A kortárs írók szerint Pannonia nem tartozott a Római Birodalom borairól híres tartományai közé. Cassius Dio, aki nemcsak történetíró, de Felső-Pannonia egyik helytartója is volt, különösen sokat ártott a pannoniai borok jóhírének, amikor rendkívül lekicsinylően nyilatkozott a helyi termelés eredményeiről. A tartomány borexportjára utaló nyomokat, például itt készített, vagy innen származó amphorákat nem találtak a korszak emlékeit kutató régészek.

Ez nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szőlőműveléssel kapcsolatos, némileg kuriózumnak tűnő tárgyi emlékek első alapos régészeti számbavétele az 1970-es évekig nem is készült el. Meglepő módon teljesen más következtetés terjedt el a kultúrtörténeti-néprajzi szakirodalomban. Éppen az ókori és 19. századi szőlőművelő eszközök hasonlósága alapján feltételezték a római kori szőlészeti hagyomány továbbélését, az újkori magyar szőlőművelésig terjedő erős hatását.

Magát a római kultúrát a hétköznapoktól a vallási ünnepekig mélyen áthatották a borral, szőlőkultúrával kapcsolatos szokások, képzetek, ábrázolások. Egyrészt Róma ebben a tekintetben is magáévá tette és saját képére formálta a görög-hellénisztikus örökséget, másrészt a római eredendően agrárnép volt, és a hagyományos itáliai mezőgazdaság fontos részét képezte a szőlőművelés.

A bor, jóllehet fogyasztásának módja a maitól lényegesen eltért, a mediterrán népek számára alapvető italnak számított az ókorban is. Nem meglepő tehát, hogy ennek a civilizációnak a pannoniai, aquincumi emlékei is számos szőlőre, borra utaló ábrázolást őriztek meg számunkra. A művészeti alkotások és díszítőmotívumok esetében azonban sosem szabad elfelejteni, hogy ezek ekkortájt többnyire mintakönyvek alapján készültek, s a közvetlen, az életből merített megfigyeléseknek kisebb szerepe volt.

Valamivel több helyi vonatkozást sejthetünk Silvanus isten gyakori ábrázolásai mögött. Silvanus domesticus, azaz a „házi Silvanus”, mint a birtok, kert, termés, jószág termékenységének istene különös népszerűségnek örvendett Pannoniában, főként Pannonia 3. század eleji virágzása során. Ábrázolásain jobb kezében ágvágó- vagy szőlőmetsző késsel jelenik meg. A neki állított házi oltárok és domborművek sorát ismerjük Aquincumból, és főként a környező egykori birtokok, villagazdaságok területéről.

Az ábrázolásoknál azonban sokkal beszédesebbek azok a leletek, melyek nagy valószínűséggel a szőlőművelés, borkészítés eszközeiként azonosíthatóak. Ezek közé sorolhatóak a metsző- és ágvágó kések – melyek közül csak Aquincumból és környékéről 10 darab ismert –, a gyümölcsösökben és szőlőskertekben használatos kapák (5 darab ismert Aquincumból), valamint az egykori szőlőprések kő alapozásai, alaplemezei. Ezek a tárgyak az aquincumi leletek közt olyan számban és változatosságban találhatóak meg, hogy az önmagában is utal a fejlett mezőgazdasági technikák ismeretére és alkalmazására.

A budai hegyeknek, domboknak a középkortól a 19. századig szőlőkkel teli lankáin számos római gazdaság épületeit ismerjük. Ezeknek fényűzően kialakított lakórészében olykor a falak vagy a mennyezet freskó- és stukkódíszítéséről köszön vissza a szőlőskert, a szüret. Ilyen stukkódíszítést ismerünk például a Csúcshegyről. Ugyanakkor a villákhoz tartozó gazdasági épületek is mutatnak árulkodó részleteket: több helyen tártak fel a szőlő taposására alkalmas, gondosan megépített kádakat, másutt pedig kisebb boros(?)pincét. A tárgyi „bizonyítékok” egy különleges csoportját képezik a szőlőmag-leletek és más növényi maradványok. Ezek közül kiemelkedik az óbudai Bogdáni út közelében az 1980-as években talált maglelet. Itt a római korban egy felhagyott, használaton kívüli kútba szórták be a törkölyt, a kutat mintegy szemétgödörként használva. A törkölyből fennmaradt magok és más növényi részek az archeobotanikus számára elárulják, hogy azok több termesztett fajtától származnak.

Az antik szőlőművelés eddig ismert emlékeit 2006-ban egy új budapesti ásatás olyan elemmel gazdagította, mely típusát tekintve eddig ismeretlen volt Pannonia régészetében. A Csúcshegy-Harsánylejtő nevű lelőhely a Bécsi úttól délre emelkedő lankás hegyoldalon fekszik. Jelentős őskori és középkori leletek mellett egy a római hódítás előtt létrejött és a római korban is hosszan továbbélő falusias település részleteit tárhattuk itt fel.

A terület közvetlen szomszédságában két korábban is ismert római villagazdaság fekszik, egy újabb kőépület, alapfalait pedig 2007-2008-ban érintették a feltárások (lásd Láng Orsolya: Villa kilátással című írását).

A valódi meglepetést azonban nem a falu feltárása okozta, hanem épp azoknak a szabályos sorokba rendezett gödröknek a felfedezése, melyekről megállapítható volt, hogy a falu fénykoránál későbbiek, és inkább a környező római villák valamelyikéhez köthetőek. A nagy felületben (összesen mintegy 2700 m2) jelentkező hosszúkás beásások a római mezőgazdasági szakirodalom, elsősorban Columella és az idősebb Plinius útmutatása, továbbá korábbi, a birodalom más tartományaiban tett régészeti megfigyelések nyomán szőlőültető gödrökként azonosíthattuk.

A gödröknek csak egy részét bontottuk ki, a megtisztított felületben azonban jól elkülöníthetőek voltak az egykori gödrök humuszosabb betöltésének foltjai.

A pontosan tájolt ültetvényben az ültető-gödrök nemcsak hosszanti, de keresztirányú sorokat is kiadnak. A gödrök mérhető mélysége 30 centiméter volt, ez azonban az eredeti gödörmélységnél valamivel kevesebb, mivel az eredeti terepfelszín a foltok észlelésénél magasabban helyezkedett el. A szabályos gödörforma, tájolás és méretezés sablon (ciconia) használatát is sejteti. A gödrök rendszere soros művelésre (vitis iugata) utal, a hosszúkás ültetőgödrök két végébe hagyományosan 1-1 vessző került.

Római szőlőültetés Columella leírása alapján

Szerencsés módon néhány, az interpretációt tovább erősítő jelenséget is megfigyelhettünk, így például a hiányok pótlása céljából egy tőke alsó ágának bújtatásával történő szaporítást, pontosabban az ehhez utólag ásott gödröt. Érthető módon nem tartalmazott sok leletet az ültetvény gödreinek betöltése. Az előkerült néhány kerámiatöredék mégis egyértelműen a római korra keltezhető. Még azt is meg lehetett figyelni, hogy a gödrök a település centrumához közeledve több, a faluhoz köthető hulladékot is tartalmaztak.

Ókori római szőlőültetési rendek

A gyér leletanyag, és irodalmi adatok mellett a relatív rétegtani megfigyelések is megerősítették az objektumok korát.

Az ültetvény egyértelműen a római mezőgazdasági hagyomány szabályai szerint lett kialakítva, és valószínűleg a közeli villák egyikéhez tartozott. A mezőgazdasági terület térhódítása a telep egykori belterületén, ha nem is a falu használatának végét, de hanyatlását, alárendelt szerepét jelzi.

Az előbbiekben felsorakoztatott emlékek, leletek ismeretében talán jelentősebbnek tarthatjuk Pannonia és Aquincum szőlőművelését és borkultúráját, mint ahogy ezt a tartományát nem szívlelő Cassius Dio tette. Szinte biztos, hogy jelentős méretű területeken nemesített fajtákat termeltek, elsősorban helyi fogyasztás céljából.

Ami viszont az egyes őshonos magyarországi fajták eredetével kapcsolatos álmokat, spekulációkat illeti, a budai leletek nem adnak lehetőséget arra, hogy azokat közvetlenül az antik szőlőműveléshez kapcsoljuk. Mégis szimbolikus hidat teremt az ókor és a közelebbi múlt között, hogy a Harsánylejtőn feltárt római szőlők területén a tatárjárás utáni időktől a filoxéra pusztításáig ismét szőlőskertek működtek. Az újkori szőlőművelés nyomai, emlékei pedig még mindig részét képezik Óbuda és a Budai-hegyek környezetének.
 

E cikk az Ókor 2008/3. számában megjelent írás átszerkesztett változata.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Római préstípusok Kérdezőbiztos kérésre