Dobpergés, csatakürt és véres kard helyett pásztortűzzel, birkapörkölttel és sillerborral készültek Kiskunfélegyházán. Közel száz, nemezsapka, revíziós póló és tarsolylemez nélküli régész indult el az ország minden sarkából, hogy együttesen hajtson főt az egyik legnagyobb élő kunológus előtt. Péntek este Félegyházán megugrott az egy főre eső doktorik száma.
Fantasztikusan izgalmas kiállítás nyílt múlt héten a Néprajzi Múzeum aulájában. A 100 év azonosság, 100 év változás - Torday Emil nyomában Kongóban című kiállítás elsősorban néprajzi tárlat és elsőre talán nem kapcsolódik közvetlenül a blogunk tematikájához. Ha azonban néhány pillantást vetünk például az alábbi, 1908-ban készült fotóra, valószínűleg könnyen beláthatjuk, hogy a néprajz és a kulturális antropológia milyen gazdag forrásanyagul szolgálhat a régészet számára is.
A Magyar Régész Szövetség honlapjára a közelmúltban került fel egy új, most készülő Régészeti Kézikönyv vitaanyaga. Hasonló összefoglaló módszertani kötet, amely egyaránt foglakozik a feltárások gyakorlati tudnivalóival, a régészeti leletanyag feldolgozásával és konzerválásával utoljára 1954-ben jelent meg Magyarországon. A készítők célja, hogy a művet "minél szélesebb szakmai egyetértés hitelesítse".
2007 nyarán egy nagy méretű római kőépület, egy útállomást maradványait tártuk fel Győrtől nyugatra, Gönyűn. Az épülő E.On erőmű területén folyó ásatás különösen jelentős volt abból a szempontból, hogy a környéken az elmúlt időszakban ez volt az egyetlen római kori épület, amely teljes egészében feltárásra került.
A Gönyűn feltárt útállomás Arrabona (Győr) (10 római mérföld) és Ad Statuas (Ács-Vaspuszta) (5 római mérföld) segédcsapati tábora között feküdt.
Ha az ember Rómára gondol, vagy akár a birodalom provinciáira, általában a Colosseum, templomok, és fényes paloták jutnak eszébe. De hogyan, milyen körülmények között élt az átlagpolgár?
Alsó- Pannonia fővárosát, Aquincum település-együttesét a fénykorában, a Kr. u. 2- 3. században mintegy 50-60.000 ember lakta. Hogyan éltek ezek az emberek, milyen házakban laktak? Mivel díszítették a lakásbelsőket? Tényleg ismerték-e a központi fűtést és volt-e fürdőszobájuk? Valóban márványoszlopos tágas utak futottak keresztül a városon, vagy inkább orrfacsaróan bűzös sikátorok szegélyezték a házakat?
Tavaly tavasszal hívtuk fel olvasóink figyelmét a Múltunk jövőjéről - Régészeti örökségünk sorsáról című írásra, amely a magyar régészet teljesen új finanszírozási modelljére tett javaslatot. A két szerző, Raczky Pál, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója és Bánffy Eszter, az MTA Régészeti Intézetének munkatárása múlt hétfőn, a Nemzeti Kulturális Örökség védelméről szóló kerekasztal-konferencián vitaindító előadáson mutatták be tervezetüket.
Erre a javaslatra reflektálva született meg Zsidi Paulának, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének és Lassányi Gábornak, az intézmény munkatársának Néhány ezreléknyi régészet - Gondolatok egy új örökségvédelmi „finanszírozási modellel” kapcsolatosan című vitairata, amely ma került fel a Régész Szövetség honlapjára valamint pdf-ben is letölthető innen.
2002 és 2003 nyarán a Vas megyei Zsennyén a település kavicsbányájában egy nem túl nagy, de annál izgalmasabb középső bronzkori temetőt tártunk fel.
A sírok az i. e. 1900 – 1600 közé keltezhető úgynevezett Gáta-Wieselburg kultúrához tartoznak. Az ásatás vezetője Ilon Gábor volt. Vas megyéből eddig összesen 18 ebbe a kultúrába sorolt lelőhelyet ismerünk, ami a népesség viszonylag sűrű megtelepedését bizonyítja a Rába-Répce folyók térségében.
Hűvösen és eredménytelenül indul a reggel. Annak ellenére, hogy négyen járjuk csatárláncban a terepet, a római útnak nyoma sincs. - Talán majd az őrtornyoknál lesz valami… - jegyezzük meg! Telefonon egyeztetünk a helyi múzeumi kollégával, aki ma fémkeresővel segíti kutatásunkat.
A helyszínt pontosan tudjuk azonosítani a térképre illesztett légifotó alapján, de semmilyen lelet, még egy apró kerámiatöredék sincs a felszínen! Czövek Attila, helyi kollégánk tapasztalatában bízunk, no meg a szerencsében. Nem nagy a terület, mégis végtelenségnek tűnik, ahogy fel-alá járva követjük „csipogós” emberünket. Kitartásunk eredménye végül szép hangot ad, és némi bontogatás után vehetjük is elő a dokumentáció segítőit, a GPS-t és a leletes zacskót… a májusi lelet után megvan a második érme a lelőhelyről!
Egy gyönyörű, középső bronzkori ékszerkollekció került elő idén ősszel Dabas közelében, egy szántóföldön. Az apró edényben rejtőző tárgyakat Greman István, a környéket rendszeresen járó, történelem és hadtörténet iránt érdeklődő régiségbúvár találta fémkeresőjével egy, a mezőgazdasági gépek által rendszeresen szántott területen.
Beszámolója szerint október 29-én, csütörtök délután egy régészeti nyilvántartásokban nem szereplő területen járva először néhány bronz lemezdarabkát talált a szántásban, aztán egyszer csak egy furcsa, íves, sörnyitóra emlékeztető apró bronztárgyra (az egyik csüngőre) bukkant.
A Százhalombatta-Földvár bronzkori telep egyike annak a 30 erődített középső bronzkori (Vatya-kultúra) településnek, amelyek a Duna mentén, a Mezőföldön es a Duna-Tisza közén találhatóak. A 1960-as és 80-as években már folyt feltárás a lelőhelyen, akkor a település rétegsorának és kronológiájának meghatározása volt a szándék. Az 1998 óta folyamatban levő ásatás egy nemzetközi (svéd-angol-magyar) régészeti projekt keretein belül valósul meg, melynek feladata a bronzkori európai társadalmak kialakulásának kutatása.
Az M43-as autópálya és a Szeged-Nyugati elkerülő út harmadik szakaszának építése során merült fel az igény arra, hogy Szeged-Öthalom területén fekvő homokbányát ismét művelés alá vonják.
A kitermelésre szánt terület eléri a 60.000 m2-t. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előírása alapján a terület kitermelése előtt el kellett végezni a próba- és a megelőző régészeti feltárást.
Ezekre több ütemben került sor. Az első két szakasz 2009. áprilisában és nyarán zajlott, míg a harmadik ütem a napokban ért véget. Ez utóbbit a szűkös határidő és az időjárás miatt a Móra Ferenc Múzeum és az Ásatárs Kft. közösen végezte.
A területen őskori emlékek mellet nyolc honfoglalás kori sír került elő.
1985 tavaszán Zolnay Lászlóval és Tóth Attilával jártam először hivatalos minőségben, a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályának régészeként a kedvelt kirándulóhely közelében található romoknál. Miután megebédeltünk a Hárs-hegyi kisvasút mellett ma is üzemelő vendéglőben, bejártuk a romterületet. Zolnay László elmesélte a kolostor történetét, megmutatta az addigi ásatások eredményeit, majd közölte velem, hogy szeretne már nyugdíjba vonulni, mert még sok tanulmány megírását tervezi, az ásatások további vezetését pedig rám bízza.
Azt, hogy Magyarországon milyen súlyosan érinti a régészeti munkákat a gazdasági válság még nem tudjuk, azonban Nagy-Britanniában már napvilágot láttak az első felmérések. A British Archaeology magazinban, a Council for British Archaeology ismeretterjesztő folyóiratában az idei második, illetve negyedik számában két elemzés is megjelent a témában.
Nagy-Britanniában a régészet hosszú, felfelé ívelő időszakát szakította félbe a gazdasági válság, amely elsősorban a lakásárak visszaesése révén hatott az építési beruházásokra és ezen keresztül a megelőző feltárásokra.
Még nyár végén találtam rá Grüll Tibor ókortörténész nagyon izgalmas új oldalára, a Bibliai régészeti blogra. A szerző, akinek azóta egy remek írása itt, a Sírásók naplóján is megjelent, augusztusban indult blogján igyekszik naprakészen nyomon követni és interpretálni a témával kapcsolatos híreket és azokat tudományos pontossággal és olvasmányos módon az érdeklődők elé tárni.
„A legszerényebb számítások szerint India, Kína és Arábia 100 millió sestertiust visz el a birodalmunktól minden évben – ennyibe kerülnek nekünk a luxuscikkek és az asszonyaink!” – sóhajtott fel a Kr. u. 1. század derekán az idősebb Plinius.
A bejegyzés első része, a Rómából Indiába vezető útvonal leírása után megvizsgáljuk, hogy miféle árucikkekért indultak a kereskedők a távoli Indiába és mit adtak cserébe a rómaiak.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Nyugat-dunántúli Irodája hetvenötmillió forintos örökségvédelmi bírsággal sújtotta a győri önkormányzatot és azt a két kivitelező céget, amelyek a hivatal szerint felelősek az idén márciusban Győr belvárosában végrehajtott elképesztően barbár és értelmetlen pusztításért.
Az Al Ahram nevű vezető egyiptomi napilap szeptember 24-én tette közzé azt a hírt, amely rögtön felkavarta a világsajtót: egyiptomi régészek azt állítják, hogy az Egyiptomi Múzeum pincéiben eddig beletározatlan tárgyak között olyan fáraó kori pénzekre bukkantak, amelyek a bibliai József nevét és képmását viselik, ráadásul pontos dátumozás is található rajtuk. A hírt a Magyar Távirati Iroda (MTI) is átvette és azt minden kritika nélkül leközölte több hírportál, így a Múlt-kor és a Magyar Nemzet on-line is.
Mindössze tíz centiméterrel egy modern gázcső alatt került elő az a jó állapotú, késő római sírépítmény, amely szeptember elején találtunk Pécs belvárosában, a Széchenyi téren.
A területen végzett közműcserékhez (gáz, telefon és víz) a Janus Pannonius Múzeum biztosított régészeti szakfelügyeletet. A Múzeum Régészeti Osztályának épülete és a Dzsámi közti területen kelet-nyugat irányban egy, az 1960-as években lefektetett gázvezeték halad keresztül, hosszában átvágva a középkori Szent Bertalan templom északi oldalhajóját. A régészeti szakfelügyelet során a múzeum szakemberei a gázárok metszeteit és az alján előkerült jelenségeket kutatják, dokumentálják és értelmezik.
2009 nyarán tovább folytattuk Európa legnagyobb bödönhajó temetőjének kutatását.
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályának csapata az Argonauta Program keretében két hetet töltött Drávatamásiban, ahol folytattuk a 2006 óta kutatott lelőhely felmérését. Fő célunk egy a korábbiaknál pontosabb térkép elkészítése mellett bizonyítékok gyűjtése volt a lelőhely korának végleges tisztázásához.
Több száz síros temetőre bukkanni kivitelezés közben, váratlanul - minden beruházó rémálma. A beruházásokat megelőző feltárások tervezésénél nagy jelentőségű a régészetileg érintett helyszínek minél pontosabb előzetes azonosítása, feltérképezése, így régészeti lelőhelyek ásatás, bolygatás nélküli felderítése nem csupán a tudományos kutatás érdeke.
A hagyományos terepbejárás csak ott vezet eredményre, ahol a lelőhely jellege (pl. földvár, épületromok), vagy a bolygatás (természetes erózió, mezőgazdasági művelés) lehetővé teszi a felületen talált leletek és jelenségek közvetlen vizsgálatát. Gyakran előfordul azonban, hogy akár többszáz síros soros temetők egyáltalán nem azonosíthatóak a felszínen. Ezek feltárása egy beruházás előtt igen sok időt és energiát igénylő feladat, amellyel jobb előre számolni.
Több mint tucatnyi ókori arany és ezüst érem került elő idén augusztuban a Pozsonyi Várban folyó régészeti feltárások során. A leletekről számos színes riport jelent meg a szlovák hírportálokon, azonban azokat átvevő magyar oldalak mint "rómaiak aranyáról" írtak az előkerült BIATEC és NONNOS feliratokat is tartalmazó veretekről. Milyen érmekről is van pontosan szó és kik készítették azokat?
A mai Komárom - Szőny területén fekvő római város, Brigetio 18 éve folyó feltárása számos alkalommal szolgált meglepetésekkel: kerültek itt elő csodálatos épségben megmaradt mennyezet- és falfestmények, arany, ezüst és bronz ékszerek, csontfaragványok, vésett ékkövek, kutak és belőlük katonai sisakok.
Épületmaradványok tekintetében azonban – legalábbis más pannoniai városokkal összevetve - inkább szerénynek mondható az a kép, amelyet erről a településről alkothatunk. Köszönhető ez egyrészt annak az építési technikának, amellyel az épületek zömét emelték: a mintegy 80 cm magas kő alapfalakra vályogtéglából rakták fel a felmenő falakat, és emiatt az épületek felhagyása, elpusztulása után csak az alapfalak maradtak az utókorra.
Akkor lássuk az odaút és az első élmények után a magyar expedíció életét bemutató civil régészeti napló újabb fejezetét.
A 2007. évi expedíció eredetileg nyolc fővel indult itthonról. Kartúmban, Szudán fővárosában létfontosságú szakemberrel, egy núbiai szakáccsal bővült a keret. A csöndes szorgalmával hamar tiszteletet kivívó, utólag szinte családtagként szeretett Sheikh-kel való kapcsolatom az első napokban nem volt minden fenntartás nélkül való. Még kiutazásom előtt kiderült ugyanis, hogy Sheikh időnként eltűnik a vizsla szemek elől, s ilyenkor nem csak üres tányérok és éhes gyomrok, de szaporodó kérdőjelek is maradtak utána.
Egy sivatagszéli erőd szemétgödréből bukkantak elő egy római hadvezér és költő örökre elveszettnek hitt költeményei, azonban a filológusok alig bírták leplezni csalódottságukat.
Vajon miért? A válasz a latin blogon olvasható a versek első magyar fordításval együtt, a Cornelius Gallusról szóló poszt második részében.
Két elképesztően ritka római kori aranypénzt vásárolt meg a közelmúltban a British Museum és a közép-angliai Derby Museum. Carausius ellencsászár (Kr. u. 286 - 293) két aranypénze két évvel ezelött került elő Nottinghamshire és Derbyshire környékén, ellentmondásos körülmények között.
A British Museum most több alapítvány segítségével 43.500 angol fontért, azaz több mint 13 és fél millió forintért vásárolta meg az egyik darabot, amely egy ezidáig ismeretlen, egyedi típust képvisel, a Derby Museum pedig 30.000 fontot, azaz több mint 9 millió forintot fizetett a másik éremért. A pénzek fantasztikus értékét az adja, hogy Carausius császárnak mindössze 23 db aranypénze ismert a világon.
