Az elmúlt hetekben sok szó esett a győri Széchenyi tér területén található, illetve a közelmúltban jelentős részben elpusztított régészeti emlékekről, érdemes tehát összefoglalni, hogy mit tudunk Győr Belvárosának középkori történetéről.

Az 2008. őszén és telén végzett kutatásokat megelőzően - amelyet a kedves olvasók az ásatás blogján is nyomon követhettek - korábban két alkalommal folytak szakszerű feltárások a téren, természetesen annak csak kisebb részét érintve. Ezek alapján sok mindenre következtethetünk.

A római kori polgári település kőépületeiről majd egy másik alkalommal ejtünk szót, az biztos, hogy a Kr. u. 4. században az itt lakók elhagyják házaikat.

Ezt a területet vették birtokba a hunok, akik az 5. század folyamán a romok közé temetkeztek. Az eddigi feltárt közel ötven temetkezés többsége nem tartalmazott mellékletet, de egy-egy sírban csontfésűt, kerámiaedényt, gyűrűt, vagy karperecet találtunk.

A tér 5. - 9. századi történetére egyelőre nincs adatunk. Tudjuk viszont, hogy az Árpád-kor elején, a 10-11. században lazán elhelyezkedő, szinte tanyasias falu lehetett itt. E településből eddig két földbemélyített házat tártunk fel, sarkukban kövekkel körberakott tűzhellyel.

Győr 1271-ben kapott városi rangot. Ekkor a mai Széchenyi tér helyén is tereprendezés folyt, itt alakították ki a város központjául szolgáló piacteret. A lekavicsozott egykori járószint eddig mindegyik ásatáson előkerült, sőt még kocsikeréknyomok és egy-egy elhagyott, beletaposott patkó is segített az azonosításban.

Szinte az első pillanattól kezdve, ahogy a piac kialakításra került, megjelennek rajta a vásározók, árusok bódéi, ideiglenes faépítményei. Ezek cölöplyukak, tárológödrök, kemencék formájában jelentkeztek a feltárásokon.

A 14. században megkezdődőt a tér déli felének beépítése, ebből a korból egyelőre csak egyetlen, gerendavázas épületet ismerünk.

A középkori piacterek elmaradhatatlan építményeire is vannak adataink, eddig két középkori kutat azonosítottunk – az egyiket a 18. században szüntették meg (ebbe szállt le a búvár idén áprilisban), a másikat csak a mostani földmunkák során tudtuk rohammunkában dokumentálni. Biztosan volt pellengér, azaz szégyenoszlop már ekkor a téren, de ennek helyét egyelőre nem ismerjük (és könnyen lehet, hogy már nem is fogjuk soha).

Pellengér, szégyenfa

 

 

"A feudális korban az elítélt megszégyenítésére, megfenyítésére és megbecstelenítésére használt büntetőeszköz volt, amelyet hazánk német lakosságú területén már a 13. sz. óta, V. Károly 1532. évi törvénykönyve óta pedig általánosan használtak a különböző büntetőhatóságok. 1786 után már csak a lopás megbüntetésére volt szabad alkalmazni. Gyakori helyi elnevezései voltak: szégyenoszlop, szégyenkő, bitófa, cégér, pelengér, pilinger, pillinger, perrengér, pölöngér. Egyúttal a büntetőhatalom jelképének is tekintették és a 18. sz. közepéig a falvak, városok képéhez hozzátartozott a piactéren, a községháza előtt vagy a malom mellett felállított pellengér.

 

Egyszerű oszlop vagy kőépítmény volt, amelyhez az elítéltet meghatározott ideig hozzáláncolták és ezáltal kitették a környezet gúnyjának, vagy éppen a pellengéren verették meg a hóhérral vagy a poroszlóval.

 

A pellengérhez állított személyt rendszerint „kidíszítették” a helyi szokás szerint. Pl. 1821-ben Ráckevén egy verekedőt és részegest arra ítéltek, hogy vasárnap istentisztelet után a pellengér mellé álljon és kést, átszúrt kalapot, valamint az áldozat véres ingét tették mellé. A „dísz” sok helyen jelképes értelmű is volt. Pl. a feslett nő fejére szalmakoszorút tettek, tyúktollat a fejére, seprűt a karjába, amivel majd a városból kiseprűzték. Néha kardot tettek az elítélt kezébe, ami azt szimbolizálta, hogy halált érdemelne és csak kegyelemből nem vették el az életét. Előfordult, hogy a megesett lány sárga ruhában, sárga gyertyával a kezében volt köteles a pellengér mellett állni. Sok helyen az elítéltet arra is kötelezték, hogy időnként fennhangon mondja el azokat az okokat, amelyek miatt a pellengér mellett kellett állania.

 

A meg-megmaradt pellengéreket később városszépítési és közlekedési okokból bontották le. Néhány példány maradt csak meg, mint pl. a fertőrákosi, a bozóki (v. Hont m.), vagy a királytelekpusztai."

 

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

Újabb nagy átépítés a 15.-16. században történt, amikor a déli oldal már állandó épületeinek, valószínűleg a lakóházak helyére, masszív téglaépületeket emeltek. Ezek jó része alápincézett, és többszintes volt, belsejüket cserépkályha fűtötte. A köztudatban elterjedt „török börtön” is feltehetőleg ilyen építmény lehetett.

Győr belvárosában 1566-ban nagy tűzvész pusztított, amely során az itt álló épületek jó része is odalett, illetve nem sokkal később egy városi határozat arról rendelkezett, hogy a téren álló épületeket le kell bontani. A tér a 16. század végén nyerte el mai a formáját és nagyságát. Ekkor kerül a térre a törökök kiűzésének emlékét megörökítő Mária-oszlop, ennek közelében állt a pellengér és az általunk feltárt kút.

A kutat korabeli metszetekről is ismerjük, középkori eredetijét a 18. század első felében építették át, majd a század második felében kapta meg a kupolás boltozatot, a 21. században pedig egy vasbetonfedelet.

A kút megszüntetése a Mária Terézia korában elinduló csatornázási munkálatokkal függ össze, amikor is Győr városában kiépítették a gyakran embermagasságú csatornákat. Ezekből is többet tudtunk lokalizálni a tér több pontján, persze a mai közműtérképekhez hasonlóan soha sem ott, ahol a korabeli metszetekre rajzolt térképek jelezték.

Az elmúlt hetekben sikerült feltárnunk a téren álló 18. század elejéről származó pellengért, amelyet a század közepén áthelyeztek a tér közepére. Valószínűleg II. József korában szüntették meg véglegesen.

Amint az a fentiekből is látszik, sok mindent tudunk a térről, de nem eleget. Nem ismerjük pontosan a tér későközépkori beépítését, csak házsarkokat, egy-egy épületet tudunk lokalizálni. Nem tudjuk, hogy hány kút rejtőzik még a középkori piactéren, amelyek csodákat tartogathatnak még. Nem ismerjük a középkori pellengér helyét, és számos más középkori építményt sem, amely a téren állhatott. Ezek nagy része most elveszett.

A vaseszközlelet

 

A mostani, rohammunkában végzett feltáráson egy szenzációs leletegyüttes került elő. A több mint 200 darabos eszközlelet egyedülálló Magyarországon. Egy 17.-18. századi kút tetején, nagyjából 15 cm vastagságban egymásra dobált vaseszközök kerültek elő.

 

Az előkerült leletek között találtunk fegyvereket (szablyákat, kardokat, tőröket, lándzsákat), mezőgazdasági eszközöket és szerszámokat (sarlókat, kaszákat, fűrészeket), lószerszámzatot (zablát, szíjelosztókat), kocsialkatrészeket és még ki tudja miket, amiket csak a restaurálás után fogunk tudni beazonosítani.

 

Az eszközök mellett három rézedény is a kútba került, ezeket összegyűrték, kilapították. Lehetséges, hogy egy, a téren működő kovácsbolt teljes készletét dobták ki. A letekről restaurálás után tudunk majd képeket mutatni a közeljövőben.

Csak reménykedni tudunk, hogy a hun sírok nem sérültek jobban, mint amit mi is dokumentálni tudtunk. Így reméljük, az alattuk levő római épületek és utak sértetlenül megúszták a mostani földmunkát.

És hogy mennyi leletanyag veszhetett oda, arra csak egy kis adalék: a földmunkával sok helyen megsemmisítették a középkori piac szintjét. Most a megmentett területen, egy néhány négyzetméteres területen mi is megbontottuk, az eredmény 10 érem – szabad szemmel, nem detektorral.