A török hódoltság határvidékének kegyetlen harcaiba engedett bepillantást egy Észak- Somogyban feltárt temető embercsont-anyaga. A fonyód–fehérbézsenyi temetőt az M7-es autópálya építéséhez kapcsolódóan 2003-2004-ben Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina tárta fel. A lelőhelyen több, mint 350 szabályosan, többnyire szegelt koporsóban, illetve lepelbe csavarva, nyújtott helyzetben eltemetett holttestet tártak fel egy templom nélküli, de árkokkal körbevett és parcellákra osztott temetőben, azonban a temető északra párszáz méterre több egymásra dobált halottat tartalmazó tömegsír és rendellenes helyzetű magányos vagy páros temetkezés is előkerült.
Törökök által is használt perzsa szablya (samsir) hiteles másolata (Fotó: Hullafotós)
A szabályosan eltemetett népesség – a régészeti mellékletek alapján – az egykori Török Birodalom határvidékére telepített balkáni eredetű közösség lehetett. A megelőző korokban itt élt emberektől jelentősen különböztek magas termetükkel, nagyméretű, rövid, széles és egyúttal kerek agykoponyájukkal és erősen kiugró orrukkal.
Jellegzetes vonású férfikoponya a temetőből |
A szokatlanul épen megmaradt csontvázak elemzése a következő eredményekkel szolgált. Elsőként a férfi halottaknak a nőkhöz képest példátlanul magas arányát kell megemlíteni. A legtöbb történeti kori népességnél az eltemetett férfiak és nők száma megközelítőleg egyenlő. Rendkívüli események szükségesek a nemi megoszlás jelentős egyenetlenségéhez (pl szerzetesek, katonák nagyarányú jelenléte).
"Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek."
Balassi Bálint: Egy katonaének
A csontok részletes vizsgálata a férfiak és nagyobb fiúgyerekek esetében nagyszámú traumás sérülésről árulkodott.
Törött és rosszul összeforrt combcsont az ép párja mellett |
Gyakoriak voltak az alsó végtag (láb) erős csontjait érintő törések, ami más történeti népességek vizsgálatakor csak nagy ritkán figyelhető meg. A sérülések többsége azonban éles tárgytól származott.
Valószínűleg fokossal, vagy baltával megsebzett, részben gyógyult felkarcsont |
Vágásnyom a koponyatetőn |
Az eltemetés módja is megdöbbentő. A férfiak közül több tucatot fej nélkül temettek el és számos esetben a lefejezés éles vágásfelszíne (felszínei) is jól kivehető.
Lefejezés nyoma a nyakcsigolyákon |
Lefejezés nyoma a nyakcsigolyán |
A fejszedésről
"A törökök honosították meg nálunk az orrszedést is. Az orr levágása nem is annyira a kegyetlenség, mint inkább a vitézeknek megcsúfolása volt. De azért az összegyűjtött orrokat azután győzelmi jelekül a portára küldték. Az orrszedés divattá nem igen lett, jobbára csak a tizenhatodik század közepéig űzték. Akkor azután az erőre kapott vitézi élet teljesen kiszorítá s helyébe a fejvételt tevé általános szokássá, azt tartván, hogy a vitézhöz jobban illik a legyőzött s elesett félnek fejét győzelmi jelül magával vinnie, mint az orr levágásával vesződnie. A levágott orrokkal különben sem csináltak semmit sem. Halott valamelyik fővitéznek a feje kópjára szúrva dísze volt a végháznak. S, hogy az ilyetén fejek hamarosan el ne rohadjanak arról is gondoskodtak. A törökök és a tatárok ugyan is a levágott fejeket megnyúzták és szalmával kitömték. Az 1587.évben például 700 török lovas keményen megverte a györi vitézeket. A rabokon kívül mintegy hetven magyar fejet is vittek Fehérvárra. Pálffy Tamás palotai főkapitány jelentése szerint a törökök a fejeket kitömték és Fehérvár palánkjára állítgatták.
Kettős temetkezés, az egyik holttest lefejezve Pálffy Tamás levelében írja ,hogy a levágott fejeknek a bemutatása nem csak a konstantinápolyi, de a bécsi udvarnál is dívott. Aki levágott török fejet vitt Bécsbe, nemességet kapott. A magyar fővitézek ajándékba is küldöttek a királynak fejeket. Így például Zay Ferenc 1551-ben két előkelő török rabot küldött a királynak. E rabok négy török fejet is vittek magukkal, köztük a kalocsai török kapitány fejét. Az efféle dologgal a 17.században már ritkán találkozunk. Legföbben a tatárok cselekednek ilyet,akik különben a leölt ellenségnek a véréből is ittak."
Takáts Sándor: Rajzok a török világból. Budapest 1915
Az erőszakos halál sok esetben egyértelműen rekonstruálható pl. a jobb kéz egy vágással való amputációja formájában – amit nem kísért gyógyulás nyoma.
Csonkolás nyoma az alkaron |
Gyakran a koponyán találtunk nem gyógyult vágás vagy ütés nyomát.
Halálos vágásnyom a koponya hátsó részén |
Ugyanakkor találtunk olyan halottat, akinek csontjai között puskagolyó volt, de a lövés csontsérülés nélkül akadt el a lágyrészekben.
A keresztcsontban elakadt ólomlövedék |
A lefejezés gyakran rosszul sikerült és az állkapocs, az arckoponya területét érintette, ami arra utal hogy a lefejezés harctéri körülmények között történhetett.
Pontatlanul kivitelezett lefejezés vágásnyoma az állkapcson |
A magányos vagy páros sírokban eltemetett, lefejezett halottak temetési rítusa is érdekes. A temető sírjai között elszórtan fekvő fej nélküli halottak a többi halotthoz hasonlóan háton fekve nyújtott végtagokkal (már amennyi megmaradt a végtagok közül) a közösség többi tagjához hasonló végtisztességet kaptak.
Erősen csonkolt, lefejezett, de tisztességesen eltemetett holttest sírrajza |
Harcok Fonyód környékén
A feltárások csak a török kori temetőt érintették Fonyód-Fehérbézsenyen, de az ásatók szerint a temetőtől északra egy palánkvár mintegy 150 m hosszúságú nyugati fala húzódik. A területet, Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina adatai szerint, az 1550-1570-es években Palonai Magyar Bálint védte és uralta. Magyar Bálint felesége, Lengyel Brigitta 1570-71-es leveleiben arról panaszkodott, hogy a törökök castellumot, azaz várat emeltek Fonyód ellenében Bézsenyen, amely valószínűleg azonos a lelőhely melletti építménnyel. Az 1550-1570-es véres portyázásainak végül Fonyód 1575-ös török elfoglalása vetett véget.
A csontokon látható sérüléseket a közelmúltban Szabó Vata történész, hagyományőrző és Zsolnai Gábor, szintén török hódoltság korával foglalkozó hagyományőrző segítségével összevetettük a hiteles fegyvermásolatokkal. Megállapítható volt, hogy koponyákon és végtagokon megfigyelt vágások egy része minden bizonnyal fokos élétől, egy esetben pedig a fokos „boldogabbik felétől”, azaz a kalapácsszerű végétől származik.
Harci csákány és fokos (Fotó: Hullafotós) |
Valószínűleg fokos tompábbik végivel okozott koponyasérülés |
A sérülések többi részét valószínűleg szablyák, de a viszonylag egyenes vonalú, hosszú vágások alapján nem kizárt, hogy elsősorban a nyugati zsoldosok által használt kardok (spádék) okozták. Ezekkel a szablyákkal, esetleg kardokkal végezték a lefejezéseket is.
Hajdúviselet rekonstrukciója szablyával |
Ugyanakkor a temető szélén tömegsírokban a halottakat – akik feje többnyire hiányzott – egymásra dobálták. A gödörsírok halottai mind férfiak, köztük több csontjain a lefejezés vágáslapján kívül további vágásnyomokat is találtunk. Koponyák egy részének hiányában a gödrök halottainak eredete bizonytalan, de a termetük alacsonyabb, mint a temető többi sírjába temetetteké.
Tömegsír a temető szélén |
A fentieket együtt értékelve a következőképpen rekonstruálhatjuk a korabeli népesség életét: A Török Birodalom alacsony népsűrűségű határvidékére a Balkánról származó lakosság települt. Irodalmi adatokból tudjuk, hogy ez megszokott gyakorlat volt, amit adókedvezménnyel is támogattak, ugyanakkor a végek lakói hadi szolgálattal tartoztak. A lakosság életét sorozatos háborúskodások tették nehezen elviselhetővé.
A több kisebb összeütközés a fiatal férfiak jelentékeny halálozásával járt. Őket időről időre a temető többi sírja közé temették. Ugyanakkor a megölt ellenség halottait (valószínűleg a magyarokat) a temető szélein ásott gödrökbe dobálták, fejeiket hadizsákmányként levágták. A határvidék a nők életét is megkeserítette, de nemcsak a férfiak elvesztése miatt. A temetőben megfigyelt férfitöbbletet ugyanis nem csak az eltemetett katona halottak okozták, hanem a nem eltemetett nők hiánya. A gyakori portyázások egyik oka nők rablása volt, és az elhurcolt nők maradványai érthetően hiányoznak a temetőből. Ennyire tragikus sorsú népességek csak a római kor előtti időkből ismertek a Kárpát-medencéből. A megdöbbentő emberveszteség érthetővé teszi, miért néptelenedtek el egész országrészek a török kor idején.
A szerzők ezúton szeretnének köszönetet mondani az ásatóknak, Gallina Zsoltnak és Somogyi Krisztinának az adatokért, valamint Szabó Vatának a hiteles viselet- és fegyverrekonstrukciókért. Az embertani leletanyagot a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára őrzi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.11. 16:47:00
szeeem 2010.08.11. 19:25:02
DominoFX 2010.08.11. 19:57:31
Elar 2010.08.11. 20:56:58
woodland 2010.08.11. 21:31:06
Megegyszer gratulalok.
borgir 2010.08.11. 22:31:08
Arra gondoltam, hogy azért a feltárt csontvázak már eleve egy korábban bekövetkezett népességváltozást bizonyítanak. A közelben talált castellum azért valószínüsíti, hogy valamilyen hadviselő/fegyverforgató társaság élt a környéken. Így mind a két fél vesztesége portyázók vesztesége.
Az elnéptelenedés amúgy sem jelenti szükségszerűen a népesség teljes pusztulását. Nagyon jelentős volt az elvándorlás is, amit történeti demográfiai adatok is alátámasztanak.
Andorkal 2010.08.11. 23:37:11
Titus Pullo Urbino 2010.08.12. 08:13:28
Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.12. 09:01:57
Más. Ha valaki Szerencsen jár, érdemes megnézni a református templomban Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem földi maradványait. Koponyacsontján jól látható az a sérülés, amelyet a török elleni harcok során szerzett és amelyből egyébként felépült.
mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.08.12. 15:11:02
tudnátok nekem online vagy offline szakirodalmat, publikációkat mondani ezzel a megállapítással kapcsolatban? előre is köszönet.
kelemenannaforprezident (törölt) 2010.08.13. 11:05:14
Indulásképpen itt böngészhetsz, sok sikert!
www.bethlenhagyomanyorseg.hu/
szeeem 2010.08.13. 12:55:33
Köszönöm k.annácska!
Jé, kerültek fel új képek is. Érdemes volt újra bekukkantani!
páratövis 2010.08.13. 21:58:15
Érdemes a tatai Patarának is utánanézni! Hatalmas várostrom-buli, naszádokkal, janicsárokkal, zsoldosokkal, muskétásokkal, stb.
Szerintem vagány.
pl: www.youtube.com/watch?v=HH9IS_h8mPk
páratövis 2010.08.13. 22:05:26
Ja, igen, a Bethlenesek ebben is benne vannak jócskán. :)
Fehérszakál 2010.08.16. 20:33:14
Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2010.08.16. 23:30:00
Samsír:
www.youtube.com/watch?v=qapwAIemccg&feature=player_embedded
Skót kard:
www.youtube.com/watch?v=04GNPaeaqqY&feature=player_embedded
Kalapács/csákány:
www.youtube.com/watch?v=REnxd3Xx4Yw&feature=player_embedded
Ráadásnak pedig:
www.youtube.com/watch?v=_hfLZozBVpM&feature=player_embedded
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.08.18. 14:48:04
Ayreon 2010.08.27. 21:28:15
Bán Mór Hunyadi ciklusát is ajánlanám. Néhol ponyva, néhol giccs, de összességében hű képet fest a török által sanyargatott Magyarországról, a csataleírásai pedig pazarok, Cornwellien pontosak, bár a hadmozdulatokat nem taglalja olyan részletesen, inkább a harc hevét, szörnyűségét emeli ki!
kelyka 2010.09.06. 14:17:52
bloggerman77 2010.09.09. 00:36:56
szerb, horvát, albán.
Dinári típusról van szó, mindhárom nép abba tartozik zömmel.
-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2010.11.17. 09:51:44
valószínűleg sikítva dobnék el egy ilyen fokos-laposabb-végével-szanaszétütött fejet
kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.02. 01:26:39
hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2011.10.27. 13:11:47
es mi van ha magyarok altal hasznalt szkita szably??
azt mar megszoktuk hogy ha valami szkita-parthus az 'perzsa' ha valami magyar az sokszor ' szlav,torok,german,vagy ukran'.
hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2011.10.27. 13:12:38
Trájer János 2012.09.13. 15:50:49
A blog nagyon jó, jöhet a folytatás
Trájer János 2012.09.13. 15:54:29