Árpád-kori falvak részleteinek feltárása nem volt ritka a hazai feltárásokon, azonban az 1990-es évek előtt az igazán nagy felületre kiterjedő - és ezért komolyabb, összetettebb információkkal szolgáló - kutatásokra csak kivételes esetekben került sor.

A közelmúltban felpörgő nagyberuházásokat megelőző feltárások tekintélyes mennyiségű új adattal szolgálhatnak, ezeket viszont egyelőre nem követték részletes elemzések, így csak kevéssé sikerült árnyalni az 1950-60-as évek ásatásai alapján megrajzolt települési képet. A nagyközönség számára pedig jórészt ismeretlenek az eddigi eredmények is.

A Vecséstől délre elterülő Árpád-kori települést több alkalommal is kutathattuk: 2003-2004-ben, az M0-s autópálya építését megelőző feltárások keretében, 2006-ban, a MOL gázvezeték-kiváltási munkálatok során, illetve 2008-ban egy további nagyberuházás kapcsán összesen mintegy 2000 régészeti objektumot dokumentáltunk. A lelőhelyen szkíta (Kr. e. 7. század közepe – 5. század), szarmata (Kr. u. 3–4. század) és Árpád-kori települések fedték egymást.

Ásatások nélkül ezek a hatalmas építkezések szétdúlták volna a régészeti emlékeket. A feltárást megelőzően a lelőhely mezőgazdasági művelés alatt állt, ami megbolygatta, összekeverte a humuszrétegben elhelyezkedő régészeti jelenségeket, azaz a régészetileg értékelhető információ nagy részét. A több hektáros területen a bolygatott talajrétegeket - folyamatos szakfelügyelet mellett, azokat gondosan átvizsgálva - munkagépekkel távolítottuk el. A gépi munkát követte a felület tisztítása, majd a tisztítás során megjelenő régészeti objektumok bontása.

A lelőhely gépi humuszolása

Az ilyen, nyílt felületű ásatásokon első lépésben kibontakozó kép torzít: „síkban”, egyszerre jelenik meg az összes, különböző korú régészeti jelenség. Természetesen bizonyos jellegzetességek és az előkerülő tárgyi leletek már a terepen eligazítják a kutatót a különböző korszakok azonosításában, de precízebb keltezés csak a leletanyag restaurálása, leltározása után lehetséges. A korabeli településszerkezet vizsgálatához pedig elengedhetetlen az azonos időszakban működő települési objektumok (lakóépületek, kutak, kemencék, karámok, vízvezető árkok, vermek, stb.) minél teljesebb körű meghatározása.

Vecsésen a leletanyag elemzése után körülbelül 240 objektumot kelteztünk az Árpád-korra. Ezeket a mellékelt térképen sötéttel kiemeltük. A kutatott terület egészét lefedik, de nem egyenletesen, hanem a kisebb kiemelkedések aljában csoportosulva. A településen belül több elkülönülő települési egység, házcsoport határozható meg (szürke folttal kiemelve).

A lelőhely térképe

A lelőhely értelmezéséhez nagyon fontos annak tisztázása, hogy ezek az egységek együttesen, egy időben léteztek és alkottak egy nagyobb kiterjedésű települést, falut; vagy adott területen belül időről-időre arrébb költöző, vagy újonnan megtelepedő kisebb, tanyaszerűen működő gazdaságokra utalnak. A kétféle  településforma ugyanis különböző gazdálkodási-földhasználati módszert, és ezáltal eltérő társadalmi struktúrát jelez. A megfelelő értelmezés az egész Árpád-kori társadalom árnyaltabb megismerését is elősegíti. A kérdést végső soron a települési objektumok és a leletanyag részletes elemzése döntheti el.

Igazán gazdag leletanyaggal egy településen csak akkor számolhatunk, ha az váratlan tűzvész, vagy ellenséges pusztítás áldozatává válik, és lakóinak nem áll módjában javaikat kimenteni. Legtöbbször békésen hagyják fel e falvakat, a házakat teljesen kiürítik, ezért inkább a leletszegénység jellemző rájuk. Jelen esetben is csak elvétve találtunk az egykori mérce szerint komoly értéknek számító fémleleteket, például vasbaltát az egyik tárológödörben.

A balta az előkerülés helyén

Törékeny, olcsó, könnyen pótolható használati eszköz volt a kerámia, mely a legtöbb lelőhelyen nagy mennyiségben kerül elő. Koronként változó jellegzetességei miatt a keltezésben játszik fontos szerepet.

Az elemzés után, kerámiaanyag kora és az eltérő háztípusok alapján, időben jól elválaszthatóvá vált egymástól az Árpád-kori település keleti és nyugati fele.

A keleti falurész egyik házcsoportja

A keleti, korábbi falurész földbe mélyített lakóépítményei változatos méretűek voltak, alakjuk szabálytalan négyzet, vagy téglalap, nincs köztük két egyforma. A cölöphelyek alapján megrajzolható szerkezetük viszont teljesen megegyezett. Az északnyugati-délkeleti irányú szelemengerendát a széleken, néha a ház közepén is elhelyezett ágasfák tartották. Rendszerint a keleti sarokban került elő a kőből épített tűzhely, amelynek építéséhez gyakran használtak fel másodlagosan régi őrlőkő-töredékeket. A ház sarkát esetenként karéjosan kivájták, a kövek és a mélyedés együttesen határozták meg a tűzhely alakját.

Kőből épített tűzhely maradványa

 
Az egyik földbe mélyített építmény bonyolultabb szerkezetű volt, mint a többi, saját csoportján belüli lakóház. Alján három kormos betöltésű, átégett falú gödröt bontottunk ki, és ezekből több vassalak, illetve salaktöredék került elő. Az egyik darabot több, más lelőhelyről származó salakkal együtt archeometriai vizsgálatnak vetettük alá, melynek során kovácssalaknak határozták meg. A környék Árpád-kori lelőhelyein talált, feldolgozott vasbucák kereskedelem útján kerültek ide.

A kibontott kovácsműhely

Több földbe ásott objektum rendelkezett olyan sajátosságokkal, melyek alapján funkciójukat megállapíthattuk. Néhány gödör biztosan a műhely hulladékgödre volt. Ezek közvetlenül mellette helyezkedtek el, és szintén tartalmaztak vassalakot.

10.-11. századi kerámiatöredékek

A méhkas alakú gödrök néprajzi párhuzamok alapján élelemtároló vermek lehettek. Az egyik ilyen gödörben ép kutyacsontváz és orsókarika volt. A kutyát utólag dobhatták a félig már feltöltődött, „szemetesként” használt gödörbe, mivel a váz nem a gödör legalján volt.

Három szabadtéri sütőkemencét is találtunk egymás mellett. Közös jellemzőjük, hogy betöltésükből vassalak került elő, illetve, hogy sütőfelületük alá állatcsontot tapasztottak. A vassalak intenzív jelenléte igazolja, hogy a házcsoport objektumai azonos időben voltak használatban.

Az állatcsont-anyag túlnyomó többsége házállat, főleg szarvasmarha maradványa volt, de a lelőhelyen előkerült mezei nyúl és gímszarvas csonttöredéke is.

A csoporton belül a legtöbb és legváltozatosabb kerámialeletet egy nagy méretű beásás, talán kút szolgáltatta, ami a metszetrajz tanúsága szerint hosszabb idő alatt, természetes módon töltődött fel. Leletanyaga reprezentatív a házcsoport tekintetében és a 10-11. századra datálható.
 

A kút metszet- és felszínrajza

A település nyugati házcsoportjainak házai bonyolultabb szerkezetük alapján elkülönülnek az előbbiektől. A kerámialeletek mennyisége itt megnőtt, az edényformák egységesebbé váltak. A házak környezetéből származott egy III. Béla veret is, ami a településrészletet a 12. század végére keltezi. A kerámiaminták vékonycsiszolatos anyagvizsgálata alapján is elkülönült egymástól a korábbi és a későbbi fázis: a nyersanyagválasztás és készítési technika egy-két évszázad alatt finoman változott.

III. Béla (1172-1196) verete

12. századi fazék

Ezek után megvizsgálhatjuk, hogy mi lehetett a legfontosabb rendező elv a településen. A mi esetünkben a falunak nem került elő a központja. Az egyes házcsoportok, önálló gazdaságokként sejtszerűen alkották a települést. Egy házcsoporton belül minden megvolt, ami a mindennapi falusi élethez szükséges; kutak, kemencék, tároló vermek. Úgy tűnik, hogy ezek a házcsoportok egymáshoz csak lazán kötődtek, elvileg egymástól bármekkora távolságban is előkerülhetnek. Hogy mégis nagyjából együtt állnak, azt egy komolyabb településszervező elem, például útkereszteződés, víznyerő hely, vagy - a mi esetünkben - egy templom jelenléte indokolhatja.

Az elpusztult templom dombja

Az írott források alapján a feltárt falut Halomegyházával tudjuk azonosítani, amelyet „Holm” néven 1323-ban említettek először. A település a 16. században már pusztaként jelenik meg a török összeírásokban. 1729-ben ma is használatos Halomegyházpuszta néven szerepelt.

Temploma a 18. század végén még állt, ma csak egy domb jelzi a helyét, az általunk kutatott terület közvetlen szomszédságában. Többszöri terepbejárás során találtunk a dombon két pénzérmét, melyek igazolták a templom 12.-13. századi, tehát a faluval részben egykorú használatát.

Ez az Árpád-kori templom lehetett az a fő településszervező elem, amelynek környékén a kor gazdasági-társadalmi viszonyainak megfelelően, halmazszerűen megtelepültek a falu lakosai.

 

Ezúton is szeretném megköszönni kollégáimnak az ásatásban és feldolgozásban nyújtott segítséget!