Bár autópálya nem épül egyelőre Székelyföldön, a nagyberuházások révén a térség régészetében is beköszöntött a kiterjedt felületű ásatások ideje. Székelyudvarhely határában, a Kadicsfalvi-réten épülő ipari park területén 2008 folyamán a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum (a székelykeresztúri Molnár István Múzeummal együttműködve) több, mint 1 hektáros felületen egy kora népvándorláskori (gót) települést tárt fel.

A gótok

 

A gótok a Skandináv-félszigetről elindulva a mai Lengyelország északi részére a Kr.u. 1. évszázadban érkeztek meg. Innen lassú terjeszkedésbe kezdtek és a Kr.u. 3. századra elérték a Fekete-tenger északi térségét, útjuk során számos barbár népet hajtva uralmuk alá.

 

A Római Birodalom határaihoz érve több zsákmányszerző hadjáratot indítottak a Dunától délre eső provinciák belseje felé, többek közt ennek tulajdonítható, hogy Erdélyből, az akkori Dacia provinciából Aurelianus császár (Kr. u. 270-275 ) kénytelen volt kitelepíteni az itt élő római lakosságot. A feladott területeket a gótok által vezetett barbár törzsszövetség szállta meg, ettől az időponttól számíthatjuk a Kadicsfalvi-réten feltárt település alapítását is.
 

A lelőhely Székelyudvarhely északkeleti részén, a városhoz tartozó Kadicsfalva területén, a Nagy-Küküllő jobb partján, egy alacsony teraszon helyezkedik el, párhuzamosan a folyóval, déli felén a Nagy-Küküllő egykori kavicsos mederpáncélja húzódik.

A gépi humuszolást követően a feltárás 682 objektumot hozott napvilágra, köztük 19 lakóház mellett kemencék, felszíni építmények, árkok és más objektumok kerültek elő.A feltárt jelenségek 90%-a a 3.-4. századi Marosszentanna-Csernyahov kultúrkörhöz köthető, többi részét a középső bronzkori Wietenberg-kultúra objektumai, illetve a késő bronzkori Noua-kultúra kőborításos sírjai jelentették.

Míg a bronzkori objektumok elhelyezkedésében különösebb rendszer nem tapasztalható, addig a 3.-4. századi település szerkezete jól átgondolt struktúrát, településképet mutat. A Küküllő folyó közelében, a település szélén helyezték el a tűzveszélyes és jelentős vízkészletet igénylő tevékenységek objektumait, az edényégető kemencéket és a vasolvasztó kohót.

Őskori alapárkos építmény és jellegzetes gót korabeli földbemélyített ház

Germánok Erdélyben

A feltárt germán település az ún. Marosszentanna-Csernyahov kultúrhorizonthoz tartozik. A kultúrát a keleti germánok csoportjához tartozó gótok és az általuk vezetett barbár törzsszövetség két temetője után nevezték el: a 20. század elején Marosvásárhely mellett Marosszentannán és Ukrajnában, Kijev mellett, Černjachovban kutatott temetőikről. A régészettudomány a Marosszentanna-kultúrát a vizigótokkal, míg a Csernyahov-kultúrát testvérnemzetükkel, az osztrogótokkal szokta általában azonosítani.

 

A történeti forrásokból tudjuk, hogy a Marosszentanna-Csernyahov kultúra elterjedési területén nemcsak gótok, hanem más barbár népek is éltek (germánok: vandálok, gepidák; szarmaták: roxolánok, jazygok, alánok; dákok).
 

A település lakóépületei többnyire utcás-soros szerkezetbe rendeződtek, a délkeleti oldalon tárolóvermek zsúfolt halmaza került feltárásra.

A feltárt lakóházaknál 16 esetben félig földbe mélyített, négyzetes építményekről beszélhetünk, melyek felmenő falait oszlopokra/cölöpökre erősített vesszőfonat és sártapasztás képezte. A sarkain lekerekített objektumok esetében általában négy oszlophelyet figyeltünk meg, viszont van példa hatoszlopos házra, illetve olyan eset is előfordult, hogy csak két középső oszlopát dokumentáltuk a részben földbe mélyített épületnek.

Az egyik lakóházat a felszínre építették, ún. boronatechnikával. Az épület tűzben pusztult el (kemencéjére rázuhant a száradás céljából felfüggesztett halászháló), így jól meg tudtuk figyelni szerkezeti építményeit.

A házak tüzelőberendezését a többnyire az északkeleti, vagy északnyugati sarokba földbe rakott kőkemencék jelentették. A házak bejáratát ritkán sikerült csak megfigyelni, ezek a kemencével átellenben helyezkedhettek el.

A település nyugati szélén lévő házak egy részénél két vagy három periódusú használatot, megújítást figyeltünk meg. A lakóépületeket, a leégett ház kivételével, elhagyásuk előtt mind kiürítették, így leletanyaguk nagy részét a gödrükbe másodlagosan bedobált és helyenként elégetett hulladék képezte. 

A feltárás kiemelkedő színfoltját képezte a két edényégető kemence. Az egyiknek kétosztatú tűztere volt (az osztófal felépítését és a rostély alátámasztását a közeli római tábor romjaitól idehurcolt kváderkövekkel oldották meg). Munkagödrében számos kidobott, az utolsó égetésből származó, rontott edény töredékét találtuk meg. Ezek között egyaránt megtalálhatóak voltak a finom anyagú, gyorskorongolt tárolóedények (ún. amforaszerű edények) és a durva házikerámia darabok. A természettudományos vizsgálat megerősítette azt a megfigyelésünket, hogy a két edénytípust egyazon hőfokon, tehát egyszerre égették ki.

A másik edényégető kemencének épségben megmaradtak a kb. 1 m hosszúságú tüzelőkürtői. A korszak kerámiaművessége szempontjából különös jelentősége van annak a megfigyelésnek, hogy a korábbi szakirodalomban római importárúként nyilvántartott vörös, finom anyagú, gyorskorongolt kerámiatípust, többek közt az amfora alakú edényeket az udvarhelyi gót település kemencéjében égették ki. 

Tárolóedények a településről

A település legdélibb pontján feltárt vasolvasztó kohó munkagödréből nagy mennyiségű salak került elő. A műveletet a gödör déli oldalába ásott kisméretű, agyagfalú kemencében végezték, melyet az olvasztás után szétszedtek.

A 3.-4. századi településen elszórtan tártunk fel olyan, részben agyagból, másrészt kőből rakott ún. külső kemencéket, melyeknek háztartási szerepük lehetett. A kutatott felületen mindössze egy kutat vagy ciszternát találtunk.

Kenyérsütő kemence a gót településről

A felszínre került leletanyag zömét a kerámiaanyag teszi ki, vörös és szürke színű, gyorskorongolt tárolóedények, tálak, kancsók, valamint kézzel készített fazekak, bögrék, tálak. A nagy számban előkerült kőeszközök (fenőkövek, őrlőkövek) szintén a mindennapi élettevékenységek tárgyi reliktumai. Az anyagi kultúra és mesterségbeli tudás szép példái az ásatásról előkerült csonteszközök. A gót viselet félreismerhetetlen kellékei: poncolt díszű, faragott, szegecselt csontfésűk, illetve bronz fibulák is előkerültek.

A háztartási hulladék legnagyobb részét képező állatcsontok eljövendő vizsgálatából megismerjük majd a korban fogyasztott és tenyésztett állatállomány összetételét, valamint a korabeli gót táplálkozási szokásokat.

Az egyik népvándorláskori edényégető kemence selejtedényei (restaurálás közben)

A település alapításának és feladásának pontos időpontját nem ismerjük. Évszázados fennállásának feltehetőleg a hunok megjelenése vetett véget. A Római Birodalom határainál a Kr.u. 4. század végén feltűnő hunok döntő csapást mértek az osztrogót és vizigót királyságokra, s bár a feltárt településen nem figyeltünk meg erőszakos pusztításra utaló nyomokat, a legkésőbbi leletek (fibulák, fésűk) erre az időszakra keltezhetők.

Feltárásunk jelentős eredményekkel gazdagította a korszak településeiről és anyagi kultúrájáról alkotott képünket. Ennek ismeretében elkészíthető egy korabeli falusi társadalom kiállítási rekonstrukciója, ezt célunkban áll a közeljövőben megvalósítani. Az ásatás révén nagymértékben bővült az udvarhelyi múzeum régészeti leletanyaga, ennek restaurálásába több múzeum és szakember is bekapcsolódott a szomszédos városokból.