A Karinthy-tól kölcsönzött címmel, történelmi, sőt régészeti környezetben játszódó utazásra invitálunk, egy nagyon is valóságos útnak köszönhetően. Utóbbi új nyomvonalon fogja Dunaújvárost összekötni Székesfehérvárral és úgy alakult, hogy éppen a középkori Perkáta Szűz Máriának szentelt templomának romjai és a körülötte lévő 5000 síros temető feltárt részei fölött kell majd haladnia.
Az ásatás kivitelezése a KÖSZ, majd a jogutód MNM-NÖK, továbbá Kovács Loránd Olivér ásatásvezető és munkatársainak érdeme, csakúgy mint Kőnig Frigyesnek a feltárásra invitálása. Ami újabb koponyák körüli utat eredményezett. Kőnig Frigyes, az MKE Művészeti Anatómia, Geometria és Rajz Tanszék professzora (és az egyetem rektora) vár-rekonstrukciói, művészi feldolgozásai, kötetei révén nem ismeretlen régész körökben, de csak kevesen tudják róla, hogy a koponyákat is rekonstrukciós elképzelései körébe vonta.
A korábban Árpás Károly és mások által megkezdett kísérletezésből a perkátai ásatás 5000 sírja „provokált” kutatási programot. Igazi egyetemi munkaként persze az oktatásba is bekerült, nemcsak a Tanszék oktatói, hanem hallgatói is részt vettek az „utazásban”, aminek eredményeképpen megelevenedtek a középkori perkátai emberek arcai.
Kiugró járomcsontú keleties férfiak és asszonyok mellett egy-egy északi vonású szépség, vagy éppen betegségtől eltorzított emberfej. Az anatómia szabályai szerint, figyelemre méltó munkák születtek, amelyeket a Magyar Képzőművészek Szövetsége és az Itthon Európában a Művészetért Közhasznú Alapítvány jóvoltából kiállításon, a Semmelweis Kiadó közreműködésével pedig kötetben is megismerhetünk. Ha kedvünk van egy harmadik, szellemi útra a koponyától az arcig, a tudománytól a művészetig.
A kiállítás még négy napig, november 27-éig tekinthető meg a Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének kiállítótermében (1061 Bp. Andrássy út 6. I. em.).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2011.12.12. 09:54:13
De ha lesz még valahól, akkor légyszi ápdételjétek.
Előre is köszönöm