A keresztbefont karú, ruhátlan nőalakokat megjelenítő kykládikus márvány figurák a Kykládok kora bronzkori (Kr.e. 3100-2000) kultúrájának legismertebb és legrejtélyesebb alkotásai. Absztrakt vonásaik, és sima fehér felületük révén nagy hatással voltak a 20. század művészetére, és így a műkincspiac keresett cikkeivé is váltak. Ez azzal járt, hogy az Égei szigetvilág legtöbb kora-kykládikus (kora bronzkori) kori temetőjét nem régészek tárták fel, hanem őket megelőzve a sírrablók fosztották ki.
A Kykládok szigetei közül, a Naxostól délre található Keros szigete különösen gazdag forrásnak bizonyult a figurák utáni hajszában.
A ma lakatlan szigeten az 1950-es években még élt néhány pásztorcsalád, akik a felszínen talált figurákat gyermekeiknek adták játékszerül. Így figyeltek fel rájuk és kezdtek kiterjedt rablóásatásokba a műkincs tolvajok. A figurák nagy többsége sírokból származik, és csak jóval kisebb számban, legtöbbször töredékes állapotban ismertek településekről. A hiteles leletkörülmények hiánya ezért még inkább nehezíti értelmezésüket.
Kik készítették és milyen célból ezeket a tárgyakat? Hogyan és milyen körülmények között kerültek ezek a szobrok a földbe?

Elsüllyedt kincseshajó a Dunakanyarban



Pár évvel ezelőtt néhány helytörténész vénájú , történelem, régészet iránt megszállottan érdeklődő fémkeresőssel ültünk le beszélgetni egy budatétényi vendéglőben, ekkor ismertem meg Terepjárót is. Szó esett akkor örökségvédelemről, régészetről műemlékekről és és még számos inspráló és izgalmas témáról. E blog indítása után nem sokkal futottunk össze ismét és felmerült egy poszt ötlete fémkeresőzésről. Az elmúlt hetek vitái után nagyon örülök, hogy közzé tehetjük Terepjáró véleményét is a témában. (K.) 
A Kárpát-medence nyugati felének bronz- és vaskora szempontjából az egyik legjelentősebb lelőhely az 1896 óta ismert és báró Miske Kálmánnak köszönhetően nemzetközi hírűvé vált velemi Szent Vid hegy. A nyugat-magyarországi Vas megyében, a Kőszeg-Rohonci-hegység déli peremének egyik völgyében található a ma néhányszáz lakosú település – Velem. A község felett magasodó 586 méter magas hegy platójáról a falut rejtő völgy felé indulva több kisebb-nagyobb mesterségesen kialakított teraszon sétálhatunk keresztül. Ezek a teraszok jól érzékelhetők a Kőszegi-hegységből önálló kúpként kiemelkedő hegyen, ha a távolabbi települések határából szemléljük a lelőhelyet és közvetlen környezetét.
Az elmúlt hetekben néhány esemény meglehetősen kiverte nálam és kollégáimnál a biztosítékot. Nem , most nem 700 éves falak eldózerolásáról, vagy csodás örökségvédelmi törvényünkről (tényleg erről még nem is írtunk!) van szó, hanem néhány némi eufémizmussal néhány "kincskereső", hihetetlenül pofátlan ügyködése dühített fel. Az illető úriemberek, vagy a konkrét esetekben inkább bűnözők, az utóbbi időben éppen folyó régészeti feltárások területét szemelték ki kis esti fémkeresőzésük helyszínéül. Szerencsére sikertelenül...
2008. június 21. szombaton a Múzeumok Éjszakájának kevés hangulatosabb helyszíne van, mint az 
Nem, nem a valódi és a virtuális valóság izgalmas összefüggéseiről fogok az alábbi rövid bejegyzésben értekezni, hanem egy olyan rétegtani ábrázolási rendszerről, a Harris mátrixról, amely az elmúlt évtizedekben megkerülhetetlenné vált a nyugat-európai és amerikai régészetben.
Az életben annyi minden bizonytalan, de ha régész vagy, az alábbi kérdésekkel biztosan találkozol:
Nagy örömünkre szolgál, hogy blogunk végre kitekinthet Távol-Keletre Kápolnás Olivér révén aki
Néhány hónapja jutott el hozzám Török Ákosnak, a Műszaki Egyetem tanárának tavaly megjelent könyve. Hogy egy műszaki tanykönyvnek mi köze van a régészethez?
Hogy milyen fantasztikus régészeti leletek rejtőzhetnek még az
Víz alatti régészeti örökségünk csupa rejtély. Bár évek óta kutatja kis csapatunk a hazai vizek (Duna, Tisza, Dráva, Rába, Balaton) mélyét, az örvények között lappangó lelőhelyek, leletek számát, jellegét csak becsülni tudjuk, szinte minden kutatás hoz egy-egy váratlan fordulatot.
„- Miért ásnak még? Én azt hittem, már minden fel van tárva…” Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket gyakran kap a régész az ásatás során. A nagyközönség ugyanis általában úgy gondolja, hogy ma, a 21. században, már mindent tudunk a letűnt kultúrákról, nincs új a nap (föld) alatt. Ezért aztán azt is feleslegesnek tartják, hogy egy-egy újabb korsóval, vagy esetleg csontvázzal gyarapítsuk a múzeumok gyűjteményeit. Pedig a helyzet korántsem ilyen egyszerű.
Ha néhány olvasónk esetleg még nem ismerné az Ókor című kiváló folyóiratot, külön szeretném felhívni a figyelmet a most megjelent legújabb ókori Egyiptommal és Núbiával foglalkozó számra A részletes tartalomjegyzék olvasható a
Koránt sem áll szándékunkban a Sírásók naplóját féle horroroldallá formálni, de az alábbi történet, gondolom sokak számára érdekes lehet. 