A poszt célja az, hogy áttekintse az örökségvédelemi jogszabályokban foglalt szankciórendszer és a büntetőjog egymáshoz való viszonyát, valamint azokat a törvényi tényállásokat, amelyeknek elkövetése régészeti lelőhelyek, régészeti leletek kapcsán megvalósulhat.
A régészeti örökség védelmének alakulását magyar jogtörténeti szempontból az 1929. évi XI. tc. rendelkezéseihez lehetne visszavezetni, azonban inkább maradjunk az aktuális kérdéseknél, mielőtt még idejekorán elriad a nyájas olvasó. Így az örökségvédelem szankciórendszerének jogalkotói szabályozási céljait leginkább a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény indokolásából következtethetjük ki:
„A kulturális örökség egészén belül jelentősen megnőtt a régészeti lelőhelyek és leletek veszélyeztetettsége. A jelentős környezet-átalakítással járó építkezések, az illegális ásatások és leletgyűjtések, valamint a korábban többnyire állami tulajdonban lévő földterületek magánkézbe kerülése révén a régészeti lelőhelyekkel és leletekkel sokkal többen kerülnek közvetlen kapcsolatba.A magántulajdon szerepének és jelentőségének növekedése, valamint az önkormányzati rendszer kialakulása is a régészeti tevékenység újraszabályozását kívánta. A nagyszabású építkezések következtében a régészeti szakhatósági tevékenység jelentősége megnőtt, és az építkezésekhez kapcsolódó leletmentések végzésének és finanszírozásának módja is új jogi rendezést kívánt(…)A lelőhelyállomány napról napra fogy: a szaporodó, s a jövőben még nagyobb számban folytatandó, nagy területekre kiterjedő ásatások, autópályákhoz kötődő leletmentések épp úgy veszélyt jelentenek, mint az ipari célú területfejlesztő beruházások, s a magánkézbe került, sokszor ellenőrizhetetlen mezőgazdasági területek. Közismert tény az is, hogy az ország régészeti lelőhelyei az építkezéseken túl az ott folyó illegális tevékenység (kincskeresés) miatt is fokozott veszélynek vannak kitéve. A törvény alapgondolata szerint minden lelőhely védett."
A kifejtett, megváltozott társadalmi környezetből fakadó, erősíteni kívánt védelmi szándékhoz kapcsolódó szankcionálás nyomatékos kifejeződése az örökségvédelmi bírság lehetőségének törvényi szabályozása a hivatkozott indokolás szerint:
„ A kulturális örökség értékeit érintő bármilyen mértékű károkozás, rombolás, pusztítás pótolhatatlan és jóvátehetetlen veszteséget okoz. Feltétlenül indokolt tehát, hogy a szükséges visszatartó erővel rendelkező bírságolás lehetősége megteremtődjék.A szakmai gyakorlatból fakadó igény, hogy a kulturális örökség fogalmába tartozó javakkal szembeni törvénysértések elkövetői körét szélesebben vonjuk meg, mint ahogy azt más büntető szankciókkal operáló jogágak vagy jogterületek teszik hasonló esetekben. Szintén a szakmai gyakorlatból eredeztethető az a jogpolitikai szándék, hogy az örökségvédelmi bírság a jog által mesterségesen felállított és kezelt, a nem természetes személyek kategóriájába tartozó egyéb más személyekre is, akik a polgári jog általános kárfelelősségi tétele alapján jogok és kötelezettségek alanyai lehetnek, kivethető lehessen.A jogalkotó így kívánja a gazdasági szférát is olyan irányba terelni, hogy az üzletvitelében és gazdálkodásában már a tervezési és technológiai szisztéma kialakításánál figyelembe vegye a kulturális örökségben rejlő értékeket. Ezzel érheti el igazán a törvény azt a célját, hogy a kulturális örökség ne legyen alárendelve a piac által meghatározott üzleti szemléletnek.”
Az indokolás szövegének megfelelően a 2001. évi LXIV. törvény jelenleg hatályos szövege eképpen rendelkezik az örökségvédelmi bírság kiszabásának feltételrendszeréről:
Örökségvédelmi bírság82. § (1) Azt a természetes vagy jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki (amely) az e törvényben engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül vagy attól eltérő módon végzi, illetve a védetté nyilvánított, vagy e törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökség elemeit megsemmisíti, megrongálja, örökségvédelmi bírsággal (a továbbiakban: bírság) kell sújtani.(2) Bírsággal sújtható az, aki a jogszabály által előírt bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget.(3) A bírságot a Hivatal szabja ki.(4) A bírság összegének megállapításánál mérlegelni kell:a) a kulturális örökség elemének történeti, eszmei jelentőségét és egyediségét,b) az okozott kár nagyságát.83. § A bírság kiszabásának természetes személlyel szemben nincs helye,a) ha az annak alapjául szolgáló magatartásnak, illetve cselekménynek a Hivatal tudomására jutásától számítva egy év, vagyb) ha az annak alapjául szolgáló magatartásnak, illetve cselekménynek a befejezésétől huszonöt év eltelt.84. § A meg nem fizetett bírság adók módjára behajtható köztartozásnak minősül. A bírságot kulturális örökségvédelmi célokra kell fordítani.85. § A bírságolásra vonatkozó részletes szabályokat, valamint a bírság megállapításának alapjául szolgáló értékhatárokat és a bírság legmagasabb összegét a Kormány rendeletben határozza meg.
A fenti jogszabályi szöveggel kapcsolatban nyilvánvalóan szemünkbe tűnhet, hogy az örökségvédelmi bírság kiszabásának alapjaként megjelenő magatartások egy része - a megrongálás és megsemmisítés - szószerinti átfedést mutat a Büntető Törvénykönyv 324.§ (1). bekezdésében meghatározott, azonban a (3) és (4) bekezdés szerint minősülő rongálás bűntett elkövetési magatartásaival. Ugyanakkor az indokolás szerint megfogalmazódik, hogy az örökségvédelmi bírsággal sújtható „elkövetői kör” szélesebben kerüljön megvonásra, mint azt „más büntető szankciókkal operáló jogágak vagy jogterületek” teszik, az idézett szövegrész ugyan némileg barokkos, mert kizárólag a büntetőjogra gondolhatott ekkor a jogalkotó, azonban így is történt, mivel az örökségvédelmi bírsággal szankcionálható magatartások közül, kizárólag az említett kettő megvalósítása nyert büntetőjogi értékelést:
Rongálás324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, haa) a rongálás kisebb kárt okoz,b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást bűnszövetségbenkövetik el.(3) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, akia) nagyobb kárt okoz,b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket,2. vallási tisztelet tárgyát, illetőleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetőleg temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyatrongál meg.(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálása) jelentős kárt okoz,b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket,2. vallási tisztelet tárgyát, illetőleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetőleg temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyatsemmisít meg,c) robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával követik el.(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen nagy kárt okoz.(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen jelentős kárt okoz.
A hivatkozott szövegrész a 2001. évi CXXI. törvény által módosításként került a Btk. rongálás törvényi tényállásába, mely egybeesés nem véletlen, a kulturális örökség védelméről szóló törvény azévi hatálybalépése generálta a szigorúbb büntetőjogi fellépés igényét, valamint az egyes elkövetési tárgyak fogalmának közös nevezőre hozása, mivel a módosítás hatálybalépését megelőzően a „muzeális tárgy” vagy „műemlék” megrongálása vagy megsemmisítése jelentett minősítő körülményt, amelyhez képest a védett elkövetési tárgyak köre kibővült.
A fent hivatkozott jogszabályokat összevetve levonhatjuk az első lényeges következtetést, miszerint az örökségvédelmi bírság kiszabása a büntetőeljárás bevezetését nem akadályozza, a bírság kiszabásával járó közigazgatási eljárás és a büntetőeljárás párhuzamosan folyhat - ami a hivatkozott indokolás szerint a jogalkotói szándékkal is megegyezik - így lényegét tekintve a feljelentés megtétele indokolt minden olyan esetben, amikor az örökségvédelmi bírság kiszabásának indoka kulturális javak körébe tartozó tárgy, régészeti lelőhely, vagy műemlék megrongálása vagy megsemmisítése. A feljelentés alapvetően elvárható az ilyen bűncselekmény gyanúját, vagy megalapozott gyanúját észlelő államigazgatási szervek részéről, bár a feljelentés megtételének elmulasztása ebben az esetben nem büntetni rendelt kategória, így nem is szankcionált büntetőjogi szempontból.
A részletezett jogszabályi helyeket és az örökségvédelmi törvény indokolását azért idéztem ilyen bőségesen, hogy kizárjuk azt a lehetséges feltevést, miszerint ha örökségvédelmi bírság kerül kiszabásra, azzal egyidejűleg büntetőeljárás nem lenne indítható, ezzel kapcsolatban leszögezhetjük, hogy kategorikusan nem így van.
Az ilyen alapon indult büntetőeljárások számarányát önálló értékelés tárgyává tenni nem tudtam, mert az ENYÜBS (Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika) közérdekű adatként közzétett, hozzáférhető statisztikai adatszolgáltatása a rongálásokon belül az egyes minősítő körülményeket nem különíti el, így nem állapítható meg hogy a részletezett minősítő körülményekben meghatározott elkövetési magatartások gyanúja miatt milyen számban indult büntetőeljárás az elmúlt 5 évben.
A rongálás törvényi tényállását elemezve megállapíthatjuk, hogy a Ptk. 339.§ (1). bekezdésében kimondott, szerződésen kívüli felelősség körében szabályozott kártérítési rendelkezésének „aki másnak jogellenesen kárt okoz köteles azt megtéríteni” alapulvételével került meghatározásra, annak érvényesüléséhez mintegy büntetőjogi védelmet biztosítva, azonban a vagyon elleni bűncselekmények körétől elkülönül, annak ellenére, hogy jogtechnikai döntés okán azok között helyezkedik el. Az elkülönülés oka, hogy a rongálás nem irányul jogtalan haszonszerzésre, így elkövetője a garázdaság, vagy egyéb erőszakos jellegű bűncselekmények elkövetőjéhez áll inkább közel.
A rongálás jelenlegi felfogás szerinti vagyon elleni bűncselekmény jellege miatt annak elkövetési tárgya az idegen vagyontárgy, amelynek jellemzői:
- ingó és ingatlan egyaránt lehet
- pénzben kifejezhető értéke van
- idegen, azaz nincs az elkövető tulajdonában.
Amennyiben a fenti fogalmi körben a minősítő körülményekben szereplők közül olyan elkövetési tárgyat kívánunk elhelyezni, amelynek tényleges forgalmi értéke van, illetve az szakértő által könnyedén és gyorsan, vitatás tárgyát csak korlátozottan képezhető formában meghatározható, nincs semmi probléma.
A régészeti lelőhely megrongálásának, mint elkövetési magatartásnak a szempontjából az ismertetett aktuális szabályozási helyzet már kissé szerencsétlen. Ugyanis egy vagyon elleni bűncselekmény pénzben kifejezhető érték meghatározásával (mint a vagyontárgy kötelező jellemzőjével) járó törvényi tényállásába került beiktatásra egy olyan speciális nevesített elkövetési tárgy - a régészeti lelőhely - amelyet idegen ingatlan és ingó vagyontárgyak összességeként meg lehet ugyan határozni, ám büntetőjogi védelemre érdemes lényeges jellemzőjét főképpen nem ez a jellege adja, hanem a benne rejlő, a tudomány számára értékes és lényeges információ. Annak a - nem vagyoni természetű - kárnak a törvényi tényállás keretében tényállási elemként történő értékelésére, amit a régészet tudománya számára a lelőhelyen található lelet-összefüggések vizsgálatának ellehetetlenülése okoz, a törvényi tényállás jelen formájában nem is nyújt lehetőséget, ez a súlyosító és enyhítő körülmények szabad értékelésének bírói szubjektumot is hordozó körébe tartozhat jelenleg. A fenti jogértelmezési kérdések azonban a „régészeti lelőhely” mint elkövetési tárgy megrongálásának és megsemmisítésének esetében mindenesetre a büntetőeljárás megindításának nem képezik akadályát.
Problémát az jelenthet, hogy a régészeti lelőhely örökségvédelmi törvény szerinti fogalma jelenleg ez:
Régészeti lelőhely: az a földrajzilag egyértelműen meghatározható terület, melyen a régészeti örökség elemei elsődleges összefüggéseikben találhatók, és amelyet a Hivatal nyilvántartásba vett.
Az örökségvédelmi törvény helyesen rendelkezik ugyan a régészeti lelőhelyek általános védelméről, és kötelezettségeket határoz meg a nyilvántartásba még nem vett régészeti lelőhelyek bejelentésével kapcsolatban, amelyek elmulasztása örökségvédelmi bírság kiszabásával járhat, ám a büntetőjog a kiterjesztő értelmezés lehetőségét határozottan kizárja. Így a rongálás elleni büntetőjogi védelem jelenleg kizárólag az idézett fogalom szerint értett - nyilvántartásba vett - régészeti lelőhelyre vonatkoztatható. A nyilvántartásba még nem vett régészeti lelőhely esetében a rongálás kizárólag akkor értelmezhető a fenti törvényi tényállás keretei között, ha a rongálás kulturális javak körébe tartozó tárgy, azaz konkrét régészeti leletek, vagy a régészeti lelőhelyen található, régészeti leletnek nem minősülő, azonban kulturális javak körébe tartozó tárgy esetében valósul meg.
Meggyőződésem szerint a régészeti lelőhelyeket érintő rongálás bűncselekmény jogi tárgyát pontosabban meghatározó büntetőjogi szabályozásra van szükség. A bűncselekmény elkövetési tárgyának - a régészeti lelőhelynek - kiemelése indokolt a vagyon elleni bűncselekmények elkövetési tárgyainak köréből, és önmagában a régészeti lelőhelyben rejlő egyedi és megismételhetetlen tudományos információt volna célszerű a jogi védelem önálló tárgyaként meghatározni, mint nemzeti kulturális örökséget.
A fentieket nem kritikaként fogalmazom meg az egykori jogalkotó felé, mivel kapásból én is azt vágtam volna rá, hogy a régészeti lelőhely megrongálását tegyük be a rongálás bűncselekmény törvényi tényállásába.
Az eddig fel nem lelt és már nyilvántartásba vett régészeti lelőhelyek és az ott eredeti vagy másodlagos lelőhely-összefüggésükben még megtalálható leleltek egyaránt bírnak akkora jelentőséggel, hogy önállóan meghatározott védett jogi tárgyként kapjanak büntetőjogi védelmet. Jobban elhelyezhetőek lennének, a Btk. II. címében meghatározott „rendészeti bűncselekmények” körében, ahová a műemlék megrongálása, kulturális javak megrongálása, és visszaélés kulturális javakkal bűncselekmények jelenleg is tartoznak, a szabályozás mondjuk, ebben a formában lenne elképzelhető:
Régészeti lelőhely megkárosítása (Javaslat!)Aki a régészeti leleteket elsődleges vagy másodlagos lelőhely összefüggésükből engedély nélkül - a lelőhely-bejelentéséhez, vagy felelős őrzéséhez szükséges mértéken kívül - elmozdítja és ezáltal a régészeti lelőhely tudományos értékelhetőségének lehetőségét csökkenti, vagy ellehetetleníti, bűntettet követ el…
Egy hasonló törvényi tényállás Btk-ba iktatása esetén a jelenleginél hatékonyabban érvényesíthető lenne az örökségvédelmi törvény fentebb idézett indokolásban megjelenő helyeselhető, ám az egyes blogposztokban esetenként megjelenő történések fényében jelenleg kissé idealistának tűnő fokozott védelmi szándék.
A további, szóba jöhető Btk. törvényi tényállások jogi érvényesülése a fentieknél jóval egyértelműbb, azonban önmagában már csak a régészeti lelőhelyről kiemelt leletet, mint tárgyat képes büntetőjogi védelemben részesíteni, ami nem elegendő, ha a régészeti lelőhelyek védelmét a bennük rejlő egyszeri és pótolhatatlan tudományos információk védelmének oldaláról kívánjuk elérendő célként meghatározni. A Btk. 325.§ (1). bekezdésében meghatározott jogtalan elsajátítás vétsége „talált idegen dolog” eltulajdonítását szankcionálja - ami régészeti lelet akkor lehet, ha az nem ismert lelőhelyről került jogtalan eltulajdonításra, mert amennyiben a lelőhely előzetesen ismert, úgy a lopás minősített esetéről beszélhetünk - a (2) bekezdésében meghatározott minősítő körülmény, a jogtalan elsajátítást kulturális javak körébe tartozó tárgyra történő elkövetése által.
A visszaélés kulturális javakkal bűncselekmény törvényi tényállása:
216/B. §(1) Aki a kulturális javak körébe és védett gyűjteményhez tartozó tárgyat vagy védett tárgyegyüttes darabját jogszabályban előírt előzetes hozzájárulás nélkül elidegeníti, úgyszintén aki a kulturális javak körébe tartozó védett tárgy tulajdonjogának bekövetkezett változására vonatkozó, jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségét elmulasztja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a kulturális javak körébe tartozó és kiviteli engedélyhez kötött tárgyat engedély nélkül külföldre juttat, vagy a kiviteli engedély kereteit túllépi.
szintén csak arra alkalmas, hogy az - általában már be sem azonosítható - kifosztott lelőhelyekről származó leleteknek, mint tárgyaknak nyújtson jogi védelmet, annyiban mindenképpen hasznos, hogy a leletek illegális, határon átnyúló kereskedelmét rendeli büntetni, és jogi értelemben viszonylag egyszerű ellenőrzési lehetőséget teremt az EU belső határainak előterében tevékenykedő rendészeti szervek ellenőrzései alkalmával.
A jogi rendelkezések ismertetése után fennmarad még annak kérdése, hogy a fentebb ismertetett, jelenleg hatályos jogszabályaink hogyan érvényesülnek a gyakorlatban, minden esetben megszületik a feljelentés, amikor indokolt lenne? A kérdést költői kérdésként nyitva hagyom, mivel nem rendelkezem olyan számszerű statisztikai adatokkal, amelyek következtetések levonására lennének alkalmasak. A hatályos büntetőeljárási törvény szerint ugyan bárki tehet feljelentést a fent ismertetett bűncselekmények elkövetésének gyanúja, vagy megalapozott gyanúja miatt, ugyanakkor az is belátható, hogy az ilyen információk feldolgozása és hatékony továbbítása elsősorban az erre hatáskörrel rendelkező államigazgatási szervektől várható el joggal a nyomozóhatóság irányába. Az is igaz, hogy a nyomozóhatóság saját észlelése alapján is indíthat nyomozást, ám a saját észlelés lehetőségeit akadályozhatja a tényszerűen megállapítható súlyos leterheltség. Az nem kifogásolható, hogy egy büntető feljelentés névvel és címmel történő megtételével járó terhet magánszemélyek nem kívánnak felvállalni, még ha úgy is érzik, hogy ez indokolt lenne. A névtelen feljelentgetésre való buzdítás viszont etikai és elvi okokból alappal eshet kritika alá.
A civil jogvédelem viszont már a rendszerváltásig visszanyúló hagyományokkal rendelkezik egyes alkotmányos alapjogok mentén, többször bizonyítva a függetlenség előnyeit a közérdek védelmének terén. Talán lassan itt az ideje, hogy független, a régészeti lelőhelyek védelmét, elsődleges örökségvédelmi alapértékként kezelő olyan civil szervezet bontson zászlót, amely a közérdekű adatok törvényes nyilvánosságára alapozott független örökségvédelmi jogvédelemmel és a régészeti lelőhelyek minden törvényes eszközzel lehetséges megóvásával, mint fő tevékenységgel foglalkozik nonprofit szervezetként.
A kifejtettek következtetéseiben egyrészt egyéni jogi véleményként, másrészt vitairatként értékelendők.
Dr. Puskás Norbert
jogász
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.21. 15:52:44
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.21. 15:53:36
buvarkund 2009.09.21. 17:28:12
Üdv ! Nagy jó uram, szerintem is időszerű a téma, ha találsz olyat aki erről akar írni szakdogát szívesen segítek neki (konzulensi pozíció vállalása csak egy liter pálinkába kerül egy ilyen fontos kérdésben:)), nomeg körbejárhatjuk a hazai jogfejlődés lehetséges további útjait is. A béketámogatók tapasztalatai érdekesek lehetnek, nemzetközi szinten is erősíteni kéne az odafigyelést a témában.
Zsos 2009.09.21. 23:20:37
nol.hu/kult/20090516-a_sirrablas_orok
Budaörsöt elhagyva, az egyre terjeszkedő ipari létesítmények látványakor mindig belémhasít, a környéken nincs talpalatnyi hely, ahol ne lenne kőkortól napjainkig jelen minden kultúra, vajon miket dózerolnak itt el...aztán meg arra gondolok, a világ fejlődik és évezredek óta felülírjuk elődeinket, ez a normális, persze ezt nem hiszem el....
Másik dolog a sírrablás, kincsvadászat, felfedezés, tudományos kutatás, melyeket néha összemos az idő, a szándék vagy a nézőpont. Olyan ez, mint a történelmi személyek, kiket haláluk után (vagy még az előtt) egyesek tömeggyilkosnak, mások hősnek tartanak ráadásul ez még változik is idővel. Bizonyos dolgok egyidősek, talán régebbiek, mint az emberiség. Ahogy meghatározhatatlan, mely korból származik a prostitúció, úgy annak sincs kezdete, mikortól piszkáljuk mások nyughelyét vagy elrejtett holmiját. Lehet ezekre törvényeket alkotni, de megoldani már csak azért sem, mert kialakíthatatlan egy egységes és konstans szemlélet ami globálisan társadalmilag is elfogadható.
buvarkund 2009.09.22. 10:11:44
www.europatanacs.hu/pdf/regeszeti_orokseg.pdf
Vannak ugyan más nemzetközi- ha úgy tetszik globális - egyezmények is a témában, de az alapul fekvő kérdéshez ez elég. Ennek az egyezménynek tökéletesen megfelel a hatályos hazai örökségvédelmi jogszabály. Így a globális és a "társadalmi" elfogadottságnak nyilván fenn kell állnia, mivel a magyar jogszabályt is szabadon választott országgyűlés hozta. Nyilvánvaló, hogy ez nem egyeztethető egyéni késztetésekkel és szándékokkal minden esetben, de itt van például a most megjelent drávai kutatásról szóló cikk, ez jó példája az egyéni érdeklődés és a közérdek egyeztetésének.A sírrablás, kincsvadászat, felfedezés, tudományos kutatás csak akkor összemosott, ha valaki szándékosan összemossa, mert a tudományos kutatás nyilvánvalóan önálló kutatási területe és saját módszertana által különül el, mint minden tudomány esetében. Megoldást - részben - sajnos a törvények betartása és betartatása jelent, amivel kapcsolatban vannak anomáliák, nem csak a keresősök működésével kapcsolatosan, ez tény. A megoldás másik része, a tudatformálás, már jóval nehezebb, főleg manapság...
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.22. 10:12:58
buvarkund 2009.09.22. 10:16:46
Szándékos volt, ezért nem fordítottam energiát hogy átváltsak a valódi névre, aki nagyon akarta már eddig is összeköthette, viszont szerintem nem érdekelt senkit:)
Zsos 2009.09.22. 13:14:52
Látom, mi nem találunk közös nézőpontot, pedig magas labdákat dobok, de ezt Te is megteszed:)
Melyik századból idézzek olyan általánosan elfogadott törvényeket, melyek egyszerűen nonszenszek és mégis elfogadták, végrehajtották őket?! Talán a különböző faji megkülönböztetésnél ne is menjünk messzebb, ezek napjainkig jelen vannak. A demokratikus módon elfogadott törvénynek korántsem biztosítéka a társadalmi „egységes és konstans szemlélet” (nem véletlen fogalmaztam így) már csak azért sem, mert a hivatkozottak túl rövid idő óta léteznek és az egységességes meg vicc. Ha egységes lenne a szemlélet, nem létezne a jelenség és nem kellene vele foglalkozni.
A kincsrablás témára megint kérdezhetném ugyanezt. Fél egyiptomot tudósok lopták ki az országból, tudományos kutatások címén, a csatolt cikkben is vannak erre példák. De minek tekintsük az egyiptomi sírrablókat? Szerintem logikusan cselekedtek az adott helyzetben.
A lényeg azonban nem ez, hanem a tanulság: amikor a sírrabló kezét, lábát, fejét levágták vagy élve eltemették, akkor sem tudták megakadályozni a folyamatot tilalommal, azonban -ha jól tudom- koncessziós kincskeresések elég eredményesen működnek a világban. (Bár lehet, hogy ezek csak szenzációhajhász műsorok a tudományos Tv csatornákon?!)
Zsos 2009.09.22. 13:17:35
Bocs, pontosabban:
A demokratikus módon elfogadott törvény korántsem biztosítéka a társadalmi „egységes és konstans szemlélet”-nek.....
buvarkund 2009.09.22. 13:37:51
Valóban nem találunk közös nézőpontra,ez már az elején is borítékolható volt, de nem baj, legalább markáns álláspontokat ütköztetünk:) Amennyiben egy történeti folyamatot tekintünk úgy igazad van abban, hogy akár a jogfejlődést tekintjük úgy általában egyetemesen, akár a régészet mint tudomány kialakulását, bizony voltak korábbi lépcsőfokok. Lehet hogy földhözragadt vagyok, de a témakörben a jelenleg aktuális jogszabályokban is megjelenő szemléletben fejlődést látok, még meghaladottak sem tartom ezeket. A koncessziós társaságok tetemes százalékában a fő bevételt a "befektetők lehúzása" jelenti, persze van néhány kivétel is, azonban úgy tűnik, hogy a koncessziós társaságok működését hagyományosan engedélyező országok is lassanként felhagynak ezzel lásd pl. a marine odissey exploration pervesztése az USA-ban, vagy egyes koncessziós társaságok nem megfelelő tudományos tevékenysége miatt a Dél-afrikai Köztársaság elzárkózása további koncessziók kiadásától.
Zsos 2009.09.22. 14:31:07
Ez érdekes a koncessziósokról, utánna olvasok, tényleg csak azt tudom erről, amit a national geographic mutat és ez azért csak jobb, mint amikor a sztyeppéken a halomsírokat feltáró régészek mellé gépfegyveres őröket kell állítani. Hazánk azért eleve más természetű. Itt vagy megtalálod a korsóba bespájzolt vagyonkáját a hajdani gazdának, vagy csak a szegeket az ajtajából, hajónyi aranyrakományok nem igen léteznek.
Pont arra szerettem volna rámutatni, hogy ezt nem lehet tiltó jogi szabályzással visszaszorítani, sőt, lehet, hogy visszatart 80%-ot, a maradék 20 meg annál aktívabb és agresszívabb lesz.
Zsos 2009.09.24. 01:28:39
Egy konklúzió viszont kezd bennem körvonalazódni. Évszázadok óta hatalmas értékű műkincsek halmozódtak fel magán és állami kezekben, akiknek ilyen befektetése van (rendszerint nem a kisnyugdíjas) annak komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy hasonló értékek ne kerüljenek többé a piacra, hiszen akkor az amúgy is értékálló befektetés nem csak az elmúlt időszak gazdasági eseményei következtében, de a „végesség” következtében is megsokszorozza az értékét. Talán ezért váltanak ki ellentétes hatást a tiltó intézkedések, hiszen ezzel egyszerűen felértékelődik a lelet.
régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2009.09.24. 16:21:01
A régészet messze nem kincskeresésről szól, hanem ez egy hatalmas tudományterület, tele lehetőségekkel.
Itt az egész oldal erről szól. De talán had hozzak fel egy példát a víz alatti régészetből, ami fentebb említve lett, és valamivel jobban értek hozzá, mint a többi területhez.
Tehát egy hajó (legyen az kincses, vagy kincstelen) nem egyszerűen csak egy tárgy, műtárgy, emlékhely, amelyen rakomány van (ami kincs, vagy sem, kiállítható, vagy sem), hanem egy időkapszula.
Csak tudni kell kiolvasni az információkat. A régész az, aki erre megkapta a képzést, a legjobban meg tudja oldani a feladatot. Egyetlen szálacska a sok közül:
a fa hajó fa anyagában (évgyűrűiben) kódolva van az adott korszak időjárása (mert másképpen nő a fa). Tehát, ha valaki a klímaváltozást kutatja, és szeretné megjósolni, hogy is lesz 2100-ban, akkor egy régi hajóból származó adat kincset érhet. Egy kincskereső vállalkozás számára ez lényegtelen.
Másrészt a tudomány fejlődik, új eszközök, módszerek - és mindenekelőtt új kérdések bukkannak fel.
Magyarul 10-20-100 év múlva már kicsit (nagyon?) más lesz a régészet.
Csakhogy egy feltárás (jelenleg) pusztító tevékenység is. Az ásatás során ugyanis megsemmisülnek a leletegyüttesek (legalábbis az adott helyen létező összefüggésükben - mert feltárják, kiemelik őket). A régész felelőssége tehát az, hogy mindent megadjon a lelőhelynek.
Ebből aztán két fontos dolog is következik: egyrészt lelőhelyhez csak indokolt esetben szabad hozzányúlni (és ez a régészekre is igaz!!), másrészt a legmagasabb lehetséges szakmai szinten szabad csak beavatkozni (erre pedig csak a régésznek van képesítése).
Továbbá: a már feltárt leletek, leletegyüttesek később más módszerekkel, más kérdések alapján újraértelmezhetőek, esetleg "az egyes információs-mozaik darabok a helyükre pattinthatóak".
Ha így nézed, minden logikus: 1. Csak régész végezzen kutatást, feltárást. 2. A lelőhelyeket lehetőleg békén kell hagyni. 3. A leleteknek később is elérhetőnek kell lenniük, megfelelő állapotukat garantálni kell. Ez utóbbit én csak állami hátrérrel látom megoldhatónak.
Valahogy úgy van ez, mint az orvoslással. Nem baj az, ha szereted dr. House-t, nézni a TV-ben, és van otthon csontváz-modelled, anatómiai atlaszod stb. De na akarj operálni! Ha megteszed, ne csodálkozz, ha becsuknak érte...
Zsos 2009.09.25. 03:19:47
Egyébként érdekes, hogy pl. az Odysseyt miért kifogásolják sokan? A filmeket elnézve mindent rögzítenek, nem rombolnak és olyan roncsokat találnak meg, melyek helyét a régészek nem ismerik. Ha kissé torzítok, szinte nincs olyan hely, ahol a múltnak valami nyoma ne lenne fellelhető így sehol semmit nem szabadna bolygatni. No de mi lenne, ha a halbiológusok meg kijelentenék, ne kehesen többé halászni, mert ők minden halat elsőnek akarnak látni, így halat csak ők foghatnak? És folytathatnánk ezt megannyi tudományággal…. Az a legszebb, amikor egymással küzdenek, mint az erdész meg a vadász. Azért is nem értem a régészeket, mert ha nekik a szakmai szempontok az elsők, miért nem konstruktívabbak ebben a témában. Az, ha egy kincsvadászt megbűntetnek, csak tovább generálja a jelenséget, a leletek annál értékesebbek, ugyanakkor az esetlegesen tönkretett lelőhelyeket nem adja vissza, ugyanakkor a sajtóban megjelenő kincsvadász eredmények láttán elkezd számolni a régészetet is finanszírozó adófizető.
buvarkund 2009.09.25. 10:42:09
Ami a koncessziós témát illeti: A fő anomália ott van benne, hogy a befektetőket annak reményében toborozzák általában, hogy befektetésük majd a talált régészeti leletek eladásából haszonnal megtérül. Innentől már a saját minél nagyobb profitja érdekében a koncessziós társaság a költségek lerövidítésére igyekszik, még a befektetői is szorongathatják, így a ténylegesen tudományos igényű, költséges feltárás háttérbe szorulhat és alibi tevékenységgé válhat a kitermelés mellett. A "társadalom" úgy általában szerintem nem kérdőjelezi meg a régészet fontosságát, egyes tagjai igen, de hát demokratikus viszonyok között mindenkinek lehet egyéni véleménye, viszont ezt kár volna általános társadalmi szintre vetítetni. A kincsvadász helyezheti az "értéket" önhatalmúlag az első helyre - csak ez nem találkozik minden esetben a jogszerűségben megnyilvánuló társadalmi elvárásokkal, és az élet más területein sem csak azokat a törvényeket tartatják be valakivel ami tetszik neki, így ez nem is lehet meglepő - ezzel tudomásul veszi azt is, hogy emiatt esetleg büntető eljárás alá fogják vonni ha lebukik, amennyiben ezt tudatosan vállalja úgy lelke rajta. Az szerintem nyilvánvaló, hogy a jelenlegi hazai össztársadalmi felfogás nem kimondottan kincsvadászbarát, fakadhat ez propaganda alapú negatív viszonyulásból és fakadhat olyan ismeretelméleti meggyőződéses alapon, mint amilyen van ezen a blogon is néhány embernek. A halászos példán látszik, hogy az alapkérdést szeretnéd megkerülni, mert a hal újratermelődik míg a régészeti lelőhelyet csak egyszer lehet megsemmisíteni. Amennyiben az adófizetők pénzét szóbahozod, úgy én is visszacsatolok a másik blogposzt alatt folyt vitához. Egyáltalán nem volna társadalmi szinten igazságos ha a fémkeresős "jutalma" közpénzből lenne finanszírozva. A jelenlegi szerintem -ebben a vonatkozásban - helyes jogszabály a jutalmat a találáshoz köti, nem a kereséshez. Azaz ha valaki bármilyen nem "kincstalálásra" vonatkozó tevékenysége keretében régészeti leletet talál és ezt bejelenti ahogy kell, úgy megilleti jutalom. No de aki keres szándékosan ? Nem olyan gazdag a társadalom hogy egyéni késztetés alapján űzött hobbitevékenységet "jutalommal" ismerjen el, hiszen a keresőst egyik állami szerv sem kérte fel erre a tevékenységre. Emellett meggyőződésem, hogy a "jutalom" csak tovább növelné - már rizikómentes érdekeltségi alapon - a tudatosan engedély nélküli műszeres lelőhelyfelderítésre induló keresősök számát. Így az adófizető csak akkor kezdene el számolni igazán, ha hírét venné, hogy egyesek a hobbitevékenységük okán még "jutalmat" is kapnak... Azt a vélekedést nem tartom kriminológiai szempontok szerint megalapozottnak, hogy egy (vagy akárhány) kincsvadász megbüntetése önmagában bűnözést generáló hatású lenne, az lehet hogy a szintjét nem csökkenti, de bizonyosan nem növeli. A bűnüldözés hatékonysága sajnos azt a szintet még nem érte el, hogy önmagában olyan súlyos kínálatcsökkenést eredményezzen a régészeti leletek illegális piacán, aminek komoly árfelhajtó hatása lenne, így inkább a sima kereslet-kínálati viszonyok, illetve a gyűjtői divatok - amelyek a kereslet növekedése által ténylegesen árfelhajtó hatásúak - határozzák meg az árakat meglátásom szerint, ezek számottevően nem csökkennének a "szabadkereskedelem" teljes megvalósulásával sem. A blogposzt, ami alatt vitatkozunk, egyébként nem szigorításról szól, hanem arról, hogy a jelenlegi jogszabályokban a régészeti lelőhelyhez kapcsolódó védendő társadalmi érdek helytelenül van meghatározva.
Zsos 2009.09.25. 19:49:48
1. a kincsvadászat kb 4-5 ezer éve ismert, esélytelen megszüntetni
2. a jelen gyakorlatban valóban az állam jutalmazza a régészeti lelet megtalálóját, a jutalmazás valóban nem a kincsvadászatra szól -az tiltott- értéke pedig annyira alacsony, hogy még a jószándékú jogkövető is „megtévedhet”, a kincsvadász meg....
3. a kincsvadász fogalomkörben azonban az államnak bevétele származhat a leletekből (melyet költhetne akár a régészetre is)
4. Kézenfekvően a régészeti feltárásnak is lehetne a kincsvadászat egyfajta ága, ugyanokkor ez nem csak szakmailag aggályos, de hátrányban is lenne a (legális-illegális) specializálódott kincsvadászattal szemben
5. A régész szakma folyamatosan forráshiánnyal küzd, nem csak társadalmilag, de itt kiderül, belül is felmerül, valóban jó helyre, célra kerül a pénz és valóban szükséges-e mindent feltárni
6. A mindig is létező kincsvadászat miatt a bolygatott lelőhelyek teljesen normálisnak tekinthetőek, sőt, a mai eszközök sokkal inkább lehetővé teszik a leletegyüttes kíméletét.
7. A régészeti lelet csak az első lépcsőben illegális, aztán bekerül a műkincs kereskedelembe és ugyan olyan árucikké válik min a borsó az olaj vagy a festmény. Értékét nagyban befolyásolja a piacon lévő mennyisége, és a létező darabszáma. A piac rendszerint nem a pillanatnyi állapotot árazza, elég egy szigorú törvénytervezet az ár befolyásolásához.
8. Hogy a társadalom hogy ítél meg valamit azt jelenleg nem tudjuk eldönteni, a „fémkeresős kincskeresőket” inkább negatívan vagy mosolyogva, jelentős kampány hatására. A régészetet? Egy biztos, több cikk is foglalkozik azzal, hogy túl sok pénzt ásnak el, hogy újabb pénzeken raktároztassanak egy csomó (részben haszontalan részben hatalmas értékű) holmit és az igazat megvallva, olyan tudományos siker, ami az átlagember számára is kézzel fogható, lényeges, nem igazán születik itthon. Akkor viszont tudomány ide vagy oda, ez néhány ember hobbyja.
Én az itt felsoroltakat komolyan fontosnak tartom annyira, hogy a régész szakma gondolkodjon el, nem lenne-e érdemes sok kérdésnek elé menni, mert mint írtam korábban, a foggal körömmel védett jogszabályok nem oldják meg a nagyon is kézzelfogható gondokat. Persze lehet, hogy sok minden így előnyös ebbe én nem látok bele, de azt látom, mindenképpen ki akarjátok kerülni a lényeget. Pedig azt is figyelembe lehetne venni, a régészet egy eszközzé vált egy bonyolult rendszerben, ingatlanüzletágban és ennek is rengeteg kimenetele lehet.
Csak megjegyzés: látod a halas példa mutatja, hogy a nézőpont mennyire különbözhet, hiszen a régészeti lelőhelyek is újratermelődnek, persze nem ugyan azok, mint ahogy a halak sem, mint búvár ez biztos egyértelmű (maradva a kissé idétlen példánál) ha azt szeretném tudni, az elmúlt 10 évben milyen hatást váltott ki egy nehézfém szennyezés, hiába fogok ki egy egyéves halat.-)
buvarkund 2009.10.01. 15:54:08
Bevallom férfiasan, érvkészletem végére értem, az önismétlés hibájába is estem már néhányszor, viszont az is valami hogy legalább kulturáltan vitázunk ami 2009 őszének magyarországán érdem:) A pontokba szedett felvetéseidre azonban szeretnék reagálni:
1. Még legalább két olyan ősi bűncselekménytípust tudok kapásból, ami egykorú a kincsvadászattal, ha nem korábbi viszont erőteljesebben üldözik mint a kincsvadászatot a megszüntetés minden reménye nélkül. A megszüntetés a kincsvadászat esetében sem lehet kitűzött cél, legfeljebb az elkövetett cselekmények számának mérséklése.
2. A jutalom összege soha sem fogja utolérni piaci értéken még a kincsvadászat eredményeként, szolíd orgazdáknak történő eladással elérhető összeget sem, így aki egyéni erkölcsi motivációs értékrend szintjén jogkövetően jár el, azt nem érdekli a jutalom sem, aki viszont nem ilyen gondolkodású azt jutalommal sem lehet befolyásolni (körülbelül ugyanúgy mint a korrupciós cselekmények elkövetésére való hajlandóság esetében)
3. A kulturális örökség védelme a fentiekből is következően az a terület - többek között - amelyet az állam nem "privatizálhat" mert ebben az esetben a közérdek szükségszerűen sérülni fog, vagy legalábbis erre nagy az esély.
4. részben az előző, az tény, hogy az állami kincsvadászat eszközei amennyiben hipotetikus szinten ilyet elfogadnánk, hátrányban lennének a kincsvadászok technikai lehetőségeihez képest, mint esetenként a bűnözés más területein is.
5. A forráshiányt kizárólag a kultúra jövőt alakító fontosságát elismerő állami akarat szüntetheti meg.
6. Az nem mindegy, hogy a lelőhelyet mikor "bolygatták" ha mondjuk az avarok ástak ki korábbi sírokat az régészeti információ, ha egy kincsvadász tegnap az meg bűncselekmény, ennyiben igazságtalan valóban a társadalmi megítélés.
7. Attól, hogy egy illegálisan a kereskedelem forgatagába került régészeti leletről később nem lehet bizonyítani, hogy azt bűncselekmény keretében ásták ki, még bűncselekmény elkövetésének tárgya marad, noha a bűncselekmény nyilván a latenciát fogja erősíteni felderítetlensége okából, azonban ez önmagában tárgyát nem legalizálja.
8. A kérdés teljesen a szubjektív megítélés területe lehet gondolni úgy is mint írva vagyon:)
A halas példával kapcsolatban igazad van, a régészeti lelőhelyek is folyamatosan újratermelődnek, hogy közülük melyek védettek az már jogi kérdés :)
Zsos 2009.10.08. 19:02:22
Amit írsz logikus, arra azonban nem ad választ, mi a megoldás. Másrészt megint kicsit merev, mert a kincsvadászat sohasem volt általánosan elutasított. A jutalom kérdés meg olyan, mint az adó, ha megfizethetetlen, mindenki csalni fog, ha megfizethető, egyszerűbb befizetni.
Nézzük abból a szempontból, kinek mi jelent előnyt/hátrányt, legyen öt csoport:
Régészeti szakma, tudomány: a piaci érték lényegtelen, azonban folyamatosan sérülnek, fogynak a leletek, forráshiány van. A lelőhelyek védelmére fordított erőfeszítése és kényszerfeltárás csak ront a helyzetén.
Kincsvadász: neki tulajdonképpen jó ahogy van, hiszen sok embert visszatart a törvény (védi konkurenciától), örül a régészet forráshiányának, hiszen nem viszik el előle a tárgyakat és ezzel együtt a piaca is van, jó árakkal.
Hobbi fémkeresős: neki rossz, ha talál valamit nem lehet az övé, beleköthetnek lépten nyomon, még azt sem tudja, hol bogarászhat büntetlenül. Ha szépen lead vagy bejelent még rászállnak és piszkálják.
Társadalom: ez talán a legnehezebb. A régészetet ő finanszírozza, akár akarja akár nem. Cserébe néha lát valamit méregdrágán egy múzeumban. Nem részesül a kincsvadászok, fémkeresősök leleteiből sem, legfeljebb áttételesen. Szóval mindenért övé a számla, minimális haszonért.
Befektetők, műkincskereskedők: nekik ideális a helyzet, mert árú is van, de nem olyan mennyiségben, hogy letörje az árakat. A szigorítások még jót is tesznek.
Akárhogy is nézem, jelenlegi helyzet kizárólag azoknak jó, akik profitot termelnek. Bár ismétlés, ez is olyan kétértelmű –ki az igazi tulajdonos, kit illett egy, egy tárgy-, nézőpont és jogalkotás kérdése, hogy mi erkölcsös, mi nem. Tehát én azt látom, hogy a jelen szabályzás pont azoknak rossz, akiknek előnyt kellene biztosítnai és azokat hozza előnyös helyzetbe, aki amúgy is profitot termel. És ha valaki elad egy tárgyat, a második értékesítés után már csak extrém értékeknél lehet érdekes, honnan is van, bárminek is számít, bármilyen jogszabály alapján.