 

Abdul valaga


Helyi viszonyokat ismerő sólyomszemek nélkül aligha boldogultunk volna Núbiában. Egy esetből kifolyólag azonban azt is megtanultuk, hogy terepi kiszolgáltatottságunk alkalomadtán tévútra vivő kockázatokkal járhat. Közvetlenül a Nílus parti El-Kuneysa nevű helyen ástunk, ahol egy ókeresztény település nyomaira bukkantunk. A hely az itt talált leletek gazdagsága mellett arról lett nevezetes, hogy többszörösen átépített templomjának pontos felderítése alaposan próbára tette Rosta Szabolcs idegeit. S mintha az alföldi templomfeltárásban nagy tapasztalatokkal rendelkező régész számára az ismeretlen szerkezetű épület megértése nem lenne elég baj, az ásatás által megcélzott történelmi időhőz képest sorra túlságosan fiatal, muzlim korszakból származó leletek kerültek elő. A korabeli minőségbiztosítási szabványok dicséretére legyen mondva, alig megkopottan.

A fő prioritásként definiált, az idő múlásával egyre reménytelenebbnek tűnő templomi alaprajz-felderítés közben egyszer csak írásosnak tűnő töredéket hozott felszínre a spakli. Az élményszegény templom-monotónia után üdítőleg hatott a lelet felbukkanása, bár a rajta látható jel értelmezése nem könnyített helyzetünkön.

Mivel a csapat arabistája éppen nem volt velünk, elkezdődött a cserépdarab fölötti kollektív fejvakarásos dilemmázás. Eredményre azonban nem jutottunk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán a legidősebb helyi munkásunknak adtuk a töredéket. Az ősz hajú Abdul nézegette, forgatta egy darabig, hümmögve beletúrt párszor a szakállába, végül bizonyságát egy határozott rábökéssel megerősítve kijelentette: „Akhbar!”.

Nem vagyunk arab szakértők, de annyit az Egri csillagokból mi is tudunk, hogy „Allah akhbar”, azaz „Allah hatalmas”.

Jóllehet a precízebbek továbbra sem értették, hogy ebben a rétegben mit keres egy arab feliratú cserép, a nap végén sietve indultuk vissza a bázisra, hogy mihamarabb beszámolhassunk a felfedezésről a többieknek. Ám, mint ahogy az életben oly gyakran, a férfiúi lelkesedések és dilemmák gordiuszi csomóit, esetünkben is pengeéles női logika vágta ketté. A bázisra érve Faragó Zsuzsa kézbe véve a problémakört, gyors és profán megoldással, rezzenéstelen arccal adta vissza a leletet: „Abdulnak az anyja pi...át, olvasni se tud.”

Leforrázva kódorogtunk el. Másnap a fedett módon Abdult normakontroll alá vevő általános olvasási próba Zsuzsát igazolta. Idős munkásunk megérezhette a rá kihegyezett tesztet, ezt követően ugyanis csendesebb tagja lett a csapatnak. 


Sivatagi kocsmázás


A magyar sokféle terepen képes méltó helytállásra. Legyen az gazdasági krízis, környezeti katasztrófa, társadalmi válság, vagy afrikai expedíció. A magyar csak akkor jön zavarba, ha mindezt szárazon kell tennie. Mert helyt állunk mi török és labanc ellen is, alszunk földön, fürdünk Nílus vízben, ha kell, de heteken keresztül alkohol nélkül élni és dolgozni, az próbára teszi az embert.

Mivel tisztességes bor- és pálinkatermelő vidék, fiát tisztességes alapértékek mentén nevelő családjából származom, nem szeretek messzire utazni demizson nélkül. Konkrétan BKV-s akciórádiuszon túl egyáltalán nem szeretek.

A szudáni kaland összes ellenérvét lesöpörve azt gondoltam, hogy fertőtlenítő, barátságkötő, válságoldó, fájdaloműző, hangulatteremtő és egyéb csodákra képes kedvenc úti demizsonom magammal viszem. Csak az utazás előtti napon szóltak, hogy meg ne próbáljam, mert legutóbb egy középkorú angol házaspárt még a kartúmi repülőtéren megkorbácsoltak a csomagjukban talált viszki miatt. S mivel Dugovics Titusz óta jól tudjuk, mi a különbség a hősiesség és az őrültség között, beletörődtem a kényszerű böjtbe.

Ilyen előzmények mellett viszont minden együttérző honfitárs át tudja érezni a szálló por földjén való absztinens munkavégzés gyötrelmét. A nélkülözés nehéz időszaka szerencsére hamar végetért. A csapatba való rapid beilleszkedésem jutalmául a srácok ugyanis megígérték, hogy elvisznek a faluba kocsmázni. Szükségtelen részleteznem, hogy a remény hány apró lámpása gyulladt fel lelkemben, egész nap a munkaidő végét vártam, hogy hazaérjünk és leszerszámozzuk végre a pickupot és elinduljunk a Dar al-Arab-i krimóba.

A helyi kecskefelvigyázó és datolyaszüretelő értelmiség fő gyülekezési helyeként szolgáló nevesincs műintézmény legszebb falusi hagyományaink szerinti kettős hasznosításához hasonlóan egyszerre boltként és kocsmaként funkcionált, bár a hátsó fertálya felől közelítve inkább nézett ki egy parancsnoki állást védő darfúri géppuskafészeknek, mint az úri közönség kedvenc csapszékének.

A barátságos kocsmáros-boltos meglátva az ismerős fehér arcokat széles mosollyal azonnal elmerült a hűtőben. És kezünkbe nyomott egy elismerendő módon hideg, ám olyannyira koszos palackú kólát, melyhez hasonlót a füzesabonyi vasúti pályaudvaron működő Szandokán bisztróban sem adtak a kilencvenes évek elején, pedig ott még augusztus huszadikán is az előző karácsonyról maradt, kánikulától megolvadt, poros fenyőfadíszen kopuláltak a legyek.

A kricsmi épületének hűvösében balatoni rizlingfröccsel felérő élvezeti értéktől bódult a banda. A maga valójában csak sivatagi körülmények között átélhető élmény hatására retorikailag is ösztönöztem az intézmény gyakori látogatását, így a hátralévő időben minden munkaidő végén kíméletlenül bekocsmáztunk. Volt úgy, hogy fejenként két üveg kólát is bevállaltunk, szudáni mérték szerint tehát félholtra ittuk magunkat.

A kocsmabolt belső enteriőre is megér egy misét, alábbiakban a webkettes átállásra váró műszerpark, valamint az épület árnyékában elhelyezett, szabad felhasználású Nílus víz, valamint a megjelenésünkre összecsődült félszeg-kiváncsi helyi szaporulat aktuális részhalmaza. 

 

"Archeologus romanticus"


A Sírásók nagy szakmai igényességgel és ennek megfelelő elismeréssel rendelkező testvérblogján, a Lemilen, Tiboru mester népnevelő tisztként buzdítja a katonás lelkű férfitársadalmat az élet romantikus vetületének felderítésére - is. A gyengéd nem iránti feltétlen tisztelet tűlünk is megköveteli, hogy szót ejtsünk a szakirodalmi citációs hellyel kevéssé rendelkező, ám a különböző ásatási csapatokon belül olykor-olykor előforduló romantikus közeledések és egymásra találások régmúltban gyökerező szép szokásáról.

Hogy-hogy nem, a Merowe csapat mindkét ásatási idénye alatt önmegtartóztató emberekből verbuválódott. Kitartó romantika-kereső elkötelezettségem rendre eredménytelennek bizonyult, akárhány etapban kíséreltem meg sikert felmutatni. A csapattal való találkozásaim alkalmával tudományosnak álcázott mélyinterjúk és rafinált keresztkérdések útján igyekeztem megtudni minden bizalmasan megtudhatót, ám beszámolásra érdemes, expedíció ideje alatti romantikus esemény nyomára nem bukkantam.

Csupán egy, a témakörhöz kapcsolódó bájos eset került a felszínre. Történt, hogy az első napok szakmai izgalmának adrenalinszintje nem hagyta aludni a(z egyik) fiúszoba lakóit, akik hajnalig tartó beszélgetéssel űzték el a sivatagi éjszaka csendjét. Az egyetemi bulizós sztorikkal kezdődő és kötelező módon évszázados hullákkal folytatódó veretes szakmázásba csapó takarodó utáni elbeszélések – nem dacolva a természet törvényeinek íratlan szabályaival – kisvártatva a gyengéd nemmel kapcsolatos megtörtént, ill. beteljesülésre váró vágyak szerteágazó témaköre felé vette az irányt. És mint ahogy az őszinte lelkületű férfitársaságban idővel jellemző, felnyíltak a múlt rejtelmeinek féltve őrzött titkai, s a koromsötét szaharai égbolton határozott kontúrral rajzolódtak ki a személyes életpályák romantikus tejútrendszerei.

Tekintve, hogy sem a pesti, sem a szegedi régészeti mesterképzés nem fordít kiemelt figyelmet a hullámfizika tudományának behatóbb ismertetésére, előképzettség hiányában a fiúszoba lakói nem tudhatták, hogy a viszonylagos közelségben elhelyezett vályogházak egymással zárt akusztikai egységet alkotnak. Ajtót nagyvonalúan mellőző ajtónyílásuktól mindössze két méterre lévő hölgyszakasz nyitott ablaka e hiányosságnak köszönhetően váratlan műsorszámról biztosította az első napokban szintén alvászavarokkal küzdő régésznőket. Szudánban közelgett a tavasz, a vályogfalak nappali forróságát éjszakai kisugárzás követte, így a bázison található egyetlen ablakot a hölgyek lefekvés előtt gondosan szélesre tárták. Ezen egymástól független, véletlennek is nevezhető tényezőknek hála, amennyire a különösebb erőlködés nélkül krisztálytisztán áthallatszó megesett esetek személyes gátlásaikat ledobva, egyre inkább részleteződve követték egymást a fiúszobában, annyira mutatkozott fokozott igény a hölgyeknél a néma kuncogásból fejlődő kacagás embert és önuralmat kívánó párnába folytására. A vallomások történet-hullámai egész éjszaka szakadatlanul áramlottak a sötétben, s tartottak ébren hajnalig mesélőket és hallgatókat egyaránt.

Reggelre a hölgyek némi alváshiányért cserébe váratlan adományként kerültek tisztába az addig alig ismert csapattársak szexuálszpichológiai fejlődésének valamennyi jelentősebb állomásával, a kora-pubertánskori élményektől kezdve az aktuálisabb informáciértékkel bíró, legutóbbi szakmán belüli, khm... konferencia-találkozásokig.

A következő napokban a lányok az erősödő szaharai napsütésben minden találkozásnál szélesebb mosollyal tekintettek a fiúkra, utóbbiak az érzékelt női reakciókat személyes karizmájuk újabb bizonyítékaként értelmezték.

 

A csapat


Afrikába igyekvő jótékony lelkű medikusok, illetve ellenséges terepre készülő katonák a legfőbb megmondhatói, hogy a high-tech felszerelésen kívül egy-egy rázósabb küldetés esetén saját fizikai és mentális képességeikre számíthathat leginkább az ember.

Az archeológiai ásatások szubkultúrája hasonló szabályok szerint mutat rokonságot a fenti hivatásokkal. Aki nem bírja a hőséget (pl. alföldi/szudáni 35 fok), hideget (lásd agyagkaparás spaklival mínusz 10 fokban), netán ódzkodik a fizikai munkával (görnyedés/kaparás, hasmánt fekve való több órás ecsetelés) járó szellemi teljesítménytől (mm pontos helyszínrajzok, nyomolvasás, koncepcióanalízis stb.), az vélhetően hamarabb lesz szorgalmas múzeológus, kitartó restaurátor, humoros tárlatvezető, de lánglelkű történelem tanár, vagy lelkes művelődésszervező is, mint terepi régész.

A szudáni csapat tagjai személyes szakmai teljesítményükön túlmenően mindannyian rendelkeztek olyan – leginkább otthonról hozott – készségekkel és képességekkel, melyek alkalmassá tették őket az egyszerre csapatban és egyéniben való, mostoha környezetben nyújtott munkára.

 

Illés László

Régésztechnikus, sírásó mindenes, helszínrajz-fenomén. Az önfeláldozás bajnoka. A csapat és önmaga számára is váratlanul verte le lábáról a kezdetekben mindenkin áthaladó, elkerülhetetlen gyomorfertőzés. Két napra kiesett a terepi munkából (ezalatt a bázison dokumentált), de a mérőszalag, spakli és a sírföldhöz való lisztszita iránti olthatatlan vonzalma végül győzedelmeskedett, és ha lábadozva is, de visszatért a többiekhez a temetőbe. Laci súlyfelesleg nélküli kiutazási testtömege (74 kg) nettó tizenöttel lett kevesebb (59 kg) a küldetés végére. Munkásságával igazolta, hogy a legújabb fogyasztószer is lehet falra (homokba, Nílusba stb.) hányt borsó egy régészeti ásatáshoz képest, továbbá, hogy az intenzív szálkásítás nem lehet gátja a kiszámítható teljesítménynek.

 

Szeredi Anna

Szívós alkatú barlangász-régész(jelölt)nő, aki az unalmas diplomadolgozat körmölés helyett inkább Szudánba jött velünk koponyát sminkelni. Iránt és Szíriát megjárva ő a bizonyíték arra, hogy jelentős hadtápigény nélkül, napi fél marék dohánylevélen élve is lehet tudományos értékű munkát végezni. Anna vasággyal és a nyakában lógó 2 grammos (ereszkedő nyolcas) medállal együtt 45 kiló volt, mely testtömeghez mindvégig ragaszkodott, rajta nem fogtak a sivatagi baktériumflórák támadásai. Az egyik legmegbízhatóbb munkaerőnek bizonyult.

 

Király Attila

Őskoros régész, a misszió kőkorszakos Robinsonja, a maga műfajában tudtommal az ország egyetlen Afrikára specializált ilyetén szakértője. A miskolci rock és a núbiai kőkorszak tudományos összekötője, aki ha tehette volna, minden nap az általa talált negyedmillió éves szakóca-párnára hajtja álomra fejét.

Rosta Szabolcs

Középkor és templomszakértő, a Kiskunság régészeti elöljárója. Kék szempárban lobogó intellektuális megszállottság, amolyan klasszikus romantikus regényhős figura, kinek hazája és szakmája iránti ragaszkodását csak egy nő szerelme tudja felülírni. Büszke kunsági legényhez méltóan az egyetlen ember volt, aki alföldi nyáralásra készülve, kizárólag rövidnadrágot hozott a sivatagi expedícióba – a többszörösen és nyomatékosan elhangzott figyelmeztetések ellenére. Részben a terepadottságok, részben a helyi arab kultúrális szokások miatt mindenkinek hosszú nadrágban kellett dolgoznia, végül ő volt az egyedüli, akinek a helyiek tolerálták a térdig érő sírásó bermudát. Talán a homok fiainak máig felderítetlen lelki rokonsága miatt, mindenesetre Szabolcs hamar nagy barátságokat kötött a burnuszos falusiakkal, a velük való társalgásban következetesen, időnként kérlelhetetlenül használt magyar nyelv ellenére. S talán a népvándorláskorabeli ősöktől örökölt fellépése miatt, mindenesetre a második héttől már a muzlimok is magyarul köszöntek neki.

 

Faragó Zsuzsa

Egyiptológus-történész, arabista. Mindannyiunk anyja, az expedíció operatív vezetője, láthatatlan szövedéke. A svájci bicska alteregója, ha kell borotvaéles, ha kell maga a megtestesült tudományos multifunkcionalitás. Beszerezte az élelmiszert, intézte a hivatali ügyeket, varratott nadrágot, mosott kerámiát, dokumentált cserepet, s közben arab ismerete révén tolmácsolt, magyarázott és eligazított. Problémamegoldó képessége sokmindenen átsegítette a csapatot, nélküle minden nehezebben ment volna. Minden arab földre igyekvő régészeti expedíciónak szüksége lenne egy Faragó Zsuzsára. Aggodalommal töltött el bennünket a helyszínen lappangva kialakult betegsége, melyből csak a hazai levegő tudta végleg meggyógyítani. A számos dialektust beszélő kultúrszomjas orientalistát a riasztó tüneteket mutató gyengesége sem tudta megakadályozni a kartúmi Nemzeti Múzeum vitrinei között tett többórás búcsúlátogatásban.


Győrfi Ilona és Vajda József

Műemléki mérnökök, lézeres földmérők. Koruknál fogva is elismerés jár nekik az ásatás körülményeinek elviselésében. Mi, huszon-harmincévesek csak titokban ismertük be, hogy szeretnénk majd ennyi évesen is Ázsiában-Afrikában kalandozni szakmailag, ahogyan ők teszik. Tapasztalt szakemberként dolgoztak, zokszó nélkül hozták, amit vállaltak. Egyedül Józsival akadt némi gondom a szobában, de a harmadik éjszakára én is megtanultam dolby-surround horkolása mellett elaludni.

 

Lassányi Gábor

Fősírásó. Acquincumban római koros, Afrikában Núbia szakértő régész-egyiptológus. Merész elképzelésekkel bíró konok ember, aki nem fél az általa ismert világok határának átlépésétől. Felbújtóként és vezetőként oroszlánrésze volt abban, hogy a csapatnak intézményi háttér nélkül, pusztán generációs lelkesedésből, ha úgy tetszik szakmai dafkéből sikerült a British Múzeum munkatársaival egyenértékű teljesítményt az asztalra tennie. A hosszú hónapokig fantazmagóriának és illúziónak tartott expedíció megvalósítása Faragó Zsuzsával együtt az ő személyes érdeme.

 

Hullafotós


Sírba kergette a sírásókat megszámlálhatatlan kérdésével, cserébe nótaszóval köszöntötte őket napfelkeltekor. Hajnali munkásságával lefektette az alapjait az első szudáni-magyar amatőr régészeti énekkórusnak. Személyes elkötelezettségből folytatott kulturális értékközvetítő tevékenységét idehaza Sírásó blogra való posztriportokkal folytatta, míg társai nyomatékosan jelezték neki: „Köszönjük, elég volt”.

 

Vége
 

12 komment

Címkék: afrika régészet szudán sivatag régész örökségvédelem núbia


A bejegyzés trackback címe:

https://sirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr702199652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tungus 2010.08.19. 11:55:50

Szép volt, jó volt, kevés volt.
Köszönjük, élvezet volt elolvasni mindet!

A Grafikus

R_M 2010.08.19. 14:42:20

Követelem a poszt törlését! Ez nem tudomány! [:-)]

Hullafotós 2010.08.19. 18:00:02

@M M: dehogynem, látod, latin kifejezés is van benne. :-P :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.19. 18:20:25

Gratulálok és egyben irigykedem is. Micsoda buli lehetett kólamámorban fetrengve régmúlt idők halottait kiásni a hatvanfokos homokból!

DubaiBlase 2010.08.21. 18:54:10

Szorakoztato a stilusa! Anelkul nehezen tudnam elkepzelni, hogy valaki kepes lenne (atlagemberekre gondolok) egy sivatagi regeszeti kutatas naplojat vegigolvasni.
Gratula (innen a sivatagbol)

buhalya (törölt) 2010.08.24. 23:05:09

Gratula! A poszthoz is, meg persze az egész csapatnak! - BA

Csinglingling 2010.08.25. 12:50:33

És hogyan tovább?Folytatás?Na.....!Hullafotós!Jó a szemüveged:).Jó így archoz kötni az emberkéket.Köszönet érte!Meg a posztért is!

R_M 2010.08.25. 21:30:02

A "lézeres földmérő" egy picit úgy hangzik, mintha a régész jelzője mondjuk a "vödrös" lenne. Megérdemelnének majd egy kicsit bővebb és szakszerűbb bemutatást...!

R_M 2010.08.25. 21:30:47

Nagyon jó a házfal! Nem tudjátok, mitől ilyen bordó?

Hullafotós 2010.08.26. 17:09:37

Köszönjük. :-)

@M M: Az egész csapat legértékesebb tárgyi eszköze a lézeres földmérő volt (cirka 3-4 milla). A tudományos sírásók ui. megdöbbentően prózai szerszámokkal dolgoznak a sivatagban is és idehaza is, az igazi érték a kezükben és a szemükben van. Többdiplomás emberek, akik egyben kétkezi munkások. Mint a borászok, álló nap mocskos a ruhájuk, veszekednek a segédmunkásokkal, a végeredmény előtt azonban fejet hajt a világ.

vén betyár 2011.01.06. 12:00:28

Le a kalappal a lányok és fiúk előtt!
Ilyen jót régészeti kutatásról Móra, tudományos expedícióról Rejtő óta nem olvastam.:)
Ha most lennék fiatal, már nem is idegenlégiós szeretnék lenni...:)