Templomhalom, Templomdomb, Templomhegy, Kápolnahely, Kőhalom… Ezek, a pusztát járók számára ismerősen csengő földrajzi nevek egy valamiben hasonlóak: mind a középkor folyamán fennálló, a 16-17. században elpusztult települések templomát és temetőjét rejtik.

Ha az ember ránéz egy mai térképre, azonnal feltűnhet a különbség a települések sűrűségét tekintve az ország különböző vidékei között. Ennek persze egyrészt jól megmagyarázható gazdaságföldrajzi okai vannak, melyek fejtegetése most nem célom. Másrészt viszont történeti tényezők is erősen szerepet játszottak ennek kialakulásában, melyek egészen a pusztatemplomokig vezetnek el bennünket.

A kis települések elhalása, lassú koncentrálódása már a 15. századtól észlelhető az Alföldön, melynek az állandó pestisjárványok pusztítása mellett gazdasági okai voltak. Azonban ez a folyamat 1526 után már egy sokkal kézzelfoghatóbb tényező következtében nagyon felerősödik. Ez a tényező pedig a hatásait máig éreztető török hódítás.

Már az első hadjárattól kezdve sorra pusztulnak el a falvak a török hadak nyomában, majd hetvenévnyi agónia után a 15 éves háborúban (1591-1606) bekövetkezik a teljes elnéptelenedés. 1596-ban az Alföld egyes részei maradéktalanul kipusztulnak. Jól példázza a szörnyű helyzetet, hogy Szeged és Kecskemét között egyetlen település sem marad életben. Átmeneti, délszlávokhoz köthető telepítési kísérletek után majd csak a török kiűzésével, a 18. század elejétől indul a módszeres újratelepítés.

Az ásatás a levegőböl

A jövevényeket szerte a pusztában egy 150 éve megdermedt kép fogadja, a török által felgyújtott falvak és mezővárosok eltakarítatlan, a megindult homok által részben elfedett romjai. Néhol még az 1800-as évek elején is leírják a sárból, vályogból vert falú középkori házak jól látszó maradványait, de ami igazán uralja a tájat, azok az egykori települések jobb-rosszabb állapotban álló templomai voltak egy-egy domb tetején. Ezek tornyából mindenfelé hasonló látvány tárult a szem elé, egymástól 6-8 km-re szerte bedőlt falú, beroskadt tetejű pusztatemplomok nyúltak az ég felé, jelezve az egykor volt sűrű településhálózatot.

De vajon mi történhetett ezekkel az időtálló, nagy és impozáns épületekkel, hogy manapság nem találkozunk velük, emléküket csak egy-egy dűlőnév, és a szántásban némi kő és csonttörmelék jelzi?

Kiskunfélegyháza mellett is van egy Templomhalom, melynek története akármelyik környékbelié is lehetne. Kiskunfélegyháza templomhalma a középkori Félegyháza templomát és temetőjét rejti. Körülötte állt a település, a vizenyős, mocsaras részekből kimagasló dombvonulatokon. Kevés információnk van az egykori Félegyházáról, alig két egykorú forrás említi érintőlegesen. Mivel Lázár deák 1520 körül készült térképén jelölve van, bizonyos, hogy ekkor már a jelentősebb, a mezővárosiasodás útján lévő települések közé tartozott.

Munka a templomdombon

Furcsa, hogy több száz évig fennálló életéről nem szólnak a források, ellenben pusztulásának idejét napra pontosan tudjuk. 1526. szeptember 27-28-ra virradó éjjel kondulhatott meg utoljára a templom harangja, mely a Buda alól visszavonuló szulejmáni had által felgyújtott Kecskemét és Páka tüzét látva jelezte a közelgő véget, mely még aznap bekövetkezett. Hogy lakosainak sorsa mi lehetett, csak sejthetjük: halál, rabság, a szerencsésebbeknek „csak” száműzetés…

Egy biztos, a nemrég még virágzó településre, frissen átépített, megszépült templomával együtt 200 évnyi magány borult, e naptól kezdve csak pusztaként említik a török adóösszeírások.

Kiskunfélegyházán –sok más településhez hasonlóan- érlelődött a gondolat, hogy múltját mélyebben is megismerje, emléket állítson elődeinek. Ez az akarat, erőteljes régészeti rámenősséggel párosulva eredményezte a feltárást a ránézésre is erőteljesen roncsolt Templomhalmon. Célunk volt kideríteni, mi maradt meg az egykori templomból, temetőből, kapjunk képet a temető indulására, a templom építési fázisaira vonatkozóan. Ezen célok elérése érdekében – és mert végre ásatást és nem leletmentést folytathattunk - szintkövetéses technikát alkalmaztunk szelvényeinkben.

A 2008 nyarán végzett ásatáson kiderült, hogy aprólékos munkánk sajnálatos módon néhány fontos adat mellett pusztán arra volt jó, hogy a Templomhalom pusztulási kronológiáját tárja pontosan a szemünk elé.

Az erősen elpusztult lelőhelyen a szakmailag kinyerhető információkat megkaptuk: kiderült, hogy volt a középkori temetőnek tatárjárás előtti előzménye, a templom legkésőbbi fázisának alaprajzát is nagy valószínűséggel kiszerkeszthetjük már, a temetőből a korszaknak megfelelő leletanyagot nyertünk.

Tudjuk alátámasztani azt a korábbi felvetést, hogy a kun peremterületen elhelyezkedő Félegyházát a tatár pusztítás után nem a kunok, hanem magyarok lakták és mint szerte a peremterületen, a kunoknak legfeljebb kisebb beköltözésük lehetett a jelentősebb magyar településekre.

Geológiai fúrásainkkal a domb szerkezetét tudjuk felvázolni, emellett elvégeztük a domb környékének teljes geodéziai felmérését is.

Mindezen eredmények mellett sajnos jelentős kérdések maradtak – és már maradnak is mindörökké – megválaszolatlanul. Ennek oka pedig az évszázados emberi nemtörődömségben gyökerezik.

Gyűrűk a középkori sírokból

A templom pusztulásának első lépcsője még az 1700-as évek végére vezethető vissza: ekkor hordják be a városba az alapok aljáig kitermelt szép, faragott kváderköveket, melyeket az akkor kiépülő városközpont épületeinek aljába építenek be. Iskola, templom épült itt a kövekből, de sokkal gyakoribb jelenség volt szerte az Alföldön, hogy tanyaküszöbnek, disznóólnak használták fel a középkori templomokat. Ez a jelenség persze országosan jelentkezett, a kissé átgondolatlan, nagy újjáépítés áldozatává váltak nemcsak falusi templomaink, de katedrálisaink, váraink, történelmi városközpontjaink is, különösen az egykori Török Hódoltság területén. (Azért a mai országhatárokat átlépve, a 16-17. századi Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség területén hamar megdöbbenhetünk a „szlovák és román” középkor monumentalitásán…)

De a történelmi hely kálváriája ezzel csak megkezdődött. Az 1920-as években, a Járásbíróság építéséhez elhordták az akkor még legalább 80-100 m átmérőjű domb északi felét. Természetesen a második világháború is hagyott nyomokat, néhány futóárok és betonbunker képében. Aztán rájöttek arra, hogy lehet szántani is a dombot, bár egy kicsit köves lehetett. Több határbeli egykori templomos hely környékén is mondták:” Sír a traktoros, kell majd az ekét kalapálni…” Nos, a közös örökség könnyeit sajnos kevesen látják, hogy kalapálni meg azokat kéne, akik az 1960-as években elrendelték szerte az országban a dombok eltúrását az egységes nagy parcellák kedvéért, az meg személyes vélemény.

Övcsat

Mindenesetre az 1980-as évek azért betetőzte a pusztítást, mikor a domb addig érintetlen, déli részét kezdik hordani. A sors fintora, hogy a Templomhalom roncsának megmaradásához három kisgyermek halála kellett. A gyerekek ott játszottak, ahol a nemtörődöm homoktolvajok vájták rézsűzés nélkül a laza homokfalat. Attól kezdve már nem nyúlt senki az elátkozott helyhez, ma már a „Haláldomb” megnevezés az ismertebb. Hogy közvetlenül az ásatást megelőzően friss terepjáró és motor nyomokat találtunk, ezek után már szinte említésre sem méltó.

Végül egy kellemes élményről kell még beszámoljak, mely megerősít abban a hitben, hogy megfelelő felvilágosítással lehet eredményt elérni az örökségünk védelme terén. A Templomhalmon egy közparkot szándékozunk létrehozni egyrészt az ősök előtti tisztelgés, másrészt rendezett környezetben álló játszótér megvalósítása érdekében, mely célért politikusok, vállalkozók, egyházak, átlagemberek egyöntetűen összefogtak. A feltárást az első pillanattól kezdve megnyitottuk mindenki előtt, a végeredmény azonban minden várakozásunkat felülmúlta: a feltárás 5 hete alatt több mint ezer, gyakran naponta visszatérő látogató bebizonyította, hogy a múltunk felé fel lehet- és a szakemberek felelőssége és új kihívása, hogy - fel is kell kelteni az emberek érdeklődését.

Látogatók az ásatáson

Mikor munkánk lezárul Félegyháza templomhalmán, egy szép park és emlékhely fogja bemutatni a múltunkat és jelezni az utókornak, hogy eljöhet egy olyan pillanat, mikor véget kell vetni az emberi felelőtlenségnek, és elkezdhető közös értékeink teljes pusztulásának megállítása.