Tavaly nyár óta folyó feltárásokon eddig több mint 3700  középkori sír került napvilágra a perkátai ásatásokon, de a munkák végére  a feltárt sírok száma becslésünk szerint 4100-5000 körül  lesz. Ahogy arra a cikk első részében is utaltunk, az eddigi adatok alapján is megállapítható, hogy e vonatkozásban is igen összetett, több temetőt magában foglaló rendszerről van szó.

  Aranyozott ezüst lemezveret Szűz Mária ábrázolásával

A templom és a templomkörüli temető (3. temető) feltárásának a kezdetén derült ki, hogy egy korábbi, az észak-déli irányban mintegy 120 m hosszú soros rendezésű temető húzódik a későbbi sírok és az épületek alatt. Ez a temető ráadásul szintén két részre bontható. Egy, egy rétegű egyenes sírsorokba rendezett részre (1. temető), és egy, a templom körüli temető árkainak ívét követő sírsorokból álló részre (2. temető). Ez utóbbi az egyenes sírsorokból álló rész fölött létesült, de csak a templom körüli temető nyugati oldalán.

A korábban induló soros temető (1-2. temető) és a templomkörül temetkezések (3. temető) sok szempontból különböznek egymástól, ugyanakkor biztosan kijelenthetjük, hogy bizonyos időszakokban mindegyiket egyszerre használták, miközben a soros temető bizonyos részeire már ráépül a falu is.

Gyermekkel együtt eltemetett pár

Az 1. sz. soros temetőben a keresztény szertartás szerinti nyugat-keleti tájolású földi maradványok mellett csak ritkán találunk valódi mellékleteket, vagyis kifejezetten túlvilágra adott tárgyakat. A leletek ékszerek, a haj- és ruhaviselet részei (pl. s-végű karikák, gyöngyök), nagyon ritkák a halotti obulusok.

S végű karikák

A legkorábbi sírokat még a honfoglalókat idéző késő 10. századi verettípusok (pl. kéttagú csüngők), spirálcsüngős karikaékszerek és állatfejes karperecek jellemzik. Az éremmel keltezhető sírok közül a legfiatalabb sírt III. István (1162-1172) pénze keltezi.

Kéttagú csüngők

Magában a templom körüli temetőben is több periódus különíthető el. Vélhetően ide sorolhatjuk már a temetőárok ívét követő sorokból álló Árpád-kori 2. sz. temető sírjait, melyek ugyancsak igen leletszegények, s ebben is az s-végű karikák dominálnak. Fontos különbség azonban az 1. temetőhöz képest, hogy az érmék között II. Géza (uralk.: 1130-1161) érméi túlsúlyban vannak. 

További érdekesség, hogy a templom körüli temetőt övező árok külső oldalán, a templomtól délnyugatra egy a templom körüli temető sajátosságait (sokszoros egymásra temetkezés) mutató rész körvonalazódik.

Többszörös egymásra temetkezés nyomai

A 3. temető már a kunokhoz köthető: itt az eltemetettek mellé – más középkori falusi temetőkkel ellentétben – viszonylag sok mellékletet helyeztek. A sírok itt is nyugat-keleti tájolásúak.

Az elhunytakat koporsóba (vörösfenyő) temették, melyeknek maradványait több esetben megtaláltuk: faszövetet, koporsókapcsot, koporsóvasalatot, koporsószeget. Megfigyelhető volt a fejpárna használata, illetve a holttest vászonanyaggal való betekerése egyes esetekben.Gyakorinak mondható a pénz sírba helyezése, melyet különböző formában tettek az elhunyt mellé (szájába, kezébe, ritkábban a lábára). Több esetben megfigyelhető volt növényi magvak előkerülése a sírokból, elletve néhány esetben állatcsontok is kerültek elő (pl.: két lefejezett szárnyas). 

A tárgyi, főleg ruházathoz köthető mellékletek közül nagy számban kerültek elő az aranyozott ezüst préselt lemezveretek, amelyek díszítése gyakran antik-ókori előképekre vezethető vissza: griff, sárkány, kutya, oroszlán, hárpia stb., illetve a kunok emlékanyagaként számon tartott feliratos, öntött, kerek övcsatok, illetve a felhúzott lemezgömbös fülbevalók, gyönggyel varrott tarsolyok.

Aranyozott ezüst lemezveret

Gyönygökkel kivart tarsollyal eltemetett holttest

Az ékszerek szintén nagy száma különösen az ezüst gyűrűkben mutatkozik meg leginkább, melyek közül jobbára monogramos, kerek, lemezfejes, pánt-, ill. huzal gyűrűk kerültek elő. Övveretek közül egy esetben találtunk csontból készültet, a többi kerek, vagy négyzetes lemezveret volt.

Pecsétgyűrű

Övcsatok

A templom körüli temetőbe a 16. század első harmadában temetkeznek utoljára bizonyítható módon.

A fenti különbségek alapján jól kimutatható, hogy valójában két, illetve három temetőről beszélhetünk, amelyek azonban egy és ugyanazon helyen voltak és egymásnak folytatásai, sőt bizonyos időszakokban kortársai is. Elsőként a kora árpád-kori köznépi alaplakosság egyenes sírsorokból álló temetője (1. temető) létesült, esetleg még a 10. század utolsó évtizedeiben, amelyet aztán – miközben még használták – átalakítottak egy templom körüli temetővé (2. temető). E vélhetően a 13. századig működő temetőt „örökölték meg” a betelepített kunok, akik a templomot megerődítették, és ezáltal leszűkítették a temető területét (3. temető).

A kunok fokozatos asszimilációja után (a legkésőbbre keltezhető sírok leletanyaga már nem mutat kun sajátosságokat) pedig úgy tűnik, a 15-16. századra újra „elmagyarosodik” a temető és a feltöltött erődárok területére is újra kiterjed.

Fülbevalók a kun temetőből

Érdekes kérdés, hogy mindez kimutatható lesz-e majd antropológiai szempontból is. Sőt mindezen túl a „kun időszakban” az esetleg helyben maradt lakosság nyoma azonosítható lesz-e.

Kardvágás nyoma egy koponyán

A kun örökség mellett e temető-együttes más régészeti kérdések szempontjából is kiemelten fontos. Árpád-kori régészetünk egyik nagy alapproblémája ugyanis templom körüli temetőink kialakulása. Alapvetően két temető típus ismert az időszakból. Egyikük a még 10. századi hagyományokon nyugvó ún. „soros köznépi temetők” köre. Ezek léte Szent László és Könyves Kálmán király koráig általános, bár némelyikük használata még a 12. század második felében is kimutatható.

A másik alaptípus a 11. század első felétől kialakuló, az ország kereszténnyé válása jegyében emelt templomok körül létesült temetők köre, melyek az idő előre haladásával mindinkább kiszorították a korábbi „soros” formát. Orosháza-Rákóczi telep (Gellértegyháza, Békés m.) kapcsán Szőke Béla vetette fel elsőként, hogy egy átmeneti „vegyes” típussal is számolnunk kell. Nem zárható ki, hogy egyes, még a 10. században induló soros temetőkben is sor került templomok emelésére, melyek körül a temetkezések - idővel, spontán módon - templom körüli temetővé fejlődtek. A problémafelvetést megalapozó gellértegyházai temetőről azonban (Dienes István kritikai elemzése nyomán) kiderült, hogy mégsem tekinthető e lehetőség bizonyítékának.

Ülő pozícióban eltemetett holttest

Ennek ellenére az utóbbi években mind több lelőhelyen merül fel a lehetőség, de kellő bizonyíthatóság nélkül.Ezzel függ össze, hogy a legújabb, „szkeptikus” vélekedés – a kánonjog elvi előírásaiból kiindulva – lényegében kizárja, hogy olyan helyen, ahol korábban pogányok nyugodtak, templomot (s így körülötte temetőt) létesítettek volna. Ha mégis, azt kizárólag a korábbi sírok teljes eltűntetésével valósíthatták meg. Ebből következően az átmeneti Gellértegyháza típussal nem számolhatunk, legfeljebb a két temető „egymás mellettisége” képzelhető el. Vagyis hiába bukkanunk olykor Árpád-kori templomaink feltárása során olyan 10/11-12. századi temetkezésekre, melyeket a falalapozások pusztítottak el vagy bolygattak meg: ezeket nem igazán tekinthetjük a templom körüli temetőt megelőző soros temető nyomának, azok alighanem egy Szent István törvényeiből ismert kisebb alapterületű fatemplomhoz tartozó temetkezések. A Perkátán észlelt temetőszerkezet azonban – úgy tűnik – arra vall, hogy a valós élet akár felül is írhatja a „papírformát”, s továbbra sem vethető el kategorikusan a „Gellértegyháza-típusú” temetők léte, még ha éppen a névadó lelőhely nem bizonyult annak. A Szent Gellért-legenda mindenesetre megengedi a feltételezést.

„….a püspök elment a szerzeteseivel az egyházmegyéjét meglátogatni, és felszentelni azok temető helyeit, akik templomokat akartak építeni…”

 

Szent Gellért püspök nagy legendája

Kovács Loránd Olivér - Ács Zsófia - Dávid Áron - Hatházi Gábor

A terepi tárgyfotók: Sándor Lajos, légifótó: Rákóczi Gábor