Egy épülő biatorbágyi lakópark területén, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megelőző régészeti feltárásán, csaknem pontosan egy év eltéréssel, 2007-ben és 2008-ban két római kori éremkincs került elő. Az első, 247 darabos kincset egy fal mellé ásta be egykori tulajdonosa; a második, 547 darabos kincs ettől néhány méterre, egy másik fal mellől, szintén az egykori járószintbe ásott, az elsőnél valamivel mélyebb gödörből került elő. 

Mindkét éremkincset szürke kerámiafazékba rejtették, az egyiket egy szürke fazék aljtöredékével, a másikat egy szürke tállal fedték be. Az érméket mind a két esetben textilbe csomagolva helyezték az edényekbe. Az első kincsnél nagyon jól megfigyelhető volt, hogy szövetmaradvány csak egy-két érme felszínén volt látható, míg a peremük mentén sokszor megőrződött. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a pénzeket nem egy zsákban rejtették az edénybe, hanem felrolnizva egy szövetdarabba tekerték, és ezt a „hurkát” vagy talán „hurkákat” tették a fazékba.

A második esetben ez nem volt ennyire egyértelmű, bár a kibontás közben úgy tűnt, hogy a pénzek nem egyszerűen ömlesztve vannak, hanem van a kincsnek egyfajta „szerkezete”, de a textilmaradványok alapján úgy tűnt, hogy a pénzhurkák az edénybe helyezést követően szétcsúsztak.

Az ásatásvezető Miklósity Szőke Mihály régész elmondása alapján mindkét éremleletet egy római villagazdaság egyik – feltehetően gabonatárolásra és örlésre használt – gazdasági melléképületében találták.

Mielőtt magukról az érmékről írnék, szeretném hangsúlyozni, hogy mindkét éremkincset még csak tisztítás előtti állapotában láttam. A nagyobbikat csak a minap bontottuk ki, ebben az esetben még a darabszám sem biztos a sok összekorrodálódott pénz miatt, a kisebbik pedig a tisztítás után előbb a Szépművészeti Múzeumban, majd a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható.
Az első edényben csak antoninianusok voltak, III. Gordianustól (238–244) Gallienusig (253–268). A második edény tartalma ezzel csaknem teljesen megegyező volt, de volt benne még egy Elagabalus (218–222) antoninianus is, valamint egy Julia Mamaea (222–235) és egy III. Gordianus denarius. Az, hogy a kincsekben csak egy ilyen rövid időszak veretei szerepelnek, és nincsenek korábbi, nagyobb súlyú, jobb minőségű darabok (más kincsekben gyakran egy-két évszázad pénzei is megtalálhatóak), arra utalhat, hogy az érmeket rövid idő alatt halmozták fel, vagy pedig nem tudatos megtakarításról, hanem egy adott pillanatban a forgalomból véletlenszerűen kivont pénzösszegről van szó.

Arcok a érmeken I.*

 

Elagabalus (218–222)

204-ben született szíriai papi családban. Caracalla anyai ági rokonaként 218-ban trónkövetelőként lépett fel Macrinusszal szemben, győzelmét követően uralmát a senatus is elfogadta. Uralkodását vallási fanatizmus és őrületbe hajló extravagancia jellemezte. Végül a Severus-dinasztia jövőjéért aggódó nagyanyja, Julia Maesa és nagynénje, Julia Mamaea által szőtt összeesküvés során gyilkolták meg.

Elagabalus	Julia Mamaea	III. Gordianus

 

Julia Mamaea

Severus Alexander császár anyja. Erőskezű asszonyként szigorú felügyeletet gyakorolt fia felett, s a háttérből ő irányította a birodalmat. 235-ben lázadó katonák gyilkolták meg fiával együtt.

  

III. Gordianus (238–244)

I. Gordianus unokája 225-ben született, 238-ban caesar, majd még ugyanebben az évben, Balbinus és Pupienus meggyilkolását követően, augustus. Az ő uralkodása alatt kezdte el az antoninianus kiszorítani a denariust. 244-ben a perzsák ellen vezetett hadjárat során hunyt el, a perzsa források szerint egy csatában szerzett sebesülése miatt, míg a Historia Augusta szerint testőrségének parancsnoka, Philippus gyilkoltatta meg.

 

I. Philippus	Otacilia Severa	II. Philippus

 

I. Philippus (244–249)

204 körül született egy arabiai törzsfő fiaként. III. Gordianus alatt praefectus praetorio lett, majd ennek halálát követően a hadsereg császárnak kiáltotta ki, amit a senatus is elismert. Az ő uralkodása alatt ünnepelték Róma alapításának 1000. évfordulóját (248). Uralkodása során több trónkövetelővel is meg kellett küzdenie. 249-ben Verona közelében csatát vesztett Decius csapatai ellen, s családjával együtt megölték. 

 

Otacilia Severa

I. Philippus felesége, II. Philippus anyja. 

 

II. Philippus (244–249)

I. Philippus fia. Apja hatalomra kerülésekor megkapta a Caesar címet, 247-ben társuralkodó lett. Apjával együtt ölhették meg.

 
A két éremkincs feltehetően összetartozik. Erre utal, hogy egy épületen, egy helyiségen belül rejtették el őket, elrejtési módjuk hasonló, és összetételük gyakorlatilag teljesen megegyezik (a minimális eltérés csak a nagyobb darabszámnak köszönhető). Ha nem egy személy volt az elrejtő, akkor is mindenképp egy kisebb közösséghez kellet tartozniuk.

Ez a valószínű összetartozás adja a leletek különlegességét is, mivel ilyen Pannoniából még nem ismert (a Zalahosszúfalun talált kincsekben az ezüst- és a bronzpénzeket, a zalacskai leleteknél pedig az ékszereket és a pénzeket rejtették el külön-külön).

Arcok a érmeken II.

Traianus Decius (249–251)

A pannoniai Sirmiumban született. Deciust 249-ben küldte Philippus Illyricumba duxként a fellázadt Pacatianus ellen. Miután Pacatianust saját emberei megölték, őt kiáltották ki császárnak. Decius Italiába vonult, és Verona mellett legyőzte Philippus seregét. Uralkodása során a régi kultuszok felélesztésére törekedett, ez vezetett a keresztényüldözésekhez is. 251-ben a gótokkal vívott abrittusi csatában esett el.

 

Traianus Decius	Herennia Etruscilla	Herennius Etruscus

 

Herennia Etruscilla

Traianus Decius felesége, Herennius Etruscus és Hostilianus anyja; ősi, etruszk eredetű családból származott.

 

Herennius Etruscus (251)

Decius és Etruscilla idősebbik fia 250-ben lett Caesar, 251-ben Augustus. Apjávan együtt az abrittusi csatában esett el.

 

Hostilianus (251)

Decius és Etruscilla kisebbik fia 250-ben lett Caesar. 251-ben apja halála után Trebonianus Gallus adoptálta és Augustusszá nevezte ki. Még ugyanabban az évben meghalt a birodalmat sújtó pestisjárványban.

 

Hostilianus	Trebonianus Gallus	Volusianus

 

Trebonianus Gallus (251–253)

Traianus Decius halálakor az egyesített Felső- és Alsó-Moesia helytartója volt, a katonaság őt emelte a megüresedett trónra. Rövid uralkodása során számtalan csapás sújtotta a Római Birodalmat (barbár betörések, járványok), amikkel szemben Gallus tehetetlennek bizonyult. Az uralmával elégedetlen dunai csapatok a gótok ellen sikerrel fellépő Aemilianust kiáltották ki császárnak. A lázadók közeledtének hírére saját emberei végeztek Gallusszal és fiával.

 

Volusianus (251–253)

Trebonianus Gallus fia. Trónra lépésekor apja Caesar rangra emelte, majd rövidesen társuralkodóvá tette.

 

 

I. Valerianus	Mariniana

 

I. Valerianus (253–260)

Az Aemilianus által szorongatott Trebonianus Gallus a rajnai csapatok parancsnokától kért segítséget, de Valerianus már csak Gallus halála után érkezett. Katonái ekkor császárrá kiáltották ki, s Aemilianus meggyilkolása után annak katonái is elismerték. Uralmának időszaka a Római Birodalom történek egyik mélypontja. A provinciákat pestis sújtotta, sorozatosan újabb és újabb trónbitorlók tűntek fel, és a határokon is katasztrofális állapotok uralkodtak: északról a germánok, keletről a Szaszánidák támadták a római területeket. A császár 256-ban keletre, a perzsák ellen vonult. Néhány kisebb sikert követően 260-ban fogságba esett és kivégezték.

 

Mariniana

I. Valerianus felesége, aki már férje trónra lépése előtt meghalt.

A kincsek elrejtésének keltezése – különösen a részletes feldolgozás előtt – nagyon bizonytalan. Kézenfekvő lenne a 258–260 évek barbár betöréseihez kötni ezeket, mint 32 másik Gallienus kori éremleletet, de ez csak puszta spekuláció lenne (hasonlóan a többi 32 lelet egy részéhez). Kicsit hasonló a helyzet, mint a korábban nehezen keltezhető vagy gyakorlatilag keltezhetetlen friesachi dénárokból álló XIII. századi magyarországi leleteknél, melyek elrejtését automatikusan a Tatárjáráshoz kötötték, míg az újabb kutatás kimutatta, hogy sok esetben ezek későbbiek.

Gallienus alatt a külső támadások mellett belső mozgolódással, lázongással is számolnunk kell a térségben, amit jól mutat Ingenuus, majd Regalianus ellencsászárok fellépése is.

Gallienus korának éremverését nehéz keltezni, a Roman Imperial Coinage is csak a 260 előtti és a 260 utáni korszakot különíti el többé-kevésbé megbízhatóan, és a 20. század második felének próbálkozásai a pontos keltezésre sem elég meggyőzőek.

Az érmék nehéz keltezhetősége mellett a kincsek elrejtési idejének meghatározását még egy momentum nehezíti: 260-tól gyorsan és drasztikusan lecsökkent az ezüstpénzek nemesfémtartalma, így ha valaki tezaurálni akart a korábbi időszak vereteit válogatta ki, így későbbi elrejtésnél is elképzelhető a korábbi záródás.

Természetesen megkerülhetetlen a kérdés, hogy mit érhettek egykor a kincsek, de erre gyakorlatilag lehetetlen válaszolni, mivel egyáltalán nem ismerjük a korszak értékviszonyait. Ebben az időszakban érte el a birodalom válsága a mélypontját.

Valerianus (253–260, Gallienus apja) vereséget szenvedett a perzsáktól, ő maga is fogságba esett, majd kivégezték. Postumus alatt nyugaton Gallia, Hispania és Britannia gyakorlatilag különálló császárság lett, míg a keleti területek fokozatosan a Palmyrai Királyság uralma alá kerültek, ugyanakkor a birodalom megmaradt részein is folytonosan trónkövetelők léptek fel.

Arcok a érmeken III.

 

Gallienus (253–268)

I. Valerianus fia és uralkodótársa. 254-től a rajnai határ védelmét irányította, 256-tól a nyugati tartományokat igazgatta. Apja halálát követően sikerült megbirkózni a trónkövetelők egy részével, de a Galliára, Hispaniára és Britanniára kiterjedő különálló császárságot nem sikerült felszámolnia, a keleti területek pedig Kis-Ázsiától Egyiptomig fokozatosan a Palmyrai Királyság uralma alá kerültek. Uralkodásnak illyricumi katonatisztek összeesküvése vetett véget.

 

Salonina

Gallienus felesége, II. Valerianus és Saloninus anyja.

 

Gallienus	Salonina	II. Valerianus

 

II. Valerianus

Gallienus és Salonina idősebbik fia, 256-ban lett Caesar és apja Illyricumba küldte. 258-ban Sirmiumban felkelők ölték meg. 

Saloninus

Saloninus (260)

Gallienus és Salonina kisebbik fia, 258-ban lett Caesar. Gallienus Duna-vidéki harcai idején fiát Colonia Agrippinensiumban (Köln) hagyta, ahol szembekerült a központi hatalomtól elszakadó galliai bitorlóval, Postumusszal. Az ostrom során Saloninust augustusszá kiáltották ki. A város rövidesen elesett és Postumus az elfogott Saloninust kivégeztette.

Mint fentebb már említettem, az ezüstpénzek finomsága rohamosan csökkent, és a korábban állandó átváltási arány az ezüst és az aranypénzek között már évtizedekkel korábban felborult. Ezzel párhuzamosan Gallienus alatt az aranypénz pénzlába is meghatározhatatlanná vált, az aureusokat nem egységes súlyban verték, 0,7 és 4,9 gramm között változnak. A korabeli árakra és jövedelmekre sincs megbízható adatunk. Találgatásszerűen, a pénzek nemesfémtartalmára alapozva annyit mondhatok, hogy az éremkincsek értéke megközelíthette egy katona egy éves zsoldját.

Az éremleletek elrejtése a villagazdaság pusztulását keltezheti mivel nem volt aki visszamenjen értük.

Az ásatáson további 150-200 darab érme került elő. Nagyon érdekes, és remélhetően tanulságos lesz a szórványanyag (értem ezalatt, hogy nem kincsből származó pénzek) és a két éremlelet keltezésének összehasonlítása.

*Mivel a új leletek restaurálása most folyik a cikkben látható éremportrék a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában található, a kincsleletekben már most azonostható, azokkal megegyező típusú érmekről készültek.

A éremkincs kibontásáról készült fotókat Kenéz Pál (KÖSZ) készítette.