Az 1241-42-es mongol pusztítás szörnyű pillanatképét őrizte meg számunkra egy 2005-ben Cegléd mellett talált, felgyújtott középkori ház. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei a 4-es számú főút ceglédi szakaszát kutatták az adott év áprilisától novemberig. A legnagyobb kiterjedésű lelőhelyen, Ceglédtől északkeletre egy 11-13. századi falu részletét tárták fel.

A falu közelében emelkedő Madarász-halmon, egy mára már a mezőgazdasági munkák miatt elpusztult kőalapozású Árpád-kori templom állt. Maradványait és a körülötte fekvő temető 201 sírját 1968-69-ben Topál Judit dokumentálta. A temető területén, a sírok között és a temető árkában elrejtett vaseszközöket, illetve a feltárás előtt IV. Béla denárokból és friesachi denárokból álló 72 darabos éremleletet is találtak.

Az Árpád-kori falu szerkezete alapján két települési fázist tudtunk elkülöníteni. A templomdombtól északra, a lelőhely délkeleti részén a 11. században idetelepült lakosság faluszerű települését tártuk fel, ahol a 10-12 m² alapterületű, nyeregtetős, kemencés lakóépületek kisebb csoportokban helyezkednek el.

A lelőhely északi és nyugati részén előkerült falurészlet későbbi betelepülők emlékét őrzi, akik 12-20 m² alapterületű, északnyugat-délkelet irányú, 40-50 m hosszú utcasorba rendezett házakban éltek. A házak betöltésében talált leletek alacsony száma arra utal, hogy a falu lakosságának nagy része az 1241-42. évi pusztításkor el tudott menekülni.

Az egyik legérdekesebb és legmegdöbbentőbb látvány az 1344. számú ház délnyugati sarkába vájt kemencében fogadott bennünket. A közel 20 m² alapterületű, mintegy 80 cm mélyen a földbe mélyített épület egykori tetejét szelemenfák tartották.

A kemence sütőfelületen két, összebújt gyermek csontvázát bontottuk ki, előttük, annak szájánál pedig egy fiatal nő maradványait találtuk. A kisebbik gyermek egy 8-10 éves kislány, aki bal oldalán, összekuporodva, jobb kezét az arca elé tartva feküdt, 10-11 éves bátyja mögött.

Az ugyancsak bal oldalán, mindkét lábát a kemence faláig felhúzva fekvő fiú keze mellett egy 25 cm hosszú vas ostyasütőt, bordái mellett pedig egy IV. Béla ezüst denárt találtunk, mely egyértelműen keltezi a ház pusztulásának időpontját. A 20-30 év közötti nő hason feküdt, mindkét keze a kemence falának támaszkodott. Az itt előkerült vázak helyzete, illetve a fiú mellett talált ostyasütő – melyet védekezésre használhatott – arra utal, hogy a kemencében kerestek menedéket.

A ház lakórészének bontása közben, az egymás után előkerült leletek alapján egyre tisztább képet kaptunk a kemencében fekvő emberi vázak odakerülésének körülményeiről. A viszonylag nagyméretű lakóház keményre letaposott, agyagos padlóján az egykor használt főzőedények, használati-, mezőgazdasági eszközök és viseleti tárgyak első pillantásra rendezetlenül feküdtek.

A bontás során, a kemence szájnyílásával szemközti falnál egy sorban három, 3 cm átmérőjű, elszenesedett karómaradványt dokumentáltunk, mely egy polcszerű építmény meglétére utal. Ezen a polcon tartották a főzőedényeket, egy csiszolt kőből készített sótörőt, a sarlókat, a rövidkaszákat, a baltákat, a „juhnyíró” ollókat és a zablát. A kemence és a polc között, a padlón két vasabronccsal összefogott favödör állt.

A polc mellett, a ház hosszanti, keleti oldalának középső részén lehetett az ajtó, melyet a fal melletti karólyuk és az ajtóvasalás is jelez. Ugyanitt került elő az elszenesedett faláda maradványa, a ládapántok és az eldeformálódott, tolószerkezetes zár. Valószínű, hogy ezzel a nehéz ládával torlaszolhatták el az ajtót.

A láda mellett, a ház falánál nyolcas alakú munkagödröt bontottunk ki, melynek betöltésében kiégetetlen orsógomb, felszínén pedig további vaseszközök (ásóvasalás, köpű, stb.) feküdtek. A ház északnyugati sarkában egy szabályos téglalap alakú, nagyméretű tároló vermet találtunk, melyet egykor deszkával fedtek le.

A ház leégett, amelyet a szelementartó, elüszkösödött cölöpök és a deszkából ácsolt láda maradványai is jeleznek. A tűzben először az edényeket és a vaseszközöket tartó polc dőlt el, mivel a róla leesett fazekak felett találtuk meg az elszenesedett ágasfákat.

Valószínűleg a két gyermekkel otthon maradt asszonynak már nem volt ideje elmenekülni a házból, amikor a tatárok betörtek a faluba. A nő jobbnak látta, ha a ház egyetlen biztonságot jelentő zugába, a kemencébe bújtatja el a gyerekeket. Először a kislány, majd a jobb kezében védekező eszközt szorongató kisfiú rejtőzött el, majd végül a nő, akinek lábai már nem fértek be a kemencébe. A házat azonban felgyújtották, s a kemence szűk száján bekúszó füst okozhatta a család halálát.

A családról, illetve ezáltal a falu lakóinak életmódjáról az előkerült leletek alapján elmondhatjuk, hogy főként növénytermesztéssel (sarlók, kaszák, ásóél) foglalkozott, de lovat (vas csikózabla), sertést, baromfit és szarvasmarhát (állatcsontok alapján) is tartottak.

Legyilkolt holttest a falu egyi árkában

A faluban nem csak ezt az egy családot sújtotta tragédia. Az egyik gödörben egy medencéjén szúrt sebet kapott férfi, egy árokban pedig egy fiatal lány és egy fiatal férfi temetetlen vázmaradványait találtuk meg. A falut olyan végzetes pusztítás érte, hogy az innen elmenekülő keresztény emberek nem jöhettek vissza a halottaknak a végtisztességet megadni.