Egy gyönyörű, középső bronzkori ékszerkollekció került elő idén ősszel Dabas közelében, egy szántóföldön. Az apró edényben rejtőző tárgyakat Greman István, a környéket rendszeresen járó, történelem és hadtörténet iránt érdeklődő régiségbúvár találta fémkeresőjével egy, a mezőgazdasági gépek által rendszeresen szántott területen.

Beszámolója szerint október 29-én, csütörtök délután egy régészeti nyilvántartásokban nem szereplő területen járva először néhány bronz lemezdarabkát talált a szántásban, aztán egyszer csak egy furcsa, íves, sörnyitóra emlékeztető apró bronztárgyra (az egyik csüngőre) bukkant.

A nap már majdnem lebukott az égen, amikor a műszert újra végighúzva a tárgy megtalálási helye fölött, észlelte, hogy tovább jelez a készülék. Amikor óvatosan kivett még néhány maroknyi földet a kis lyukból, egy öklömnyi, sérült szélű edény fordult ki a földből. Az edény alatt még két íves bronztű került elő, de ekkor Greman István észre vette, hogy csontszilánkok vannak a lyuk alján, így valószínűleg a szántás által megbolygatott temetkezésről lehet szó. Ezért azonnal abbahagyta a kutatást. A kis edényben számtalan kis méretű, zöldes patinájú lelet: apró rugószerű drótdarabok, gomb és íves formájú, ismeretlen rendeltetésű tárgy bukkant elő.

Telefonon felhívta a területileg illetékes Ceglédi Múzeumot - ahová már korábban is több, általa talált régészeti leletet leadott - és beszámolt róla, hogy feltehetőleg valamilyen izgalmas régészeti leletet talált, amelyet érdemes lenne a helyszínen megvizsgálni. A tárgyról még aznap este fotókat küldött.

A másnap a múzeumba szállított leletek megvizsgálása után valószínűvé vált, hogy egy középső bronzkori sír maradványait találta meg.

A fémkeresőzésről

 

Mint arról már ezen a blogon is számos alkalommal írtunk, a fémkeresőzés hazánkban elvileg szigorú feltételekhez kötött. A törvény szerint régészeti célú, műszeres régészeti lelet- és lelőhely felderítés csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) engedélyével végezhető. A szándék szempontjából tehát, csak a régészet tárgykörénél fiatalabb emlékek kutatása megengedett.

 

Mi számít bele a régészet tárgykörébe? A törvény szerint régészeti leletnek tekintendő az emberi tevékenység bármely, 1711 előtt a földbe, a föld felszínére, vízbe vagy barlangba került tárgyi emléke. Az ennél fiatalabb korú emlékek tehát szabadon kutathatóak egyes területeken a tulajdonos engedélyével.

A lelet felfedezője köreműködik  egy hivatalos régészeti kutatásban

 

 Másodsorban fontos tudni, hogy Nemzeti Parkok területén, illetve a törvény által általános védelemben részesített természeti területeken – láp, barlang, forrás, mocsár, szikes tó, kunhalom, földvár – semmiféle olyan tevékenység nem végezhető, így fémkeresőzés sem, amely a természetes viszonyok megzavarásával, megváltoztatásával jár.

Ugyancsak el kell kerülni a rendeletileg kiemelten, vagy fokozottan védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket. Tipikusan ilyenek a romok, régészeti parkok, várak, pusztatemplomok, földvárak, jelentősebb elpusztult települések és környékük. Ezeken a helyeken mindenfajta földmunka, nemcsak régészeti feltárás, csak a KÖH engedélyével végezhető.

 

A régészeti lelőhelyek másik, jóval nagyobb csoportját képezik a külön rendelettel nem védett lelőhelyek: olyan földrajzilag körülhatárolható helyek, ahol a régészeti örökség elemei (még) történeti összefüggéseikben megtalálhatóak, és amelyeket a KÖH nyilvántartásba vett, ezeken a lelőhelyeken szintén bajba kerülhet a fémkeresős.

 

Ha valaki fémkeresőzés közben régészeti korú leletet talál, azt haladéktalanul köteles bejelenteni a helyi jegyzőnek, vagy a területileg illetékes múzeumnak.

 

A fémkeresőzés jogi hátterével és a felelősségteljes fémkeresőzéssel kapcsolatos részletes összeállítás az alábbi linken olvasható.

A múzeumba került leletek: egy majdnem teljesen ép, karcolt díszítésű függesztő edény, valamint restaurálás előtti állapotukban 99 db bronztárgy ― félhold alakú csüngők, ciprusi tű, pánsíp alakú és pödrött oldalú lemez spirálisok, pitykék ― alapján úgy véltük, hogy a középső bronzkori Vatya–kultúra (Kr. e. 1750-1450) korai fázisának temetkezéséről lehet szó.

Több bronztárgyon jól látszott, hogy megégtek. A tárgyak valószínűleg ékszerek, viseleti tárgyak lehettek, amiket tulajdonosuk/viselőjük elhunyta után a holttesttel együtt a halotti máglyára helyeztek, majd a test elégetése után a maradványokat urnában temették el.

Mivel a leletek megtalálója szerint a területen pár napon belül szántani készültek, az edény és a bronztárgyak előkerülésének helyén már hétfőn leletmentésre került sor. Az ásatás során a leletek előkerülésének közvetlen területén 4x4 méteres ásatási szelvényt nyitottunk. A szelvényben kézi erővel (ásóval, lapáttal) távolítottunk el kb. 30-35–cm vastag, a szántás által erős bolygatott, sötétbarna humuszréteget. A humusz eltávolítása után a világossárga, homokos talajú felszínen két, nagyjából kerek gödörfolt és egy összetört edény darabjai kerültek elő. Ez után kisebb kézi szerszámokkal folytattuk a leletmentést.

Az összetört edénydarabok bontása során kiderült, hogy egy nagyméretű urna maradványait találtuk meg. Az urnát a területen végzett mezőgazdasági művelés (szántás) során már többször megsértette az eke, de töredékes darabjaiból részben sikerült restaurálni. Az urna maradványai közül előkerültek az égett emberi csontok. A temetkezés mellett feltártunk még két méhkas alakú szarmata gödröt is, amelyekből kerámia, állatcsont és patics került elő.

A múzeumba került leletek, valamint a leletmentés során tett megfigyelések alapján egyértelműnek tűnik, hogy Dabas határában a középső bronzkori Vatya-kultúra korábban ismeretlen urnás temetőjét és császárkori (szarmata) települést rejt a föld.

A lelőhely felfedezőjének hála a fenti tárgyak így méltó helyükre, a múzeumba kerültek és reményeink szerint a jövőben, a törvényi előírásoknak megfelelően Greman István megtalálói elismerésben részesülhet.