A magyar történelem egyik legismertebb eseményét, a Muhi csatát 770 éve, 1241. április 11-12.-én vívták. Lefolyásáról, lehetséges rekonstrukciójáról számos dolgozat született, ugyanakkor biztosan a csatához köthető régészeti leleteket mindmáig nem publikáltak.
Szemben a Mohácsi csatával, ahol írott források által is igazolható, hogy az elesetteket a csatát követően eltemették, a Muhi csata esetében többen valószínűsítették, hogy a halottak hetekig heverhettek még a csatatéren és környékén, azaz nem számolhatunk olyan tömegsírokkal, amilyeneket Mohácsnál tártak fel.
1995 és 2007 között a középkori Mohi mezőváros, az egykori Mohi (Muhi) falu területén végeztünk régészeti feltárásokat. 2001-ben a kora Árpád-kori temető egykori sírjaitól mintegy 50 méterre északra, a 13. századi falu szélén egy szabálytalan alakú gödörbe bedobva két ember maradványait tártuk föl. Ez volt az s4062-jelű sír. Az itt talált két ember a mellékletek alapján a Muhi csatában halhatott meg.
A 2011. április 10. napján, délután 15 órakor a Herman Ottó Múzeum Miskolc Papszer u. 1. sz. alatti régi épületében Bodnár Tamás levéltárossal ezt a sírt, illetve a csatára vonatkozó újabb kutatásainkat mutatjuk be.
Majd 10 éve gyűjtjük a középkori Borsod-megye elpusztult településeire vonatkozó terepi és térképi adatokat. A Muhi (Mohi) környékén általunk megtalált középkori települések helyének meghatározása segítségével sikerült újabb adatokra szert tennünk a középkori úthálózatra, illetve a Sajón átvezető egykori hidakra vonatkozóan, ami lehetőséget ad a Muhi csata körülményeinek a jobb megismerésére.
Bodnár Tamás-Pusztai Tamás: Előadás a Muhi csatáról
Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Papszer u. 1.
2011. április 10. vasárnap délután 3 óra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pimi 2011.04.10. 21:16:33