„És úgy feküdtek a testek a földön,
mint legelésző marhák, juhok
és sertések csordái a pusztán…”

Rogerius mester Siralmas Éneke

A magyarságot sújtó, a nemzeti emlékezetben máig fennmaradt sorscsapások közül talán a tatárjárásként ismert 1241-42-es mongol betörés és pusztítás foglalja el az egyik legelőkelőbb helyet, még közel 800 év távlatából is. Míg az akkor élt embereknek szörnyű katasztrófát jelentett ez az esemény, addig a régészeti kutatásoknak rendkívül gazdag forrásanyaggal szolgál ez a pár éves intervallum. Számos érem- és kincsleletet ismerünk a korszakból, ami közvetett bizonyítéka a mongol pusztításnak, ám közvetlen nyomát eddig csak kevés esetben sikerült feltárni.

Szank település a Kiskunság középső részén, nagyjából Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas között félúton található. A falu környékéről korábban már két tatárjáráskori kincslelet is előkerült. Az 1960-as évek közepén egy 113 darab friesachi érmét tartalmazó lelet látott napvilágot a falu közelében, míg 1971-ben a helyi Tsz. egyik birkahodályának építésekor egy 1181 érméből álló kollekció került elő, melyek között 853 magyar brakteáta is volt.

2009 decemberének első hetében a második lelőhely közelében a Városföld-Drávaszerdahely földgáz szállítóvezeték építési munkái folytak, amelynek régészeti szakfelügyelete során egy Árpád-kori település kis részlete került elő. A gépi munkálatok sajnos az igen sekélyen elhelyezkedő objektumokat szinte teljesen megsemmisítették.

A keskeny nyomvonalon a 2010. március 1-17. között a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat végzett feltárást. Itt 1500 m2-es felületen összesen 12 objektumot tártunk fel.

A vizsgált szakasz északi felében került elő az ásatás legkiemelkedőbb és legizgalmasabb jelensége. Egy félig földbe mélyített épület nyomát észleltük a metszetfalban, égett kormos betöltéssel, melyben számos embercsont volt megfigyelhető. Ugyan az objektumnak a nyomvonalba eső része sajnálatos módon még érkezésünk előtt, a csőfektetéshez kapcsolódó árokásással teljesen megsemmisült, de a nagy mennyiségű emberi csont és kormos réteg alapján sikeresen tudtuk azonosítani a földhányóban az elhordott, géppel kitermelt betöltést.

Már az épület foltjának tisztításakor két ezüstérme került elő, melyek közül az egyik egy ritka brakteáta típus volt. Az érmet IV. Béla (1235-1270) uralkodása alatt verték (CNH. I. 275-ös típus), így már ekkor kezdett körvonalazódni a jelenség lehetséges kora.

Friesachi dénár

 

A karintiai Friesach vársoráról elkeresztelt dénár (németül Friesacher Pfennig) egy kedvelt középkori ezüstpénz, egyike a mai Ausztria területén vert legismertebb fizetőeszközöknek. A pénzverdét 1125 környékén a salzburgi érsek alapította. Az érme előlapján leggyakrabban az érseket, hátlapján két templomtoronycsúcsot ábrázoltak. Kiváló minősége miatt kedvelt kereskedelmi pénz volt Magyarország területén is a 12-13. század fordulóján. 

 

II. Eberhard strasburgi érsek friesachi dénárja (nem Szankról)

 

 

Brakteáta

 

A brakteáta vagy lemezpénz (latinul: bracteata) olyan érmék elnevezése, melyeknek csak az egyik oldalán van éremkép. A Keresztes Hadjáratokkal egy időben jelentkezőnövekvő pénzigénynek eleget téve Nyugat-Európában 12. századtól kezdték gyártani az egyszerűbb és gazdaságosabb előállítású, vékony lapkára készült egyoldalas veretek készítését, melyet aztán kézzel is ki lehetett vágni az ezüstlemezből. Ezzel a módszerrel adott ezüstmennyiségből sokkal több pénzt lehetett verni. Az első ezüst brakteáták 1130 körül jelentek meg Szászországban és Türingiában. A Magyar Királyság területén általában III. Béla uralkodásához kötik megjelenését, de jellemzően csak a 13. század első felében jelentkeznek nagyobb számban.

A bontás során egy eredetileg valószínűleg téglalap alapú, félig földbe mélyített épület nagyjából 110-120 cm széles, 420 cm hosszú részlete bontakozott ki. A házban több rétegben, rendszertelenül egymásra hányva igen nagy mennyiségű emberi vázrész hevert. A csontok csak ritkán feküdtek anatómiai rendben, egy részük összetört, számos darab égett állapotban volt.

Mellettük több kerámiatöredéket, egy vascsatot és tucatnyi ezüstpénz is találtunk. Az épület döngölt padlója néhol vörösre volt égve, a betöltésben faszenes rögök, sőt néhány textillenyomatos faszéndarab is előkerült.

A bontási munkálatokkal párhuzamosan megkezdtük a már kitermelt föld fémkeresős átvizsgálását is, Bacskai István műszeres kutató segítségével. Közel 50 m3 földet néztünk át íly módon, a lehető legnagyobb alapossággal. Innen is nagy mennyiségben kerültek elő emberi vázrészek és számos összeillő kerámiatöredék, köztük egy bogrács és egy fenékbélyeges fazék darabjai is.

A hányók átvizsgálása a márciusi hóesésben

Az épület megmaradt részének és a hányónak a folyamatos műszeres átvizsgálása során többek között vasszegek, vaskapocs, egy vaskulcs, egy vas zár alkatrészei, vödör vaspántjai, egy vassarkantyú, 5 különféle vascsat, egy kerek, rovátkolt díszű bronzcsat, két bronz karperec és 67 ezüst érme látott napvilágot, melyek többsége a fent említett ritka CNH. I. 275. típushoz tartozott.

Bronzcsat	Vaskulcs

Igen érdekes lelet egy kis bronztárgy, ami valószínűleg egy pénzváltó mérleg töredéke lehet. Napvilágra került két köpűs záródású ezüst karika,  melyek közül ez egyik finom palmettás díszű. Nagyon fontos kérdéseket vet fel az 50 cm hosszú páncéltörő kopja, amelynek köpűjében még fatöredékek is megmaradtak.

A feltárás legizgalmasabb tárgyai szerencsés módon az épen maradt házrészben voltak. A csontok mellől egy finom kidolgozású, láncos-csüngős arany fülbevaló kettős piramis alakú töredéke került elő.

Szintén hasonló helyzetben találtunk egy szép kidolgozású, kőbetétes aranygyűrűt. A ház padlóján, valószínűleg egy szövetbe csomagolva feküdt egy aranyveretes párta. A fejéket 34 préselt díszű aranyveret ékítette két hegyikristály és számos kis üveggyöngy társaságában. A bronzból és ezüstből készült zárótagon legalább kétféle textil lenyomata őrződött meg a korrózióban.

A feltárt épületben az előzetes kalkulációk szerint legalább 15 ember maradványi hevertek, döntően nők és kisgyerekek, de erre biztos választ csak a részletesebb antropológiai vizsgálatok után kaphatunk.

A szanki ház különlegességét az adja, hogy itt együtt kerültek elő a tatárjárás korára keltezett kincsleletek jellegzetes tárgyai és a pusztítás közvetlen bizonyítékai. Az elrejtett javak értéke alapján ugyanakkor valószínűleg érdemes átgondolni a korabeli falusias településeken élő emberek életéről, és anyagi jólétéről alkotott képet.

A ház és a benne tartózkodó személyek minden bizonnyal az 1241-es mongol betörésnek eshettek áldozatul. A szanki Árpád-kori település közvetlenül a Kiskunfélegyházát Kiskunhalassal összekötő, minden bizonnyal már az Árpád-korban is létező középkori út mellett feküdt. Valószínűleg a pusztító csapatok is ezeket a könnyen használható útvonalakat követhették, és a mongol csapatok hírére rejtették el a múlt században talált érmekincseket.

A leégett házban feltárt szétdúlt holttestek arra utalnak, hogy a gazdag leleteket rejtő leégett épületet valakik valószínűleg néhány évvel később átkutatták. Erre talán túlélők visszatértekor, vagy még valószínűbb, hogy az 1246-os kun betelepülés során kerülhetett sor Szerencsére nem végeztek elég alapos munkát, így őrződhetett meg számunkra ez az igen értékes, kiemelkedő leletegyüttes!