Blogunk indításakor meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer filmajánlót is fogok ide írni és az írás kísértésének meglehetősen könnyen álltam ellen kedvenc régészprofesszorunk új kalandjainak moziba kerülésekor is. Ugyanakkor a Róma sorozat második évadja elejének megtekintése után úgy éreztem, nem hallgathatok tovább.

Az HBO által készíttetett, két szezonban leadott, összesen 22 részes sorozat, úgy gondolom, hogy az eddig készült legrealisztikusabb és legpontosabban illusztrált ókorral foglakozó filmalkotás. A rendezőnek itt sikerült hitelesen megvalósítania azt, amit az utóbbi években, csak egy-egy jelenet erejéig láthattunk a filmvásznon, például a Gladiátor című (mese)film zseniális csatájánál - az ókori Róma tapinthatóvá válik.  

A történet a késő köztársaság korban, Julius Caesar galliai háborúinak végétől (Kr. e. 52 körültől) egészen az actiumi csatáig, Octavianus egyeduralmának kezdetéig (Kr. e. 31.) követi nyomon Róma történetét, ha nem is minden részletben, de azért meglehetősen pontosan ragaszkodva a történelmi eseményekhez.

A cselekmény két fő szálon fut, az egyik bemutatja Róma leggazdagabb és legbefolyásosabb szenátori családjainak politikai intrikákkal átszőtt, fényűző életét, a másik Caesar két veterán katonájának - Lucius Vorenusnak és Titus Pullonak - sorsát követi nyomon a harctereken és az Urbs szegénynegyedeiben.

  

Ők Caesar két egykoron valóban élt katonájának nevét viselik, akik a gall háborúban kitüntették magukat bátorságukkal.  

A sorozat fő erénye azonban nem a történelmi hűség, hanem az a mód, ahogy alkotói, jelmeztervezői, kellékesei és remek színészei élővé teszik az antik világ és elsősorban Róma tereit.

Ez a város a fantasztikus márványtemplomaival, arany és elefántcsont istenszobraival, luxusvilláival együtt is, igazán mocskos helyként jelenik meg a képernyőn, ahol a piacok zsúfoltak, a kocsmák örömlányoktól hemzsegnek, a sikátorok pedig életveszélyesek.

A film díszletein és jelmezein egyébként hatalmas stáb dolgozott, a HBO oldala szerint, több mint 4000 jelmez és 2500 pár saru készült a forgatáshoz, a díszleteket, így többek között a Forum Romanum jelentős részét több mint 350 fős stáb építette föl.
 
Nem hallgathatok ugyanakkor a sorozat néhány apróbb hibájáról sem. A díszlettervezők energiáit, és minden bizonnyal a költségvetését is, kimerítették az Róma városi helyszínek megépítése és ezekhez képest meglehetősen haloványak Alexandria csak villanásszerűen megjelenő terei.

Ugyanígy zavaró számomra, hogy a rendező ragaszkodott Kleopátra és kísérete egyiptomi külsőségeinek kliséjéhez. A tisztavérű hellénisztikus uralkodónő, meglehetősen furcsán hat ankh amulettel a nyakában, vagy egyiptomi parókával a fején. Valódi egyiptomi ruhát és jelvényeket, véleményem szerint, legfeljebb a templomi rítusok alkalmával hordhatott a legendás királynő.

Ebből a szempontból talán sokkal hitelesebb lett volna, például egy egyiptomias de hellén testhez simuló ruha, egy erőteljes drágaköves egyiptomi motívumokat tartalmazó nyaklánccal, de görögös hajviselettel. Ugyanígy az uralkodónő fegyveres kísérete sokkal inkább állhatott makedón származású, díszes páncélú fegyveresekből, mint mokány núbiai vademberekből.

Mindezek azonban csak, apróságok, a fantasztikus villabelsők, a ruhák, a falfirkák, a szemétkupacok és remekül kiválasztott karakterek borotvaéles dialógusai valódi, lélegző, élő hellyé teszik a filmbéli Rómát.