A Pilis-Visegrádi-hegységben számos helyen találkozhatunk olyan utakkal, melyek eredete az idők homályába vész. Közöttük néhányról azt tartják, hogy még a római korban készültek.

Bár ezek egy részét a Második Világháború idején régészek is dokumentálták, pontos korukat azóta sem sikerült tisztázni. A negyvenes években készült lenyűgöző felvételek néhány éve engem is a helyszínre csaltak, amikor is a nyomvonal részletes bejárásával megfigyelhettem az utak mai állapotát. A rövid, teljesíthető kirándulást a kedves olvasónak is bátran ajánlom, hiszen turistautakon követhető a szakaszok jelentős része. Mielőtt útnak indulnánk, szeretném leszögezni, hogy a helyszínhez kapcsolódó „legendák” mellőzésével csupán megfigyelésekre támaszkodom, és figyelemfelkeltés a célom.

A térképeket és az egykori fotókat tanulmányozva elsősorban a Pilisszentkereszt – Dobogókő – Két-Bükkfa-nyereg – Pilisszentkereszt háromszög bejárása és a nyomok állapotának rögzítése volt a célom, az engedélyek beszerzésében a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága részéről Ottományi Katalin volt segítségemre. A felméréshez GPS-t és a 18. századtól fellelhető térképeket használtam fel a szakirodalmon kívül.

A dokumentumok szerint a „kortalan” út Pilisszentkereszt érintésével a Két-Bükkfa-nyergen keresztül haladt Esztergom és/vagy a Duna (Pilismarót?) irányába, erről ágazott le a két említett pontról a Dobogókő felé egy-egy rövidebb szakasz.

Pilisszentkereszttől a kék kereszt turistajelzésen döntően az egykori nyomvonalon juthatunk fel a Dobogókőre. Azokon a helyeken, ahol tanulmányozható az út szerkezete, komoly munkálatok nyomait lehet megfigyelni. Az úton megújításnak nincs nyoma, vagy csak nagyon vékony murva rétegként látszik. Ahol az erózió és a munkagépek megkímélték, szélessége mérhető, 2,5 méter körül mozog. Az út különböző méretű kváderkövekből áll, a szegélykövek pedig esetenként a méteres hosszúságot is elérhetik.

A pazar látványt (és a civilizációt) magunk mögött hagyva a zöld kereszten jutunk le Dobogókőről a Két-Bükkfa-nyereghez. Itt csak egy rövid szakaszon – a nyereg előtt – látható a sziklába vájt út.

A meredek lejtőn lenyűgöző látványként tárul elénk a szekerek munkája. Kerekeik mintegy 10 cm szélességben és helyenként kb. 15 cm-re mélyültek be a kemény alapkőzetbe, míg az út szélein a szikla megmunkálásának és a tengelyeknek a nyomai őrzik az egykori használat emlékét. Szekérkerék nyoma több helyen figyelhető meg a Dobogókőre felvezető szakaszokon, a nyomtáv minden esetben 115-120 cm körül mozog.

Ezek a szakaszok az 1780-84 között végzett Első és a 1806-1869 között végzett Második Katonai Felmérés térképeiről hiányoznak, így azokat az újkorban valószínűleg már nem használták.

A zöld jelzésen továbbhaladva Pilisszentkereszt felé nagyon kevés helyen lehet az eredeti (?) út nyomait megtalálni. Bár vonala azonosítható, egykori szélessége (kb. 2,5-3 méter) és szerkezete csak nagy hibahatárok között mérhető. Legjobb állapotban Két-Bükkfa-nyereg előtt, attól délkeleti irányban látható. Lényeges eltérés a többi területhez képest, hogy az úton folyamatos használat, többszöri megújítás nyoma fedezhető fel.

Újkori és – feltételezhetően – korábbi használatára utalnak az Első- és Második Katonai Felmérés térképei is, valamint középkori használatát támasztják alá a közelében található kolostorok (pl.: Pilisszentkereszt, Pilisszentlélek). Megemlítendő, hogy a szakasz geológiai tájhatárra esik. Az út szegélykövei és eredeti (?) darabjai a Visegrádi-hegységre jellemző, az építkezésre ideszállított időtálló vulkanikus kőzetből, míg a megújítások a Pilisre jellemző mészkőből készültek. Kiindulási helyünk felé közeledve mindenképp érdemes megtekinteni a pilisszentkereszti Klastrom-kertben fekvő pálos kolostor maradványait is.

Ezzel az útszakasszal kapcsolatban mindenképpen foglalkoznunk kell azzal a dobogókői római őrtoronnyal (?), melynek állítólagos alapjait 1940-ben találtak meg. Jóllehet az építmény azonosítása pontos régészeti adatok híján ma már bizonytalan, azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon milyen célból vezethettek fel utat a hegy tetejére. Ha ezt sikerül megválaszolnunk, közelebb kerülhetünk az utak keltezéséhez is.

Ennek egyrészt gazdasági okai lehettek (fakitermelés vagy vadgazdálkodás), másrészt stratégiai jelentőséget tulajdoníthatunk a helynek, vagyis a már korábban említett panorámával magyarázhatjuk a hegycsúcs használatát.

Ebben az esetben nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy bár szép időben akár a Magas-Tátráig el lehet látni innét, a Duna vonalát azonban csak kis részletekben fedezhetjük fel a hegy távolabbi előterében. A Duna és északi partjának megfigyelésére nyilván találhatunk megfelelőbb helyet, de olyat, ahonnét ugyanilyen részletességgel tekinthetünk a déli és keleti irányokba – a Pilisvörösvári-árok és Budapest felé -, már szinte lehetetlen. Ez alapján nem kizárt, hogy ha itt tényleg őrtorony állt a római korban, akkor annak a Dunakanyar levágásával, a gyors üzenettovábbításban lehetett szerepe, füst vagy fényjelek segítségével.

A bejárások során szembetűnő különbségeket lehetett megfigyelni a mai állapot és az egykori felvételek között. A régi képeket nézve sokszor azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán ugyanazon az úton járok-e? S bár a nyomvonal azonosítható, jelentős változások történtek. Megváltozott az erdő képe, és a kitermelés módja is. Néhol az út helyén árokban járunk, míg máshol modern építkezés takarja – vagy pusztította el – a maradványokat. Szerencsére olyan szakaszokkal is találkozhatunk, ahol az erózió törmelékkel és talajjal fedte be a nyomokat, s ahol ásatással lehetne megbizonyosodni az út szerkezetéről és a megújításokról.

A hegység egykori útjait fokozott veszély fenyegeti! Az erdőgazdaság nagy tömegű gépei az utakat szétnyomják és előkészítik a pusztuláshoz (egyes szakaszokon hasonló rombolást jelentethettek az 1945-ös, Budapest felmentésre indított páncélos hadműveletek is).

Ahol a felszínen láthatók a maradványok, nem csak az időjárás viszontagságaival kell megküzdeniük, a fővároshoz közeli erdőben megjelenő terepmotorosok és quadosok rombolásainak is ki vannak téve. A települések környéken zajló építkezések során pedig, mivel nincs információ az út pontos helyéről, esetenként puszta létéről sem, régészeti kutatás nélkül bontják el a maradványokat.

A jövőben érdemes lenne figyelembe venni a terület adta lehetőségeket. A hegység, azon belül is Dunakanyar és a Dobogókő vonzza a turistákat, a pihenni és kikapcsolódni vágyók tömegeit. A hegység egykori útjainak kutatása, felmérése, építési és használati idejük meghatározása a későbbi hasznosításhoz teremthetné meg az alapot.

Az eredmények alapján akár tanösvény jellegű bemutatására is módot találhatunk, de ha elszalasztjuk a kínálkozó lehetőséget, az útszakaszok információ hiányában feledésbe merülnek, melynek egyenes következménye pusztulásuk. Ritkaságuk, különleges kivitelezésük és időtállóságuk megérdemelné a szakma és a nagyközönség figyelmét is.

Utóirat: A Pilis-Visegrádi-hegységben megbúvó utak egyes szakaszainak felmérését a közeljövőben a római határvédelmi rendszer világörökségi nevezését előkészítő program (Danube-Limes) keretén belül el fogjuk végezni. Célunk nem a „kortalan” út „romanizálása”, hanem minél több szakszerű információ begyűjtése.