„Ölelkező párt temettek a templomban”, „A sólyi Rómeó és Júlia” ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg a sajtóhírek 2009 januárjában, egy különös kettős temetkezésről, amelyet a Veszprém megyei Sóly református templom feltárásakor találtunk.

A régészetnek sok más tudományággal szemben nagy előnye, hogy akár kisebb új eredmények is komoly érdeklődést kelthetnek a nem szakmai nyilvánosság előtt. Főként a tárgyi valóság elsőre érzékelhető szintjén sokkal kézzelfoghatóbb és kezelhetőbb információt nyújt, mint a sokszor már a vizsgálatuk elsődleges szintjén is elvont, adatbázisok, laboratóriumi vizsgálatok eszközeivel dolgozó természettudományok, vagy akár a történettudomány, ugyanakkor „rejtélyekbe” való gyors „bepillantás” lehetőségével kecsegtet

A sólyi (Veszprém megye) középkori templomban végzett feltárás utolsó előtti szakaszára „régészeti uborkaszezonban”, 2009. január közepén került sor, így a sírleletek önmagukban is felkeltették a sajtó érdeklődését. A megelőző feltárást 2008-09-ben a padlócsere folytán kellett elvégezni, így lehetőség volt teljes felületű feltárással folytatni a 2004-es szondázó ásatást és a 2006-ban végzett talajradaros vizsgálatot.

A középkorban a templomok nagy többsége a környezetével, a templomkerttel együtt temetkezőhelyként is szolgált. A sólyi templom esetében inkább csak az volt rendkívüli, hogy a templomban addig csak kis számú gyermektemetkezést találtunk. A templombelső három sírját már novemberben kibontottuk, s ezután kaptunk lehetőséget a feltárás folytatására és az egyik korábban már azonosított sír váratlan eredményt hozott. 

A feltárt sírok elhelyezkedése a templomban (a piros nyíl a kettős temetkezést jelzi)

A templomhajó északi felében addig csak nagy méretével feltűnő sírgödör bontása során két, láthatóan szorosan egymás mellett, szokatlan testhelyzetben, együtt eltemetett egyén csontváza tűnt elő. Az egyik halott nyújtva, hanyatt feküdt, a másik halott ennek jobb oldalán, az első felé forduló zsugorított testhelyzetben. 

Ásatásvezető régészként véleményem az volt, hogy a konvencionális templomi temetkezési szokások keretein belül kell értelmezni a jelenséget, s a két halott elhelyezése vélhetőleg a helyi társadalomban elfogadott normákkal összhangban van, eltemetési testhelyzetük az eltemetést végzők tudatos választása. Ez azt az első felületes értelmezést engedte meg, hogy közeli hozzátartozókról lehet szó. 

Óvatosan tehát ezt az értelmezést adtam az ekkor ismét oda látogató újságíróknak, hangsúlyozva ezzel együtt, hogy csak antropológiai vizsgálat tisztázhatja egyértelműen nemüket és korukat, esetleg rokoni kapcsolatukat. 

A fordított tájolást, ami a keresztény temetkezések esetében meglehetősen ritka, óvatosan feltételeztem, hogy már a protestáns használat idején történt temetkezésről van szó. Sajnos még igen keveset tudni a protestáns templomokban folyt temetkezési gyakorlatról. Egy kiemelkedő eredmény a székelyföldi telekfalvai templomban a közelmúltban Sófalvi András és Nyárádi Zsolt által vezetett feltárás.

A kettős sírról tudósító egyik újságíró a megjelenés előtti adategyeztetés során telefonban elmondta, hogy valamennyi általam elmondott és fontosnak tartott adat mellett egy csupán feltételes saját értelmezést kíván megjelentetni. A beszámoló a Bors bulvármagazin következő számában ezzel a címmel jelent meg: "Négyszáz évig pihent háborítatlanul a kriptában a sólyi Romeó és Júlia".

Az ásatás után néhány héttel László Orsolya, az akkori Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat antropológusa kezdte meg a csontok vizsgálatát. Az alapos és részletes vizsgálat a kettős sírba temetett két, ötven éves kora körül elhunyt, magas testalkatú férfi csontvázán számos, köztük ritka betegség és túlélt sérülés nyomait állapította meg. A legfeltűnőbbek és legdrasztikusabbak azonban azok a vágásnyomok a csontokon, melyek a két személy – a körülmények alapján egyszerre történt – halálával hozhatók összefüggésbe. A vágófegyverrel ejtett sérülések a fejük és a nyakuk táját érték, mindkét váz esetében megállapítható volt, hogy az egyéneket lefejezték.

Vágásnyom a 11. egyén tarkócsontján

Kizárható tehát, hogy, amint az elsőre kézenfekvőnek tűnt, egy hagyományos normákhoz igazodó temetkezési gyakorlat részeként próbáljuk meg értelmezni a kettős sírt. Nyilvánvaló, hogy egy rendkívüli esemény rendkívüli körülmények között történt temetkezéshez vezetett a kis falusi templomban.

A csontvázakon a következőkben további természettudományos vizsgálatokat szeretnénk megkezdeni, mely választ adhat a megölt és eltemetett egyének eredetére. 

A koponyák morfológiai jellegei alapján a két férfi eltér a Kárpát-medence korábbi alapnépességétől, és hasonlóságot mutat az ezen blogon is bemutatott Fonyód-Bézsenypuszta török kori temetőjében előkerült egyénekkel, azonban a klasszikus antropológia módszereivel (pl. koponyaméretek statisztikai elemzésével) ez a hasonlóság nem támasztható alá egyértelműen... 

A sólyi temetkezések értelmezése egyelőre inkább feltételezéseket jelent. A gyermekekre korlátozódó, kis számú szabályos temetkezés arra utal, hogy a templomot a középkor folyamán csak kivételesen használták temetkezőhelyként, eltérően a középkori templomok többségétől. Ez a templom alacsony, árvizek szintje által elért fekvésével magyarázható (a 2009-es felújítás óta is öntötte el a Séd áradása a templombelsőt). 

A kettős sír egyértelműen kilóg a templomi temetkezések közül. Ilyen temetkezés keresztény templomban elképzelhetetlen lenne, majdnem biztos, hogy más kontextusban, a templomi használattól függetlenül, rendkívüli helyzetben került rá sor. Az egyházi levéltári feljegyzések egy utalása jelenthet esetleg támpontot, melyet Koppány Tibor kutatásából ismerünk. E szerint a török kiűzése előtti időszakban, amikor Sóly és Veszprém környezete rendszeresen volt fosztogatások és hadba vonulások területe, a templom – feltehetőleg a településsel együtt – elhagyottan állt és a templomot juhakolként használták. Talán ez az időszak lehet az, amikor egy ilyen konfliktus és egy ilyen temetkezés megtörténhetett.