A török hódoltság határvidékének kegyetlen harcaiba engedett bepillantást egy Észak- Somogyban feltárt temető embercsont-anyaga. A fonyód–fehérbézsenyi temetőt az M7-es autópálya építéséhez kapcsolódóan 2003-2004-ben Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina tárta fel. A lelőhelyen több, mint 350 szabályosan, többnyire szegelt koporsóban, illetve lepelbe csavarva, nyújtott helyzetben eltemetett holttestet tártak fel egy templom nélküli, de árkokkal körbevett és parcellákra osztott temetőben, azonban a temető északra párszáz méterre több egymásra dobált halottat tartalmazó tömegsír és rendellenes helyzetű magányos vagy páros temetkezés is előkerült.

Törökök által is használt perzsa szablya (samsir) hiteles másolata (Fotó: Hullafotós)

A szabályosan eltemetett népesség – a régészeti mellékletek alapján – az egykori Török Birodalom határvidékére telepített balkáni eredetű közösség lehetett. A megelőző korokban itt élt emberektől jelentősen különböztek magas termetükkel, nagyméretű, rövid, széles és egyúttal kerek agykoponyájukkal és erősen kiugró orrukkal.

Jellegzetes vonású férfikoponya a temetőből

A szokatlanul épen megmaradt csontvázak elemzése a következő eredményekkel szolgált. Elsőként a férfi halottaknak a nőkhöz képest példátlanul magas arányát kell megemlíteni. A legtöbb történeti kori népességnél az eltemetett férfiak és nők száma megközelítőleg egyenlő. Rendkívüli események szükségesek a nemi megoszlás jelentős egyenetlenségéhez (pl szerzetesek, katonák nagyarányú jelenléte).

"Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek."
 

 

Balassi Bálint: Egy katonaének

A csontok részletes vizsgálata a férfiak és nagyobb fiúgyerekek esetében nagyszámú traumás sérülésről árulkodott.

Törött és rosszul összeforrt combcsont az ép párja mellett

Gyakoriak voltak az alsó végtag (láb) erős csontjait érintő törések, ami más történeti népességek vizsgálatakor csak nagy ritkán figyelhető meg. A sérülések többsége azonban éles tárgytól származott.

Valószínűleg fokossal, vagy baltával megsebzett, részben gyógyult felkarcsont

Vágásnyom a koponyatetőn

Az eltemetés módja is megdöbbentő. A férfiak közül több tucatot fej nélkül temettek el és  számos esetben a lefejezés éles vágásfelszíne (felszínei) is jól kivehető.

Lefejezés nyoma a nyakcsigolyákon

Lefejezés nyoma a nyakcsigolyán

A fejszedésről

 

"A törökök honosították meg nálunk az orrszedést is. Az orr levágása nem is annyira a kegyetlenség, mint inkább a vitézeknek megcsúfolása volt. De azért az összegyűjtött orrokat azután győzelmi jelekül a portára küldték. Az orrszedés divattá nem igen lett, jobbára csak a tizenhatodik század közepéig űzték. Akkor azután az erőre kapott vitézi élet teljesen kiszorítá s helyébe a fejvételt tevé általános szokássá, azt tartván, hogy a vitézhöz jobban illik a legyőzött s elesett félnek fejét győzelmi jelül magával vinnie, mint az orr levágásával vesződnie. A levágott orrokkal különben sem csináltak semmit sem. Halott valamelyik fővitéznek a feje kópjára szúrva dísze volt a végháznak. S, hogy az ilyetén fejek hamarosan el ne rohadjanak arról is gondoskodtak. A törökök és a tatárok ugyan is a levágott fejeket megnyúzták és szalmával kitömték. Az 1587.évben például 700 török lovas keményen megverte a györi vitézeket. A rabokon kívül mintegy hetven magyar fejet is vittek Fehérvárra. Pálffy Tamás palotai főkapitány jelentése szerint a törökök a fejeket kitömték és Fehérvár palánkjára állítgatták.

 

Kettős temetkezés, az egyik holttest lefejezve

Pálffy Tamás levelében írja ,hogy a levágott fejeknek a bemutatása nem csak a konstantinápolyi, de a bécsi udvarnál is dívott. Aki levágott török fejet vitt Bécsbe, nemességet kapott. A magyar fővitézek ajándékba is küldöttek a királynak fejeket. Így például Zay Ferenc 1551-ben két előkelő török rabot küldött a királynak. E rabok négy török fejet is vittek magukkal, köztük a kalocsai török kapitány fejét. Az efféle dologgal a 17.században már ritkán találkozunk. Legföbben a tatárok cselekednek ilyet,akik különben a leölt ellenségnek a véréből is ittak."

 

Takáts Sándor: Rajzok a török világból. Budapest 1915

Az erőszakos halál sok esetben egyértelműen rekonstruálható pl. a jobb kéz egy vágással való amputációja formájában – amit nem kísért gyógyulás nyoma.

Csonkolás nyoma az alkaron

Gyakran a koponyán találtunk nem gyógyult vágás vagy ütés nyomát.

Halálos vágásnyom a koponya hátsó részén

Ugyanakkor találtunk olyan halottat, akinek csontjai között puskagolyó volt, de a lövés csontsérülés nélkül akadt el a lágyrészekben.

A keresztcsontban elakadt ólomlövedék

A lefejezés gyakran rosszul sikerült és az állkapocs, az arckoponya területét érintette, ami arra utal hogy a lefejezés harctéri körülmények között történhetett.

Pontatlanul kivitelezett lefejezés vágásnyoma az állkapcson

A magányos vagy páros sírokban eltemetett, lefejezett halottak temetési rítusa is érdekes. A temető sírjai között elszórtan fekvő fej nélküli halottak a többi halotthoz hasonlóan háton fekve nyújtott végtagokkal (már amennyi megmaradt a végtagok közül) a közösség többi tagjához hasonló végtisztességet kaptak.

Erősen csonkolt, lefejezett, de tisztességesen eltemetett holttest sírrajza

Harcok Fonyód környékén

 

A feltárások csak a török kori temetőt érintették Fonyód-Fehérbézsenyen, de az ásatók szerint a temetőtől északra egy palánkvár mintegy 150 m hosszúságú nyugati fala húzódik.  A területet, Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina adatai szerint, az 1550-1570-es években Palonai Magyar Bálint védte és uralta. Magyar Bálint felesége, Lengyel Brigitta 1570-71-es leveleiben arról panaszkodott, hogy a törökök castellumot, azaz várat emeltek Fonyód ellenében Bézsenyen, amely valószínűleg azonos a lelőhely melletti építménnyel. Az 1550-1570-es véres portyázásainak végül Fonyód 1575-ös török elfoglalása vetett véget.  

A csontokon látható sérüléseket a közelmúltban Szabó Vata történész, hagyományőrző és Zsolnai Gábor, szintén török hódoltság korával foglalkozó hagyományőrző segítségével összevetettük a hiteles fegyvermásolatokkal. Megállapítható volt, hogy koponyákon és végtagokon megfigyelt vágások egy része minden bizonnyal fokos élétől, egy esetben pedig a fokos „boldogabbik felétől”, azaz a kalapácsszerű végétől származik.

Harci csákány és fokos (Fotó: Hullafotós)

Valószínűleg fokos tompábbik végivel okozott koponyasérülés

A sérülések többi részét valószínűleg szablyák, de a viszonylag egyenes vonalú, hosszú vágások alapján nem kizárt, hogy elsősorban a nyugati zsoldosok által használt kardok (spádék) okozták. Ezekkel a szablyákkal, esetleg kardokkal végezték a lefejezéseket is.

Hajdúviselet rekonstrukciója szablyával

Ugyanakkor a temető szélén tömegsírokban a halottakat – akik feje többnyire hiányzott – egymásra dobálták.  A gödörsírok halottai mind férfiak, köztük több csontjain a lefejezés vágáslapján kívül további vágásnyomokat is találtunk. Koponyák egy részének hiányában a gödrök halottainak eredete bizonytalan, de a termetük alacsonyabb, mint a temető többi sírjába temetetteké.

Tömegsír a temető szélén

A fentieket együtt értékelve a következőképpen rekonstruálhatjuk a korabeli népesség életét: A Török Birodalom alacsony népsűrűségű határvidékére a Balkánról származó lakosság települt. Irodalmi adatokból tudjuk, hogy ez megszokott gyakorlat volt, amit adókedvezménnyel is támogattak, ugyanakkor a végek lakói hadi szolgálattal tartoztak. A lakosság életét sorozatos háborúskodások tették nehezen elviselhetővé.

A több kisebb összeütközés a fiatal férfiak jelentékeny halálozásával járt. Őket időről időre a temető többi sírja közé temették. Ugyanakkor a megölt ellenség halottait (valószínűleg a magyarokat) a temető szélein ásott gödrökbe dobálták, fejeiket hadizsákmányként levágták. A határvidék a nők életét is megkeserítette, de nemcsak a férfiak elvesztése miatt. A temetőben megfigyelt férfitöbbletet ugyanis nem  csak az eltemetett katona halottak okozták, hanem a nem eltemetett nők hiánya. A gyakori portyázások egyik oka nők rablása volt, és az elhurcolt nők maradványai érthetően hiányoznak a temetőből. Ennyire tragikus sorsú népességek csak a római kor előtti időkből ismertek a Kárpát-medencéből. A megdöbbentő emberveszteség érthetővé teszi, miért néptelenedtek el egész országrészek a török kor idején.

A szerzők ezúton szeretnének köszönetet mondani az ásatóknak,  Gallina Zsoltnak és Somogyi Krisztinának az adatokért, valamint Szabó Vatának a hiteles viselet- és fegyverrekonstrukciókért.  Az embertani leletanyagot a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára őrzi.