Akkor lássuk az odaút és az első élmények után a magyar expedíció életét bemutató civil régészeti napló újabb fejezetét.

A 2007. évi expedíció eredetileg nyolc fővel indult itthonról. Kartúmban, Szudán fővárosában létfontosságú szakemberrel, egy núbiai szakáccsal bővült a keret. A csöndes szorgalmával hamar tiszteletet kivívó, utólag szinte családtagként szeretett Sheikh-kel való kapcsolatom az első napokban nem volt minden fenntartás nélkül való. Még kiutazásom előtt kiderült ugyanis, hogy Sheikh időnként eltűnik a vizsla szemek elől, s ilyenkor nem csak üres tányérok és éhes gyomrok, de szaporodó kérdőjelek is maradtak utána.

Tábori előkészületek a nílusi paprikás krumplihoz

Egy núbiai szakács puszta eltünésének ténye persze még nem öntötte volna el jeges rémülettel lelkemet. Elvégre dolga lehet neki is. Hazament asszonyához konfliktust kezelni, kiszálltak hozzá a kábeltévések, vagy bevalláskiegészítést kért tőle a kartúmi APEH, mittudomén, szóval ez még nem lenne ok a pánikra.

De amikor megtudtam, hogy Sheikh ilyenkor éppen az általa tisztességesen benyalt, evidéken amúgy hétköznapinak számító maláriáját kezeli a helyi gyógyászatban meghonosodott módszerekkel, azért eszembe jutott néhány dolog. Mondjuk, hogy más is nyomogathatná az ígéretes szudáni expedíció számára az exponáló gombot helyettem, én meg maradok itthon, legrosszabb esetben hazamegyek bort színelni (fejteni) a faterral a pincébe. Kalandvágy dolgában ez sem lebecsülendő vállalkozás, szintén hordoz magában némi biztonsági és életellenes kockázatot, de mellékhatásai a korábbi tapasztalatok alapján megnyugtatóan kezelhetőnek nyilváníthatók. Végül aztán úgy döntöttem, hogy régész tőlem ekkora magas labdát nem kap egy életen át tartó beszólásra, így a kezdeti rémület után abbahagytam a „Miért nem tudok utánatok menni...” kezdetű mondatra listázott hivatkozások gyűjtését.

Szakács nélkül: gasztroarcheológiai kísérlet egy Stahl recept szerint

Sheikh luxuskategóriás szolgáltatást nyújtott. Tudva lévő, hogy mostoha körülmények között dolgozó sivatagi ásatások esetén a csapathoz tartozó bárhogyan (értsd a közel és néha konkrétan ehetetlentől a körülményekhez képest ízletesig) főző szakács léte és működése minden esetben luxuskategóriára emel bármilyen archeológiai missziót.

Expedíciós luxszuskonyha...

Egyenlítő közeli terepen való 6-8 órás csúszás-mászás-kaparás után ugyanis igazi feloldozás, ráadásul munkaszervezésileg is energia- és kapacitáskímélő, ha azonnal körbe ülheti a csapat az asztalt és szép magyar szokás szerint egy tál meleg levest kanalazva beszéli meg az aznapi koponyakitermelési eredményeket, felfedezett sírrablás-dramaturgiai jeleket, vagy a helyi kecskés-korsós hantolás dokumentált regionális tradícióit. A hol levesbe, hol főzelékbe ágyazott régészeti elemző központ ilyen körülmények között való sikeres működéséhez való hozzájárulás, a korábban kizárólag régészeti misszókban szolgálatot teljesítő Sheikh rutinja és munkakészsége révén maradandó megbecsülést szerzett.

Tanácskozik az elemző központ

A Sheikh-kel való érdemi kommunikáció szinte végig a csapat fáradhatatlan arabistájára, Faragó Zsuzsára hárult (róla később lesz még szó). Ők ketten voltak az expedíció hadtáp különítménye, biztosították az ellátmányi hátteret, vásároltak a piacon, szerezték be a tábor összes nélkülözhetetlen élelmiszerét az ivóvíztől a fonnyadt-túlérett banánon át az életmentő csokoládéig. A közös munka és a tábori együttélés ellenére Sheikh végig csendes segítőnk maradt, magáról szinte sohasem beszélt, megtartotta titkait. Korábbi missziós tevékenysége mellett csak kevés dolgot tudtunk meg múltjáról, nem nem derült ki például, hogy miért kerüli hosszú évek óta szülőfaluját Old Dongolát. 

... és éléskamra

Maláriás és születésétől fogva elképesztően kancsal szakácsunkkal való együttélés megváltoztathatalan körülménye ellenére Sheikh érzemileg hozzánk nőtt. Az általa vitt fúziós (helyi alapanyagokon, de magyar fűszerekkel dolgozó) konyha fogásai, különösen pedig dzsabanái (kardamommal és kristálycukorral erősen fűszerezett helyi kávéi) feledtették fáradalmainkat. Adott körülmények között készült, frissítőleg ható feketéi egy talján sztárbarista macchiatóját is lekörözték volna, leginkább azért, mert ismereteink szerint talján sztárbaristából kétezer kilométeres sugarú körben egyetlen elérhető sem praktizált.

„Sheikh, dzsabana, sukran!”

Ásatási luxusszakács mosogatás közben

Jelenleg is, egy-egy évek múltán való közös szakmázós málnaszörpözés, vagy sikeres doktorit, netán direktori kinevezést követő maligángőzös „Boszorkányt ástunk ki, b***meg!” jellegű sztorizós esték alkalmával mindig szóba kerül, mi lehet vele. Elmerengünk a múlton és a végén valaki kimondja: „Reméljük jó sorsod van barátunk. Becsüljenek meg téged az utánunk érkezők annyira, mint mint amennyire számunkra fontos voltál.”

(Málnaszörp. Az italkérdés annyira kardinális pontja volt a régészeti vakációnak, hogy külön bekezdésben kell szólni róla, de türelem, ne ugorjunk előre.) 

Élet szülte barátság (Tücsi és Sheikh)

Kövek Királya

Az alapvetően csapatmunkában szerveződő expedíciónak volt egy külön és egyben különc eleme. Ő Király Attila volt, a csapat őskorosa, aki mindannyiunk közül a legbátrabbként (vagy éppen legvakmerőbbként) tőlünk távol (légvonalban kb. 15 km-re), egy szál magában kutatta a homoksivatag folytogatta sziklás terepen korai elődeink kövek között lapuló nyomait.

Őskoros régész lévén ő egy kicsit elütött a többiektől, szakmabeli spacialitása (4000 évnél idősebb dolgok kutatása) miatt ugyanis munkájában a többiek nem tudtak hasznára lenni. Ráadásul nála mindennap hegymászással kezdődött a műszak, ez pedig önmagában is lehűtötte az e nélkül is hiánycikknek számító őskoros asszisztencia lelkesedését. Attila emiatt magányosan, egyedül dolgozott a hegygerincen és elég lett volna egyetlen apró baleset (bokaficam, kígyómarás), meghiúsul vállalt küldetése.

6-7000 éves cseréptöredékek egy őskori élettérből

Hozzá fűződik a misszó egyik leglátványosabb lelete, tekintve, hogy ő találta meg a szakócát - melyet a középiskolai történelemkönyvek lapjairól a régészetileg nettó analfabétának számító expedíciós fotós is puskázás nélkül felismert - a helyszínen cirka 250 ezer évesre tették. 

Mint minden unatkozó hülye gyerek, dobáltam már vízparton lapos kavicsokat folyóba, tóba, számoltam a felszíni pattanásokat, szóval kövek terén jogosan gondoltam magam szakértőnek. Attila azonban minden egyes követ legalább 34 (pusztán fizikai!) szempont szerint elemzett és tudta melyik kő csupán kő és melyik volt kőkori kaparó, vagy annak készítése során lepattant szegmens ősapáink kezében. Egy két hetes keresés után megtalált 6500-7000 éves őskori telepről több zsáknyi ilyet szedett össze és dokumentált szorgalmasan bonyolult táblázatok szerint a táborban.

Említett szakmai különutassága mellett ő az az ember volt, aki mindig minden hétköznapi tevékenységet a lehető legnyugodtabban végez. E két sajátosság együtt viszont kellő alapot adott a többieknek arra, hogy a tábori élcelődések állandó céltáblájává tegyék. Műszak végén, napközbeni magányosságát oldandó, lelkesen faggatta a hazaérkező társakat a napi események és tapasztalatok felől. Kérdései rendre azonos dramaturgia mentén haladva indultak el az aktuális szakmai érdekességektől a napi sztorizások oldalvizén át az eredeti szándék által kiszemelt céljuk felé: „És láttatok köveket a környéken? Milyenek voltak?”

A templomot, házat, embereket kiásó, egyszóval civilizációs nyomokat kutató, munkában elcsigázott csapattársak a kiszámítható logikájú érdeklődést egy idő után csak személyes provokációval felérő ókorsovinisztikus válaszokkal honorálták: „Attis! Menj már a p**ába a k**va köveiddel!”

Harag persze sosem volt. Egy tál dinnye, egy csésze dzsabana, vagy egy szál kézzel sodort cigaretta azonnal új alapokra helyezte a csapatösszetartást és kezdődhetett a délutáni műhelymunka. Egy ilyen dohányfüstbe ágyazott műhelybeszélgetés alatt sikerült elcsípni róla az alábbi portrét. Talán éppen núbiai eleink őskori életstílusának mibenlétéről merengett, mindenesetre néhányak szerint a fotó sugallta suggeszció egy filmvászonra aplikált posztmodern Che Guevara kultusz újraértelmezésének alapját adhatja.

Harmadik műszak

Műhelymunka terén fontos eloszlatni egy félreértést. A Tisza parti vadkempingezés és a régészeti ásatás között van egy jelentős különbség. Nevezetesen, hogy az előbbi esetében a sátorállítást követően azonnal kezdődhet a hancúrozás, a társas-magányos fakultatív szabadidőtöltés. Régészéknél pedig úgy megy, hogy kora reggeltől kora délutánig terepen kétrét görnyedve spakliznak és lapátolnak az aktuális hulla felé célirányban (azt sikerrel elérve levezetésnek ecsetelnek rajta kicsit), majd a táborba érve kaja után jön a személyes konklúziókat hozó napi beszámoló, függőséget okozó és/vagy koleszterinszint növelő élvezeti termékeket fogyasztása közben.

Ezután dokumentációs és lelettisztogatási teendőkkel gyakorolják az idehaza leginkább önkéntesek és gyakornokok által végzett munkának kijáró tiszteletadást.

Mivel ezek többnyire időt rabló dolgok, megesett, hogy éjszakai kalákában folytatódott az expedíciós „irodai munka”. A reggeli Omár garantálta félelemjáratok (lásd második rész) mellett ezek az asztal körüli együttlétek és beszélgetések járultak hozzá nagy részben az expedíciós közösségi tudat kialakulásához. Kegyelmi időszak volt ez, hiszen a lábatlankodó írástudatlan munkásoktól és fontoskodó fotóstól kevéssé háborgatva, végre sietség nélkül, zavartalanul szakmázhattak és sztoriztak. Egyedül a fényerősséggel is küzdő képkészítőnek okozott kihívást a társaságban való aktív részvétel.

Az éjszakai tudományos életbe való beilleszkedési kísérletem során próbáltam megérteni az alapműveltséget lényegesen meghaladó beszélgetések egy-egy fejezetét. De a vége mindig az lett, hogy verbális lábjegyzetekért könyörögve gáncsolgattam mondatonként a kívülállónak sokszor elképesztőnek tűnő elbeszéléseket.

A végére viszont szép gyűjteményem lett. Saját régészeti sztorigyűjteményem.

(foly.köv.)

A következő részből megtudható, miért számít a magyar nő Afrikában is egy tudományos expedíció fontos attribútumának, továbbá az is, hogyan adaptálhatók a felső-núbiai kocsmakultura szokásai. Ha lesz időm rá, kiderül miért bukkantak fel sötét gondolatok a táborban és kísérletet teszek a misszió történetéből egy romantikus szál bemutatására is.