2009 nyarán tovább folytattuk Európa legnagyobb bödönhajó temetőjének kutatását.

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályának csapata az Argonauta Program keretében két hetet töltött Drávatamásiban, ahol folytattuk a 2006 óta kutatott lelőhely felmérését. Fő célunk egy a korábbiaknál pontosabb térkép elkészítése mellett bizonyítékok gyűjtése volt a lelőhely korának végleges tisztázásához.

A korábbi évek során 30 rönkhajó, illetve egy deszkából épült hajó palánkjai kerültek elő. A leletanyagból érdemes kiemelni a két török kori rézedényt, valamint több emberi maradványt.

Petthő Gergely 17. századi krónikája szerint itt volt az a rajtaütés 1603-ban, melynek során a magyarok egy török hidat pusztítottak el. Bár az írásos forrás és a régészeti leletanyag összecseng, ahhoz, hogy teljes bizonyossággal kijelenthessük, hogy a rönkhajók a török (hajó)hídból származnak további alátámasztó érvek voltak szükségesek.

A legfontosabb bizonyíték maga a hajók fa anyaga lehetne, mivel dendrokronológiai (évgyűrű alapú) keltezéssel pontosan megállapítható lenne kivágásuk időpontja, sajnos azonban jelenleg még nem áll rendelkezésre a Dráva menti területre használható folyamatos évgyűrű sorozat. Ennek hiányában csupán annyit lehetett megállapítani, hogy a hajók egymással egykorúak.

Idén nyáron oldalpásztázó szonár segítségével sikerült szonárkép-mozaikot készíteni a lelőhelyről. Ezen minden egyes hajó látszik, tehát azok helyzete pontosabban jelenik meg, mint a korábban iránytűvel, mérőszalaggal a nulla közeli látásnál, sodrásban, víz alatt készített vázlatrajzokon.

A fizikai nehézségek ellenére a két térkép meglepően jó egyezést mutatott. A szonár segítségével folyásirányban felfelé és lefelé 5-5 folyamkilométert átvizsgáltunk (beleértve a szigetek környezetét is) és további lelőhelye nem bukkantunk.

A szonaras felderítés egyik nem várt eredménye az volt, hogy két ponton is találtunk olyan nyomokat, melyek a szabályozás előtti folyómederre utalnak. A képeken markánsan elválik az átvágott régi medrek széle, illetve alja. Ezek közül az egyik a Dráva-forgónál található, amely pontosan azon a helyen van, ahol a mai meder és a Törökdomb (ma a Drávagárdonyi temetőben található őrhely) előtt elhaladó feltételezett meder találkozik.

A 22. hajó felett a sodrás elvitte azt a nagy mennyiségű uszadékot, amely akadályozta ennek a térségnek a felderítését. Itt több tölgy deszkát és kisebb gerendát is találtunk. Közöttük emberi csontok hevernek. A deszkákból mintát vágtunk. Mivel ezekben a mintákban több évgyűrű maradt fenn, mint a hajók vékonyra faragott falában, talán segíthetnek a lelőhely keltezésében is.

Ebben a térségben találtuk meg a 2009. évi kutatás fő leletét, egy szinte teljesen ép zöld mázas korsót. Formája alapján az edény török-kori (de nem török készítésű) – meghatározását Kovács Gyöngyi, az MTA Régészeti Intézetének kutatója végezte.

Idén is vettek részt horvát kollégák a munkában. A 28. hajó térségében ők találták meg azt a területet, ahol a sodrás nagy mennyiségben hordott össze kerámiatöredékeket. Ezek feltárását idén már nem állt módunkban elvégezni. Egy másik érdekes zónában sok hatalmas kvarc-kavics töredéket találtunk (több kilogrammos, félbetört kövekről van szó!). Mivel ekkora kavicsok itt helyidegenek, valószínűleg összefügghetnek a lelőhellyel, ezek esetleg hajóballasztok lehettek.

Sajnálatos módon a két hét alatt általában magas volt a vízállás, a sodrás erős, a látótávolság minimális volt. Az utolsó napokban az árhullám miatt már nem lehetett merülni.

Mindenképpen vissza kell térni fotózni, felderíteni, feltárni a kvarc-kavicsos területet és a kerámia-koncentrációt. A palánkhajó feltárását sem tudtuk egyelőre folytatni. Mivel az Argonauta Program - hála a Norvég Alap támogatásának (a „nemzetközileg elismert fiatal kutatók kiemelkedő eredményeket ígérő kutatásai” c. pályázat keretében nyertük el) jövőre is biztosítja az anyagi hátteret, fogunk még hallani a lelőhelyről.