2002 és 2003 nyarán a Vas megyei Zsennyén a település kavicsbányájában egy nem túl nagy, de annál izgalmasabb középső bronzkori temetőt tártunk fel.

A sírok az i. e. 1900 – 1600 közé keltezhető úgynevezett Gáta-Wieselburg kultúrához tartoznak. Az ásatás vezetője Ilon Gábor volt. Vas megyéből eddig összesen 18 ebbe a kultúrába sorolt lelőhelyet ismerünk, ami a népesség viszonylag sűrű megtelepedését bizonyítja a Rába-Répce folyók térségében.

Legtöbbje sajnos szórvány leletanyagként gyarapította a szombathelyi Savaria Múzeum gyűjteményét, így a pontos régészeti megfigyelések és főleg a települések hiányában nincs lehetőségünk e kultúra történetének pontos rekonstruálásához.

Azonban a régi emlékek revíziója, valamint az újonnan előkerült leleteknek a vizsgálata – a temető teljes körű feldolgozása, azaz a hagyományos történeti, régészeti, az embertani, az edények beltartalmi, az archeobotanikai-, a textil-, a faanyag-, a fém- és a kerámiatechnológiai vizsgálata – számos fontos kiegészítő információval szolgálja a kultúra jövőbeni pontosabb megismerését.

Zsennye

 

Zsennye község Magyarország nyugati részén helyezkedik el, Vas megyében. A település a megyeszékhelytől mintegy 25 km-re délkeletre, egy 450 km²-nyi kiterjedésű kistájon, a Rába menti kavicsos hordalékkúp teraszos síkján található. A terület fő erdőtársulásai a tölgy-kőris-szil ligeterdők, a gyertyános-kocsányos tölgyesek és a cseres-kocsánytalan tölgyesek.

 

Az erdőknek köszönhetően vékony barna erdőtalaj alakult ki a kavicson, amely közepes termőképességet biztosít. Emellett a gyengébb minőségű réti öntéstalajok a jellemzőek.A hagyomány szerint a község neve régen Senye/Sennye volt, amit hajdani földesuráról kapott. Valószínűleg a Senau személynévből keletkezett, mely a régi magyar Semjén/Simon névből alakulhatott ki.

Nagyobb térképre váltás

 

A Rába-folyó és a Sorok-patak találkozásánál elhelyezkedő település első okleveles említése 1237-ből származik, de az első megtelepedési nyomokat már a neolitikum idejéből ismerjük. Határában római kori villaépület mozaikpadlóval, hozzá tartozó temetőrészletek és utak maradványai, honfoglalás kori aranyékszerekből álló kincslelet, valamint egy (Szt. Cecília tiszteletére emelt) 13. század eleji templom kerültek elő. 

A római korszak emlékeként tartják számon azt a 32 faoszlopból álló hidat is, melyet a Sorok-patak mosott ki egykor, de el is temette újra hordalékával. A község egyik legnevezetesebb látnivalója a középkori eredetű Bezerédi urasági kastély, mely a török korban erődítményként működött, ma pedig művészek alkotóháza. (1-2. kép)

A felfedezés pillanata

2002. március 4-5-én a helyi „Rábavölgye” nevű Mezőgazdasági Szövetkezet megbízásából a kavicsbánya bányatelkének tervezett bővítése miatt Ilon Gábor régész vezetésével terepbejárásra került sor.

A terület a Rába nyugati teraszán, a Puszta Sorok-patak – a Zsennyére vezető műút – és az Árpád-kori eredetű Cicelleinek nevezett templom közötti táblán helyezkedik el.

A bejárást sávokban végeztük el, és feltételezve, hogy a komolyabb lelőhely a patak közelében várható, az első napon ezt a részt jártuk be. A patak teraszán és a jelenleg művelt bánya magasságában igen intenzív őskori megtelepedés és leletanyag mutatkozott gyakorlatilag a bányatelek széléig.

A második napon a terasztól és az őskori telepnyomoktól a Cicellei templom felé lett átvizsgálva a tervezett bányaterület. Nyomokban, szórványosan, kevésbé intenzíven jelentkeztek Árpád- és középkori edénytöredékek, továbbá egy-két jelenségre (kemencék, házak) utaló maradvány a szántásban.

Április 18-án a bányát művelő üzem vezetője telefonon, majd faxon írásban is bejelentette, hogy az általuk művelt zsennyei bánya területén csontvázas sírok kerültek elő.

A gépi munkát azonnal felfüggesztették, mi pedig a helyszínre érkezve dokumentálni tudtuk a megbolygatott 10 sírt. Az egyik gödörben egy bronz nyakperec töredékei és összetört kerámiaedények töredékei voltak. A munkagép azonban ennek az elsőként napvilágot látott sírnak a nagy részét így is menthetetlenül és rekonstruálhatatlanul szétdúlta.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal illetékes irodájának értesítése után 2002. május 27-28-án történt meg a leletmentés, amelynek során a Gáta-Wieselburg kultúra temetőjének említett 10 sírja került feltárásra. A temetkezések elhelyezkedése meglepően szabályos, előre megtervezett rendre utal, hiszen egyetlen egy másikat vágó, vagy arra ráfedő sírt sem lehetett megfigyelni, azok nagyjából sírsorokba rendezettek. A sírfoltok a mai felszíntől átlag 60 – 70 cm-es mélységben jelentkeztek. Ebben a feltárási szakaszban a temető déli és keleti szélét sikerült egy-egy szakaszon tisztázni.

A következő évben – napra pontosan egy évvel az első bejelentést követően – 2003. április 18-án, a bánya másodszori bővítése miatt újabb terepbejárásra volt szükség a tervezett II. számú kavicsbánya területén. Itt két relatív magasságával az egyébként a Rába felé lejtős területből kiemelkedő, durván kelet-nyugati irányú dombvonulat húzódik. Ezeken és közvetlen környezetükben őskori – közelebbről nem meghatározható korú, jellegtelen – cserepek, valamint Árpád- és középkori fedő és tál peremtöredékei kerültek elő.

Majd 2003. június 2-4. és 24-28. között folytatódott az előző évi leletmentés. Ebben az évben újabb 14 sírfolt jelentkezett. Ezek a korábban feltárt 10 temetkezéssel együtt gyakorlatilag egy észak-déli irányú sírsort alkottak.

Ettől kb. 10 m-re nyugatra egy több mint 10 edényt és ugyanennyi, kiégetett agyag, hengeres szövőszéknehezék töredékét tartalmazó gödörre is bukkantunk. A második évi munka egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült teljesen feltárni a temetőt és meghatározni a lelőhely széleit nyugat és észak felé is, azaz most már mind a négy irányban megvolt a temető kiterjedése.

A Gáta-Wieselburg kultúra Vas megyében

 

A Gáta-Wieselburg kultúra elterjedési területe a Bécsi-medence, a Fertő-tó vidéke, a Répce-patak és a Rába-folyó vidékére korlátozódik, időhatárait pedig a bronzkoron belül az i. e. 1900-1600-as évek jelentik.

 

A legkorábbi ezzel a kultúrával kapcsolatba hozható leletanyag közlését a 19. század végéről ismerjük. Sőtér Ágost volt az, aki a kultúra névadó lelőhelyét kutatta Gáta (ma: Gattendorf) határában, ahol a helyiek kocsmai elbeszélései szerint „bronztárgyakat, karperecz és más mindenféle sárgarezet és átlyukasztott fehér csontokat” találtak.

 

1917-ben a Gátán előkerült emlékek alapján pedig báró Miske Kálmán gyűjtötte össze és körvonalazta az ugyanilyen jellegű leletanyagot szolgáltató lelőhelyeket. A vezéredények fő jellegzetességét a tölcséres nyak és a két ellentétes oldalon elhelyezkedő, közvetlenül a perem alól induló és a vállra támaszkodó ún. homokóra alakú fülek adják.

Vas megye középső bronzkorának kutatása ezzel szemben egészen az 1970-es évekig háttérbe szorult. Leszámítva Miske Kálmán 20. század eleji velemi ásatásait, a helyi régészet központi témája hosszú időn keresztül szinte kizárólagosan a római kori Savaria-kutatás volt. 

 

E két helyszín mellett a máshonnan előkerült – akkor – „értéktelennek” számító cserépdarabok alig vonták magukra a figyelmet. 1943-ban Patay Pál hívta fel a figyelmet arra, hogy a Nyugat-Dunántúlon, így Vas megyében is várható a Gáta-Wieselburg kultúra emlékanyagának előkerülése a jövőben. Ezt követően Károlyi Mária régész, a Savaria Múzeum egykori munkatársa 1971-ben megjelent remek kora- és középső bronzkori összefoglalójában tanulmányozhattuk a megyében addig előkerült Gáta-Wieselburg kultúrához tartozó lelőhelyeket. Ő akkor összesen 6 lelőhelyet közölt.

 

Vas megye területéről jelenlegi ismereteink szerint összesen 18 lelőhelyéről származik biztosan Gáta-Wieselburg kultúrához tartozó régészeti jelenség. Ezek térképen való elhelyezésével viszonylag tiszta és pontos képet kaphattunk a kultúra Rába-Répce-menti megjelenéséről.

 

A lelőhelyek földrajzi helyzetéből világosan látszik, hogy a kultúra népessége a kisebb-nagyobb folyók melletti teraszokat választották lakóhelyül. Egyetlen kivétellel (Velem, Szent Vid hegy) az összes előfordulásra a teljesen sík vidék, a nagy területek jól beláthatósága, – bár ez a velemire is helytálló – és természetesen a víz közvetlen közelsége a jellemző. Érdekes jellemzője a lelőhelyeknek, hogy a legtöbb esetben a lelőhelyek (pl. Ölbő, Simaság, Zsennye) az erősen kavicsos talajú területeken találhatók.

 

Az egykori helyválasztás okát nem tudjuk, de sajnálatos módon a jelenkori Rába- és a Répce-menti kavicstakarók kitermelésével a temetkezések nagy részét bányászással feldúlták/ják. Sajnos települések hiányában egyelőre csak apróbb észrevételeket tehetünk életmódjukkal kapcsolatosan.

 

A kultúra belső fejlődésének rekonstruálása során minden további következtetés levonása tévútra vezethet. Az mindenesetre biztos, hogy ma a 2002-2003 nyarán megismert és általunk most bemutatott Zsennye-Kavicsbánya lelőhelyen feltárt temető a kultúra legdélibb előfordulását jelenti.

Érdekességek a temetkezési szokásokban

A Zsennyén feltárt bronzkori lelőhely összesen 25 objektumból áll. Az objektumok közül 23-at mérete, tájolása és a temető struktúrájába való illeszkedése alapján egyértelműen temetkezésnek határoztunk meg.

A temetkezések a Gáta-Wieselburg kultúra fő szabályainak megfelelnek, azoktól apró részletekben térnek csak el. A kultúra területéről csontvázas, zsugorított pózban fekvő, gyakran fakoporsós, ritkán pedig nagy földhalommal borított temetkezéseket ismerünk. A temető közepén egy gazdag, magas rangú férfi sír helyezkedik el, amit északról és délről két sírcsoport vesz közre. Előbbi (az északi) csoport összesen 7 temetkezést, utóbbi (a déli) csoport összesen 15 temetkezést tartalmaz.

Érdekes szabályszerűséget lehet megfigyelni abban is, hogy az említett két csoport közül az északiban egyetlen kivétellel csak gyermekeket, a déliben pedig – éppen ellenkezőleg – egyetlen kivétellel csak felnőtteket temettek.

Az egyik gödör a temető közepén lévő magányosan álló leggazdagabb, férfisírhoz tartozik, annak edénydepója, a temetési szertartáson használt tárgyak helye. Ez a 16. számmal jelzett, központi helyzetű sírgödör, melyben a közösség legidősebb korában elhunyt férfitagját találtuk, jobban elkülönül a többitől, mint bármelyik a temetőben.

A kultúrában – és a korszakban – nem szokatlan, hogy az életben különös megbecsülésnek örvendő egyént, halála után is megkülönböztetett bánásmódban részesítik, és sírja fölé nagy halmot emelnek. Ennek konkrét nyomát (pl.: körülárkolás, kőpakolás) nem találtuk meg, de ennek ellenére elképzelhetőnek tartjuk, hogy ez esetben szintén ezzel a jelenséggel állunk szemben.

Ahol rekonstruálni lehetett, ott megállapítottuk, hogy az elhunytakat minden esetben korhasztásos/csontvázas rítussal, térdben behajlított és a mellkas vagy a medence elé, közepesen felhúzott lábakkal helyezték a sírgödörbe (ez az ún. „zsugorított vagy alvó póz”).

A karok szintén behajlítva nyugodtak, kézfejjel az arc előtt, illetve alatt. Nemek szerint szintén érdekes szabály szerint alakult és különbözött a fektetés iránya. A férfiakat kivétel nélkül nyugat-keleti tájolással, a nőket pedig éppen fordítva kelet-nyugati tájolással helyezték örök nyugalomra.

Igen érdekes – és egy kicsit merész – megfigyelést a 16. számú sír tájolása kapcsán tehettünk. Az említett központi sír pontosan nyugat-keleti irányítású, míg a tőle délre eső sírcsoport kicsit észak felé „fordult”, a tőle északra eső pedig kicsit dél felé. Olyan, mintha egy fókuszpontra (pl.: a Nap, egy Csillag, egy meghatározott fa vagy egy épület) irányították volna a gödröket egykor.

A sírgödrök minden esetben téglalap alakúak, néhánynak a sarkai lekerekítettek, oldalfalaik szinte teljesen függőlegesek, mélységük 5-100 cm nagyságig terjedt, attól függően milyen társadalmi rangú volt az éppen oda eltemetett egyén.

A temető gazdagsága és az egykori közösség társadalmi helyzete

A zsennyei temető mérete – annak ellenére, hogy teljesen feltárt – nem nagy (23 fő), de felépítése utalhat a rendelkezésünkre álló helyi közösség szerkezetére. A sírok nagy része nem volt értékelhető a modern gépi pusztítás, illetve a még őskori sírrablások miatt, ezért csak kísérletet tehettünk a szerveződés modellezésére. Ez a Zsennyén feltárt lelőhely esetében a sírok elhelyezkedése, rítusa és a mellékletek alapján történhetett meg. A viseleti elemek, a temetési rítus, a mellékletadás és a társadalmi struktúra kapcsolata egyértelműen kimutatható volt a temetőben.

Jellegét tekintve a temetési rítus alapján alapvetően négy kategóriát különíthettünk el: helyi vezető/”big man” (IV.) → középső réteg (III.) → alsó réteg (II.) → legalsó réteg (I.). Mindegyik kategória sajátos attribútumokal bír. A Főnökség típusú szerveződések alapja az emberek eltérő társadalmi státusza. A rangot pedig a gazdagság reprezentálja, amit a temetkezésekben lehet legjobban megfigyelni.

A helyi vezető, a „big man” rendelkezik a legtöbb fémmelléklettel, sőt – mely kiváltság szerintünk csak a vezetőké lehetett – arany ékszerekkel is. A 23 temetkezés közül egyetlen férfi sírja tartozik ebbe a kategóriába.

A helyi elithez sorolhatjuk még a középső réteg képviselőit. Ők kevesebb fémmelléklettel rendelkeznek, maximum egy bronz tőr, egy nyakperec, egy karperec volt státuszuk jelképe.

A következő társadalmi körbe az alsó réteg emberei tartoznak. Őket könnyű elkülöníteni az elit tagjaitól, mert egyáltalán nincs birtokukban fémtárgy. Az utolsó kategóriát a legalsó réteg tagjai képviselik. Ebbe azokat a temetkezéseket soroltuk, amelyek mellett semmit sem – még kerámiaedényeket sem – találtunk.

Az egyik sírban fekvő gyermek, a mellette talált bronz huzalkarpereccel, az általunk felállított feltételrendszer szerint az elitnek meghatározott csoport tagjai közé tartozik. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert ezzel a vérségi alapú társadalomszerveződésnek nyomára bukkantunk és nyertünk apró bizonyítékot. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet azonban arra, hogy a mellékletadásban és a temetési szokásban észrevehető változások nem feltétlen társadalmi hierarchiát, hanem időrendi különbséget is jelenthetnek.

Az edénydepó

Érdekes tény, hogy a temető közepén eltemetett, legidősebb férfinak (16. számú sír) egy bögrén kívül semmit sem adtak, viszont a temetés rítusa az első két társadalmi rétegbe tartozóknak járó szabály szerint történt.

A zsennyei 16. sír szempontjából különösen fontos lehet az a felvetés, hogy ebben a bronzmelléklet nélküli, legidősebb korában elhunyt esetében az értéktárgyak családon belüli átörökítésével magyarázható a sírok „leletszegénysége”.

A mellette közvetlen előkerült jelenség, egy 10 különféle edényt – nagy, közepes és kisméretű tároló- és díszedényeket vegyesen – tartalmazó zárt gödör, melyben a kerámiaedények szabályosan csoportokba rendezve helyezkedtek el. Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy az edények a 16. sírhoz szervesen kapcsolódó edénydepó részei voltak.

 

E furcsa „mellékletadási” jelenséggel elképzelhetőnek tartjuk, hogy legalább olyan – vagy még nagyobb – megbecsülést szerzett a 16. sír eltemetettje, mint a mellette lévő 15. számú sírban nyugvó vezető. Hasonló bronzkori edénydeponálási szokásokkal itthon és külföldön egyaránt találkoztunk. E régészeti jelenségek forrásértékét a betöltésében lévő típusok nyilvánvaló egyidejűsége adja.

 

Az edénydepó a deponálásnak azt a formáját képviseli, melyben a kisebb és nagyobb tároló edények együtt fordulnak elő és a deponált edénykészletek egyes darabjait a kiváló minőség, a gazdag díszítettség és a ritka formák jellemzik. A deponálás okára esetleg az edényekben megőrződött növényi étel-, ital- és gyommaradványokból (fehér libatop/Chenopodium album L., keskenylevelű keserűfű/Polygonum minus Huds., konkoly/Agrostemma githago L.) következtethetünk.

A zsennyei lelőhelyen valószínűleg egy vagyoni alapon szerveződött kisebb méretű, középső bronzkori közösség nyomaira bukkantunk. A legidősebb férfitagja a közösség helyi vezetője, rangját a gazdagsága, halála utáni tiszteletét pedig a temetőben való elhelyezése is világosan mutatja. A feldolgozás közben minden egyes vizsgálódási pont, további kérdéseket vetett fel bennünk, amiknek utánajártunk.

A beszámoló második részében a temetőben talált arany hajkarikák, a bronz nyakpereceken megmaradt textildarabok, az egyetlen fából kivájt rönkkoporsó, az edénydepóban talált növényi maradványok és a csontokból nyert érdekes információk kerülnek részletesebb bemutatásra.