A keresztbefont karú, ruhátlan nőalakokat megjelenítő kykládikus márvány figurák a Kykládok kora bronzkori (Kr.e. 3100-2000) kultúrájának legismertebb és legrejtélyesebb alkotásai. Absztrakt vonásaik, és sima fehér felületük révén nagy hatással voltak a 20. század művészetére, és így a műkincspiac keresett cikkeivé is váltak. Ez azzal járt, hogy az Égei szigetvilág legtöbb kora-kykládikus (kora bronzkori) kori temetőjét nem régészek tárták fel, hanem őket megelőzve a sírrablók fosztották ki.

A Kykládok szigetei közül, a Naxostól délre található Keros szigete különösen gazdag forrásnak bizonyult a figurák utáni hajszában.
A ma lakatlan szigeten az 1950-es években még élt néhány pásztorcsalád, akik a felszínen talált figurákat gyermekeiknek adták játékszerül. Így figyeltek fel rájuk és kezdtek kiterjedt rablóásatásokba a műkincs tolvajok. A figurák nagy többsége sírokból származik, és csak jóval kisebb számban, legtöbbször töredékes állapotban ismertek településekről. A hiteles leletkörülmények hiánya ezért még inkább nehezíti értelmezésüket.

Kik készítették és milyen célból ezeket a tárgyakat? Hogyan és milyen körülmények között kerültek ezek a szobrok a földbe?

 „….az aranyat és ezüstöt a földe ásták, elrejtették mindenféle javaikat….”
                                                                                                                                                       Rogerius 

A 2007-ben megjelent könyv a felső-tiszavidéki régészeti  kutatások egy különleges területét mutatja be az olvasók számára. A könyv szakmai szerzője  Jakab Attila 2006-ban elindított egy kutatási projektet, amely a Felső-Tisza-vidékén, sokszor évtizedekkel korábban előkerült tatárjárás kori kincsleletek helyének azonosításával foglalkozott.

Elsüllyedt kincseshajó a Dunakanyarban, A Régészeti szenzáció a Dunában, Dunában rekedhetnek Mária királyné kincses hajói - ilyen és hasonló című hírek járták be a médiát az elmúlt napokban, azzal most folyó búvárrégészeti kutatással kapcsolatban, amely eben a Mohácsi csata után elsüllyesztett kincseket szállító hajók maradványait keressük.   

Mi igaz a szenzációs hírekből? Vizsgáljuk meg a tényeket!

Az ember általában nem hatalmas, rusztikus kőfalakat nézegetni utazik Itáliába. Amikor idén nyáron Latium egyik, Rómától mindössze 70 kilométerre délkeletre fekvő hegyi kisvárosába vezetett utam, nagy meglepetéssel néztem a város bejáratánál a Alatri Città dei Ciclopi  - Alatri, A küklopszok városa feliratot.

Ahogy azonban a fellegvár tövében felpillantottam az ókori falakra, és az azokban kialakított archaikus kapukra, fantasztikus látványban volt részem. Ezek ugyanis hatalmas, durván csiszolt, szabálytalan kőtömbökből épültek, valóban úgy, mintha egyszemű óriások dobálták volna őket egymásra.

Igen, mi is ottleszünk a Sziget Fesztiválon immár harmadik alkalommal. Az idei évben külön múzeumi negyedet alakítottak ki a fesztivál szervezői, ahol többek képviselteti magát a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és az Aquincumi Múzeum is.

Az aquincumi  sátorban a kézműves foglalkozások és római/kelta hagyományőrzők bemutatója mellett több régészeti tárgyú ismeretterjesztő előadás is lesz:

Nagyon izgalmas és gazdagon illusztrált, hosszú interjút közöl a nyugat.hu folyóirat Sosztarics Ottó régésszel, aki többek között savariai Ízisz-szentély feltárásainak a vezetője. A beszélgetésben római kori Szombathely bemuatásán túl, szó esik Mithras isten közelmúltban megtalált szentélyéről, a tervezett Iseum projektről és számos olyan örökségvédelmi kérdésről, amelyet már itt e blogon is már többször érintettünk.

Blogunk indításakor meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer filmajánlót is fogok ide írni és az írás kísértésének meglehetősen könnyen álltam ellen kedvenc régészprofesszorunk új kalandjainak moziba kerülésekor is. Ugyanakkor a Róma sorozat második évadja elejének megtekintése után úgy éreztem, nem hallgathatok tovább.

Az HBO által készíttetett, két szezonban leadott, összesen 22 részes sorozat, úgy gondolom, hogy az eddig készült legrealisztikusabb és legpontosabban illusztrált ókorral foglakozó filmalkotás. A rendezőnek itt sikerült hitelesen megvalósítania azt, amit az utóbbi években, csak egy-egy jelenet erejéig láthattunk a filmvásznon, például a Gladiátor című (mese)film zseniális csatájánál - az ókori Róma tapinthatóvá válik.  

Az első érintetlen núbiai sírunk keményen megdolgoztatott. Apró szétdúlt kőkupacok egy kopár sziklacsúcs tetején, no meg számtalan széttört edény cserepei mindenfelé, ennyi látszott először a 4000 éves sírokból.

Ez a magaslat vált szinte otthonunkká egy héten át. Előttünk az elhagyott Nílus-parti táj, mögöttünk a hatalmas sivatag.

Az állataikat a folyóhoz hajtó nomádok, a tűző szudáni Nap, máskor pedig az eget elsötétítő, szemet - szájat megtöltő fülledt porviharok felejthetetlen hátteret adtak ehhez a munkánkhoz.

A környéken a sziklák között több száz,egyenként  2 - 3 méter átmérőjű és 0,5 – 1  méter magas, szárazon rakott sírhalom jelezte, hogy ez a vidék talán egykor sűrűbben lakott volt.

Pár évvel ezelőtt néhány helytörténész vénájú , történelem, régészet iránt megszállottan érdeklődő fémkeresőssel ültünk le beszélgetni egy budatétényi vendéglőben, ekkor ismertem meg Terepjárót is. Szó esett akkor örökségvédelemről, régészetről műemlékekről és és még számos inspráló és izgalmas témáról. E blog indítása után nem sokkal futottunk össze  ismét és  felmerült egy poszt ötlete fémkeresőzésről. Az elmúlt hetek vitái után nagyon örülök, hogy közzé tehetjük Terepjáró véleményét is a témában. (K.)  

Nemrég indult egy vita ezen a blogon egy felháborító esetről, amikor éjszaka egy futó ásatás szelvényeibe túrtak bele fémkeresősök. A bejegyzésre nagyon hamar sok, néha érzelmektől sem mentes reakció érkezett, pro és kontra, s ez engem is arra sarkall, hogy elmondjam itt a véleményemet. Remélem hozzá tudok tenni valami értelmeset ehhez vitához – a helyzetem elég speciális.

Megdöbbentő hír tűnt fel a napokban a sajtóban és a TV-ben, 50-70 millió forint értékű leletanyagot foglalt le a rendőrség egy solymári férfi lakásán. A 40 éves férfi 5-6 éve fosztogatta rendszeresen a hazai lelőhelyeket.

A sajtótájékoztatón készült fotók alapján több régészeti korszak lelőhelyét sikerült kifosztania. Az asztalokon kiterített őskori kőbalták, orsógombok, nagymennyiségű római érme mellett (legalább) négy gyönyörű aranykarperec és más nemesfém tárgyak csigázták fel különösen a tudósítók fantáziáját.

De mik is pontosan a képeken látható különleges ékszerek?

A Kárpát-medence nyugati felének bronz- és vaskora szempontjából az egyik legjelentősebb lelőhely az 1896 óta ismert és báró Miske Kálmánnak köszönhetően nemzetközi hírűvé vált velemi Szent Vid hegy. A nyugat-magyarországi Vas megyében, a Kőszeg-Rohonci-hegység déli peremének egyik völgyében található a ma néhányszáz lakosú település – Velem. A község felett magasodó 586 méter magas hegy platójáról a falut rejtő völgy felé indulva több kisebb-nagyobb mesterségesen kialakított teraszon sétálhatunk keresztül. Ezek a teraszok jól érzékelhetők a Kőszegi-hegységből önálló kúpként kiemelkedő hegyen, ha a távolabbi települések határából szemléljük a lelőhelyet és közvetlen környezetét.

Bár a 19. század második felében már számos őskori és római kori emlék került elő a környéken, nem ezek, hanem egy érdekes véletlen hívták fel a régészeti-őstörténeti kutatás figyelmét a helyre. 1896-ban Miske Kálmán egy velemi tejárus asszonytól vásárolt meg néhány „lim-lomnak látszó ócskaságot”, amelyeknek előkerülési helyét a hölgy – némi titkolódzás után – elárulta. Az általa megvásárolt bronzok a velemi legnagyobb kincs részét képezték.

Az elmúlt hetekben néhány esemény meglehetősen kiverte nálam és kollégáimnál a biztosítékot. Nem , most nem  700 éves falak eldózerolásáról, vagy csodás örökségvédelmi törvényünkről (tényleg erről még nem is írtunk!) van szó, hanem néhány némi eufémizmussal néhány "kincskereső", hihetetlenül pofátlan ügyködése dühített fel. Az illető úriemberek, vagy a konkrét esetekben inkább bűnözők, az utóbbi időben éppen folyó régészeti feltárások területét szemelték ki  kis esti fémkeresőzésük helyszínéül. Szerencsére sikertelenül...

Persze jól tudom, hogy olvasóink között nincsenek amatőr fémkeresősök :), de azért hadd hívjam fel a net közönségének figyelmét, arra tényre, hogy a fenti tevékenység - azon kívül, hogy roppant  káros az örökségvédelmi munkára nézve - büntetendő is! Arról nem is beszélve, hogy tettenérés esetén, káros a egészségre, törést okozhat az elkövető szociális életében, az egyéb kellemetlen utóhatásokról nem is beszélve...   

Ugyanez vonatkozik védett régészeti lelőhelyek fosztogatására, tehát ilyet a  múlt iránt valóban érdeklődő, közös nemzeti és globális kulturális örökségünk iránt felelősséget érző ember nem csinál! A leírtakon túl szeretnék megosztani annyi belső információt olvasóinkkal, hogy például Aquincum és környezetében, pont az ilyen fosztogatások ellen, az utóbbi időben rendszeres figyelőszolgálat működik.

Mielőtt a fent leírtakról valakiben téves kép alakulna ki, a fémkereső műszer nagyon hasznos és rendszeresen használt munkaeszköz számunkra, régészek számára is. Ebben a témában és egyébként az amatőr kincskeresés/fémkeresőzés/régészet témában  több poszt van előkészületben, amelynek megírásában, reményeink szerint nem csak régészek vesznek részt.           

Nagy örömünkre szolgál, hogy blogunk végre kitekinthet Távol-Keletre Kápolnás Olivér  révén aki Belső-Mongólia Autonóm Tartományban (Kína) tölt kint egy évet ösztöndíjjasként. Szerzőnk egyébként mongol tárgyú kutatásairól saját blogján is beszámol.

A Pekingtől csupán pár száz kilométerre lévő Datong melletti Yungang barlangokról pár éve olvastam pár sort. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is saját szememmel fogom látni ezt a csodálatos helyet. A szerencse kedvezett, sikerült eljutnom ide.

Az Északi Wei dinasztia idejében a buddhizmus erőteljesen tért hódított a mai Kína területén, csodálatos emlékeket hagyva az utókor számára. Ezek közül a legismertebbek a tunhuangi barlangok. A yungangi barlangokat is ez idő tájt, a Kr. u. 5. században kezdték kivájni a függőleges hegyoldalban. A munkák később sem álltak le, végül szinte az egész hegyoldalt beborították a kisebb-nagyobb barlangok, amelyekbe megszámlálhatatlan sok szobrot faragtak. Nagyon részletgazdagok ezek az alkotások és olyan sok van belőlük, hogy gyakorlatilag képtelenség végignézni az összeset.

Koránt sem áll szándékunkban a Sírásók naplóját féle horroroldallá formálni, de az alábbi történet, gondolom sokak számára érdekes lehet.

Történt a napokban, hogy egy szomszédom megállított a lépcsőházban és megkérdezte tőlem, hogy tényleg szokás volt-e az ókori Egyiptomban az élve eltemetést büntetésként alkalmazni?

Ez a kérdés jutatta eszembe a Névtelen herceg történetét, amelyet még gyermekkorom egyik kedvenc regényében Dráveczki (Ghyczy) Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján című kiváló könyvben olvastam először, és amely valóságalapjának még egyetemista koromban néztem utána, de információimat most újra felfrissítettem.

Következzék hát – nevezzük így – a Névtelen herceg valódi története, csak erős gyomrúaknak!