Míg az írás első részében a Vas megyei Zsennye kavicsbányájában talált középső bronzkori temető sírjainak és tárgyainak bemutatása volt a cél, a mostaniban az ásatás egyéb, sokszor szinte láthatatlan leleteiről szeretnék mesélni, amelyekből számtalan információt lehet „kifacsarni” a közel négyezer évvel ezelőtt itt élt emberek életéről.

Mik ezek a leletek? Elsősorban szerves anyag maradványok, amelyeket természettudós kollégák segítségével vizsgáltunk.

„Rosszcsont” férfiak

Zsennyén a csontvázak igen rossz állapotúak voltak, de Tóth Gábor antropológus-humánbiológussal (Szombathely) együtt 13 sír maradványain így is fontos eredményekkel szolgáló vizsgálatokat tudtunk elvégezni.

Figyelemre méltó volt a temetőben az egyébként ritka, a csontokon is nyomot hagyó patológiai eltérések nagy száma, amelyek bizonyos gének felszaporodásával keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy a temetőt közeli rokonságban álló személyek (család?) használhatták. Az elváltozások és a betegségek előfordulása – a fizikai stressz, a fogbetegségek, a szövődménnyel vagy anélkül gyógyult törések, a csonthártyagyulladások, a veleszületett mozgásszervi rendellenesség – és a relatív sok gyermeksír az egykori közösség életmódjáról, valamint meglehetősen rossz egészségi állapotáról tanúskodik.

Ettől – nyilván nem véletlenül – egyetlen sír csontváza különbözik, mégpedig éppen a leggazdagabb, idős férfié a temető közepén. Ausztriában hasonló korú temetőkben is vizsgálták a szociális státusz és az életmód összefüggéseit. Csak a férfivezetőket vizsgálva megállapították, hogy néhány táplálkozásbeli egészségi jelenség (mint pl. a fogszuvasodás és a hiánybetegségek) összefüggést mutat a férfiak társadalmi rangja és a testmagassága között. Egy jól táplált vezető termetadata számításaik szerint 170 cm körüli, míg az alsóbb rétegnél ez az érték maximum 165 cm vagy annál kisebb.

A mi helyi vezetőnk, „big man”-ünk és a többi férfi rossz megtartású csontjai ellenére Zsennyén is lehetett termetre kiszámított becslést adni. A vezető testmagassága öreg kora ellenére is rendkívül magas, mintegy 173 cm volt. Ehhez képest a többi férfi alig érte el a 165 cm-es testmagasságot. Úgyhogy a fenti ausztriai vizsgálat kétség kívül a mi szempontunkból is helytállónak tűnik.

Textilszálak az ékszereken

A leggazdagabb férfi sírjának két bronz nyakperecén és ugyanazon sír bronz karperecén textillenyomatokat és maradványokat fedeztünk fel. Még a tárgy restaurálása előtt Járó Márta és Tóth L. Attila természettudós kollégákat (Budapest) megkértük, hogy vizsgálják meg a tárgyakat.

A két bronz nyakperecen szabályos szalagszerű szálakat lehetett megfigyelni és lehetővé tette, hogy a maradványokból a textil szálstruktúráját rekonstruálni lehessen. Helyenként a textil még az eredeti vastagságát is megőrizte.

A szövetfoszlányok anyagát tekintve az egyik nyakperecen lévő minta azt bizonyítja, hogy e magas rangú férfi ruhája len és kender keverékéből készült.

„Vak tyúk is talál szemet”

A temetőből származó földminták archeobotanikai (= történeti növénytani) feldolgozásával kevés, de annál lényegesebb információhoz jutottunk. Összesen 29 db mintánk volt, melyeket a sírmellékletként a halott mellé adott edényekből nyertünk. A földminták leiszapolásra kerültek, majd szétválogatás után makro- és mikroszkópos vizsgálatokkal megállapítható volt, hogy a megmaradt növényi részek milyen fajt képviselnek. Ezt az archeobotanikai feldolgozását Sümegi Pál és Herbich Katalin (Szeged) készítették el.

A gyommagvak közül a fehér libatop (Chenopodium album L.) volt a leggyakoribb növényünk.

Az előkerült magok 1,3 mm átmérőjű, lencse alakú, fényes, fekete színű apró kis jelenségek voltak. A libatop itteni jelenléte utal a temetkezési hely közvetlen környezetére, azaz a Rába közelségére, mivel a folyók hullámterén élő társulások alsóbb szintjének egyik legjellemzőbb faja.

Érdekessége viszont magjának nagy fehérjetartalma, amit ezért előszeretettel fogyasztottak régen. Levele is igazi ínyencségnek számított, spenótszerű főzelékként készítették el még a 19. század végén is. Erről ma leginkább közismertebb neve, a fehér libaparéj tanúskodik. A libatop magja mellett még két faj egy-egy magja képviseltette magát a temető egyik edényében. Az egyik a keskenylevelű keserűfűé (Polygonum minus Huds.) a másik a konkolyé (Agrostemma githago L.).

Keskenylevelű keserűfű	Konkoly

Ezek az apró információk az egykori környezet rekonstruálhatósága szempontjából fontosak, illetve kijelenthető, hogy zsennyei lelőhely – annak ellenére, hogy a mintákban csak kevés számban találtunk növényi maradványokat – sírjaiban található edényeket nem üresen helyezték a halott mellé.

Ezeknek a majdnem „láthatatlan leleteknek” a jelentősége önmagában is hasznos, de ennél talán még fontosabbak a másodlagosan nyert információk. Ilyen például az a tény, hogy a lelőhelyen talált gyommagvak életmódja alapján következtethetni lehet az egyes emlékek sírba kerülésének időpontjára. Ugyanis a fehér libatop tavasszal csírázik és nyár végén hoz termést, így a megtalált termés magjából feltételezhető, hogy ezt az edénydepó részeként elhelyezett hombárt valamikor a nyári hónapokban földelték el. A közvetlen mellette lévő rangos férfi temetkezés szerves része ez az edénydepó, így óvatosan feltételezhető, hogy a temető közepén lévő „big man” temetése valószínűleg a nyár folyamán történt, bár nem kizárt, hogy mivel élelmiszerként használt növényről van szó, magját hosszú hónapokon át raktározták.

Koporsóhasználat

A történeti növénytan nem csak az említett apró mag- és pollenmaradványokkal foglalkozik. Az ásatásokon sok esetben előkerülnek szenült famaradványok is, melyek vizsgálatához érdemes értő szakemberek segítségét kérni. A három legmélyebb és leggazdagabb sír gödrében szabályos téglalap alakú fakoporsó maradványait figyeltük meg az ásatáson. A famaradványok a temetkezésekben felülnézetben sötét, néhány cm-es sávként, metszetben pedig teknőszerű szintén sötét, majdnem fekete elszíneződésként jelentkeztek. A vörös kavicsos talajban bontás közben jól kivehetőek voltak ezek a jelenségek.

 

Koporsó jelentkezése a sírban

 

A koporsó használatának szokása nem egyedülálló jelenség a középső bronzkorban, párhuzamait számos kultúra lelőhelyeiről ismerjük. Az előkerült koporsónyomok szerkezetüket tekintve egyszerű, nagyméretű fatörzsből kivájt bodon- vagy más néven rönkkoporsók.

 

Rönkoporsó rekonstrukciója

Végeiket úgy alakították ki, hogy a sarkok kb. 10-15 centiméternyit, mint egy nyél- vagy fogószerű hordozó alkalmatosság túlfutnak. A koporsók alapanyagának meghatározásához Gryneaus Andráshoz fordultunk. A famaradványok vizsgálatából megállapítható volt, hogy mindegyik koporsó tölgy (Quercus sp.) törzséből készült.

Egy temető feltárásakor az információszerzési lehetőségek majdnem kimeríthetetlenek, ha megvan hozzá a kellő szakmai és anyagi háttér. Itt nagyon szerencsésen alakult minden, ami leginkább mégis a feltárás vezetőjének, Ilon Gábornak köszönhető.

A Zsennye-Kavicsbánya területén talált középső bronzkori temető C14-es kormeghatározása is megtörtént, valamint az előkerült bronztárgyak fémvizsgálata is folyamatban van. Reményeink szerint az eredményeinket 1-2 éven belül a Savaria Múzeum kiállításainak egyikén be is mutatjuk.