Nem mindennapi, mintegy háromezer éve földberejtett leletegyüttesre bukkantunk múlt szerdán, a Nyírség homokbuckái között. Egy nagyberuházáshoz kapcsolódó ásatás során több, mint ötszáz bronztárgy töredékét tartalmazó, nagyméretű, késő bronzkori kerámiaedény került elő. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy ilyen depólelet minden bronzkorral foglalkozó régész álma.
A régészeti lelőhelyeken rejlő ingó és ingatlan leletanyag nemzeti kincsünk, aminek védelme, őrzése, gondozása és kutatása a régészeti és örökségvédelmi intézmények feladata. Különösen az ingó leletanyag van veszélyben, korábban inkább a gondatlanság és felelőtlen nemtörődömség miatt, újabban pedig egyre nagyobb mértékben a tudatos műkincsvadászat és a velük folytatott illegális kereskedelem következtében.
Múltunk újrajátszva - mesélő csontok címmel nyílt fotókiállítása Dénes Fanninak, az MTA Régészeti Intézetének fotósának. A mostani tárlat elsősorban az ásatásokon előkerült csontleletekről készült felvételekből válogat és szeptember végéig tekinthető meg a Budai Várban.
Információink szerint a mai nappal felmentették Mezős Tamást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét. Mezős 2007 júniusa óta állt a Hivatal élén, vezetését számos botrányos ügy kísérte, amelyek közül a Budai Vár falának bontásával, a téli, normális munkavégzésre teljesen alkalmatlan időszakokra kiadott ásatási engedélyekkel, valamint a régészeti lelőhelyek nyilvántartásával kapcsolatos ügyekkel mi is foglalkoztunk.
Egy különlegesen finom kidolgozású, életnagyságúnál jóval nagyobb római bronzszobor lába került elő 2009-ben, Paks határában, az egykori Lussonium katonai tábor területén végzett ásatások során. A feltehetőleg a Kr. u. 3 századra keltezhető tárgy minden bizonnyal egy császárszoborhoz tartozott.
A paksi Városi Múzeumban a Múzeumi Világnap alkalmából új időszaki kiállítás nyílt A császárláb nyomában címmel, amelyen a császárszobor-töredéken kívül a az utóbbi évek legszebb lussoniumi leleteit is megtekinthetik a látogatók.
Sokszor először csak légi-, vagy műholdfelvételeken rajzolódnak ki azok a hatalmas méretű, közel hétezer éves árokrendszerek, amelyek közül a közelmúltban több, mint tucatnyit sikerült azonosítanunk Baranya megyében.
A késő újkőkor idejére (Kr. e. 5000 - 4400 körül) keltezhető körárkok és egyéb körülárkolt területek kutatása Közép-Európában több évtizedes hagyományokkal bír. Itt elsősorban a dél-németországi, ausztriai, morvaországi és szlovákiai kutatási eredményeket kell megemlíteni, ahol ezeknek a létesítményeknek a felderítése és vizsgálata hagyományosan több szinten folyik már évtizedek óta. Többségüket a levegőből fedezik fel, majd ezt követően esetenként geofizikai mérésekkel és/vagy kisebb-nagyobb szondázó ásatásokkal nyernek pontosabb képet az építmények szerkezetéről és koráról.
A közelmúltban két, egymással rokon, ritkaság számba menő avar kori lelet került napvilágra az ELTE Régészettudományi Intézetének Szolnok és Tolna megyei ásatásain, amelyek a kora középkori ötvösség emberalakot formázó tárgyai felé fordították a figyelmemet.
Az első lelet – egy ember alakú, hátoldalán kis füllel ellátott, trébelt aranytárgy granulációs díszítéssel – 2006 szeptemberében, a rákóczifalvi ásatásokon vált ismertté. Mielőtt a humuszréteg gépi eltávolítása megkezdődött, a felületetet Bacskai István technikus vezetésével fémkereső műszerrel vizsgálták át: néhány, a 7. századra keltezhető lószerszámveret, bronzcsat és a szóban forgó emberalak került így elő, kis mélységből.
Az ókori Pannonián átvezető egyik legfontosabb római útvonalnak, a Borostyánkő útnak az egy fogadója került elő a közelmúltban, Nemescsó közelében. Az Osztrák határtól alig 10 km –re fekvő lelőhelyet az Osztrák Régészeti Intézet vizsgálta a Borostyánkő út projekt keretében, a szombathelyi Savaria Múzeummal együttműködve.
"Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.
E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfilléres, a vashatos.
Sem a vasgyűrű, melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. - Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
Így éltem s voltam én hiába,
megállapíthatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél."
József Attila: Ime, hát megleltem hazámat...
Két művész és egy régész együttműködéséből született az a ma este, a Margitszigeten nyíló művészeti kiállítás, amely kortárs nyilvános tereket vizsgál a régészet szemszögéből.
A nagyrészt fotókból és néhány tárgyból álló gyűjtemény elsősorban olyan, az átlagos szemlélő számára érthetetlenné vált üzenetekkel, jelekkel foglalkozik, amelyek a város élete, tevékenysége során, vagy a természeti folyamatok révén megcsonkultak, kiszakadtak eredeti környezetükből, vagy újabb rétegek rakódtak rájuk.
Az alföldi táj meghatározó elemei azok a síkvidékből kiemelkedő ősi halmok, amelyek több ezer éves településeket rejtenek. Ezek, az arab szóval tellnek nevezett dombok a településmaradványok egymásra rétegződéséből, sok száz év alatt jöttek létre, jellemzően a neolitikum (újkőkor) második feléből (Kr. e. 5300-4500) és a bronzkor korai és középső időszakából származnak (Kr. e. 2300-1600).
Az alföldi újkőkori tellek létrejöttének okait és folyamatát, valamint azoknak a településrendszerben betöltött szerepét vizsgálja a 2010-ben újraindult Körös Regionális Régészeti Program, amelynek terepi munkái idén március 15. és április 8. között zajlottak Szeghalom határában.
„Amennyire halott az, aki itt van eltemetve, és ahogyan már nem tud beszélni, annyira legyen Rhodine is halott Marcus Licinius Faustus számára, és úgy ne tudjon beszélni...”
„Ahogy ez az ólomdarab most a föld mélyére kerül, úgy kerüljön az alvilági istenekhez Sinto, Martialis, Sinto egész társasága, sőt bárki, aki a fivéremmel, Rubriusszal vagy velem, Quartióval szembeszáll…”
„Alvilági istenek, kérlek titeket, hogy fogadjátok el panaszomat Luxia, Aulus Antestius lánya ellen! Mindennap támadja meg betegség a szívét, elméjét, egészségét, életét, minden testrészét! Ha véghezviszitek, amit kérek, beváltom a fogadalmam, melyet most tenni készülök, hiszen ez jár nektek…”
Május 15 - 16-án Múzeumok Majálisa lesz Budapesten a Múzeumkertben és a Nemzeti Múzeum termeiben. Száznál több múzeum és kiállítóhely képviselteti magát a rendezvényen, és egyebek között koncertek, filmvetítések, játszó- és alkotóműhelyek, rendhagyó tárlatvezetés, kézművesek várják az érdeklődőket – gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Lesz Gyermekszínpad zenés meseelőadásokkal, Nagyszínpad koncertekkel (vasárnap este pl. Korai Öröm!), valamint megválasztják az Év Múzeumát.
Ahogy arról már röviden beszámoltunk, tavaly tavasszal több római kori díszes sírépítményelem került elő furcsa körülmények között, egy munkagödörben, a XI. kerületben, a Rupphegy déli oldalában.
A kövek az Aquincumi Múzeumba kerültek és aprólékos megtisztításuk, leltárba vételük után itt az ideje, hogy némileg részletesebben foglalkozzunk a leletek értelmezésével, közzétegyük a sírfeliratot, hogy ezzel is további adatokkal szolgáljunk a korszak iránt érdeklődők számára.
Egy különös, „hétfejű” ember; rejtélyes aquincumi múmiák; sírokba temetett szörnyű átkok. Június 6 -án, vasárnap fény derül az aquincumi temetők titkaira Lassányi Gábor régész és Bernert Zsolt antropológus előadásban.
A mai Óbuda területén az elmúlt másfél évszázadban több ezer ókori sírt tártak fel a régészek. A nagyközönségnek szóló, ismeretterjesztő előadáson ezeknek a feltárásoknak néhány eredményét mutatják be az előadók. Szó lesz az ókori rómaiak túlvilágképéről, és temetkezési szokásairól, a sírokban talált kincsekről és egyszerű használati tárgyakról, valamint a sírrablók gyomorforgató „szakmájáról”. Az érdeklődők megismerhetik az antropológusok munkáját és hogy mit lehet a csontok alapján megtudni az egykor élt emberekről és életmódjukról.
Mint arról tavaly itt is részletesen beszámoltunk, Pécsett 2008 - 2009-ben feltártuk a római kori Sopianae bazilikáját. Szerencsés módon, a római kori város szívében, az egykori forum déli oldalán álló, Kr. u. 4. század elején készült nagyméretű épület mintegy 70 százaléka kutatható volt, így az ásatás eredményei alapján kiszerkeszthetővé vált az alaprajza.
Az épület előkerült maradványai, római kori építészeti szakirodalom és a Római Birodalom ismert bazilikáinak adatait figyelembe véve megkíséreltük megválaszolni a kérdést: Hogyan nézhetett ki annak idején? Az eredményt számítógéppel készített háromdimenziós modellel szemléltetjük.
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vitaülést rendez Rablás, gyűjtés, leletmentés - A fémkeresőműszer használata Magyarországon címmel 2010. június 4.-én, pénteken, 14 órai kezdettel, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Az előadók között megtalálható blogunk több szerzője, akik rövid előadásaikban számos olyan témával is foglalkoznak, amelyeket röviden már itt is bemutattak. Szó lesz például veszélyeztetett bronzkori kincsleletekről, önkéntesek bekapcsolódásáról a római kori limeskutatás terepmunkáiba, az amatőr fémkeresőzés jogi megítéléséről és a keresősök együttműködési lehetőségeiről az örökségvédelemmel
A barabási rendőrök 2010. április 10-én négy személyt igazoltattak az ukrán – magyar határ közelében. A tiszakerecsenyi határ meglehetősen eldugott részén fémkeresőző személyekre a helyi lakosok figyeltek fel, akik határsértőknek nézték a gyanús idegeneket, így bejelentés alapján a határőrök tetten érték az illegális fémkeresést folytató személyeket. Az igazoltatás alkalmával az egyiküknél érmeket találtak. A határőrök a talált tárgyakat lefoglalták és telefonon értesítették a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-alföldi Irodáját. Az Iroda munkatársai a helyszínre siettek, ahol megállapították, hogy a lefoglalt leletek között kulturális javak körébe tartozó régészeti leletek is vannak.
Az esetet, amelyről számos media beszámolt, talán azért is érdemes részletesebben elemezni, mivel több nyilvános fórumon a tetten ért fémkeresősöket egyesek igyekeznek ártatlanul meghurcolt áldozatokként bemutatni.
2009 július végén Nemesnádudvar határában befejezéséhez közeledett az M9 úthoz kapcsolódó egyik régészeti lelőhely feltárása, amikor az egyik gödör bontása során különös agyagtárgy töredékeit találtuk.
Az autópálya nyomvonal északi szélétől alig fél méterre elhelyezkedő ovális alakú, ívelt aljú kora bronzkori gödörben az agyagtárgy mellett különféle edénytöredékek és állatcsontok voltak. Az előkerült leleteket a dokumentálásuk (fényképezés, rajzolás, leírás) után felszedtük és elcsomagoltuk. A tárgyak azután restaurátor kezébe kerültek, aki megtisztította, az egymáshoz illő töredékeket összeragasztotta, majd kiegészítette.
Az 1241-42-es mongol pusztítás szörnyű pillanatképét őrizte meg számunkra egy 2005-ben Cegléd mellett talált, felgyújtott középkori ház. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei a 4-es számú főút ceglédi szakaszát kutatták az adott év áprilisától novemberig. A legnagyobb kiterjedésű lelőhelyen, Ceglédtől északkeletre egy 11-13. századi falu részletét tárták fel.
A Pilis-Visegrádi-hegységben számos helyen találkozhatunk olyan utakkal, melyek eredete az idők homályába vész. Közöttük néhányról azt tartják, hogy még a római korban készültek.
Bár ezek egy részét a Második Világháború idején régészek is dokumentálták, pontos korukat azóta sem sikerült tisztázni. A negyvenes években készült lenyűgöző felvételek néhány éve engem is a helyszínre csaltak, amikor is a nyomvonal részletes bejárásával megfigyelhettem az utak mai állapotát. A rövid, teljesíthető kirándulást a kedves olvasónak is bátran ajánlom, hiszen turistautakon követhető a szakaszok jelentős része. Mielőtt útnak indulnánk, szeretném leszögezni, hogy a helyszínhez kapcsolódó „legendák” mellőzésével csupán megfigyelésekre támaszkodom, és figyelemfelkeltés a célom.
A Fekete-tenger vidékén a Kr.e. 8. század vége táján megjelenő, majd letelepedő szkíta népcsoportokról az ókori görögök, asszírok és perzsák kortársaiként viszonylag bőséges írott forrással rendelkezünk.
Ezeket a forrásokat egészítették ki a 18-19. századtól az egykori cári Oroszország területén előkerült, a szkíták hagyatékának tartott, hatalmas sírhalmokból (kurgánsírokból) származó egyedülálló művészi színvonalon készült nemesfém tárgyak. Ezek a jellegzetes stílusjegyeket mutató ötvösművészeti remekek irányították rá a figyelmet erre az eurázsiai sztyeppét és erdős sztyeppét több száz éven át uraló, és a későbbi korok népeiben is mély nyomot hagyó népességre és kultúrkörre.
„És úgy feküdtek a testek a földön,
mint legelésző marhák, juhok
és sertések csordái a pusztán…”Rogerius mester Siralmas Éneke
A magyarságot sújtó, a nemzeti emlékezetben máig fennmaradt sorscsapások közül talán a tatárjárásként ismert 1241-42-es mongol betörés és pusztítás foglalja el az egyik legelőkelőbb helyet, még közel 800 év távlatából is. Míg az akkor élt embereknek szörnyű katasztrófát jelentett ez az esemény, addig a régészeti kutatásoknak rendkívül gazdag forrásanyaggal szolgál ez a pár éves intervallum. Számos érem- és kincsleletet ismerünk a korszakból, ami közvetett bizonyítéka a mongol pusztításnak, ám közvetlen nyomát eddig csak kevés esetben sikerült feltárni.
Míg az írás első részében a Vas megyei Zsennye kavicsbányájában talált középső bronzkori temető sírjainak és tárgyainak bemutatása volt a cél, a mostaniban az ásatás egyéb, sokszor szinte láthatatlan leleteiről szeretnék mesélni, amelyekből számtalan információt lehet „kifacsarni” a közel négyezer évvel ezelőtt itt élt emberek életéről.
Mik ezek a leletek? Elsősorban szerves anyag maradványok, amelyeket természettudós kollégák segítségével vizsgáltunk.
Szatírokról hallva az emberek többsége alighanem egyből sötét parkokban magányos nőket molesztáló férfiakra gondol. Pedig a szatírok eredetileg jókedvű, mulatozó, nimfákat hajkurászó erdei lények volt a görög-római mitológiában, félig állat, félig emberi testtel. Igaz, a szexuális túlfűtöttség már akkor is legfőbb jellegzetességük volt. Az antik művészetben sokszor ábrázolták őket kő és bronzszobrokon, és alakjuk gyakran tűnt fel bútorok és kocsik díszein is. Sajnos hazánkban nem sok ilyen ábrázolás élte túl a római idők óta eltelt másfél-két évezredet.
Azonban tavaly ősz óta egy pompás, új bronz szatírszoborral vagyunk gazdagabbak. Ennek a tárgynak előkerülésének nem szokványos történetét szeretném most röviden elmesélni.
