Ha valaki esetleg még nem látta volna, már csak egy hétig, január 28.-ig tekinthető meg Debrecenben, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban, a 2007-ben országjáró körútra indult Gyermekemet az országért - A tatárjárás (1241-1242) című kiállítás.

Én Budapesten és Kaposváron láttam a tárlatot és meggyőződésem, hogy az elmúlt évek egyik legjobban sikerült tömör, látványos és nagyon jól szerkesztett interaktív régészeti kiállításáról van szó.

Aki esetleg Debrecenben elmulasztja az a kiállítás honlapja szerint 2009 februártól áprilisig a Csíki Székely Múzeumban, Csíkszeredán vagy utolsó helyszínként, májustól és júliusig a Herman Ottó Múzeumban, Miskolcon még megnézheti azt.

"Az eltelt évszázadok és háborúk sem okoztak annyi kárt a régiségekben mint ez az egy könyv" - írta Gaston Maspero (1846-1916), az egyiptomi régészet legendás alakja egy ősi arab iratról, az Elrejtett gyöngy könyvéről. Az ismeretlen szerzők által összeállított középkori gyűjtemény számtalan, Egyiptom területén elrejtett kincs állítólagos lelőhelyét sorolta fel és részletes utasításokkal látta el a kincsvadászokat, hogy pontosan hol, mikor és milyen szertartások kíséretében lehet a földben elásott javakat megtalálni. Az titkos iratként árult szöveg ekkor valójában már számtalan példányban fellehető volt a kairói kereskedőknél.

2008. december 31. én kelt 362/2008-as kormányrendelet kötelezte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), hogy április 1.-re tegye nyilvánossá és bárki számára elérhetővé honlapján az összes magyarországi régészeti lelőhely és műemlék naprakész adatát, helyrajzi számmal együtt.

Árpád-kori falvak részleteinek feltárása nem volt ritka a hazai feltárásokon, azonban az 1990-es évek előtt az igazán nagy felületre kiterjedő - és ezért komolyabb, összetettebb információkkal szolgáló - kutatásokra csak kivételes esetekben került sor.

A közelmúltban felpörgő nagyberuházásokat megelőző feltárások tekintélyes mennyiségű új adattal szolgálhatnak, ezeket viszont egyelőre nem követték részletes elemzések, így csak kevéssé sikerült árnyalni az 1950-60-as évek ásatásai alapján megrajzolt települési képet. A nagyközönség számára pedig jórészt ismeretlenek az eddigi eredmények is.

Hideg földből, fagyott kézzel, töredezett csontokat, cserepeket kibontani igazi rémálom minden régész számára.

Aki egyszer is részt vett téli feltáráson, az tudja, hogy milyen a hajnali ködben végigbotorkálni a göröngyös felületen, munkára ösztönözni a mogorva munkásokat, disznópörzsölővel melegíteni a fagyott objektumokat, milyen, amikor az ember arcára fagy a dér és az elgémberedett ujjak közül kifordul a ceruza.

Nem embernek való idők ezek - mindenfajta pontos megfigyelés, tudományos munka lehetetlen ilyenkor. Az átfagyott talajban nem látszanak a rétegek, a földrögök lemezesen repednek, a legtöbb lelet hamar apró darabokra törik.

Tavaly nyáron és ősszel a hazai lelőhelyek fosztogatásával, kincsrablásokkal és jó szándékú keresősökkel kapcsolatos hírek élénk vitákat váltottak ki ezen és más fórumokon is.

Elsősorban Terepjáró kezdeményezésre és több törzsolvasónk, többek között régészek és egy bűnmegelőzéssel foglakozó jogász szakember közreműködésével végül összeállítottunk egy javaslatot, útmutatást az etikus és a hatályos magyar törvények szellemében folytatható, az örökségvédelem érdekeit messzemenően figyelembevevő hobbi fémkeresőzéssel kapcsolatban.

Nem sokkal karácsony előtt jelent meg a Régészeti nyomozások Magyarországon című könyv. A kötet szerkesztőjének a blogunk címére küldött, lakonikus tömörségű e-mailje után képtelen voltam ellenállni, hogy beszerezzem azt.

Mit mondjak, nem volt egyszerű a dolgom. Végül nagy nehezen kiderült, hogy ez Pesten mindössze a Kis Magiszter nevű, egyébként kiváló, elsősorban régészeti, történelmi és múzeumi kiadványokat forgalmazó könyvesboltban kapható.

A könyv külseje és borítója nekem nagyon tetszett, jó volt kézbe venni.

A 19 rövidebb tanulmányt tartalmazó kötet fő célja szakmailag hiteles, olvasmányos, a mai hazai régészettel kapcsolatos ismeretterjesztő írások összegyűjtése volt.

Kedves kollégáinknál, az Agyagtábla, Papirusz blogon találtam az alábbi bejegyzést:

"Még a Wall Street Journal is beszámolt róla, hogy egy Career Cast nevű amerikai álláskereső portál öt szempont alapján rangsorba rendezte a szakmákat (pontosabban kétszáz szakmát).

 

A szempontok: stressz, munkakörnyezet, fizikai terhelés, jövedelem, perspektíva. Az első a matematikus, az utolsó a favágó lett. A régész az 51. helyet foglalja el.

 

Ezzel megelőzik a filozófusok (12.), a fogtechnikusok (35.), de még a könyvtárosok is (43.). Ugyanakkor beelőzi a pszichológusokat (59.), a papokat (70.), a tőzsdei brókereket (84.), a divattervezőket (87.), az építészeket (99.), a DJ-ket (108.), a repülőgép-pilótákat (116.), a riportereket (140.), a temetkezési vállalkozókat (164.), a mészárosokat (186.) és a tengerészeket (197.). A bányászok és a kórboncnokok nem voltak rajta a listán."

Talán egyetlen megjegyzésem a dologhoz, hogy magam is ismerek régészt, aki jó ideig biztonsági őrként (149. hely), sőt favágóként (200. hely) dolgozott,  így ezek szerint ők jól döntöttek, amikor szakmát váltottak... 

Most találtam meg Dézsy Zoltán: A Seuso-kincsek rejtélye című 1994-es dokumentumfilmjét az indavideo.hu-n:

A Seuso-kincsekről és az elképesztő forgalmat bonyolító illegális műkincskereskedelemről, köztük a régészeti leletek csempészéséről készített egy órás filmet a brit Channel 4 tévécsatorna híres Time Team nevű régészeti ismeretterjesztő adása.

A karácsonyi ünnepeken főműsoridőben sugárzott adás már letölthető a netről és a műsor oldalán részletes képes összeállítás található az 1980 körül, gyilkosság árán, a Dunántúlról kicsempészett,  Kr. u. 4. századi későrómai ezüst edénykészletről. 

Nagyon jó volt néhány napja olvasni azt a hírt, hogy egy gyulai civil szervezet - helyi gazdákkal összefogva - céljául tűzte ki a város határában található kunhalmok megmentését. A kezdeményezéshez a végső lökést az adta, hogy az év elején, a város környékén egy új földtulajdonos, útépítés miatt, egyszerűen eldózerolt egy halmot.

Hatalmas kőtemplomok, szigorúan ülő kolosszusok, fegyelmezett, fehérbe öltözött papok - sokan így képzelik az ókori Egyiptomot. Pedig a Nílus-völgyében élők koránt sem voltak szemérmesek, vagy zárkózottak ha a szexualitásról volt szó. Még a haláluk után sem. Sőt...

Következzen néhány rövid történet a múmiákról, a szexualitásról, szigorúan csak erős gyomrúaknak és 18 éven felülieknek...

A közelmúltban bukkantam az alábbi fantasztikus oldalra, amelynek készítői  hihetetlenül látványos módon mutatják be a legnagyobb fennmaradt egyiptomi templomegyüttest , a karnaki Amon templomot.  Az Digital Karnak site-on rengeteg információt találunk a templom egyes részeiről, történetéről, az ott folyó kultuszokról és ünnepekről , de ami legizgalmasabb külön megjeleníthetjük a templom egyes építési fázisait. A látványos rekonstrukciókat és animációkat bőséges szakirodalmi adat egészíti ki.

A Google Earth-el kombinált opció bekapcsolásával pedig három dimenzióban láthatjuk az egész az épületegyüttest. Az oldal hihetetlenül inspiráló és őszintén bízom benne, hogy hasonló színvonalú oldalt egyszer majd magyarországi lelőhelyekkel kapcsolatban is létrehozunk majd!

Két dologról szeretném tájékoztatni kedves olvasóinkat. Az egyik - ahogy azt már alább is látható -  az új hirdetések megjelenése, amelyet tárhelyünk a blog.hu vezetett be a napokban. Ebben kérdésben nem volt sok választásunk. Ha azt szerettük volna, hogy posztjaink megjelenhessenek az index főoldalán akkor a Kétpúpú Teve hirdetési rendszert kellett elfogadnunk. Erről bővebben itt olvasható, és kedves kollégáinknál, a Hadtörténeti blogon is bőségesen meg lett tárgyalva a kérdés.   

A másik dolog - ahogy kedves olvasóink már biztos észrevették - az elmúlt hetekben nem sokat frissült a blogunk. Aggodalomra semmi ok, nem szűntünk meg, nem hagytuk abba! A magyarázat annyi, hogy a blog szerkesztőjeként elvonultam doktorit írni egy távoli országba december közepéig, így nem sok időm és lehetőségem volt a kedves szerzőtársak rendszeres piszkálásra (na jó ez némi eufémizmus volt) az új bejegyzések írása miatt. Ígérem hamarosan jönnek az új posztok, remélem néhány napon belül, addig is üdvözlettel küldöm az alábbi képet.

Néhány hete fedeztem fel, hogy a Magyar Régész Szövetség honlapjáról teljes egészében letölthető a Magyar régészet az ezredfordulón című 2003-ban megjelent könyv . A 79 szakember által írt kötet, a maga nemében eddig egyedülálló vállalkozás volt, hogy tömören bemutassa a Magyarország területén megtalálható összes régészeti korszakot és kultúrát a paleolitikumtól a török korig, valamint mai magyar a régészetben használt módszereket és segédtudományokat.

Ha jól tudom a könyv magyar nyelvű kiadása már évekkel ezelőtt elfogyott és az angol nyelvű verzió is elég ritkán lelhető fel néhány múzeumi boltban.

Bár a cikkek laikus olvasóknak néhol meglehetősen tömény olvasmányt jelenthetnek, a gazdag illusztrált kötet minden régészet iránt érdeklődő embernek nagyon izgalmas és hasznos kézikönyv lehet.         
 

Új magyar egyiptológiai-régészeti expedíció indult a napokban Egyiptomba.   A  El-Lahun Survey Project nevű vállakozás a középbirodalmi II. Szenuszert (Kr. e. 1880–1873 ) fáraó el-lahuni piramisához tartozó települést kutatja.

Magát a lelőhelyet a modern régészet egyik legendás alakja, William Flinders Petrie tárta fel részben a 19. század végén, a közelmúltban pedig egy  kanadai expedíció kezdett hitelesítő ásatásokat itt, amely azonban az ásatásvezető halála miatt félbeszakadt. 

Az Szépművészeti Múzeum projektje ezeket a modern hitelesítő ásatásokat és pontos építészeti felméréseket folytatja most. El-Lahun külön érdekessége, hogy ez a lelőhelye a illahuni papiruszok néven ismert híres iratoknak, amelyek között hivatalos és magánlevelek, naptári feljegyzések, orvosi szövegek, himnuszok és matematikai számítások is fennmaradtak.

Az el-lahuni magyar kutatásokról képes blog indult, amelynek vezetéséhez és a terepi munkákhoz sok sikert kívánunk!

„A világot nem kell megváltani, bár kis szerencsével azt is lehet.” Póczy Klári néni utolsó tanácsa volt ez, amelyet egy készülő cikkemhez adott. 86 évesen, rövid, súlyos betegség után hunyt el.

Olyan régész volt, akit, - bár nemzetközi hírű kutató, számunkra, fiatal régészek számára egy élő legenda volt - bármikor fel lehetett keresni és tanácsot kérni tőle. Közvetlen, kedves stílusával mindenkit levett a lábáról.

Egyetemi hallgatóként és később, mint kollégák is számtalanszor felkerestük, kikérni a véleményét egy-egy „irományunk” vagy régi ásatás adatai miatt. És mindig segített. Cikkeket, könyveket adott, véleményt írt, felhívott, kijött meglátogatni az ásatást, vagy csak egyszerűen mesélt a régi aquincumi mindennapokról, a régi, „hőskori” ásatásokról.

Ez valami kacsa! - kaptam fel a fejemet tegnap arra a hírre, hogy állítólag megtalálták a Rómában a Gladiátor című film főhősét ihlető római hadvezér sírját. Aztán elkezdtem nyomozni, a hír háttere és az említett Marcus Nonius Macrinus után és a következők derültek ki:

"Jöttek-mentek" címmel nyílt a Kisaföld népvándorláskorával foglakozó időszaki kiállítás Győrben a Xantus János Múzeumban. A langobárd és avar emlékanyagot bemutató tárlatban megtalálható számos régebben talált különleges lelet, mint például a híres gyimóti kard, vagy a mosontszentjánosi langobárd nemesi sírok gazdag ruhadíszei, de fő cél most az elmúlt két évtized új ásatási eredményeinek bemutatása.

Templomhalom, Templomdomb, Templomhegy, Kápolnahely, Kőhalom… Ezek, a pusztát járók számára ismerősen csengő földrajzi nevek egy valamiben hasonlóak: mind a középkor folyamán fennálló, a 16-17. században elpusztult települések templomát és temetőjét rejtik.

Ha az ember ránéz egy mai térképre, azonnal feltűnhet a különbség a települések sűrűségét tekintve az ország különböző vidékei között. Ennek persze egyrészt jól megmagyarázható gazdaságföldrajzi okai vannak, melyek fejtegetése most nem célom. Másrészt viszont történeti tényezők is erősen szerepet játszottak ennek kialakulásában, melyek egészen a pusztatemplomokig vezetnek el bennünket.

Feltárások indultak Győr történelmi városrészének szívében a Széchenyi téren. A Bíró Szilvia Xántus János Múzeum régésze által vezetett ásatások izgalmas részletei folyamatosan nyomon követhetőek egy új képes blogon. Az ásatáshoz és a bloghoz ezúton is kívánunk sok sikert !

A kelták – „Európa vasemberei”, ahogy egy ismeretterjesztő könyv nevezi őket – méltán híres fémművességét aligha kell bemutatni: gondoljunk csak korallberakásos sisakjaikra, gazdag vésett díszű kardjaikra, míves fibuláikra, nyakpereceikre, és természetesen pénzeikre.

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy mindemellett igen magas szintű kerámiaművességgel is rendelkeztek, amely nem csak formakincsében, de készítés-technikájában is előfutára volt a későbbi korszakoknak. Alig egy éve történt, hogy egy „autópályás ásatáson”, a Dél-Dunántúlon volt alkalmam feltárni egy kelta rostélyos edényégető kemencét. Azóta kutatom lelkesen ennek a különleges iparrégészeti emléknek a történetét, és igyekszem megérteni a működését.

A honfoglaló magyarok koponyalékeléséről szóló előző cikkhez számos nagyon izgalmas hozzászólás érkezett. Az alábbiakban igyekszem a felmerült kérdések és felvetések egy részére választ adni.

Az agyafúrt szó jelentése

A görög trepanáció kifejezés magyar megfelelője az agyafúrt szavunk. Ma ezt a ravasz szinonimájaként használjuk, de a 16. században (első írott előfordulás 1538) a bolond és a makacs emberekre használták. Az elmeállapotot leíró kifejezéseink jelentésváltozásainak hátterében bizonyára az játszott szerepet, hogy a féleszű, bolond emberek sokszor kifejezetten ravasz, más esetekben makacs ember benyomását keltik, és nem is olyan ritkán az elmebeteg emberek bizonyos szempontból átlag feletti szellemi képességekkel rendelkeznek.

Amikor ásatást kezdünk Budapest területén többnyire csak a későbbi ráépítések, bolygatások alatt méterekkel kerülnek elő a régészeti kultúrák emlékei. A budai hegyek oldalában még tavaly megkezdett kutatás azonban több szempontból is meglepetésekkel szolgált: alig 10 - 15 cm-rel a jelenlegi felszín alatt hatalmas kőlapokkal burkolt helyiség, masszív kőfalak, sok-sok bronz tárgy és kerámiaedény került elő egy római kori épületegyüttesből. Az igazi meglepetést azonban mégsem az előkerült épület, hanem annak kora jelenti: az ugyanis igen késői, a Kr. u. 4. századra keltezhető.

Mintegy hónappal ezelőtt számos aggodó kommentet, és e-mailt kaptunk az albertfalvai római tábor sorsával kapcsolatban. Utánajártunk a dolognak, és ígértem, amint lesz részletesebb információ a feltárásról és a tábor sorsáról azt itt is közzétesszük.

Ma került fel a Budapesti Történeti Múzeum régészeti honlapjára Dr. Beszédes József kollégám a táborban folytatott feltárásokról szóló képes jelelentése, amely remélem legalább részben  eloszlatja az aggodalmakat. Ezúton is köszönjük  mégegyszer  az információkat és nagyon reméljük, hogy jövőben is kapunk hasonló tájékoztatást, ha olvasóink úgy érzik, hogy valamelyik régészeti lelőhelyet veszély fenyeget!

A honfoglaló magyarságot változatos embertani megjelenés jellemezte a csontmaradványok tanúsága szerint. Az europidok és az europomongoloidok különböző típusai egyaránt előfordultak közöttük, ezért honfoglaló típusról nem szerencsés beszélnünk. Antropológiai szempontból legjellemzőbb sajátosságukknak a koponyalékelés (trepanáció) gyakorlatát kell megjelölnünk. Ugyanis a Kárpát-medence teljes területéről, az összes régészeti időszakból sem került elő annyi trepanált koponya, mint a magyar honfoglalók temetőiből.

Az élő emberen végzett trepanációnak két típusát szokás elkülöníteni: