Az ódon fák árnyékában a bontás során lassan kirajzolódtak a ledőlt falak alatt az ősi szentély körvonalai. A nyolcszögletű helység közepén egy furcsa, háromszögletű oltár állt. Az oltár közepén egy kőlapokkal lefedett titkos apró kamra rejtőzött.

A fedél eltávolításával először egy furcsa massza bukkant elő. Ahogy a számtalan tojáshéjból, növényi maradványból és magból álló masszát eltávolították valami megcsillant a  titkos fülkében.

A szobor mindössze könyöknyi magas aranyozott bronz idol - különös alakot ábrázolt. A fiatal, vékony, áttetsző ruhába öltözött férfialak egész testre egy hatalmas kígyó tekeredett. A hüllő feje a férfi homlokáról meredt előre.

A fenti késsé dramatizált jelenet nem egy Lovecraft novella, vagy egy B kategóriás horror film bevezető képsora, hanem egy  1908-1910 között Rómában folyt ásatáson történt meg, a Janiculus domb oldalában.

A hely a Tiberisen túlpartján, az ősi Róma köztársaság kori falain túl fekszik, abban a komor hangulatú városrészben, ahol a császárkor hajnalán ezerszámra telepedtek le a szír, zsidó és a birodalom keleti részéről érkezett kézművesek, kereskedők és persze naplopók.

A Janiculus domb oldalában már ekkor is egy olyan ősi istennő szent ligete és szentélye húzódott, akinek pontos szerepe és eredeti funkciója már a vallási kultuszokban meglehetősen jártas Cicero számára is ismeretlen volt.  Ő volt Furrina istennő, aki eredetileg talán forrás - vagy alvilági istennő lehetett, de alakját neve alapján összefüggésbe hozták a bosszúálló Fúriákkal is. A istennő komor ligetében forrás tört föl, és talán nem véletlen, hogy Kr. e. 121-ben itt ölték meg Gaius Gracchust, a híres politikust.

Két évszázaddal később, a számos keleti bevándorló korában, az ősi szentélyt átalakították és új istenségek érkeztek ide is.  Az új templomban a főhelyet ezúttal Jupiter Heliopolitanus, a szíriai Baalbek hatalmas ura és társai, a Venusnak is nevezett Atargatis istennő, és a Rómában Mercuriusszal azonosított Simios isten foglalták el.

Ez a szíriai szentély egészen a Kr. u. 230-240-es évekig működött, amikor is tűz vagy földrengés döntötte romba. Nem kizárt ugyanakkor, hogy a szentély pusztulása összefüggésbe hozható a humánus és barátságos Maximinus Thrax  császár (235-238) - nagy személyes kedvencem - szíriaiak ellen szervezett pénzszerző pogromjaival. Ennek során itt, a Duna-vidéken sikerült módszeresen elpusztítatnia és kiraboltatnia a például szíriaiak által látogatott Jupiter Dolichenus szentélyeket.


A bizarr és rejtélyes kultuszok sora azonban nem ért véget a római domboldalban. Valamikor a Kr. u. 300-as évek első felében valakik restaurálták a pogány szentélyt és az összetört szobrok egy részét. Állítólag ebben a korban épült nagy udvar keleti oldalán az a furcsa, nyolcszögéletű terem, közepén a háromszögletű oltárral, amelybe csak két ötszögletű helyiségen keresztül lehetett belépni. Az udvar másik oldalán bazilikaszerű templom támaszkodott a dombhoz.

Hogy milyen istenségeket tisztelhettek itt, egészen a Kr.u. 4. század végig a pogánysághoz ragaszkodó rómaiak, az ma még rejtély. A szíriai istenszobrok töredékei mellett előkerült egy fekete fáraószobor is. A kígyó által körbeölelt fiatal istenségben talán valamilyen, magával az idővel és az újjászületéssel összefüggő szinkretisztikus istenalakot, talán Aiont ismerhetjük fel, akit ünnepek alkalmával áldozatokkal halmoztak el...