Víz alatti régészeti örökségünk csupa rejtély. Bár évek óta kutatja kis csapatunk a hazai vizek (Duna, Tisza, Dráva, Rába, Balaton) mélyét, az örvények között lappangó lelőhelyek, leletek számát, jellegét csak becsülni tudjuk, szinte minden kutatás hoz egy-egy váratlan fordulatot.

Sokan ismerik Jacques-Yves Cousteau nevét, aki 1943-ban Emil Gagnannal együtt kifejlesztette az „autonóm légzőkészüléket”, vagyis azt az eszközt, amely lehetővé teszi, hogy a búvár - a megfelelő biztonsági szabályok betartása mellett - a hátán hordozott sűrített levegős palackból mindig az adott mélységnek megfelelő nyomású levegőt szívjon. Ez a szerkezet vetett véget a nehézbúvárok korának, egyúttal megnyitotta a búvárkodás lehetőségét a széles tömegeknek. Ahogy egyre többen merültek a víz alá (szinte kizárólag a tengerekben), úgy nőt a felfedezett hajóroncsok száma. Sajnos kezdetben sem a régészek, sem a hatóságok nem foglalkoztak kellő komolysággal a kérdéssel, így sok hajóroncsot egyszerűn széthordtak a „látogatók”. 

Ma már jobban vigyázunk ezekre az „időkapszulákra”, hiszen olyan leletekről, lelet-csoportokról van szó, amelyek „információbombaként” sűrítik magukba egy-egy korszak letűnt világát. Az 1950-70-es évek kísérletezései során kialakultak a víz alatti régészet szabályai, módszerei, eszközei, ezek azonban ma is bővülnek, fejlődnek. Itthon az 1950-es években kezdett elterjedni a búvárkodás. A rendszerváltásig az ipari búvárok mellett az egykori MHSZ klubjai domináltak. Bár a régészek még nem ismerték fel a hazai vizek jelentőségét, néhány felfedezés már ekkor is történt. Ezek Rádai Ödön, Básta Rezső és társaik nevéhez fűződtek.

Bödönhajó dokumentálása a Drávában

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kutatómunka kevés kivételtől eltekintve (mint pl. a bronzkori cölöpfalvak Svájcban) szinte kizárólag a tengerekben zajlott. Ennek elsődleges oka az, hogy a folyókban és a tavakban gyakran minimális a látótávolság. Ez azt jelenti, hogy időnként a saját kezét sem látja az ember. A folyami sodrás tovább bonyolítja a kutatást. Ilyen körülmények között nem túl kellemes kutatni, ráadásul gyakorlatilag lehetetlen látványos fotókat, filmeket készíteni. A finanszírozás biztosításához ezek is szükségesek.

Búvárrégészet Magyarországon

Bár szórványos folyami kutatások voltak, az 1980-as évek vége előtt ezek nem voltak számottevőek, sőt több országban ma sem folyik ilyen jellegű kutatás. Ehhez képest Magyarország kifejezetten jó helyzetbe került, amikor 1986 után a hazai klubok és az MHSZ támogatásával megindult a bölcskei (Tolna megye) római erőd felderítése és feltárása a Duna medrében. A búvárokat itt már régészek (Gaál Attila és Szabó Géza a Wosinsky Mór Múzeumból) vezették, a leletek a szekszárdi múzeum díszei. 1993-ban megalakult a nagy múltú Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulaton belül a Búvárrégészeti Szakosztály. A rendszerváltozást követő gazdasági válság, továbbá a nagy örökségvédelmi intézmények passzív hozzáállása kezdeményezéshez, valamint az, hogy az egyetemi oktatás sem követte a változásokat utánpótlás képzésével, kifullasztotta, és jó időre tetszhalálra kárhoztatta a Szakosztály munkáját. 2001-ben az akkor még önálló Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának segítségével UNESCO támogatás érkezett a mára megszűnt Kulturális Örökség Igazgatóságához (KÖI) azzal a céllal, hogy lendületet adjon a hazai víz alatti régészetnek. A 2002-ben a KÖI-t magába olvasztó Kulturális Örökségvédelmi Hivatal átvette a támogatást és a feladatot is. Így hat éve ez a szervezet a magyar víz alatti régészet bázisa. A Búvárrégészeti Szakosztály is feléledt és lelkes önkéntesei, akik nagyrészt búvárok, de több közülük búvárkodó régész, számos projekthez nyújtottak önzetlen támogatást.

Mi is van folyóink mélyén? Merüléseink során találtunk hajókat, malom maradványokat, cölöpépítményeket és víz alá került építményeket, egykor a parton fekvő lelőhelyeket. Még becsülni sem nagyon tudjuk, mi lehet még a víz alatt. Győr belvárosában például tíznél több lelőhelyet dokumentáltunk egy kétnapos felderítésen. Drávatamásinál egy hatalmas rönkhajó (bödönhajó) együttesre bukkantunk. 2006 óta 30 rönkhajót találtunk ezen a különleges lelőhelyen. Legutóbb egy deszkából épült hajó töredékeit is megtaláltuk. A bödönhajók között egy török kori réz bogrács is előkerült. Az alján még a korom is megmaradt!

Törökkori rézbogrács a folyó fenéken

Az idei év két legfontosabb kutatása közül az egyik ennek a drávai lelőhelynek a további vizsgálata lesz. Szeretnénk szondázó ásatást végezni a hajópalánkok térségében. A másik célpontunk a Duna-kanyar, ahol műszeres (szonár) felderítést szeretnénk végezni. Reményeink szerint még Mária királyné 1526-ban elsüllyedt legendás hajóinak is a nyomára bukkanunk. Ezek mellett kisebb-nagyobb felderítéseket szeretnék végezni a római limes vonalában található őrtornyoknál, erődöknél, hiszen a római kori határvédelmi rendszer meghatározó része volt maga a Duna is.

Egy a Duna által elmosott törökkori várfal nyoma a szonár felvételén

A folyami - különösen a kárpát-medencei - hajózás és hajóépítés régmúltjáról szinte semmit sem tudunk, annak ellenére, hogy a vasutak kiépülése előtt a távolsági szállítás legbiztosabb és legolcsóbb módját a hajózás jelentette. Azért sem ártana többet megtudni folyóink történetéről, mert ezek határozták meg évezredekig a partjukon élő közösségek életét. Áradásaik, és az általuk nyújtott javak (élelem, ivóvíz, energia) létfontosságúak voltak. Napjainkban kezdjük ismét felismerni a folyók erejét, és hatalmas összegeket költenek mind a kormányok, mind az EU a védekezésre, mind a fenntarthatósághoz szükséges adatok gyűjtésére. Gondoljunk bele: a régészet csak a földművelés megjelenésétől számítva is mintegy 10 000 év adataihoz nyújt hozzáférést. Természetesen csak akkor, ha szakszerűen, átgondoltan kutatunk.

17. századi dereglye a Duna partján

Egy hajó nem csupán közlekedési eszköz, faanyaga például tartalmazza az egykori vízparti erdők „lenyomatát”, amelyből kiolvashatóak az éghajlati viszonyok, és ez csupán egy példa a sok közül. A jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a folyami (víz alatti és vízparti) kutatásokra, mert ezek fontosak lehetnek civilizációnk túlélési és fejlesztési stratégiájának kidolgozásában. Ráadásul mindez még „érdekes” is!

Ígérjük, hogy a jövőben a Sírásók lapján is beszámolunk eredményeinkről!