Az alföldi táj meghatározó elemei azok a síkvidékből kiemelkedő ősi halmok, amelyek több ezer éves településeket rejtenek. Ezek, az arab szóval tellnek nevezett dombok a településmaradványok egymásra rétegződéséből, sok száz év alatt jöttek létre, jellemzően a neolitikum (újkőkor) második feléből (Kr. e. 5300-4500) és a bronzkor korai és középső időszakából származnak (Kr. e. 2300-1600).

Az alföldi újkőkori tellek létrejöttének okait és folyamatát, valamint azoknak a településrendszerben betöltött szerepét vizsgálja a 2010-ben újraindult Körös Regionális Régészeti Program, amelynek terepi munkái idén március 15. és április 8. között zajlottak Szeghalom határában.

A vésztő-mágori tell

A Körös Regionális Régészeti Program

 

A tudományos program 1999-ben indult William A. Parkinson (Field Museum, Chicago, USA) és Gyucha Attila (Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, Dél-Alföldi Regionális Iroda, Szeged) vezetésével. Első fázisában, 2000 és 2006 között a Békés megyei kora rézkori (kb. Kr. e. 4500 - 4000) településeken folytatott komplex kutatásokat, amelyek rendkívül fontos, új adatokkal járultak hozzá a kora rézkori alföldi közösségek életmódjának, kapcsolatrendszerének megismeréséhez, illetőleg a késő neolitikum és a kora rézkor határán lezajlott gyökeres társadalmi és gazdasági átalakulások megértéséhez.

 

Erre, a Kr. e. 4500 körüli időszakra megszűnt az Alföldön gyakran hosszú évszázadokon át folyamatosan lakott tellek és nagy lélekszámú lakosságot egyesítő falvak hálózata és helyettük szórt jellegű, kisebb települések jöttek létre. Kialakultak az első, telepektől elkülönült temetők, valamint a kereskedelmi kapcsolatok iránya és intenzitása is alapvetően módosult.

 

A vésztő- és a körösladány-bikerii telepeken végzett kutatások eredményeinek monografikus összefoglalása a közeljövőben jelenik meg.

 

A Körös Regionális Régészeti Program második, idén indult, három évesre tervezett fázisában a korábban is kutatott mikrorégióban már új kérdések vizsgálatára koncentrálnak. Az idei évben – a magyar, amerikai, kanadai, svéd és görög résztvevőkkel - folyt munkák célja a szeghalom-kovácshalmi tell és az azt övező hasonló korú településnyomok vizsgálata volt.

 

A kutatási programot a National Science Foundation (USA) támogatja.

A város déli határában fekvő tell több mint egy évszázada ismert a hazai régészeti szakirodalomból, az első ásatások 1904-ben és 1912-ben folytak.

Az akkori eredményeket az Archaeologiai Értesítőben, a korszakhoz mérten kiemelkedő színvonalon adta közre Darnay Kálmán és Szeghalmy Gyula. A lelőhely újbóli kutatására a Magyarország Régészeti Topográfiája (MRT) kutatási program - Észak-Békés megyében az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején végzett munkálatainak – keretében, 1969-ben nyílt mód, ekkor Bakay Kornél folytatott hitelesítő feltárást a tellen.

A mintegy 4-4,8 méter vastagságú rétegsorból felszínre került leletanyag alapján a megtelepedés legkorábbi időszaka a középső neolitikum végére, a Szakálháti kultúra időszakára tehető (Kr. e. 5300-5000), amelyet követően a tell lakottsága töretlenül folytatódott a késő neolitikus Tiszai kultúra (Kr. e. 5000-4500) kezdeti periódusában is. Néhány száz év elteltével, a kora rézkorban, a Tiszapolgári kultúra időszakában (Kr. e. 4500-4000) telepedtek meg utolsó alkalommal a tellen.

A korábbi terepbejárások alkalmával több, a fent említett periódusokban alapított település nyomait is feltérképezték a Kovácshalom néhány száz méteres körzetében.

Ennek alapján a helyszín ideálisnak tűnt a középső neolitikum végére és a késő újkőkor elejére jellemző dél-alföldi településrendszer vizsgálatára, a tellek és az azok környezetében alapított, hasonló korú telepek közötti kronológiai, szerkezeti és funkcionális összefüggések kutatására.

Az idei szezonban, nem-romboló jellegű módszerek alkalmazásával, azaz nem ásatásokkal, hanem terepbejárásokkal, szisztematikus módon végzett felszíni gyűjtésekkel, illetve magnetométeres felmérésekkel és talajkémiai vizsgálatokkal igyekeztünk képet alkotni a kovácshalmi lelőhely térbeli szerveződéséről.

A felszíni leletek eloszlásának alapos vizsgálatával egyrészt sikerült lehatárolnunk a tell közvetlen vonzáskörzetének tekinthető mintegy 80 hektárnyi területet, másrészt átfogó képet kaphattunk a lelőhely belső szerkezeti sajátosságairól.

Újkőkori kerámiatöredék

Az összességében közel 1300 10 x 10 méteres nagyságú területi egységben elvégzett – összesen tehát mintegy 13 hektárnyi felületet lefedő - a lelőhely minden részére kiterjedt, szisztematikus, az adott egységekben minden egyes felszíni lelet felgyűjtését célzó vizsgálatokkal a leletanyag-szóródás alapján a tell körüli településkomplexum szerkezetét finomabb léptékben elemezhettük.

GPS-es felmérés

A tapasztalt kerámiaeloszlás Szeghalmy Gyula a tellet ábrázoló századelős térképére rávetítve

A felszíni kutatások előzetes eredményei alapján világossá vált, hogy az újkőkornál későbbi időszakokból származó leletek szerencsés módon csak minimális mennyiségben találhatóak meg a lelőhelyen. A vizsgálatok eredményei alapján kijelölt mintegy 9 hektárnyi felületen elvégzett magnetométeres felmérések során észlelt jelenségek is jó eséllyel erre a korszakra keltezhetőek.

Magnetométeres felmérés

 

Olyan a talaj különböző rétegeinek eltérő mágneses tulajdonságain alapuló műszeres vizsgálat, amelynek segítségével kimutathatóak a felszín alatti különféle régészeti objektumok is, így például árkok, falak, tűzhelyek, kutak és gödrök

Tavaszi „munkaerő-felvétel”

A geofizikai kutatások, illetve a szisztematikus felszíni gyűjtések során nyert adatok alapján az azonosított egykori házhelyek környezetében, illetőleg a lelőhely egyéb részein célzott talajmintavételekre is sor került, annak érdekében, hogy kémiai vizsgálatok segítségével vizsgálhassuk a lelőhely egyes részein folyt egykori tevékenységeket, így például a különböző mezőgazdasági tevékenységek, vagy az állattartás nyomait.

Magnetométeres felmérés

A nagyobb léptékben elvégzett, ún. extenzív, a környező mintegy 15 négyzetkilométernyi területre kiterjedt terepbejárásokkal célunk az volt, hogy felmérjük, illetve azonosítsuk a lelőhely tágabb vonzáskörzetének hasonló korú, esetlegesen a kovácshalmi telepkomplexummal kapcsolatba hozható lelőhelyeit.

A korábbi adatok ellenőrzésén túl azokat a megtelepedésre potenciálisan alkalmas helyszíneket is vizsgáltuk, amelyeken a korábbi terepbejárások során nem térképeztek fel neolitikus lelőhelyeket.

A tell geofizikai felmérése

Mindezen kutatásokat kiegészítette egy közel 80 hektáros területet lefedő, az egykori megtelepedést befolyásoló környezeti sajátosságok – elsősorban is a térség igen összetett paleovízrajzi jellemzőinek - analízisét szolgáló terepmodell megalkotása.

A különféle alkalmazott terepbejárási, szisztematikus felszíni gyűjtésekből származó és geofizikai felmérési adatok összességében arra utalnak, hogy az egykori Sebes-Körös kanyarulatából szigetszerűen kiemelkedő tell körül egy térben erősen koncentrált településszerveződés jött létre a középső neolitikum végén, illetve a késő neolitikum korai periódusában.

A centrális helyzetű – és feltehetően szerepű - tell körül egy mintegy 12 hektárosra becsülhető, sűrűn beépített, feltehetően egymástól elkülönülő házcsoportok alkotta külső telep húzódott. Néhány száz méteres körzetben egy-két épületből álló, tanyaszerű egységek – ismert számuk meghaladja a 20-at – is azonosíthatóak.

A magnetométeres felmérések a külső telepen és a tanyaszerű egységekben egyaránt 15-20 x 5-8 méter nagyságú, többnyire északnyugat-délkeleti irányítású épületeket mutattak ki.

Tavaszi terepmunka után

Az ez évi adatok feldolgozását, részletes elemzését követően - az idei vizsgálatok folytatása mellett - a jövő évtől ásatásokra is sor kerül majd. Ezen kívül megindulnak a mindössze néhány kilométerre délre található, a neolitikum azonos időszakában létrejött vésztő-mágori tell hasonló módszerekkel történő kutatásai is.