A közelmúltban két, egymással rokon, ritkaság számba menő avar kori lelet került napvilágra az ELTE Régészettudományi Intézetének Szolnok és Tolna megyei ásatásain, amelyek a kora középkori ötvösség emberalakot formázó tárgyai felé fordították a figyelmemet. 

Az első lelet – egy ember alakú, hátoldalán kis füllel ellátott, trébelt aranytárgy granulációs díszítéssel – 2006 szeptemberében, a rákóczifalvi ásatásokon vált ismertté. Mielőtt a humuszréteg gépi eltávolítása megkezdődött, a felületetet Bacskai István technikus vezetésével fémkereső műszerrel vizsgálták át: néhány, a 7. századra keltezhető lószerszámveret, bronzcsat és a szóban forgó emberalak került így elő, kis mélységből.

Mint arra később fény derült, a lelőhelyen egy nagy kiterjedésű, 250 síros közép és késő avar (7. század vége – 8. század) temető terült el. A fémkeresővel megtalált leletek értelmezése kérdéses: lehet, hogy egy, a nagy avar temető alapításánál korábbi, magányos sírnak a leletei, amelyet a többi temetkezéssel megbolygattak. Az is könnyen elképzelhető, hogy a lelőhelyre telepített nyárfasor ültetésekor dúltak fel egy kora avar sírt. Azt sem lehet azonban kizárni – mivel a tárgyak a humuszból és egymás közeléből kerültek elő, ráadásul részben lószerszámveretekről van szó –, hogy egy korai avar halotti áldozat maradványát sikerült ily módon megmenteni.

Trébelés: domborítás, a fémlemezek hideg úton történő plasztikus megformálása, kalapács és üllő segítségével

 

Granuláció: ötvöstárgyak felületének díszítése apró fémgömböcskék ráforrasztásával, leggyakrabban aranyból

 

Arany emberalak Rákóczifalva-Bagi-földről

Hasonló módon, fémkereső műszer segítségével vált közkinccsé egy másik ember alakú tárgy is 2008 májusában, az M6-os autópálya építését megelőző feltárások során (Paks-Gyapa 15. lelőhely, ásatásvezető Váczi Gábor). E lelet különös érdekessége, hogy a tömör bronzöntvény sima hátoldalán nincs semmiféle felerősítésre utaló nyom: kialakítása megfelel az avar korból nagy számban ismert préselő minták jellegzetességeinek. Ez esetben is préselő-, esetleg öntőmintával van tehát dolgunk.

Bronz emberalak Paks-Gyapa 15. lelőhelyről, restaurálatlan állapotban

A két kis figura eddig ismert egyetlen Kárpát-medencei párhuzamát a Nemzeti Múzeum őrzi. A jó minőségű, ezüstből öntött, aranyozott, hátoldalán felerősítő szegekkel ellátott ember alakú veretet 1878-ban vásárolták, ismeretlen lelőhelyről.

A Nemzeti Múzeumban őrzött, ismeretlen lelőhelyű ezüstfigura

A három emberalak legjellegzetesebb közös vonása a figurák stilizált szerkesztése – a kerek fej, az m alakot formáló test és kar, valamint a fordított u alakra kialakított lábak – és csaknem megegyező, 3,6–3,8 cm-es mérete. A test azonos megformálása ellenére az arcok ábrázolása eltér. A paksi jó minőségű, az arcvonásokat realisztikus módon megjelenítő emberalak mellett feltűnő a rákóczifalvi aranyfigura primitív, csak 1-1 ponttal és vonallal megrajzolt arca. A technikai kivitel is különböző: a préselőminta öntött bronzból készült, a rákóczifalvi veret trébelt és granulált aranylemez, a gyapai pedig öntött és aranyozott ezüst.

Párhuzamok, eredet

A népvándorlás korából csak igen kevés, a fentiekhez hasonló, ember alakú kistárgyat ismerünk. Ráadásul az antropomorf veretek kutatásakor komoly nehézséget jelent, hogy szinte minden esetben ismeretlen körülmények között, az eredeti kontextusból kiragadva kerültek napvilágra.

Emberkéink rokonainak felkutatásához nagy területet kell bejárnunk: legszorosabb kapcsolatban a Közép-Dnyeper vidéki erdős sztyeppe zónából ismert kincsleletekkel állnak (ezek legjelentősebb képviselője a martynivkai (Ukrajna) ezüstkincs), ezen kívül a Kaukázus, az Alsó-Dnyeper és a Balkán térségéből ismerünk még néhány hasonló tárgyat.

Ember és állat alakú veretek Közép-Dnyeper- vidéki kincsleletekből (Martynivka és Čerkasi kerületi ismeretlen lelőhely, Ukrajna)

Az emberfigurák lelet-együtteseinek jelentős része (gyakran ugró helyzetű) állatfigurákat is tartalmazott. A Kárpát-medencei szórványok mellett ugyan nem volt állatalak, de a fönlaki (Románia, Bánát), avar kori ötvössír préselőminta-készletének ugró oroszlánjai jelzik, hogy ezen a területen se voltak ismeretlenek a hasonló, zoomorf díszítmények.

Ember és állat alakú veret Pregradnaâ stanicáról (Karacsáj- és Cserkeszföld, Oroszország)

Kérdéses e figurák eredete. Az ukrajnai és thesszáliai, figurális tárgyakat is rejtő, 7. századi kincsleleteket a kutatás nagy része hosszú időn át a szlávokhoz kötötte. Az újabb szakirodalomban felbukkan a keleti eredet teóriája is, amely szerint az állat és ember alakú lemezek a nomádok világával kapcsolhatók össze. Egy másik irányzat az ukrajnai -i és martynivkai vereteket közös bizánci előképre vezeti vissza.

A Kárpát-medencei három tárgy esetében elsősorban a figurák szerkesztése és a paksi préselőminta kivitelezése a bizánci kézművesipar befolyását bizonyítja, ám mivel ezek a leletek határozottan önálló csoportot alkotnak a 6-7. századi Kelet/Délkelet-Európai emberalakok között, valószínű, hogy helyben készítették őket.

Funkció és jelentéstartalom

Az ember alakú veretek különböző felerősítési módja arra utal, hogy használatuk is különböző lehetett. A Nemzeti Múzeum ezüst öntvényének egybeöntött, hosszú és erős szegecsei alapján a tárgyat egykor fához erősíthették. A rákóczifalvi emberkét a hátoldalra forrasztott kis fül felhasználásával viszont bőrre vagy textíliára lehetett felvarrni, esetleg nyakba akasztani. A martynivkai figurákat ismét más módon szerelték fel, a széleken lévő apró lyukak és az ezekbe illesztett szegecsek segítségével.

A hasonló ember- és állatalakos veretek funkciójával kapcsolatban leginkább az a vélemény nyert teret, amely szerint nyereg díszítésére használhatták őket, egy-egy szembenéző állatpárt, illetve állatpár közt emberalakot erősítve az első nyeregkápára. Ezt mutatják László Gyula rekonstrukciós javaslatai is a martynivkai veretek elhelyezkedéséről.

László Gyula rekonstrukciós javaslata a martynivkai figurák elhelyezkedéséről a nyeregkápán

A Nemzeti Múzeumbeli emberalakot Kiss Attila szintén nyeregkápa vereteként határozta meg, és a gyapai öntvény is nyeregveret öntő- vagy préselőmintája lehetett.

A kelet-európai, figurális fémlemezekkel díszített nyergek azokra a Mediterráneum térségében készített dísznyergekre vezethetők vissza, amelyeknek legszebb, egyedi készítésű, igazi ötvösremeknek számító példányain ugyancsak felbukkannak emberfejek és szembenéző állatalakok. Ezeknek a kutatás egybehangzóan óvó-védő, bajelhárító szerepet tulajdonít.

Elsősorban a martynivkai figurákkal kapcsolatban további értelmezési lehetőségként merült fel, hogy talán pajzsra lehettek felszerelve, jóllehet a figurális díszű pajzsveretek a germán anyagi kultúra jellegzetességei. Itt kell még megemlítenem egy további, kevéssé bizonyítható elképzelést is, amely szerint a martynikai típusú figurák egy ceremoniális ruhára lehettek felvarrva, egy papi vagy sámán köpeny elő- és hátoldalára oly módon, hogy mindig egy-egy állatpár fölött középen helyezkedett el az emberalak. Ez utóbbi szimbolizálná a felkelő és lenyugvó napot, amint az égtájakat jelképező állatalakok közt, keletről nyugatra halad.

Mivel a Kárpát-medencei emberalakok az eredeti kontextusból és kompozícióból kiragadva kerültek elő, nem nyújtanak lehetőséget sem a funkció, sem a jelentéstartalom biztos rekonstruálására.

Az a tény, hogy nagy területen, Dalmáciától és a Balkántól a Kárpát-medencén és a Dnyeper-vidéken át a Kaukázusig hasonló módon ábrázolt ember - és állatalakú applikációk bukkannak fel, többféleképpen magyarázható. Lehetséges, hogy e motívumok azonos elképzelésekre vezethetők vissza, jelentésük (bajelhárító szerepük) széles körben ismert volt. Az is elképzelhető, hogy mivel e területek vezető rétege egymással kapcsolatban állt, a motívumok valamiképpen a kommunikáció eszközei voltak (pl. rangjelző szerep). Végül azt sem zárhatjuk ki, hogy ezek a tárgyak „csupán” a bizánci kézművesipar kisugárzását és a helyi, provinciális műhelyek ízlését tükrözik, mindenfajta közös gondolati háttér nélkül, akárcsak egyes, a 6-7. században elterjedő viseleti tárgyak.

A figurák gyakran arany és ezüst anyaga, készítésmódja, a kelet-európai kincsleleteknél a lelet-együttesek összetétele azonban mindenképpen arra utal, hogy egykor elit környezetben használták őket.

Az avar kori emberalakokról szóló tanulmány teljes terjedelmében a Garam Éva tiszteletére szerkesztett ünnepi kötetben lesz olvasható.