Hogy a szöveg jelentőségét megértsük, nem árt egy kis kitérőt tennünk. A Kr. u. 2. században, vagy a 3. század elején járunk, a Római Birodalom egy határmenti tartományában, Pannonia Inferior fővárosában, Aquincumban.

A polgári település melletti, a mai Flórián tér alatt fekvő hatalmas legiotáborban katonák ezrei állomásoznak, akiknek az ellátása jelentős hasznot hoz az őket ellátó kereskedőknek és kézműveseknek. A városba a birodalom minden részéről érkeznek emberek.

A leggazdagabb polgárok és a kiszolgált katonák nevei jól ismertek feliratos kőemlékekről, isteneknek adományozott oltárokról és sírkövekről. A társadalom szegényebb rétegeiről ugyanakkor alig tudunk valamit és különösen igaz ez a rabszolgákra.

Amikor a Római Birodalom császárkori városaiban élő rabszolgákról beszélünk, persze nem csak agyonkorbácsolt, éheztetett rongyos hadifoglyokra kell gondolnunk, hanem olyan függésben lévő emberekre, akik a legkülönfélébb szakmunkákat végezték a nagy műhelyekben és háztartásokban. Ők voltak a szakácsok, fazekasok, szövőasszonyok, de gyakran dajkák, házitanítók vagy testőrök is. Egy-egy gazdag ember háztartásához tucatjával tartozhattak ilyen házirabszolgák, akik egy bizonyos idő után bízvást remélhették, hogy egyszer majd felszabadítja őket gazdájuk.
Nagyon úgy tűnik, hogy ezeknek a városi rabszolgáknak intrikákkal átszőtt világába enged bepillantást ez különleges szöveg.

Van két társaságunk: Oceanus, Amene (=Amoena?), Selaco (?), Annianus és a rabszolgatársak, illetve Iulia Nissa, Gaius, Respecta, Eu.s..rus, Decebalus, Asellio és T. Anianus. Az előbbiek az átoktábla megrendelői, az utóbbiak pedig akik ellen „bevetették”. A névadás alapján arra lehet következtetni, hogy az említett személyek többsége nagy valószínűséggel idegen származású szolga volt.

„Kérem az alvilági isteneket, hogy ...rius Fronto, Sextus ellenfele hiteltelen legyen, ne tudjon Sextus ellen beszélni. Néma legyen Fronto, amikor ... elé járul. ... hogy néma legyen és ne tudjon beszélni, se bármit tenni ...”

Hasonló tartalmú átoktábla a mai Frankfurt környékéről

Hiányzik továbbá a szövegünkből annak az istenségnek,  vagy felsőbb (alsóbb) hatalomnak a neve, amelynek a közbenjárását kérték, ha egyáltalán kérték, az átok végrehajtásában. A tábla elásási helye (sírok között) már önmagában megfelelő lehetett ilyen alvilági rontás végrehajtásához.

A római névadásról

A köztársaság korában kialakult gyakorlat szerint a teljes jogállású római polgár neve három névből állt: praenomen, nomen, cognomen. Az első a mi keresztnevünknek felel meg leginkább, a második a mi családnevünknek, a harmadik pedig eredetileg a család ágait különböztette meg az egyik ős jellegzetessége alapján. A rabszolgákat a feliratok ezzel szemben gyakran csak egy néven említik, ami a szabad polgárok praenomenjének felelt meg, jellege alapján azonban inkább cognomen volt, vagyis származásukat, nemzetiségüket vagy valamilyen tulajdonságukat fejezte ki. Így a táblánkon Decebalus valószínűleg trák volt, Oceanus és a -dosius végű férfi keleti származású, eredetileg talán görög anyanyelvű.

Nos, röviden ennyit tudunk egyelőre erről a frissen előkerült aquincumi átoktábláról. Az alsó rész a napokban egy újabb tisztításon esik át, sőt hamarosan igénybe vehetjük a 21. század technikai vívmányait is, és utána újult erővel folytathatjuk a szöveg megfejtését, amelyről természetesen beszámolunk majd.
    

Félelem és reszketés Itáliában

Hogy mennyire valós veszélynek fogták fel a rómaiak az átkokat, azt mi sem illusztrálja jobban, mint az alábbi hálaadó felirat, amelyet egy gazdag felszabadított rabszolga állítatott Iuppiter tiszteletére és persze saját hírneve öregbítésére az itáliai Tuder városában:

"Tuder colonia városi tanácsának és népének üdvéért állította (ezt az oltárt) Lucius Cancrius Primigenius, Clemens felszabadított rabszolgája, (…) a Megőrző és Védelmező Iuppiter Optimus Maximus részére – mivel isteni segedelemmel sikerült megtalálnia és felfedeznie a városi tanács tagjainak neveit, amelyeket (…) egy elvetemült, elbocsátott városi szolga sírok tetején helyezett el, elátkozás céljából; ily módon a város és polgárai megszabadultak a félelemtől és veszélytől."
(Hanh István fordítása)

Számos további átoktábla magyar fordítása olvasható még Hanh István: Róma istenei című könyvében (115-118 old.).